„Az 50 Let Pobedi (A győzelem 50. évfordulója) atomjégtörő a jelenlegi legnagyobb és az egyik legmodernebb atommeghajtású jégtörő hajó, amelyet a szentpétervári Balti Hajógyárban építettek”
Forrás:Roszatom
Murmanszkból indul az Északi-sarkra a Roszatom állami vállalat támogatásával a Znanyije (Tudás) orosz tudományos ismeretterjesztő társaság ötödik sarkvidéki expedíciója. A „Tudás jégtörője” a Roszatom által működtetett atomjégtörő-flotta zászlóshajója, az 50 Let Pobedi (A győzelem 50. évfordulója) névre keresztelt jármű lesz, amelynek fedélzetén 14 ország diákjai és fiatal szakemberei indulnak az Északi-sarkra.
A „Tudás jégtörője” projekt célja a természettudományok és az atomenergiával kapcsolatos technológiák népszerűsítése, a tehetséges gyerekek felkutatása és támogatása, képességeik fejlesztése és pályaorientációja. A „Tudás jégtörőj” sarkvidéki expedíció az orosz atomjégtörő-flotta fennállásának 65. évfordulója alkalmából vált az idén nemzetközivé.
„Az expedíció fiatal résztvevőit számos érdekes program várja az út során, tudományos előadások, kísérletek, mesterkurzusok mellett megismerkedhetnek a sarkvidék sajátos flórájával és faunájával, illetve az északi-tengeri hajózási útvonalon megvalósuló fejlesztésekkel. Az expedíció résztvevői a sarkot elérve kitűzik országuk zászlaját”
Az atomjégtörőt Ruszlan Szaszov kapitány vezeti a Murmanszk – Ferenc József-föld, Északi-sark útvonalon. A hajó várhatóan augusztus 17-én éri el az Északi-sarkot, és augusztus 22-én tér vissza Murmanszk kikötőjébe.
A Roszatom támogatásával megvalósuló projektben az orosz diákok mellett Bangladesből, Dél-Afrikából, Fehéroroszországból, Indiából, Kazahsztánból, Kamerunból, Kínából, Kirgíziából, Magyarországról, Mongóliából, Örményországból, Tunéziából és Üzbegisztánból érkezett fiatalok vesznek részt.
„Magyarországot Varga Levente, a nagy magyar utazó és felfedező, Kőrösi Csoma Sándor nevét viselő budapesti gimnázium tanulója képviseli, akinek beszámolói a közösségi médiában követhetők az alábbi oldalon az utazás előtt, illetve alatt, ameddig a part közelében a térerő lehetővé teszi: Facebook”
Oroszország a világ egyetlen országa, amely atomjégtörő-flottával rendelkezik. Az északi-tengeri hajózási útvonal infrastruktúráját 2018 óta üzemelteti és fejleszti a Roszatom, amely a vállalat egyik kiemelt tevékenységi területe. Az Oroszországi Föderáció kormánya 2019-ben hagyta jóvá a Roszatom által kidolgozott, 2035-ig szóló, az északi-tengeri hajózási útvonal infrastruktúra-fejlesztési tervét.
Az orosz atomjégtörő-flotta hét egységből áll jelenleg, élén a legújabb generációt képviselő három univerzális atomjégtörővel, az Arktikával, a Szibírrel és az Urállal. A korábbi generációhoz tartozik a fent említett expedícióban részt vevő hajó, a 50 Let Pobedi, valamint a Jamal, a Tajmir és a Vajgacs. A világ első atomjégtörő hajója, a Lenin ma múzeumként szolgál Murmanszk kikötőjében és jelenleg felújítás alatt áll.
A „Tudás jégtörője” elnevezésű projekt a Roszatom és vállalatainak korai pályaorientációs programjai közé tartozik. A vállalat a szakember-utánpótlást az orosz egyetemeken speciális tudást adó tanszékek létrehozásával, ösztöndíjas és egyéb támogató programokkal, gyakorlati képzésekkel, szakmai gyakorlatokkal is segíti és a legjobb hallgatóknak munkalehetőséget biztosít már az egyetem alatt.
„Az 50 Let Pobedi (A győzelem 50. évfordulója) atomjégtörő a jelenlegi legnagyobb és az egyik legmodernebb atommeghajtású jégtörő hajó, amelyet a szentpétervári Balti Hajógyárban építettek”
A hajó az Arktika típusú, második generációs atommeghajtású jégtörők modernizált változata, ami az 10521-es projektszám alatt futó sorozat hatodik és egyben utolsó egysége. Műszaki adottságai lehetővé teszik bevetését az Északi-tenger bármely, jéggel borított területén a hajókaravánok átvezetéséhez, a jég fogságába került hajók mentéséhez és expedíciók célba juttatásához. A hajó 2008 óta a nyári szezonban turistákat is visz az Északi-sarkra.
„Az atomjégtörő részt vett a 2014-ben Szocsiban megrendezett téli olimpiai játékok előtt az olimpiai fáklya váltójában, a hajó kapitánya 2013. október 19-ről 20-ára virradó éjszaka gyújtotta meg a 2014-es Szocsiban megrendezett téli olimpia fáklyáját, amelyet a Barents-tengeren át az Északi-sarkra szállítottak”
A hajó főbb paraméterei:
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater