„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Horányi László
A szerző felvétele
– Honnan jött Önnek Viszockij? Mi késztette arra, hogy magyarul elkezdje énekelni ennek a bárdnak a dalait egy olyan időben, amikor az azért nem volt annyira természetes?
– Ha jól emlékszem, 1984-et írtunk, amikor egy színházi vendégjátékon voltunk Moszkvában. Az előadások között rácsodálkoztam a szovjet/orosz főváros méreteire, és a szállásra próbáltam visszajutni, de eltévedtem. Leintettem egy taxit, és utaztunk már vagy fél órája – orosz tudás híján szó nélkül -, amikor a taxis egyszer csak megbökött, és egy épületre mutatva csak annyit mondott: Viszockij. A Taganszkaján jártunk. Előtte soha nem hallottam az orosz bárdról, ezután azonban elkezdtem érdeklődni a kollégáktól, hogy kiről is van szó. Azon kívül, hogy egy színész volt, sokat nem tudtam meg róla.
– Kicsit jellemző a korra, hiszen a Taganka akkor már legendás volt, 1976-ban nagy sikerrel vendégszerepelt Budapesten is, a színház szintén világhírű rendezője, Jurij Ljubimov pedig rá két évre a Vígszínházban vitte színre a Bűn és bűnhődést, majd egy évvel később Szolnokon Trifonov Cseréjét, 1981-ben a Nemzetiben a Háromgarasos operát, 1982-ben pedig az Erkel Színházban a Don Giovannit…
– Igen, erről tudtunk, azonban széles körben mégsem volt ismert Viszockij.
– De térjünk vissza a moszkvai taxishoz. Gondolom, meglepte, hogy valakit ennyire szeretnek abban az országban…
– Hát igen. Még autóztunk egy jó fél órát, és ugyancsak elgondolkoztam azon, hogy egy külföldinek a taxis ezzel a hatalmas várossal kapcsolatban ezt az egyetlen nevet tartotta fontosnak megemlíteni.
– Fogalmazhatunk úgy, hogy ebben a pillanatban valamit megérzett Viszockijból?
– Pontosan. Nem hagyott nyugodni. Elkezdtem utánanézni a munkásságának, meghallgatni a kalóz kazettáit, és lenyűgözött. Akárcsak Ratkó Jóskát, akinek odaadtam egy kazettát, és anélkül, hogy tudott volna róla bármit is, csak döbbenten hallgatta. Nem tudtuk, hogy miről is szólnak ezek a dalok, de az az intenzitás, amellyel Viszockij megszólaltatta őket, magával ragadott.
– Maradjunk még az 1980-as évek Magyarországánál. Viszockij ugye még a moszkvai olimpia idején meghalt, és a Szovjetunióban ekkor már kiteljesedett a legendája. De nagyon ismert volt például Lengyelországban is. Magyarországon viszont inkább csak egy szűk értelmiségi körben. Miért nem tudott úgy áttörni itt a művészete, mint mondjuk a lengyeleknél?
– Ez jó kérdés, hiszen Lengyelországban a történelmi oroszellenesség, és a ’80-as években megkeményedő diktatúra ellenére is áttört Viszockij. Ebben segíthetett a nyelvi közelség és az erősen ellenzéki közeg is. Meg aztán – minden bántás nélkül – a magyarnál a lengyel művészeti élet érezhetően modernebb, nyitottabb volt. Ebbe a színházi közegbe, gondolkodásba sokkal inkább belefért Viszockij és a művészete.
– A magyar művész világ ebben az időben jobban félt, vagy egyszerűen eluralkodott a posvány?
– Valahol talán mind a kettő jellemző volt. Ugyanakkor, ha a gyökerekhez próbálunk visszanyúlni, akkor a magyar színház hagyományai inkább az operett, a monarchia világából eredeztethetők. Ehhez áll közelebb. Ehhez pedig Viszockij túlságosan alternatív volt. De más volt a román vagy éppen a szlovák színház is.
– Más volt ekkor a lengyel és a magyar társadalom is. Ha úgy tetszik, a magyar 1956 után megtört, és mintha kiveszett volna belőle a forradalmi szellem. A lengyelben pedig épp ekkor bontakozott ki…
– Az előbb említettük a félelmet, amely ’56 után dominánssá vált. Így aztán nálunk a progresszív színházi megnyilvánulásokat is valahogy óvatosabban kezelték.
Horányi László
A szerző felvétele
– Visszatérve Viszockijhoz és a ’80-as évekhez, azért nálunk is volt egy hozzá hasonlító fenomén, Cseh Tamás. Érez-e hasonlóságot a két gitáros-énekes, a két bárd között? Megállja-e a helyét, hogy ő lenne a magyar Viszockij?
– Szerintem nem. Két teljesen különböző figuráról beszélünk. Először is, a szövegeket nem Cseh Tamás, hanem Bereményi Géza írta, míg Viszockij költő volt. Annyi hasonlóság persze van bennük, hogy azonos korban éltek, és megénekelték e kor tüneteit. A saját korukra reagáltak, persze a maguk módján.
– S még mindig maradjunk a ’80-as éveknél. Ön volt Magyarországon az első, aki Viszockijt énekelt nyilvánosan. Nem érte emiatt semmilyen hátrány? Nem szólt senki, hogy ezt azért nem kéne, László?
– Mondhatnám azt, betiltották a fellépéseket, de nem így történt. Azt azért felsőbb helyről megkérdezték, hogy mi a célom ezzel a műsorral, de ennyi. Erre csak azt tudtam mondani, hogy Viszockij zseniális, a művészete, a dalai, a szövegei páratlanok, a magyar közönség pedig alig-alig ismeri. A moszkvai Taganka Színház egykori vezető színészéről van szó, és az ő művészetét meg kell ismerni. Erre csak annyit mondtak, hogy jó, de Viszockij mindig csak fekete garbóban lépett fel.
– S ezzel mit akartak mondani az elvtársak?
– Nem tudom. Nem tudtak mást hozzátenni. Betiltani mégsem lehetett, valamit meg mondani kellett. Én erre csak annyit mondtam, hogy akkor én is fekete garbóban fogom a dalait énekelni.
– De azért nagy színházakba nem engedték be a műsort…
– Még csak azt sem mondanám, hiszen a Farkasvadászat bemutatója a debreceni Csokonai Színházban volt, de előadtuk a Játékszínben vagy Szolnokon is. Sőt, megkértek arra is, hogy két dalt és két verset adjak elő a Szovjet-Magyar Baráti Társaság székházában is. Igaz, előtte bekérték a dalok szövegét. Az első sorban ott ült Apró Antal, Biszku Béla – hát nem Viszockij volt a kedvencük -, én meg énekeltem a Nem szeretemet és a Farkasvadászatot.
– S milyen volt a fogadtatás?
– Óriási siker volt.
– Akkor az emberek a ’80-as évek közepén azért megérezték, hogy miről is van szó?
– Meg.
– Viszockijt énekelni, átadni nem egyszerű. Önnek például egészen más az orgánuma. Okoz ez valami nehézséget?
– Nem. Viszockijt nem szabad utánozni, mert abból jól nem lehet kijönni. Azt a szellemiséget, gondolkodásmódot kell átadni, amit ő képviselt. A dalok lelkületét kell megérezni és átadni.
– Mi az, ami Viszockijban utánozhatatlan? Amiért szeretik?
– Viszockij zseni volt. Olyan erő volt benne, hogy mindenkit a színpadhoz szögezett. Nem lehetett rá nem odafigyelni. Emellett annyira ráérzett a kor hangulatára, hogy mindenki azonosulni tudott vele. Úgy érezték, mintha maguk mondták volna ki ezeket a dolgokat. Ezt érezni kell, s ő ezt érezte.
– S mennyire törvényszerű, hogy ebben el kell égni, ahogy Viszockij is elégett?
– Ez alighanem megúszhatatlan. Semmit nem adnak ingyen. Ha valakinek ilyen képességei vannak, az bizony fölemészti.
– Viszockij egyszerre volt színész, költő és bárd. Mit tart a legértékesebbnek benne?
– Így együtt élt, működött az egész. Vegyük például a híres Hamlet előadást. Azt látjuk, hogy játszanak ebben különböző, és nem is rossz színészek, aztán egyszer csak bejön a színpadra valaki, és elhomályosít mindent. Betölti a teret, és ezt a jelenlétet nem lehet tanulni. Ez vagy van, vagy nincs.
Horányi László
A szerző felvétele
– Az előadás előtt említette, hogy másfél évtizede nem énekelt Viszockijt. Milyen volt újra előadni az ismert dalokat?
– Ha nem is annyira, de majdnem, mint először.
– S adott-e valami újat ez az előadás?
– Igen, adott. Jó érzés volt például szembesülni azzal, hogy ezek a dalok semmit nem veszítettek az aktualitásukból. Azok az értékek, erkölcsi kapaszkodók ma éppúgy érvényesek, mint Viszockij idejében. Sőt, talán ma még fontosabbak, mint akkor. Ugyanúgy vágynak erre az emberek, és ugyanúgy nincsenek meg ezek a kapaszkodók, mint Viszockij korában.
– Bizony. Itt van például a cenzúráról, a szabadságról szóló dal, az Énekes a mikrofonnál. Ki gondolta volna, hogy 35 évvel a rendszerváltás után éppen nyugatról köszön vissza mindaz, amiről a dal szól?
– Hát igen, azért 1985-ben ezt a műsort elő lehetett adni. De abban már nem vagyok biztos, hogy ma például Berlinben elő lehetne adni ezeket a dalokat. Ez döbbenet. Lassan nem is értjük, hogy egykor miért is vágytunk annyira erre a világra. S mi lett belőle!?
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
