
Alla Pugacsova 2011-ben
Fotó:EUROPRESS/NATALIA KOLESNIKOVA/AFP
A notórius feljelentő Vitalij Borogyin nem először emelt panaszt az esemény miatt, és biztonsági okokra hivatkozva követelte annak lemondását. „Pugacsova vörös posztó. Sokan követelik, hogy mindenhonnan távolítsák el, és soha többé ne mutassák be. Ezért ezt az eseményt felelősségteljesen kell megközelíteni. A koncertért felelősöknek meg kell érteniük, hogy ebből baj lehet, és Isten ments, ha valamilyen provokáció történik. Aggódunk a polgárok biztonsága miatt” – fogalmazott fenyegetően Borogyin, egyben azt követelve, hogy Pugacsovát fosszák meg a népművészi címétől. „Egy nap alatt 15 ezer támogató aláírást gyűjtöttünk Pugacsova ellen” – közölte Borogyin, aki azt javasolja, hogy más előadók dolgozzák fel a Pugacsova által énekelt dalokat. Olyanok, mint Gazmanov, a Ljube, Saman, vagy a nők közül Vika Ciganova, akik tisztességesen viszonyulnak az orosz hadsereghez.
„Alla Pugacsovát egyébként már három éve is feljelentették, mert állítólag az ukrán fegyveres erőket finanszírozza. Az orosz hatalom azonban érezhetően figyelembe véve a díva népszerűségét, sokáig nem tett semmit”
Nem véletlenül, hiszen Pugacsovát külföldön az orosz Madonnának is nevezik. Hatalmas piac sztárja volt hosszú ideig, és ma, 76 évesen is 3,4 millióan követik az Instagramon. Nincs ember, aki ne ismerné a nevét Oroszországban. A létező összes magas kormánykitüntetést megkapta, 250 millió lemezt adott el, milliárdos. Az ukrajnai háború miatt végül idegen ügynöknek minősítették, amit ő maga kért, szolidaritásból, mert a férjét, Makszim Galkint is annak nyilvánították.
„A háború eleje óta külföldön, jelenleg Izraelben élő Pugacsova kezdettől bírálja Oroszország <különleges katonai hadműveletét>, és támogat olyan orosz művészeket, akik hasonló háborúellenes üzeneteket fogalmaznak meg”
A férjét, Makszim Galkin komikust elég korán minősítették idegen ügynöknek, mert nyilvános szereplésein kezdettől bírálta az Ukrajna elleni háborút.
Az esztrád énekesnő a Szovjetunió, majd Oroszország egyik legnépszerűbb előadóművésze, hazájában 1978 óta több mit 25 nagylemeze jelent meg, végül 2009 tavaszán, 60 éves korában jelentette be, hogy abbahagyja a koncertezést.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater