//Nyugati politikai póker a Balkánon
Montenegró újonnan megválasztott miniszterelnöke, Milojko Spajic beszédet mond a podgoricai parlamentben 2023. október 31-én #moszkvater

Nyugati politikai póker a Balkánon

MEGOSZTÁS

Véget ért a kormányalakítási tárgyalásoknak nevezett szappanopera Montenegróban. A hosszúra nyúlt folyamatot több fordulat tarkította. Az Egyesült Államok és az Európai Unió által „javallott”, a kisebbségi pártokat magában foglaló, széles körű támogatottságot élvező, de a nyíltan NATO ellenes erőket kizáró kabinet helyett végül egy olyan  jött össze, amelyben benne van a NATO ellenes, szerb és orosz párti Montenegró Jövőjéért pártszövetség.

Gyetvai Mária írása a #moszkvater.com számára

Montenegró újonnan megválasztott miniszterelnöke, Milojko Spajic beszédet mond a podgoricai parlamentben 2023. október 31-én #moszkvater
Montenegró újonnan megválasztott miniszterelnöke, Milojko Spajic beszédet mond a podgoricai parlamentben 2023. október 31-én
Fotó:EUROPRESS/SAVO PRELEVIC/AFP

Véget ért a kormányalakítási tárgyalásoknak nevezett szappanopera Montenegróban. Sokáig tartott, mert a júniusi törvényhozási választáson győztes Európa Most! Mozgalom (PES) nem kapott annyi szavazatot, hogy egyedül kormányt alakíthasson. A helyzetet nehezítette, hogy a  középpártnak nevezhető PES maga sem egységes, létezik benne egy „nyugatos” és egy proszerb irányzat, az utóbbinak a legprominensebb képviselője nem más, mint az idén tavasszal megválasztott köztársasági elnök, Jakov Milatović.

„Ennek megfelelően sok vélemény volt és van a tekintetben, hogy kivel fogjanak össze kormányzásra, a Nyugat-párti, vagy a Szerbia párti erőkkel”

Többek között ennek okán, a hosszúra nyúlt tárgyalási folyamatot több fordulat tarkította. A PES elnöke, a kormányalakítással megbízott Milojko Spajić kezdettől fogva kategorikusan elutasította, hogy az országot korábban 30 éven át kormányzó Szocialisták Demokratikus Pártjával (DPS) lépjen koalícióra, ami pedig kényelmes többséget biztosított volna számára a parlamentben. Az Egyesült Államok és az Európai Unió által „javallott”, a kisebbségi pártokat magában foglaló, széles körű támogatottságot élvező, de a nyíltan NATO ellenes erőket kizáró kabinet helyett végül, a DPS legyőzése 2020 augusztusi trónfosztása óta harmadszor egy kisebbségi kormány állt fel.

Nincs benne a legnépesebb nemzetiséget, a bosnyákokat képviselő Bosnyák Párt (BS), és a legkisebbet, a horvátokat képviselő Horvát Polgári Kezdeményezés (HGI). Az albán pártok közül pedig az a kettő került bele (az Albán Fórum/AF és az Albán Szövetség/AA), amelyekről azt tartják, hogy nem a montenegrói albánok többségének véleményét és érdekeit képviselik. Az öttagú koalíció  további tagjai között két kisebb proszerb párt van, és a korábban nyíltan NATO-ellenes pártok szövetsége, a Montenegró Jövőjéért (ZBCG).

„Jóllehet a katonai szövetségbeli tagság kérdésében most sokkal visszafogottabbak, elgondolkodtató, hogy a házelnöki posztot a ZBCG tagpártjának, az Új Szerb Demokráciának (NSD) a vezetője, Andrija Mandić kapta meg, aki 2016-ban államcsínnyel – orosz és szerb közreműködés mellett – akarta megakadályozni Montenegró belépését a NATO-ba,  amiért jelenleg is bűnvádi eljárás folyik ellene”

Bár újabban ezt sem hangoztatja, csetnik vajdának tartja magát, vagyis azonosul egy olyan militáns soviniszta  ideológiával, amelynek leghírhedtebb képviselője az utóbbi időben Vojiszlav Seselj volt. A kormányalakítás nehézségeiről vall az is, hogy a 620 ezer lakosú ország új kormányának végül is 19 minisztere és négy (!) miniszterelnök-helyettese van.

„A 36 éves  kormányfő, aki közgazdász végzettségű, és a nemzetközi pénzvilágban „cseperedett fel”, így például a Goldman Sachsnál”

Elsősorban a gazdasági kérdésekre helyezte a hangsúlyt programjában, így például a lakosság életszínvonalának emelésére, az üzleti környezet javítására, támogatja a kriptovaluta ügyletek, és a blokklánc-innovációk elterjesztését Montenegróban. Elkötelezett híve az uniós csatlakozásnak, de szorosabb kapcsolatokra törekszik a szomszédos országokkal, elsősorban Szerbiával, pedig annak expanzív külpolitikája több mint száz éve fenyegeti Montenegrót.

Az I. világháború után elvesztett függetlenséget a Milo Djukanović vezette DPS állította helyre 2006-ban. Djukanović különböző, hol miniszterelnöki, hol államfői minőségben 30 éven keresztül vezette az országot, és tudatos Nyugat-barát politikát folytatott. Igyekezett a szerb és orosz befolyástól, beleértve az aktívan politizáló Szerb Pravoszláv Egyházat (SPC) is,  távol tartani az országot. Rezsimjét azonban korruptsága miatt egyre hangosabban bírálta a húsos fazék közelébe férkőzni vágyó szerb barát ellenzék. Ebben segítségére volt a Nyugat korrupció-ellenes mantrája is. A DPS megbuktatásával azonban együtt járt a stabilitás megszűnése is.

„Az azóta egymást váltó kisebbségi kormányok rövid tündöklése és bukása leképezi a belső megosztottságot, a mintegy 30 százalékot kitevő magukat szerbnek vallók és a montenegrói identitásúak között dúló <állóháborút>, valamint a nemzetközi erőközpontok egyelőre még eldöntetlen harcát a világuralomért”

A Spajić-kormány a koalíciós megállapodásban behatárolta az élettartamát. Mindössze egy év országlás után már kormányátalakítást tervezett be, amelynek révén  a ZBCG négy miniszteri tárcával közvetlen részese lesz a végrehajtó hatalomnak. Montenegró külpolitikáját hagyományosan kettős orientáció jellemezte, első és egyetlen királyát a cár finanszírozta, de jó kapcsolatokat ápolt Olaszországgal is. A külső erőviszonyok mindig döntő befolyással voltak sorsának alakulására, így lesz ez most is.

„Stratégiailag fontos földrajzi elhelyezkedésére való tekintettel felmerül a kérdés, miként történhetett meg, hogy a nagy NATO-szövetséges, az Egyesült Államok megengedte egy ilyen kormány hatalomra kerülését a kis adriai országban?”

A napnál is világosabb ugyanis, hogy ezáltal Szerbia, és vele együtt Oroszország is kijut az Adriára, a Horvátországban a NATO logisztikai központjaként használt spliti kikötő és a megszerzett albán partszakasz közé. Janusz Bugajski, ismert amerikai politikai elemző szerint ez a State Department hibája, mert nem támogatta eléggé az európai elkötelezettségű erőket a választások előtt. Felelőssé tehető még az ismeretek hiánya a térség távoli és közeli múltjáról is, ami az amerikai Balkán-politika irányítóira jellemző. Washington figyelme meg is oszlik mostanában, az Oroszország ellen Ukrajnában vívott harc, és az ismét fellángolt izraeli- palesztin viszály miatt.

„Szintén valószínű magyarázatnak tűnik, hogy többfelől szorongatva le akarja rázni magáról ennek a térségnek a gondját, és ezért bevált egy régi ígéretet, amit még Szlobodan Milosevicsnek tett, ha nem is egy új Jugoszlávia, de egy nagyobb Szerbia létrehozásának támogatását”

Evégből jöttek létre a szerb autonóm területek az utódállamokban, s lett kormányozhatatlan például Bosznia-Hercegovina.  Milorad Dodik, boszniai szerb vezető napokkal az új podgoricai kormány hatalomra kerülése előtt kijelentette, a szerbeknek ebben az évszázadban egy minden szerbet egyesítő országot kell létrehozniuk, amely „Szerbiát, a boszniai Szerb Köztársaságot és Montenegrót foglalja magában”. Alekszandar Vucsics, szerb elnök mondta Szlobodan Milosevicsről, hogy nagy szerb vezér volt. Az, hogy a  politikája nem hozta meg a várt eredményt, annak tudható be, hogy más népek érdekeit, törekvéseit nem vette figyelembe vagy alábecsülte.

„Ez azt jelenti, hogy a szerb dominancia visszaállítása a térségben továbbra is stratégiai cél, de jobban hozzá van igazítva a geopolitikai viszonyokhoz”

A Szerbiát minden oldalról körülvevő gyenge, és egymással is viaskodó államok alkotják a „szerb világot”, amelyből kinő(het) a nagyobb Szerbia. Ez elvileg az EU-nak sem lenne ellenére, bár az „európai koncert” némileg disszonáns ebben a kérdésben. Az Európai Parlament és az Európai Bizottság folyamatosan bírálja ezeket az országokat, sürgeti az igazságügy reformját, a korrupció megfékezését. Szorgalmazza azonban, amint Ursula von der Leyen is tette a napokban lebonyolított nyugat-balkáni körútján, a szoros gazdasági összefogást, egy regionális közös piac létrehozását.

„Ezzel a mostanában szintén gyakran elmarasztalt Szerbia malmára hajtja a vizet. Az összefogásra biztatott országok gazdasága ugyanis legalább olyan lábakon áll, mint a belső kohézió”

Montenegró például háromszor annyit importál Szerbiából, mint amennyit oda kivisz. Egy teljesen szabad piac további kiszolgáltatottságba, függésbe sodorná ezeket az országokat Szerbiától, vagyis egyre beljebb a „szerb világba”. Brüsszel ebben a játékban folyamatosan emeli a tétet, de nem a maga javára.

MEGOSZTÁS