„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Pavel Scsogoljev
Forrás:Wikipédia/Jelena Kiselyova festménye
Vágjunk bele a történetbe, mégpedig a közepén. 1927-et írunk. Az alig egy évtizedes történelmi múltra visszatekintő szovjethatalom a maga módján meg kívánja ünnepelni a cárizmus megdöntésének tizedik évfordulóját. S ugyan mi lehetne jobb, mint egy a letűnt kor bűneit hitelesen, ugyanakkor érdekesen bemutató s leleplező könyv? Keresni kell azonban hozzá megfelelő hőst. A cárizmus bukásának nem igazán lelkes, akaratlan sírásója volt Grigorij Raszputyin, a csodatévő szerzetes, az uralkodó család kegyeltje. Őt végül a túlságosan nagyra nőtt hatalmával elégedetlen arisztokraták és politikusok egy csoportja tette el láb alól. A szentatya kellőképp kihívó és botrányos főszereplő lett volna, de mégsem az igazi.
„Volt viszont a kornak, belső viszonyainak és történéseinek a pálya széléről szemlélő szereplője, akinek személye a zűrzavaros években feledésbe merült. Anna Tanyejeva, – későbbi férje után Virubova -, a cárnő egyik legközelebbi barátnője és bizalmasa alkalmasnak tűnt titkolt igazságok kimondására. Csak éppen azokat meg kellett helyette írni”
Virubova élete nagyobbik részét egy súlyos baleset következtében nyomorékként élte le. Ez azonban nem gátolta meg abban, hogy bevezesse a cári udvarba Grigorij Raszputyint, aki mágikus képességeit latba vetve gyógyítani tudta a vérzékenységben szenvedő Alekszej cárevicset, aki a gyógyíthatatlan kórt Viktória brit királynő távoli rokonaként kapta örökül.
A hölgy, az októberi forradalom után kalandos úton Finnországba tudott menekülni. Megtehette, hiszen nem volt igazából komoly politikai tényező. Nosza, adjuk közre a naplóját, ami fellebbenti a fátylat az utolsó Romanovok uralkodásának féltve őrzött titkairól. S találtak is két alkalmas személyt az ál emlékiratok megírására. Ami emberi és politikai pikantériája okán – hisz mindenkit érdekel az uralkodók magánélete – nyomban hatalmas sikert aratott.
„Az egyik szerző rokonszenves stílusával és vonzó mesélő kedvével járult hozzá a könyv népszerűségéhez. Alekszej Tolsztoj volt ő, a híres írói família utolsó jeles, akkor még hírnevet nem szerzett tagja”
Neki később, a személyi kultusz kibontakozása idején némi szépséghiba, amolyan írói bibircsók került korántsem makulátlan életrajzára Sztálin iránti nem éppen alkotói rajongása folytán. Megbocsátandó bűn, két történelmi regénye, a „Golgota” és az „Első Péter” ma is klasszikus.
Egy dologra nem számítottak a könyv szerzői. Arra, hogy az akkor már Helsinkiben élő, személyében sértett Virubova pert indít ellenük. A napló történelmi hűségével, tényszerűségével nem volt gond. Ezt a nemrég elhunyt nagyszerű történész, a peresztrojka után és következményeként a történelemhamisítások felderítésével megbízott akadémikus, Vlagyimir Kozlov véleménye is megerősíti.
„A hamisítást elleplező elemek gazdag történelmi anyagon alapulnak, és arra utalnak, hogy a szerző nemcsak ragyogón eligazodott a századforduló történelmi tényeiben és forrásaiban, de rendelkezett a megfelelő történelmi-szakmai tapasztalattal is. Már az első bíráló megjegyzések egyik szerzőként az ismert irodalomtudós, történész és bibliográfus Pavel Scsogoljev személyére utalnak, noha a rejtélyt megoldó dokumentumokat mind a mai napig nem sikerült találni”
A nemzetközi botrányt a szovjet hatóságok el akarták kerülni. Nyikolaj Pokrovszkij, a jeles történész és kultúrpolitikus, Lunacsarszkij művelődésügyi népbiztos harcostársa és helyettese közbenjárt az ügyben, s a naplót közreadó folyóiratot – „Múlt napok” – betiltják.
Járjunk egy kicsit utána, ki is volt a soha le nem leplezett rejtélyes szerző, Pavel Scsogoljev (1877-1931)?
Nehezen elhihető a környezet, ahonnét jött. Apja egyszerű állami parasztember volt, akit a kor törvénye szerint katonáskodásra köteleztek, s ezred írnokként szolgált. Később a rendszabály eltörlésével őt és sorstársait felszabadították a katonai pálya alól, s civilben a voronyezsi kormányzóságban szolgált békebíróként.
„Az ifjú és rendkívül jó képességű Scsogoljev itt találkozott Lev Tolsztojjal, s lehet, hogy ez adta a lökést gyorsan felívelő pályájának”
A voronyezsi gimnázium elvégzése után tehetsége révén bekerül a szentpétervári egyetem szanszkrit-perzsa-örmény szakára, majd átiratkozik a bölcsész és történelemtudományi szakra, ahol gyorsan megmutatja képességeit. Egy újszövetségi apokrif kéziratról írt tanulmányát aranyéremmel jutalmazzák. Nem éri be azonban csak a tudományos munkával. Mint ifjú kortársai, ő is gyűlöli az elnyomó rendszert. A hatóságokat eminens tanulmányi eredményei és korán elismert kutató munkája sem gátolta abban, hogy a cári rendszert elítélő diákmozgalom szervezéséért kicsapják az egyetemről és Poltavába száműzzék.
Itt a dacos, rendbontó ifjú tudós felfedez, majd közre ad egy korai Gogol levelet, terjedelmes tanulmányt publikál a nagy író iskolai éveiről és apjáról. Scsogoljev lázongó lelke továbbra sem nyugszik, újabb rendszer ellenes szervezkedésben vesz részt. A hatalom sem tétlen, a vologdai kormányzóságba telepítik ki, ahonnan csak 1903-ban kerülhet vissza a Néva parti fővárosba. Itt adottságai elismeréseként megengedik, hogy külön engedéllyel vizsgát tegyen, ismét tanulhasson és tudományos munkát végezhessen az egyetemen. S ugyan ki mással foglalkozna a renitens történész-irodalomkutató, mint forradalmár elődeivel, a dekabristákkal. Emellett „Múló évek” címmel történelmi folyóiratot indít. Közben belép a peterburgi „Sarkcsillag” szabadkőműves páholyba.
„Azonban 1909-ben ismét meggyűlik a baja a cári rendszerrel. Kormányellenes írások közlésért három év börtönre ítélik. Két és fél évet tölt a Péter-Pál erőd nem igazán vendégszerető cellájában. Ezek az évek sem teltek sem ő, sem az orosz irodalomtörténet számára haszontalanul. Egy sor tanulmányt ír a dekabristákról, majd könyvet <Puskin eltitkolt szerelme> címmel a nagy költő intim kalandjairól”
Mind emberi, mind pedig tudományos szempontból még izgalmasabban alakul élete a februári forradalom kitörése után. Elismerve történészi képességeit, a költőt Tyutcsevvel együtt megbízzák a politikai rendőrség archívumának rendezésével. Itt aztán bőven szerez tapasztalatot. Az októberi forradalom győzelme után egyik szervezője a Petrográdi Történelmi-forradalmi Archívumnak, alapítója a dekabristák emlékezetét őrző egyesületnek és a Forradalmi Múzeumnak, ami jelenleg Oroszország Politikatörténeti Múzeuma.
Közben tovább munkál benne az írói tehetség is. Alekszej Tolsztojjal közösen három színdarabot is ír, emellett összeállít egy izgalmas című, és még érdekfeszítőbb tartalmú gyűjteményt „Titkos ügynökök és provokátorok” címmel. Ebben segítette részvétele a régi rendszer bűneit feltáró, később Cseka néven elhíresült rendkívüli bizottság munkájában. Egyike volt azoknak, akik nem bántak kesztyűs kézzel a múlt börtönbe dugott kiszolgálóival. Gyakran hangoztatta,
„ültem én is, üljenek most ők is egy kicsit”
Tudósi munkája mellett később még arra is volt ideje, hogy egy sor történelmi játékfilm számára forgatókönyvet írjon. Ennek ellenére a mai napig többre tartják történészi és irodalomtudósi munkásságát. Irodalomtörténészként sem tagadja meg önmagát, az izgalmas, nyomozásra érdemes témák foglalkoztatják. „Puskin párbaja és halála” címmel még a forradalom előtt alapvető könyve jelenik meg, amit később a cenzúra által kivett részek visszaépítésével újból kiadott. A párbaj kapcsán egy sor addig ismeretlen dokumentumot fedez fel.
„Alaposan körüljárja a XIX. századi orosz irodalom nagy rejtélyének, a halálos párbajnak körülményeit, a cár szerepét, külföldi diplomaták emlékezéseit, s kidolgozza saját koncepcióját, ami a későbbi kutatások alapját is képezi”
Volt egy másik szenvedélye is. Egész életében gyűjtötte a kéziratokat és ritka kiadványokat. Ebben hasznára volt, hogy tagja a „Régmúlt” történelmi folyóirat szerkesztőbizottságának, de csekista kötődései is segítették abban, hogy a múlt írásos emlékeihez hozzáférjen. Az Ideiglenes Kormány létrehozott egy archívumot a trónjáról lemondott uralkodó dokumentumainak megőrzésére. Scsogoljev hozzájutott a bizottság vezetője, Vaszilij Pankratov által begyűjött dokumentumokhoz. Emellett persze vásárolt is ritka kiadványokat, 22 ezer kötetes könyvtárában például szép számmal fedezhettünk fel Puskin korából származó ősnyomtatványokat.
„A múlt értékei a történelem viharában gyakran az ebek harmincadjára kerülnek. Így történt ez Scsogoljev esetében is. Gorkij tanácsára próbált megválni értékes könyvtárának egy részétől, át kívánva adni az Academia kiadónak, ám a dolog nem jött össze. Így aukción vált meg többek között egy nagybecsű kézirattól, Puskin levelezésének gyűjteményes kiadásától. 1919-ben könyvtára egy részét átadta egy közkönyvtárnak, majd az ezt követő négy évtized alatt örökösei szép sorjában eladták a könyveit”
Az alma nem esik messze a fájától. Szintén jeles tudóssá lett fia, a nagy francia forradalom kutatója, a leningrádi egyetem professzora Pavel Scsogoljev egymaga 14 ezer kötetet tett pénzzé. Amellett, hogy a könyvtár másik tekintélyes részét a Központi Levéltár leningrádi részlegének adományozta.
A korán elhunyt tudós fiú özvegye folytatta férje munkáját, ám volt annyi lelkiismerete, hogy 1200 felbecsülhetetlen kiadványt a központi antikvárium révén úgy értékesített, hogy azok most a Majakovszkij nevét viselő leningrádi Írók Házának könyvtárát gazdagítják.
„A lelkes irodalmár és tudós történész apa kis híján folytatta nemes hamisítói tevékenységét. Tervezte a <naplóírás> műfajának további művelését a szélhámos Grigorij Raszputyin ál feljegyzéseinek közre adásával”
Ám ebben nyilán több körülmény is meggátolta. Az egyik és legnyomósabb érv az lehetett, amivel ő maga is tisztában volt, hogy az egykori szerzetes igencsak hadilábon állt az abc-vel, s aligha lehetett elvárni tőle terjedelmesebb írott művet. Maximum a cári családnak küldött kurta tanácsokat, kéréseket tartalmazó papírfecnik maradtak Raszputyin után.
Másrészt a kor is megváltozott, s a Virubova-botrány sem kedvezett az egyébként szellemes kezdeményezés folytatásának. A tervezett hamisítványból elkészült anyag jelenleg az orosz irodalomtudományi archívumban lelhető meg, talán akad majd egy szemfüles író ember, aki felhasználja.
Scsogoljev izgalmas könyvei – szerencsére – korlátlanul hozzáférhetők az interneten az irodalmat kedvelő és titkok iránt vonzódó olvasók számára, s őrzik szerzőjük hírét, nevét – összegezve – hírnevét.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
brüsszelita says:
Profi történelem hamisító? Ugyan már, nem nagy szám, habár azért most is kitüntetés jár. Az viszont lejárt lemez, hogy „ültem én is, üljenek most ők is egy kicsit”, mert manapság már jobban elviselik egymás disznóságait, de inkább elnézik, mert a világ fejlődik. A fene, aki most rendszerváltásban gondolkodik, – tetszettek volna forradalmat csinálni, mint a klasszikusunk mondta, – mert most már az ilyenek csak retrográd elemek, múltban ragadt utópisták, hisz a demokrácia a nép uralma, nincsen szükség felfordulásra, megoldja a népköztársaság.
Scsogoljev is “kidolgozza saját koncepcióját, ami a későbbi kutatások alapját is képezi”, lehet köpködni vagy dícsérni aszerint, hogy ki van épp hatalmon, meg melyik portálon, viszont ülni nem fog senki se, ez az új, progresszív koncepceció lényege.
Ja de: A bloggerek és kommentelők siserehada. Ők azok, akik nem állnak be a sorba, mert nem hiszik el a mainstream rendszereken átívelő hazugságait, habár ők is úgy nézhetnek ki, mint Scsogoljev a képen hatalmas pocakkal:
Daru kell, hogy a fotelből kiemelje, őket meg hat bika, hogy a képernyő elől elhúza, és meglássák a valóságot az ablakon kitekintve, így sose lesz ebből valóság hamisítás, el vagyunk veszve! Scsogolvev legalább a könyveit cipelte, habár pocakos forradalmár – ki látott már ilyet! Legfeljebb a Karmelitában, de ő sose hamisítana történelmet.
Stier Gábor says:
Tisztelt Uram! Ezúttal kicsit túllőtt a célon. Én értem, hogy most mindenki fel van ajzva, de nem egészséges, hogy egy ilyen írásról is a magyar belpolitika jut az eszébe. A mindenki hülye, különösen az újságírók típusú kommenteken még jót mosolygunk, de az aktuálpolitikából ezeken az oldalakon nem kérünk. Ez nem belpolitikai portál!
Kérem megértését!
Jó olvasást, majd szórakozást a kommentekkel, üdvözlettel
Stier Gábor
brüsszelita says:
Örülök, hogy értette a célzást, habár Scsogaljov pocakján aligha lehet túllőni, de ha Önnek ez a véleménye egye fene. Viszont azt nem mondtam, hogy a történelem hamisítás magyar specialitás, ilyet nem találtam, ahogy visszaolvastam a kommentem, meg semmilyet sem, pont fordítva vélekedtem. Meg olyat sem, hogy valamelyik újságíró hülye lenne, hacsak Stier úr nem veszi magára, pedig nem volt benn a célkeresztben, bár ezt is véleménye válogatja. Ugyanakkor a portálnak már a címe is belpolitika, és csak néhány száz méter oda a Karmelita, ezért bátorkodtam felhozakodni vele. Ugyanakkor a Moszkva tér felemlegetése nem kevésbé ajza fel az embereket, mint a köpcös pocakos, bár az valóban nem egészséges – de már arról is én tehetek? Mi ebben az aktuálpolitika, hacsak az nem, hogy egy brüsszelita mondja.
Stier Gábor says:
Olvassa végig, amit írt, és egyértelmű! Ne játssza a naivat! Szóval, élcelődni lehet, hisz ez az énje, de belpolitizálni nem. Ha már most ezt teszi, mi lesz itt öt hónap múlva?! Ezt komolyan mondom.
brüsszelita says:
Öt hónap múlva április lesz, addig meg november december, hóember, viszont hogy valaki idejár hógolyózni az miért probléma? A hóbernek is nagy a hasa, vagy piros az orrán a sárgarépa az zavarja? Kevesebbet kell hazudni, de főleg inni, azért nem kell rögön felháborodni!
Stier Gábor says:
Még egyszer mondom, úgy poénkodik, sérteget itt névtelenül és válogatás nélkül mindenkit, ahogy akar. Ilyen az internet világa… Nem tetszik, de ilyen. Ezért nem szóltam – de még szólhatok – annak ellenére, hogy át-átlépi a jóízlés határát. Megszokták és nem veszik komolyan. Általában a helyen kezelik. Ennek a portálnak a tematikája azonban nem belpolitikai, így sajnálom, de nem fogadom el, ha valakinek mindenről Orbán Viktor vagy Magyar Péter jut az eszébe. Többet nem szólok, az erőltetett, önmagáért való belpolitizálás nem fog kimenni!
Bérces Zsolt says:
Igen érdekesnek és értékesnek találtam ezt az írást!
Bár ez Földeák úr írásainál már szinte megszokott és elvárt.
Mindenesetre KÖSZÖNÖM!
Földeák Iván says:
Kedves Zsolt!
Köszönöm elismerését. És egy rövid magyarázat, miért tartok ki életem egyik nagy szerelme, az orosz kultúra mellett.
Illyés Gyula, akiről manapság sajnos szívesen megfeledkeznek a hetvenes években egy fiatal író találkozón – azt hiszem Lakitelken – az alábbi megfontolandó megjegyzést tette: „nNem azért kell fordítanunk és figyelnünk a román irodalomra, mert ott magyar kisebbség él, hanem azért, mert saját irodalmi műveltségünkhöz ez hozzátartozik.”
Én is így vagyok az orosz kultúrával, irodalommal. A háborútól és annak eldöntéséétől függetlenül, hogy kinek van igaza, ismerni és tisztelni kell az orosz kultúrát. Ahogy Maupassant tette, aki együtt vadászott Turgenyevvel és a többi jeles nyugat-európai alkotó. Örülök, hogy olvassa ismertetőimet, esszéimet.