Gyetvai Mária írása a #moszkvater.com számára
„A legújabb határidő 2030, ha addig sikerül lenyomni minden jelenlegi tagország torkán, hogy a döntéshozatal egyszerűsítésével elveszíti a beleszólását az EU politikájába, és ami a fő, sikerül előteremteni a forrásokat ezeknek az országoknak a felzárkóztatására”
Fotó:EUROPRESS/Armend NIMANI/AFP
Az eredeti történet Tarasconi Tartarinnal, Alphonse Daudet azonos című regényének főhősével esett meg. A jómódú vidéki polgár és megrögzött nagyotmondó addig dicsekedett polgártársainak afrikai oroszlánvadász kalandjaival, mígnem kénytelen volt elutazni Afrikába. Minthogy a valóságban sohasem járt városa határain túl, és a többi helybélivel együtt csak feldobott sapkákra lövöldözött, igyekezett nagyon felkészülni az útra. Nagy málhával – többek között jó sok fegyverrel –, és szép summa pénzzel indult útnak. Algériában azonban nem talált oroszlánt. Összehozta viszont a sors egy montenegrói herceggel, aki pártfogásába vette a gyakorlatlan utazót. Különleges élményekben részesítette egy helybeli szépasszony segítségével, és megszabadította a pénztárcájától. Ez az élmény, mármint a pénztelenség is különleges volt, mert korábban ilyet nem tapasztalt, és csak nagy üggyel-bajjal került haza.
„Mi a hasonlóság Tartarin és az Európai Unió között? A helyismeret hiánya, és a nagyotmondás kétes erénye mindenképpen”
Ami az elsőt illeti, a Nyugat nem először veszi pártfogásába a Nyugat-Balkán országait. Franciaországnak különösen nagy tapasztalata van ebben. Németország is megpróbálta, de kevesebb sikerrel. Ez áll a legújabb pártfogóra, az Egyesült Államokra is. Jóllehet, nagy amerikai nyomás nehezedik rájuk, és a geopolitikai okok miatt is, hogy a Balkánt az ukrán-orosz konfliktus miatt mindenáron pacifikálni kell, még mindig csak ígérgetnek, és tolják egyre messzebb az uniós tagságra várakozó országok, köztük Montenegró integrálását.
„A legújabb határidő 2030, ha addig sikerül lenyomni minden jelenlegi tagország torkán, hogy a döntéshozatal egyszerűsítésével elveszíti a beleszólását az EU politikájába, és ami a fő, sikerül előteremteni a forrásokat ezeknek az országoknak a felzárkóztatására”
Már amennyire ez még cél egyáltalán. A kétely jogos, hiszen már most másra fordítják a pénzt. A francia elnök ötletével, a két- vagy ki tudja hány sebességes Európával pedig még tovább akarják csökkenteni a kemény magon kívüli országoknak juttatott forrásokat. Arról nem is szólva, hogy még nincs kész a következő hét éves pénzügyi keret. Brüsszel tehát csakúgy, mint Tartarin, egyelőre ígérget. Ám azt valószínűleg a lelkük mélyén a brüsszeli elefántcsonttorony lakói is érzik, hogy az EU, amilyennek ismertük, már de facto nem, sőt, hovatovább de jure sem létezik.
„A balkáni bővítés lehet az egyik szakítópróbája”
No, nem Montenegró miatt, mert ezt az alig több, mint 600 ezer lakosú országot nem olyan nehéz kistafírozni. Ámbár az EU-nak nehezebb lesz, mint annak idején a cári kincstárnak volt. Meg aztán, ahogy jelenlegi, már hosszabb ideje ügyvezetőként fungáló miniszterelnöke, a sokszínű Dritan Abazović kijelentette, nagyon jót tenne az EU-nak, mert derűlátó, jókedvű, napsütötte ország.
A regénybeli montenegrói herceghez fogható figurák is találtatnak benne szép számmal. Nem véletlenül a legfontosabb „házi feladata” az uniós tagság elnyeréséhez a korrupció, és a szervezett bűnözés megfékezése. Ebben ért is el némi eredményt a kormány. Akit csak lehetett lefogatott, de főleg azokat, akik a mindenért bűnbaknak kikiáltott Szocialisták Demokratikus Pártja (DPS) és elnöke, a különböző minőségben az országot 30 éven át irányító Milo Djukanović idejében jutottak pozícióba.
„A bíróságok viszont nem éppen az európai standardok szerint működnek, így ítéletek ritkán születnek”
Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy sokáig hevernek bizonyítási anyagok, lefoglalt tárgyak, mint például fegyverek, kábítószerek, pénz miegymás bírósági raktárakban. Alighanem ezért volt érdemes „megfúrni” a podgoricai Felsőbb Bíróság raktárát. Egyelőre még nem tudni, hogy mit vittek el, és mennyit. A vélelmezett elkövetőket térfigyelő kamerák rögzítették, de DNS analízis nélkül nem állapítható meg, hogy csakugyan ők ásták-e az ominózus raktárba vezető alagutat. A belügyminiszter közölte, többen közülük már elhagyták az országot, tehát a szükséges vizsgálat az ő esetükben nem végezhető el. Lehet találgatni, hova távoztak, az egyik esélyes mindenképpen Szerbia, amely a kisebbik „cirill” országot mindenképpen vissza akarja édesgetni magához, és ennek érdekében minden eszközt bevet.
„Bizonyos híresztelések szerint Milo Djukanović – az első modernkori montenegrói herceg? – annak idején cigarettacsempészetből finanszírozta az elválást Szerbiától”
Tény, hogy a függetlenség visszaállítása „önerőből” történt, mert ebben a törekvésében az akkori nyugatpárti montenegrói vezetést Európa nem támogatta, Szerbia és a háta mögött Oroszország pedig minden erővel gáncsolta. Az Egyesült Államok viszont felismerte benne a lehetőséget az egész keleti Adria-part ellenőrzésére. Montenegró 2017-ben bekövetkezett NATO-tagságával meg is szerezte. S hiába a lakosság mintegy 30 százalékának ellenséges viszonyulása a szövetséghez, meg is akarja tartani. Donald Trump elnök már 2018-ban kijelentette egy tévé interjúban, hogy válsághelyzetben kész oda amerikai katonákat is küldeni. Szerbia némi orosz segédlettel 2016-ban puccsal akarta közvetlenül a választási eredményt, közvetve a tagságot megakadályozni.
„Az orosz-amerikai versengés az óta is tart”
Ahogy fakul az uniós tagság fénye, úgy erősödik az orosz-szerb táboré. Pénz és nyomásgyakorlás van mindkét részről, és felbukkannak újabb és újabb „hercegek”, akik ügyesen kihasználják a Nyugat riadalmát, hogy ez a geostratégiailag fontos kis ország összeáll Szerbiával és az oroszokkal, így annyi pénzt facsarnak ki, amennyit csak tudnak. Ez mindaddig így lesz, amíg a harc a világ vezető hatalmának pozíciójáért el nem dől.
Djukanović pártját 2020-ban egy többé-kevésbé nyíltan szerb és orosz barát pártokból álló többes koalíció váltotta, amely egyetlen mandátumnyi parlamenti többséggel és egyetlen közös platformmal, a DPS-ellenességgel nem bizonyult sikeresnek. Eddig két kormánya bukott meg. A harmadik, hónapokkal a választások után se tud megalakulni. A legtöbb szavazatot szerzett Európa Most! Mozgalom (PES) elnöke, Milojko Spajić már mind a két oldalról megkapta a „jóindulatú” figyelmeztetést, kit vegyen be a kormányba, és kit ne. A szerb-orosz párti Montenegró Jövőjéért (ZBCG) pártszövetség bekerülése a hatalomba az Egyesült Államok számára elfogadhatatlan, Belgrád számára viszont az ellenkezője az.
„A hírek szerint Spajićnak, a Washington által támogatott kormányfő-jelöltnek, volt bankárnak, az új <montenegrói hercegnek> még a minimális többséget (41 mandátum) sem sikerül összekaparnia”
A kormányalakítási tárgyalásokat a márciusban megválasztott új államfő (még egy „montenegrói herceg”), Jakov Milatović PES-alelnök is gátolja a párt listáján megválasztott két, a ZBCG távoltartását ellenző képviselő sakkban tartásával. Ugyanő az előző, gazdasági miniszteri pozíciójában a NATO-szabályoknak fittyet hányva fontos gazdasági érdekből engedélyezett egy fegyver re-export ügyletet. Az egyik legfontosabb érdek a fivéréé volt, akinek Szerbiában bejegyzett cége részesedett az üzletből. Hogy milyen nagy a felhozatal az ilyen „fontos gazdasági érdeket” képviselő cégekből, azt az is mutatja, hogy a mostani vezetői garnitúrából sokan vagy személyesen, vagy családilag érdekeltek szerb-montenegrói közös vállalkozásokban.
„Közben emelkedik a Montenegróban letelepülő oroszok, ukránok, köztük oligarchák száma is”
Mi lesz ebből? Meddig győzi az Európai Unió pénzzel, akit Amerika tol maga előtt, mint készfizető kezest? Meddig tart az Egyesült Államok türelme? Gabriel Escobar, nyugat-balkáni külön kiküldött az Amerika Hangjának nyilatkozva homályban hagyta, hogy milyen következményei lennének, ha Montenegró a NATO-partnerek helyett egy kívülálló hatalom befolyásának tenné ki magát. Visszatér-e Trump, vagy sem? Lehet, hogy Montenegró esetében beválik a jóslata, az EU-nak meg addigra se pénz, se posztó.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater