A kis balkáni ország már harmadik éve vesztegel két korszak, ha úgy tetszik, két világ határán. Az egyiket a nyugati szövetség, az Európai Unió és a NATO fémjelzi, a másikat egy alakulóban lévő, egyelőre „Nyitott Balkán” néven futó  délszláv gyűjtőállam. Az előbbi ideje lejárt, az utóbbié még nem érkezett el.

Gyetvai Mária írása a #moszkvater.com számára

A napokban iktatják be a hivatalába Montenegró új elnökét, Jakov Milatovićot. A szakítás az európai integrációs törekvésekkel, és az eltávolodás a NATO-tól azonban nem Milo Djukanović mostani távozásával, hanem már jóval előbb, 2020-ban az augusztusi választásokon elkezdődött. A gyümölcse azonban, a teljes orientáció váltás sehogy sem akar beérni.

„Helyette fokozatosan leépül az állam, és nemzedékek Európáról, valamint a független Montenegró egykori dicsőségének visszaállításáról szőtt álmai hiúsulnak meg”

A Montenegró élén hol kormány-, hol államfői minőségben  álló Milo Djukanović vezette Szocialisták Demokratikus Pártját (DPS) 2020-ban sikerült leváltania egy tucatnyi kis pártból álló hármas koalíciónak. Meghatározó ereje a szerb- és oroszbarát pártok szövetsége, a Demokratikus Front (DF) volt. Tagjainak többsége osztotta a 2006-ban helyreállított függetlenség feladásának és a Szerbiához tartozásnak a szándékát, az Oroszország iránti rokonszenvet, valamint Djukanović és a DPS trónfosztásának vágyát. Ez azonban nem bizonyult elegendőnek a kormányzáshoz, ahogyan az egy mandátumnyi többség sem a parlamentben.

„Arra azonban elég volt, hogy az előző rezsim hagyatékának felszámolását megkezdje”

Alig két év elteltével be is fejezte nem túl dicsőséges pályafutását. Hiába nevezte minisztereit apostoloknak Zdravko Krivokapić kormányfő – utalva ezzel a Szerb Pravoszláv Egyház (SPC) fontos szerepére a kormány megalakulásában – nem sikerült bizonyítania, hogy kevésbé korrupt, mint az elődei.

Az Egyesült Államok rokonszenvét sem nyerte meg. Gabriel Escobar nyugat-balkáni különmegbízott  előre jelezte, Washington számára a DF nem elfogadható partner. A Krivokapić-kabinetet végül a koalíciónak azon tagja buktatta meg szavazatával, amely annak idején hatalomra segítette, az Egyesült Reform Akció Polgári Mozgalom (GP URA). Egy kisebbségi kormány foglalta el a helyét.

„Annak felállításában is a legfőbb szempont volt, hogy a DPS és a DF kimaradjon belőle. Ez sikerült, ahogy a maga módján a kormányzás is”

Az URA albán nemzetiségű elnöke, Dritan Abazović volt titokminiszterrel az élen a DF által dominált parlament és annak a szerb barát Szocialista Néppártból (SNP) delegált elnöke az alkotmány és általában a jog innovatív értelmezésével felgyorsították a Djukanović-rezsim maradékainak felszámolását.  Ezt a bosszú hadjáratot a korrupció elleni engesztelhetetlen harcként adták el Nyugaton. Alig négy hónap kormányzás után, 2022 augusztusában ez a kormány is megbukott. Azóta egyfolytában ügyvezetőként kormányoz. Mindezidáig igyekezett megtalálni a módját, hogy ezt az állapotot meghosszabbítsa. A jelenlegi parlamenti többségből próbált új kormányt felállítani, illetve a fennálló kabinetet átalakítani, sikertelenül.  Manőverezésének a most távozó államfő, Djukanović vetett véget, amikor feloszlatta a parlamentet, és június 11-re kiírta a rendkívüli törvényhozási választásokat.

„A jelenlegi parlamenti többség túlélési próbálkozásai érthetőek, választáson nem győzhetnek, hiszen a szerb barát politikai erők hatalomra jutása továbbra is a Nyugat, legfőképpen az Egyesült Államok ellenállásába ütközik”

A másik, Djukanović és a DPS nevével fémjelzett, függetlenség-, EU- és NATO párti táborról viszont Amerika nyilvánvalóan levette a kezét. A erőviszonyok még mindig eléggé kiegyenlítettek, hogy melyik tábor kerekedik fölül, abban nagy szerepük van a külföldi patrónusoknak. Az úgynevezett Nyitott Balkán nevű regionális együttműködés, avagy Jugoszlávia újabb reinkarnációja Washingtonnak nem volna ellenére, ha nem involválna nagyobb, a NATO szempontjából kockázatos változásokat a térségben. Escobar nem győzi hangsúlyozni, hogy az Egyesült Államok csak gazdasági együttműködésként tudja elképzelni.

„Nehéz elhinni, hogy nem látja, ezzel a tömörüléssel a két nagy, Albánia és Szerbia – akik máris tagjai – kapnának lehetőséget arra, hogy beszippantsák a kisebbeket, vagyis létrejöjjön egy nagy, vagy legalább is nagyobb  Albánia és Szerbia”

Az előbbi területi gyarapodása Amerika szempontjából nem lenne baj, de ki tudja, hol áll meg Szerbia. A délszláv háború óta ugyanis senki előtt sem lehet titok, hogy Horvátország jelentős részére is igényt formál. Ez – ha más miatt nem is – a szerbnek tartott Knin és a NATO által is használt nagy adriai kikötő, Split közelsége miatt nem szerencsés. Hasonló a helyzet a montenegrói Bar kikötőjével is.

Ennek a dilemmának a megoldását az Egyesült Államok abban látja, hogy bizalmát egy új, feltörekvő politika erőbe, az Európa Most! Mozgalomba (PES) helyezi. Annak alelnöke, Jakov Milatović, a Krivokapić-kormány gazdasági minisztere, aki megnyerte a márciusi elnökválasztást. Eredetileg a párt elnöke Milojko Spajić – ugyanabban a kormányban pénzügyminiszter – szállt volna versenybe az államfői posztért, de szerb állampolgársága miatt diszkvalifikálták. A parlamenti választásokon viszont a PES listavezetőjeként indul, miután időközben a szerb állampolgárságától is megszabadult.

„Mindketten közgazdászok, neves külföldi egyetemeken tanultak, és a bankvilágban szereztek szakmai tapasztalatokat”

Spajić világfi, különösen gazdag ismeretekkel rendelkezik az ázsiai pénzügyekről. Francia nevelés, beszél japánul és a mandarin kínait is elsajátította. A PES, az amerikai credo szerint  a lakosság életszínvonalának emelését állította első helyre programjában. Ebből ízelítőt is adott a Krivokapić-kormány idején. Spajić  jelentősen megemelte a minimálbért, ami miatt még jobban eladósította az országot, és eltörölte az egészségbiztosítási járulékot, amivel  finanszírozhatatlanná tette az állami egészségügyet. Tekintettel arra, hogy ezekre a pénzügyi mutatványokra euróval fizető ország lévén aligha lett volna képes az Európa Központi Bank tudta nélkül, Spajić alighanem élvezi nemcsak az Egyesült Államok, hanem az Európai Unió bizalmát is.

„Szerbia  buzgón támogatta Milatovićot az elnökválasztás előtt. Valószínűleg Spajićot is fogja, hiszen a nyíltan szerb párti politikusok, illetve pártok, mint például a DF támogatása nem vitte közelebb céljához, Montenegró visszaszerzéséhez, aminek elvesztésébe (2006) egy percre sem nyugodott bele”

Alekszandar Vucsics szerb elnök már akkor azt mondta, hiába gondolja Djukanović, hogy amit kivívott, Montenegró függetlensége tartós lesz, Belgrádban azon fognak dolgozni, hogy népszavazás útján létrehozzanak  egy új közös államot. Milatović, de Spajić is vigyázott rá, hogy ne tűnjön túlságosan szerb pártinak.  Milatović pár nappal május 20-diki beiktatása előtt, immár birtokon belül van, ezért nyíltabban beszél a „Nyitott Balkán”-ba való betagozódásról, mint Spajić. Ez nem jelenti azt, hogy a PES nem „kakukktojás”. Az önkormányzati választáson a főváros, Podgorica irányítását is megszerezte.

„Ha kormányra kerül, jó eséllyel beszippantja a pro-szerb pártokat, és politikájával a jelenleginél is gyúlékonyabbá teszi a helyzetet a Balkánon”

A parlamenti többség pártjai sokáig kivártak jelölt listáik leadásával, mert reménykedtek a választás elhalasztásában. Nagyon tartózkodóak voltak koalíciós terveik nyilvánosságra hozatalában is. Az PES két vezetője állítólag össze is különbözött azon, hogy a párt önállóan induljon-e – ezt képviselte Spajić, valószínűleg a Nyugat-pártiság látszatának megőrzése érdekében –, avagy más pártokkal összefogva, amit Milatović képviselt.

A választás utáni időszakra azonban kívánatos partnerként jelöltek meg olyan pártokat, amelyek már két kormányban bizonyították, hogy mely oldalon állnak az ország szuverenitása meg(nem)őrzésének kérdésében, mint amilyen például a jelenlegi ügyvezető miniszterelnököt adó GP URA.

„A szerb párti blokk egyébként a megnehezült külpolitikai orientáció miatt is – hogy tudniillik sem Belgrád, sem Moszkva nem tud igazán a <hóna alá nyúlni>  – széttöredezett”

A DF felbomlott, és eddig nem tapasztalt bőségben neveztek be pártok, illetve független jelöltek – összesen 17 listát adtak le – a választásra. A szuverenista blokk a DPS vezetésével és egy párt kivételével hosszú idő után újra összeállt. A Szociáldemokrata Párt (SDP) ismét külön úton akar járni, amire az elnökválasztás eredménye nem bátoríthatja, mert jelöltje még annyi szavazatot sem kapott, amennyi támogató aláírást összegyűjtött. Feltűnő, hogy a szuverenista ellenzéki pártok elnökei nincsenek a jelölt listákon. Az új arcok viszont aligha lesznek elégségesek a sikerhez, főképp akkor, ha hiányzik a geopolitikai momentum, vagyis hogy ki és mikor váltja fel az Egyesült Államokat a világ kormányrúdjánál.