Kezdőlap » Fókuszban » A nap, amikor szertefoszlott minden illúzió
Férfi a roncsok között Prágában, 1968. augusztusában #moszkvater

A nap, amikor szertefoszlott minden illúzió

Írta Majláth Ronald, képszerkesztő Tóth Tibor

Amikor ötven évvel ezelőtt, 1968. augusztus 20-ról 21-re virradóra a Varsói Szerződés csapatai megszállták Csehszlovákiát, azonnal nyilvánvalóvá vált, hogy a Szovjetunió semmi esetre sem engedi hogy teret nyerjen az „emberarcú szocializmus”. A Duna hadművelet a második világháború után a legnagyobb katonai akció volt Európában, amely teljesen váratlanul érte a Nyugatot.

Ma, napra pontosan 50 évvel a prágai tavasz leverésére megindított támadás után sokaknak úgy tűnik, hogy ezen a szomorú történelmi napon valami véget ért. Azonban a történelem ismeretében azt is tudjuk, hogy valami el is kezdődött ekkor. A nyugati demokráciák közvéleménye számára a katonai intervenció igazi sokkhatással járt, mivel mindenki látta, hogy az a nemzetközi jog legelemibb szabályainak a mellőzésével történt. Ezért a szovjet vezetés nagy mértékben elveszítette a hitelét, még a nemzetközi kommunista mozgalomban is. Először fordult elő ugyanis, hogy a Szovjetuniót komolyan elítélték olyan pártok, melyek korábban hűségesen viszonyultak a világszocializmus vezető országához. Az alábbi képek erről a megrendítő fordulatról tanúskodnak.

1968. augusztus 21. Prága, Vencel tér #moszkvater
1968. augusztus 21. Prága, Vencel tér
Fotó:EUROPRESS/AFP

Habár a nyár folyamán Brezsnyev ígéretet tett a csehszlovákiai vezetésnek, hogy a hadgyakorlat után kivonják az országból a Varsói Szerződés csapatait, ez valójában nem történt meg. Miután szovjet, lengyel, kelet-német, bolgár és magyar egységek szállták meg az ország egész területét, a meglepett csehszlovák vezetők arra kérték a hadsereget, hogy ne szálljon szembe az invázióval. Eközben kiadtak egy közleményt, melyben keményen elítélték egy független állam szuverenitásának és a szocializmus elveinek durva megsértését. Kívülről a csehszlovák vezetők semmilyen segítségre nem számítottak, hacsak nem a világ közvéleményének tiltakozására.

Prága, 1968 #moszkvater
Prága, 1968
Fotó:EUROPRESS/AFP

A Varsói Szerződés csapatainak beözönlése mindazonáltal a társadalom ellenállásába ütközött, ám a CSKP is elutasította, hogy meghátráljon. A rádió és a televízió vezetői ugyancsak visszautasították, hogy a megszállók szolgálatába álljanak, de még a rendőrség és a hadsereg is deklarálta kormánya iránti hűségét.

Szovjet harckocsik úton Prága felé 1968. augusztus 21-én #moszkvater
Szovjet harckocsik úton Prága felé 1968. augusztus 21-én
Fotó:EUROPRESS/AFP/Yuryi Abramochkin/Sputnik

A „Duna” fedőnevű hadművelet méretei mai szemmel is elképesztők voltak. Első hullámban 165 000 ember és 4600 harckocsi nyomult be az országba; öt nap múlva már 6300 harckocsival, 800 repülőgéppel, 2000 ágyúval felszerelt 27 hadosztály, körülbelül 400 000 katona szállta meg Csehszlovákiát. Világosabban érzékelhetjük ezeket a számokat, ha összehasonlítjuk azzal, hogy 1940-ben 2500 harckocsi zúdult Franciaországra, vagyis sokkal kevesebb, mint 1968-ban Csehszlovákiára. Pedig ekkor Csehszlovákiának körülbelül 14,3 millió lakosa volt, még feleannyi sem, mint 1940-ben Franciaországnak.

A Varsói szerződés tagállamainak hadseregei is felvonultak Csehszlovákiába #moszkvater
A Varsói szerződés tagállamainak hadseregei is felvonultak Csehszlovákiába
Fotó:EUROPRESS/AFP

A megszállás során nem volt helyi háború, a csehszlovákiai lakosság békésen, fegyvertelenül állt ellen az elözönlésnek. A támadók mégis megöltek 90 embert, nagyrészüket Prágában; súlyosan megsebesült 300, könnyebben pedig 500 cseh és szlovák.

Prágai lakosok a szovjet tankok körül 1968. augusztusában #moszkvater
Prágai lakosok a szovjet tankok körül 1968. augusztusában
Fotó:EUROPRESS/AFP

A beavatkozás politikai forgatókönyve kínos kudarcot vallott: a megszállók kollaboráns „munkás-paraszt kormány” megalakítását tervezték, ez azonban nem sikerült nekik. A nép a vezetőivel volt.

Prága, 1968. augusztus 21. #moszkvater
Prága, 1968. augusztus 21.
Fotó:EUROPRESS/AFP/Yuryi Abramochkin/Sputnik

A megszálló csapatok – közúti baleset, ügyetlen fegyverhasználat, katonaszökevények kivégzése miatt bekövetkezett – veszteségei mindmáig ismeretlenek; csak annyit tudunk, hogy a csehek lelőttek egy bolgár katonát.

Férfi a roncsok között Prágában, 1968. augusztusában #moszkvater
Férfi a roncsok között Prágában, 1968. augusztusában
Fotó:EUROPRESS/AFP/SCANPIX SWEDEN/STF

Kívülről a csehszlovák vezetők semmiféle segítségre nem számítottak, hacsak nem a világ közvéleményének tiltakozására. Az Egyesült Államoknak nagy szüksége volt a Szovjetunió mérsékletességére, hogy az ne kezdjen semmilyen akcióba a térségben, ugyanis ők lekötötték az erőiket Vietnamban. Valójában a Nyugat azt már régen megértéssel kezelte, hogy a Szovjetunió szabadon rendelkezik befolyási övezetével.

"Miért?" Prága, 1968. augusztus 21. #moszkvater
“Miért?” Prága, 1968. augusztus 21.
Fotó:EUROPRESS/AFP/Yuryi Abramochkin/Sputnik

A szovjetek Dubceket és a legfőbb vezetőket ugyan letartóztatták, ám nem találtak olyan csehszlovák szövetségest, aki támogatta volna beavatkozásukat és nevét adta volna ahhoz, hogy a beavatkozás a CSKP kérésére történt.

Szovjet tiszt egy titkos prágai rádió stúdiójában 1968 augusztusában #moszkvater
Szovjet tiszt egy titkos prágai rádió stúdiójában 1968 augusztusában
Fotó:EUROPRESS/AFP/RIA

Ezután a megszállók Ludvik Svoboda elnökre próbáltak nyomást gyakorolni, aki nagy bátorságról tett tanúbizonyságot, amikor bejelentette, hogy nem hajlandó egy új kormányt kinevezni, és csak akkor kész tárgyalni, ha szabadon engedik a letartóztatott vezetőket.

Szovjet tankok Prága óvárosában 1968. augusztus 21-én #moszkvater
Szovjet tankok Prága óvárosában 1968. augusztus 21-én
Fotó:EUROPRESS/AFP/Yuryi Abramochkin/Sputnik

Így bár a megszállás katonai értelemben sikerült, politikai értelemben zsákutcába került. Az akció kiváltotta a testvérpártok ellenérzését , amelyek a keleti tömb pártjai kivételével, egyhangúlag elítélték azt.

Szovjet tiszt egy prágai fegyverraktár felszámolásakor 1968 augusztusában #moszkvater
Szovjet tiszt egy prágai fegyverraktár felszámolásakor 1968 augusztusában
Fotó:EUROPRESS

 

Prága, 1968. augusztus 22. #moszkvater
Prága, 1968. augusztus 22.
Fotó:EUROPRESS/AFP/Abramochkin/Sputnik

 

"Hadd éljen Dubcek!" Felirat egy prágai ház falán 1968. augusztusában #moszkvater
“Hadd éljen Dubcek!” Felirat egy prágai ház falán 1968. augusztusában
Fotó:EUROPRESS/AFP/Yuryi Abramochkin/Sputnik

A politikai patthelyzet miatt a szovjet vezetők kénytelenek voltak szabadon engedni a letartóztatott csehszlovák vezetőket, hogy megkezdődhessenek a tárgyalások.

Prága, 1968. augusztus 21 #moszkvater
Prága, 1968. augusztus 21
Fotó:EUROPRESS/AFP/Yuryi Abramochkin/Sputnik

A tárgyalásokra augusztus 23-án került sor Moszkvában, a csehszlovák delegációt Svoboda és Dubcek vezette. A megrendült Dubceknek el kellett viselnie a szovjet vezetés durva támadásait, akik a szemére vetették Csehszlovákia teljes elszigetelődését. A csehszlovák vezetők végül elfogadtak egy kompromisszumot: a moszkvai egyezmények szerint a csehszlovák vezetők helyükön maradhattak, de bizonyos engedményeket kellett tenniük, a például a „prágai tavasz” eredményeinek többségét így vissza kellett vonniuk. Hozzájárultak a varsói szerződés csapatainak ideiglenes állomásoztatásához az országban. A csehszlovák nép számára mindez teljes kapitulációnak tűnt és elkezdődött a passzív ellenállás szervezése az egész országban.

A rend helyreállítása érdekében egyre erősödött a szovjet vezetés nyomása a csehszlovák kormányra. A pártból is megkezdődtek a kizárások. Fél évvel Csehszlovákia megszállása után a CSKP KB 1969. március 18-án úgy döntött, hogy a párt élére Dubcek helyett Gustav Husákot emeli, aki a normalizálás embere lett.

Alexander Dubcek 1989-ben #moszkvater
Alexander Dubcek 1989-ben
Fotó:EUROPRESS/AFP

De ez sem akadályozta meg két évtizeddel később a szocialista tábor összeomlását. A nyolcvanas évek végén Dubcek újra visszatért a politikába, a prágai tavasz kulcsemberét a csehszlovák Nemzetgyűlés elnökévé választottak. A térségben lezajlott a rendszerváltás, így mindenhová eljutott a „prágai tavasz” szabadságot hozó szele.