Podgorica nem várt a novemberi amerikai elnökválasztás eredményére, hanem a jelenlegi demokrata párti kormány rosszallása ellenére már július 23-án két orosz- és szerb barát párttal bővítette ki a kormányt. Hogy Amerika mit gondol, az már mindegy! (?) A boszniai szerb vezetés is egyre nyíltabban dacol Washingtonnal.

Gyetvai Mária írása a #moszkvater.com számára

Alig kilenc hónapig tartó országlás után átalakították a montenegrói kormányt. Két olyan párttal bővítették ki, amelyek orosz és szerb barátságukról híresek. Sőt, az Új Szerb Demokrácia (NSD) elnöke, aki egyben a podgoricai parlament elnöke is, és egyenesen csetnik vajdának hívatja magát. A vele egy pártszövetségbe tartozó Demokratikus Néppárt (DNP) elnökével, Milan Knežević parlamenti képviselővel együtt álltak bíróság előtt puccskísérlet vádjával, ugyanis 2016-ban orosz és szerb segédlettel akarták megakadályozni a Milo Djukanović vezette Szocialisták Demokratikus Pártjának (DPS) választási győzelmét, és Montenegró annak nyomán bekövetkezett NATO-tagságát. Első fokon bűnösnek találták őket, másodfokon felmentették. Perújrafelvételi eljárásban ismét felmentették, de az ügy ezzel még nem zárult le.

„A fent említett két párton kívül a legnagyobb létszámú kisebbséget képviselő Bosnyák Párt (BS) is bekerült a kormányba. Az így történelmi méretűvé duzzadt, különösen ha figyelembe vesszük, hogy egy körülbelül 620 ezer lakosú ország sorsát intézi. Összesen 24 minisztert és 7 miniszterelnök-helyettest számlál”

A kormány átalakítását már a megalakulásakor betervezték, de eredetileg novemberig akarták végrehajtani. A kora nyári időpont akkor merült fel, amikor a maratoni uniós csatlakozási tárgyalásokon elérhető közelségbe került a két kulcsfontosságú igazságügyi fejezet ideiglenes lezárása. A novemberi dátumra vonatkozó terv valószínűleg számolt az amerikai elnökválasztással is. A szerb ügyeknek hagyományosan nagy támogatói a republikánusok, így Trump visszatérésétől a Fehér Házba sokat várnak Banja Lukában, Belgrádban és a Szerbiához húzó politikusok Montenegróban is.

Hogy mégis előbbre hozták a kormányátalakítást, annak két oka lehet. Az egyik, hogy Brüsszeltől szabad jelzést kaptak a 23. és a 24. csatlakozási fejezet lezárására, ami nélkül nem lehetne a további fejezetekről tárgyalni. Nem mintha a jelenlegi podgoricai vezetés olyan lelkesen alá akarná vetni magát Brüsszel utasításainak, de amíg el nem dől, ki lesz a világ ura, addig nem akar nyíltan szakítani az EU-val, az onnan jövő pénzről lemondani, és a lakosság Európához húzó részét kiábrándítani.

„A másik ok talán nem is annyira a Trump győzelmébe vetett hit, hanem inkább az lehetett, hogy Montenegró jelenlegi vezetői felismerték, az Egyesült Államok csillaga leáldozóban van, tehát, mérsékelten számít a véleménye. A látszatot, persze, fenntartják, amíg meg nem változik a lapjárás a nemzetközi politikai porondon”

 A kormány átalakítását Milojko Spajić, miniszterelnök a nagyobb stabilitás biztosításával indokolta. Ez az érv megáll, hiszen ezzel 46-ról 53 mandátumra emelkedett a kormány támogatottsága, amely eddig is az NSD és a DNP kegyelméből volt hatalmon. A haszna azonban ebben ki is merül, mert a kormányzásra szövetkezett pártok között csak a DPS kiszorítása, a vele kapcsolatos revánsvágy, a  pénzek és a zsíros állások egymás közti elosztása az összekötő kapocs.

A központi idea, a nagy garral meghirdetett „Európa Most! 2” gazdasági program, amely elvileg a lakosság életszínvonalának jelentős emelését célozná, a gyakorlatban szinte semmi pozitív változást nem ígér, de ellehetetlenítheti a nyugdíjrendszert. Vagyis, lehet, hogy a kormány stabilabb lesz, de attól csak a holdudvarának lesz jobb, a polgároknak nem.

„A kabinet kibővítését főként úgy oldották meg, hogy egyes tárcákat szétszedtek, mint például a külügyit”

A mesebeli okos leány módjára, aki hozott is ajándékot, meg nem is, a BS kapott is valamit, meg nem is. Elnöke, Ervin Ibrahimović lett a nemzetközi ügyekért felelős külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes, bármit is jelentsenek ezek, annak tükrében, hogy a korábbi külügyminiszter maradt a kül- és európai ügykért felelős miniszter, és ebben a minőségében miniszterelnök-helyettes. Ibrahimovićra egyelőre azt bízták, hogy meggyőzze a NATO-partnerek és az EU képviselőit arról, hogy bár Brüsszel és Washington rosszallása ellenére alakította át a kormányt, Montenegró mégiscsak megbízható szövetséges, és majdan az EU-nak is engedelmes tagja lesz. Az előbbi nehezebb feladat lesz, mert a tét is nagyobb, a NATO jelenlét folytonossága a déli Adrián, mint az utóbbi. Brüsszelben ugyanis erős a késztetés, hogy ezt elhiggyék, de szaporodnak azok a jelek, amelyek esetleg az uniós főkorifeusokat is gondolkodóba ejthetik, hiszen

„az ex-jugoszláv térségben nem mindenütt abba az irányba mennek a dolgok, amelybe ők szeretnék”

Itt van mindjárt Bosznia-Hercegovina (BiH). Annak folyamatosan kifelé kacsingató része, a Szerb Köztársaság. Első számú vezetője, Milorad Dodik július elején a parlament elé terjesztette a hosszabb ideje lebegtetett dokumentumot a Bosznia-Hercegovinából való békés kiválásról.  Pontos megnevezése „Megállapodás a Szerb Köztársaság és a Bosnyák-Horvát Föderáció Közötti Kapcsolatok Rendezéséről”. A kiválás indokául azt hozza fel, hogy az érintett felek megkerülésével változtatták meg a Daytoni Békeszerződésnek a BiH alapokmányául  szolgáló IV. kiegészítő részét, amely garantálta az entitások teljes egyenjogúságát. Nehéz feltételezni, hogy komolyan számolnak a másik fél, a Bosnyák-Horvát Föderáció (FBiH) beleegyezésével. Ám Dodik azzal kérkedett a boszniai szerb televíziónak adott interjújában, hogy sikerült partnernek megnyernie Horvátországot, és leválasztania a bosznia-hercegovinai horvátokat a bosnyákokról. Az utóbbi igaz, a többit meglátjuk.

„Mindazonáltal Dodik változatlanul óvatos, és folytatja az egy lépést előre, kettőt hátra taktikáját, így számára jelenleg a kiválás, mint téma napirenden tartása is elég”

Az Egyesült Államok szarajevói nagykövetsége felkapta a fejét erre a merészségre, és tudatta mindenkivel, akit illet, hogy a boszniai Szerb Köztársaság nem független állam, hanem entitás, és csakis BiH-en belül van létjogosultsága. A júniusban, Belgrádban megtartott Össz-szerb Gyűlés által elfogadott Nyilatkozat állításai a Daytoni Megállapodással kapcsolatban tévesek, mert az senkit sem jogosít fel a kiválásra. Alekszandar Vucsics szerb elnök szokatlanul szókimondóan reagált az amerikai dörgedelemre, mondván, az a baj, hogy Washingtonban nem szoktak hozzá, vannak független államok és erős, országuk érdekeiért határozottan kiálló vezetők, akik nem akarnak nekik hízelegni. Vucsics érdembeli választ ígért Washingtonnak, mégpedig gyorsan. A gyorsaságra vonatkozó ígéretét be is fogja váltani, mert a  jelenlegi, demokrata párti vezetést akarja vele szerencséltetni, és nem a reményei szerint jövőre hatalomra kerülő republikánus kormányzatot.

„Trump balkáni <apostolától>, Richard Grenelltől ugyanis Vucsics kedvezőbb hozzáállásra számít a minden szerbet egyesítő <szerb világra> vonatkozó tervének megvalósításában”

Az Egyesült Államok szarajevói nagykövetsége által hivatkozott dokumentum, amelyet egyhangúan fogadott el Szerbia és a boszniai Szerb Köztársaság kormánya, a majdani „szerb világ” alapvetése  49 pontban összefoglalva. Az ennek alapján létrehozandó Szerb Nép Nemzeti Tanácsának tagjai egyelőre a szerb, valamint a boszniai szerb kormány- és államfő, a parlamentek és a tudományos és művészeti akadémiák, valamint a Matica szrpszka elnöke. Montenegró talán még azért maradt ki, mert a Gyűlés ott tervezett folytatása Vucsics részvételének lemondása miatt elmaradt. Óvatosságból Dodik sem vett részt a Nyilatkozat elfogadásán a szerb parlamentben.

„Óvatosság csak Horvátország és természetesen az önálló államként el nem ismert Koszovó irányában nem mutatkozik”

A dokumentum a Független Horvát Állam (NDH) idején Horvátországban működött táborokban történt atrocitások „nemzetköziesítésének” folytatását ígérte – eddig a montenegrói parlamenti fogadott el Jasenovacot elítélő határozatot, érdekes módon olyan helyszíneket is felsorolva, amelyeket nem lehet az NDH rovására írni. Horvátországgal szemben egyfajta egységfront kezd kialakulni a podgoricai rezsim és Belgrád között, amihez hasonlót már ismer a történelem – jóllehet annak közvetlen célpontja akkor az Osztrák-Magyar Monarchia volt -, és nem ez az egyetlen lehetséges történelmi párhuzam.