A botrány, ami felébresztette Montenegrót

A Podgoricában hetek óta zajló tömegtüntetések világosan jelzik, hogy az úgynevezett „boríték-ügy” kirobbanásával a balkáni miniállam életében most új fejezet kezdődött. Miközben a montenegrói társadalom megosztottabb, mint valaha, Európa legrégebb óta hivatalban lévő elnöke, Milo Gyukanovics mindent megtesz azért, hogy ne söpörje el a több hete zajló tiltakozási hullám.

Egy tüntető borítékkal a kezében Podgoricában 2019. március 2-án
Fotó:EUROPRESS/AFP/Adel Omeragic/Anadolu Agency

Aligha számíthatott arra bárki is Montenegróban, hogy a viszonylag egyhangú pártpolitikai életet akár pillanatok alatt is felkavarhatja egy korrupciós botrány. Az egykori jugoszláv tagköztársaság állócsillaga, a jugoszláv kommunista állampárt montenegrói lerakatából átvedlett Szocialisták Demokratikus Pártja (DPS) már közel 30 éve van itt hatalmon, hol egyedül, hol pedig koalícióban más, kisebb pártokkal. Kiemelkedik a politikai mezőnyből a párt elnöke Milo Gyukanovics, aki az elmúlt három évtizedben kormányfőként vagy köztársasági elnökként folyamatosan a felszínen maradt – így mostanra már hivatalosan is ő Európa legrégebb óta hatalmon lévő vezetője.

De bármennyire is kalandos volt a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság, majd Szerbia és Montegenró történelme a kilencvenes évek elejétől gyakorlatilag a közös állam szétválásáig, ez a politikai felállás, vagyis a DPS kormányzati pozíciója sosem került veszélybe. Nem történt ez másképp legutóbb sem, 2016 októberében a legtöbb szavazatot ismét a DPS szerezte, ami viszont csak 36 mandátumot jelentett a 81 tagú törvényhozásban (a tíz pártot tömörítő, ellenzéki Demokratikus Front nevű koalíció 18 parlamenti mandátumot szerzett, míg a Kulcs nevű tömörülés is csak 9 képviselői helyhez jutott). A DPS ezért koalícióra lépett négy párttal, a Szociáldemokrata Párttal, valamint a bosnyák, az albán és a horvát nemzeti kisebbségek pártjaival, s így már meglett a többsége. Nem sokat segített az ellenzéknek, hogy inkább részt sem vettek a parlament alakuló ülésén. Szerintük ugyanis a voksolás nem volt szabad, demokratikus és tisztességes, mivel a választás napján leleplezett puccskísérletet csak megrendezték, annak célja a választók megfélemlítése volt.

„Ám a mostani fejlemények mintha túlmutatnának a puszta politikai csatározásokon”

Ezek apropóját az adta, hogy január 11-én az egykor kormányközeli, később kegyvesztett üzletember Dusko Knezsevics – aki Londonba menekült a montenegrói ügyészség vizsgálódása előtt – nyilvánosságra hozott egy felvételt, amelyen a 2016-os választások előtt Gyukanovics első számú munkatársának, Podgorica egykori polgármesterének Szlavoljub Sztijepovicsnak átad egy borítékot, benne 97 ezer euróval. Habár a montenegrói különleges ügyészség közölte, hogy nem csak Knezsevics ügyében folytatnak nyomozást pénzmosás és bűnszervezet létrehozásának gyanújával, hanem Sztijepovics ellen is pénzmosás segítése miatt, a közvéleményt láthatóan nem nyugtatták meg a hatósági lépések.

Rövidesen tüntetések kezdődtek a „97.000 – állj ellen!” jelszó alatt, amelyek hatalmas tömegeket mozgattak meg a montenegrói fővárosban. A demonstrálók itt már nem csupán a „boríték-ügy” néven elhíresült korrupciós botrány kivizsgálását követelték, ennél jóval tovább mentek. Az egyik szombati tüntetésen a tiltakozók felkeresték a montenegrói közszolgálati televíziót, amelyet azzal vádolnak, hogy politikai propagandát terjesztenek a DPS javára. A demonstrálók most már a DPS kampányfinanszírozásának kivizsgálását is követelik, mivel a feltételezések szerint a híressé vált borítékba tett pénz éppen ezt a célt szolgálta.

A tüntetőknek a gyanakvásra persze már annál is inkább megvan az okuk, mert időközben Knezsevics még a korábbinál is jobban kitálalt azt állítva, hogy az eddigi választások során mindvégig pénzt adott Gyukanovics pártjának, a DPS-nek. Csak növelte az indulatokat, hogy az ügyészség erre válaszul újabb nyomozást indított az elpártolt oligarcha ellen, míg Gyukanovicsot még csak ki sem hallgatták. Úgy vélik, neki nem volt tudomása a törvénytelen pártfinanszírozásról abban a pártban, amelynek egyébként ő a mai napig elnöke. Nem véletlen hát, hogy a szombatonként tartott tüntetéseken a felszólalók újra és újra az elnök, a miniszterelnök és a legfőbb ügyészek lemondását követelik.

„A kormány visszautasította a tüntetők minden kérését és Gyukanovics azonnal bejelentette, hogy nem mond le. Azért azt is megüzente, hogy a demonstrációk mindaddig legitimek, míg nem erőszakosak, a tüntetések szervezőit pedig megbeszélésre hívta”

Ők azonban hallani sem akarnak erről, amire tulajdonképpen meg is van az okuk, mert a tüntetéseken hétről hétre egyre többen jelennek meg. A demonstrációk vonzerejét csak növeli, hogy a fő szónokok civilek, a pártok csupán logisztikai segítséget nyújtanak nekik. De jól mutatja a szervezettséget, hogy a megmozdulásokon sem párt-, sem pedig állami szimbólumokat nem használnak a tüntetők. Tanultak ugyanis a múltból, amikor a kormány szerb- vagy oroszpártinak bélyegezte őket emiatt. A szervezők azonban úgy látják, hogy mindez még mindig nem elegendő, ha külföldről nem gyakorolnak nyomást a kormányra. Ezért abban bíznak, hogy ha tízezernél is többen jelennek meg a tüntetéseken (ami a balkáni miniállamban igenis hatalmas szám), azt már az uniós intézmények sem hagyhatják szó nélkül.

Úgy látszik, Gyukanovics és a DPS komolyan vette a veszélyt, hogy a tüntetések a jövőben egy kormányváltásig is elvezethetnek. Erre tulajdonképpen meg is van az okuk, mert a demonstrációkon már nemcsak ellenzéki szavazók vesznek részt, hanem mindazok, akiknek valamiképpen elegük van már az elmúlt harminc évből és azokból a zűrös ügyekből, amelyeket a Londonba menekült oligarcha folyamatosan tereget ki a nagyérdeműnek. Gyukanovics célja így egyértelmű: a hatalom megtartása bármi áron, melyben nemcsak a kisebbségi szatellitpártjaira és a kormánypárti médiára számíthat, hanem a vele szimpatizáló értelmiségre, sőt a montenegrói pravoszláv egyházra is.

Sőt, a montenegrói vezetés nemrég egészen különös tervvel állt elő. Március 24-én, vagyis Jugoszlávia bombázásának huszadik évfordulójára demonstrációt szerveznek „Montenegró mindenek felett” elnevezéssel. Nem nehéz észrevenni, hogy a kormánypárti tüntetés nagyrészt azt a célt szolgálja, hogy ezzel a DPS erőt demonstráljon, vagyis hogy megmutassa, igenis mögöttük áll a montenegrói társadalom többsége. De sokatmondó az is, hogy a kormánypárti rendezvény szervezői a Facebook-oldalukra nemrég kiírták, a mostani polgári tüntetések „klasszikus példái a hazaárulásnak”. Szerintük az „ellenállók” közt az ötödik hadoszlop tagjai, külföldi bérencek, soviniszták, nacionalisták, fasiszták és terroristák vannak, akiknek a két évvel ezelőtti puccs miatt börtönben a helyük, továbbá azok, akik Nagy-Szerbiát vagy Nagy-Albániát szeretnének létrehozni.

„A tüntetőket és az ellenzéket azonban nem sikerült elijeszteniük az „ellenállás” folytatásától”

Így a legutóbbi, március 2-i tüntetés szervezői megígérték, hogy kitartanak, egyben arra kérték az ellenzéki pártokat, hogy hagyják el a parlamentet és bojkottáljanak minden választást mindaddig, amíg Gyukanovics és a többi vezető nem mond le. Ez a terv egyébként nagyban hasonlít a Szövetség Szerbiáért (SzS) nevű szerbiai ellenzéki esernyőszervezet követeléséhez, akik szintén bojkottot hirdettek nemrég, ha kiírnák a rendkívüli parlamenti választásokat. Jól jelzi az indulatokat az is, hogy a most szombati tüntetésen az egyik felszólaló megüzente a kormánynak és Gyukanovicsnak: „Ha nem értik meg, hogy az állam polgárokból áll, majd megértik akkor, amikor ezen a téren 97 ezer ember gyűlik össze, akik készek a végsőkig harcolni a szabadságért”.

Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.

Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.

Email : info@moszkvater.com