„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Kovács Eleonóra írása a #moszkvater.com számára
„Liszt 1886. július 31-én Bayreuthban, egy a Cosima lánya elegáns lakóhelye melletti bérelt házban méltatlan körülmények között hunyt el”
@Public Domain
Talán sokan rájöttek már arra, hogy egy Liszt Ferencről írt versből idéztünk. Mások a két említett táncosnő kapcsán ismerhettek rá a zongoraművész-karmester-zeneszerzőre, az önzetlen tanárra, a második világhíressé vált magyar zenészre. Az első egyébként Bakfark Bálint volt, aki a lengyel udvarban is élt.
„Az 1811. október 22-én Doborjánban született Liszt Ferenc csodagyerek volt, rendkívül jól zongorázott. Első koncertjét kilencévesen adta, két évvel később a család Bécsbe költözött, ahol a szülők a kor neves zongoratanáraival taníttatták a kis Lisztet”
De nemcsak a zongorázás, hanem a zeneszerzés szintén fontos volt Liszt számára. Olyannyira, hogy tizenegy évesen írt egy olyan művet, amely nyomtatásban is megjelent. A család 1823 végén átköltözött Párizsba, majd a következő évben Liszt nagy sikerű koncertet adott. Olyan sikere volt, hogy a koncertet később megismételte. Több országot turnézott végig, majd Párizsba visszatérve már nem koncertezett. A világot szerette volna megismerni. Rengeteget olvasott, filozófiai kérdéseket tanulmányozott, nem mellesleg pap szeretett volna lenni. (Ez később meg is valósult.)
„A szerelem is rátalált. Kisebb <kitérők> után megismerte a férjes asszonyt, Marie d’Agoult grófnét, három gyermekük született. A szerelem szünetében Georges Sand-nal, Chopin későbbi kedvesével vigasztalódott”
Liszt ebben az időszakban különféle intézményekben tanított, élt többek között Svájcban, koncertezett, rendkívül feszes életmódot követett, bár azért ennek ellenére sem vetette meg a jó bort. Utazásai, turnéi közben is gyakorolt. Olyan útikocsit használt, amely lakókocsiként, szalonként egyaránt funkcionált. Egy zongoraszerűséggel (klaviatúrával) is felszereltette a kocsit, hogy gyakorolhasson. Liszt 1839-ben Rómában Moszkva főkormányzójának, Galicinnak játszott, majd 1840-ben Alekszandra cárnénak – született Poroszországi Sarolta – Emsben.
„Alekszandra közbenjárására a zongoravirtuóz meghívást kapott Szentpétervárra. Ezt követően az 1840-es években Liszt többször járt Oroszországban”
Első látogatása 1842-ben négy hétig tartott. Szentpétervárra utazott, természetesen nagy sikerű koncerteket adott, szám szerint hatot, és több magánkoncertet is. Első szentpétervári estjén háromezres közönség várta hihetetlen érdeklődéssel a játékát. A szentpétervári előadásokat április 9-12. között a Tartui Egyetemen három koncert előzte meg. Egyébként 2022-ben Tartuban meg ünnepelték Liszt koncertjének 180. évfordulóját, nem mellesleg a Liszt Intézetben. A zongora, amelyen Liszt játszott, az Észt Történeti Múzeumban (Eesti Ajaloomuuseum) látható. Aztán 1843-ban újra Oroszországban találjuk Lisztet, akit ott már nagyon vártak.
„Moszkvába látogatott, ahol a cár, I. Miklós előtt játszott, és Liszt nehezményezte, hogy a cár beszélget zongorázása alatt”
Ezzel kapcsolatban egy anekdota is fennmaradt. Amikor a cár beszélgetett, Liszt hirtelen abbahagyta a zongorázást, mire Miklós megkérdezte, hogy miért nem játszik? Mire a művész állítólag úgy válaszolt, ha a cár beszél, mindenkinek el kell hallgatnia. I. Miklós – valószínűleg nem ezért a közjátékért – két cirkuszi medvét ajándékozott a nagy zongoristának.
„Liszt élete 1847-ben több szempontból is nagy fordulatot vett. Kijevben megismerkedett Carolyne zu Sayn-Wittgenstein hercegnővel, aki nagyvonalúan támogatta a művész jótékony koncertjét. Liszt és a férjétől külön élő Sayn-Wittgenstein két hetet töltött a hercegnő voronyivci birtokán”
Liszt ezután ukrán területeken adott koncerteket, majd Törökországba, onnan Odesszába és Jelizavetgradba utazott hangversenyeket adni. Carolyne zu Sayn-Wittgenstein Podóliában született Karolina Iwanowska néven, orosz állampolgárságú, de lengyel nemzetiségű szülőktől. A család vagyonos volt, a szülők egyetlen gyermekük tanulását így hatékonyan támogatták. Karolina fiatalon férjhez ment az orosz Nicolaus zu Sayn-Wittgenstein Ludwigsburghoz, azonban – bár egy lány, Marie is született a frigyből – a házasság nem tartott hosszú ideig. Apja halála után Carolyne megörökölte a vagyont, amelynek egy részét pénzzé téve 1848-ban a lányával elmenekült Oroszországból. Egészen pontosan a cár száműzte, a birtokait pedig elkobozta. Ám erről csak 1854-ben kapott hivatalos iratot, amelyből az is egyértelműen kiderült, hogy a száműzetés indoka a rendezetlen házasság. A pár Weimarba költözött, Carolyne egy kúriába, Liszt pedig tartva a rossznyelvektől egy szállodába.
„Nem sokkal később Liszt is a kúriába költözött, ahová Beethoven zongoráját is elhelyezték. Bár nem voltak házasok, a felsőbb körök szemet hunytak efölött, elfogadták. Erre az időszakra esik Liszt koncertező időszakának vége”
Regénybe illő, ahogy Liszt és Carolyne hivatalosan is rendezni próbálta a kapcsolatát. A pár össze akart házasodni, azonban a frigy megkötése nehézségekbe ütközött. 1861-ben a pápa, IV. Piusz engedélyezte a hercegnő házasságának felbontását, és a házasságát Liszttel. Az esküvőt is kitűzték, – Liszt 50. születésnapja volt a dátum -, a pápa azonban az előző napon visszavonta az engedélyt. Liszt olyannyira komolyan gondolta a házasságot, hogy az esküvőre már 1853-ban megkomponálta az Ünnepi hangok című darabját. A házassági engedély megtagadása miatt a művész ezután belépett a papi rendbe, 1861-ben Rómába költözött, ahol Carolyne is élt. Sok időt töltöttek együtt, de nem egy háztartásban éltek.
„Liszt ekkor a Róma, Pest, Weimar háromszögben dolgozott, zeneszerzői stílusa letisztult, számos egyházi jellegű/tárgyú művet komponált. Liszt emberi nagyságát bizonyítja, hogy a nagy pesti árvíz idején, 1838-ban a bécsi koncertjének bevételét felajánlotta az újjáépítésre, a segélyezésre. De megemlíthetjük a Beethoven-emlékmű támogatását is”
Nem véletlen, hogy a nevét viseli ma a magyar zeneművész képzés első számú intézménye. Liszt Ferenc 1875-ben alapította a Zeneakadémiát – a mai épület később lett az intézményé -, addig nem volt lehetőség szervezett formában felsőfokon zenészeket képezni. Liszttől nem állt távol a tanítás, őt tartják a mai mesterkurzusok elindítójának. Manapság részvétel egy mesterkurzuson nem kis pénzbe kerül. Liszt azonban ingyen oktatta a tanítványait, sőt szállást, ételt-italt is adott a növendékeinek. Szintén Liszt nagyságát bizonyítja, hogy az addig nem befutott szerzők műveinek bemutatását, sőt a művek vezénylését is vállalta, emellett zongora-átiratokat készített egy-egy szimfonikus mű vagy opera részleteiből, tételeiből. Az írásunkhoz kapcsolódva például Glinka Ruszlán és Ludmilla operájának egy részletét, de Borogyin, Kjui és Ljadov műveket is átírt, sőt parafrázisokat készített.
„Magyar vagy nem magyar?”
Liszt nem beszélt magyarul, alig élt Magyarországon, ezért aztán sokan (például Yehudi Menuhin) franciának, németnek, osztráknak, és még ki tudja, milyen nemzetiségűnek tartják. Liszt azonban soha nem vett fel más állampolgárságot. Élete végéig magyarnak tartotta magát, gyermekei is magyar állampolgárok voltak, ami Lamennais abbénak írt leveléből tudható. Liszt útlevele magyar volt, amelyben a Sopron városnevet is feltüntették.
Liszt beutazta Európát. Nemcsak Oroszországban, hanem más szláv országokban is koncertezett. Néhány zeneműve őrzi a szláv, orosz, oroszos témákat, életérzést. Ilyen például a Mazeppa, ebből rögtön kettő is, egy transzcendens etűd (zongorára) és egy szimfonikus költemény, az Abschied – orosz népdalok, a Tolsztoj szövegére írt Nye branyi menya, moj drug, a cseh témájú Hussitenlied, a lengyel tematikájú Glanes de Woronince sorozat, vagy a Dumka.
„Liszt 1886. július 31-én Bayreuthban, egy a Cosima lánya elegáns lakóhelye melletti bérelt házban méltatlan körülmények között hunyt el”
Apja mellől Cosima – az akkor már halott Wagner felesége – magyar inasát is elküldte, sőt a művész hűséges tanítványát is kitiltotta a bérelt házból. Az utolsó napjaiban Lisztet ápoló, egyébként közutálatnak örvendő növendék Lina Schmalhausen – mint azt a hölgy emlékirataiban olvashatjuk – egy ajtórésen át követte mestere haláltusáját, olvasható a hölgy emlékirataiban. Ilyen méltatlan, szomorú módon zárult le egy világpolgár, egy nemcsak hatalmas művész, de egyben önzetlen ember élete.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater