„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Kovács Nemes László írása a #moszkvater.com számára
„Huszonévesek voltunk. Hittünk és a magunk módján, lehetőségei szerint tettünk egy szebb, új világért.”
A szerző felvétele
1989. december 17-én délután éjszakai szolgálatba készülődtem a kőszegi vasútállomásra. Délután öt óra felé hallottam a rádióból a temesvári történéseket. Már javában zajlottak a „rendszerváltás” eseményei. Túl voltunk az első, szabad március 15-i, majd október 23-i tüntetéseken. Bár a szervezéskor sokan még tartottak tőle, hogy vajon fognak-e lőni a Munkásőrség térrel szemben lévő ablakaiból, de megúsztuk.
Itthon „békésen” zajlott az átmenet, de Temesvár egyrészt figyelmeztető jelzés volt a diktatúra brutalitására, másrészt a kommunizmussal szembeállított liberalizmusunk és az erdélyi magyarok – és románok – iránti szolidaritás ebben a helyzetben segítő cselekvést követelt volna.
„De mit is tehet az egyszerű ember ezer kilométer távolságra onnét, ahol a hírek szerint lőnek? A tehetetlenség a legrosszabb állapot”
Megkértem nappali szolgálatos kollégámat, maradjon pár órát tovább, majd máskor visszaadom plusz órákat. A szekrényből elővettem egy fehér lepedőt, a pincében ráfestettem: „Virrasztás Romániáért”, majd a város főterén két gesztenyefa közé kifeszítve gyertyát gyújtottam, leültem a fa tövébe az akkor még jellemző decemberi hidegben. Néhány ismerősön keresztül üzentem a fideszes társaknak, hogy jöjjenek, mert nekem dolgozni kell menni. Úgy 9-10 órára híre ment az akciónak. Reggel hat óra után értem vissza. Négy-öt barátom didergett a vászon alatt. Köröttük rengeteg gyertya égett. Elmondták, hogy éjszaka a vendéglőkből hoztak nekik a hideg ellen forralt bort, kávét, a hajnali miséről hazatérők pedig mind elvonultak előttük, és egy-egy gyertyával fejezték ki rokonszenvüket, együttérzésüket.
„Romániából pedig egyre csak jöttek az aggasztó hírek”
Mit is lehetne tenni, segíteni az ország túlfeléről? Olvastam az újságban, hogy Bécsben épp folynak a SALT 2 leszerelési tárgyalások. Hát akkor menjünk oda, követeljük, hogy a Nyugat avatkozzon be az eseményekbe, állítsa meg a hatalomnak az emberek elleni erőszakos fellépését. S amíg Bécsbe érünk, gyűjtsünk támogató aláírásokat, de ne is Magyarországon, hanem Ausztriában! Így előzzük meg, hogy bárki magyar, irredenta, vagy nacionalista beavatkozásnak tüntesse fel a szándékunkat.
Akkoriban a FIDESZ még csak maroknyi ember volt a megyében. Részben emiatt, részben azért, mert ez az ügy messze több volt, mint a belpolitikai, választásokra készülődő pártok belügye, üzentünk mindenkinek, az MSZP-nek, az MDF-nek, kisgazdáknak, még a Hazafias Népfrontnak is, hogy csatlakozzanak. Mindenhonnan pozitív válaszokat kaptunk, hogy velünk tartanak.
„Másnap reggel a főtéren vártuk a csatlakozókat. Senki nem jött, így három fideszes autóval vágtunk neki a szabad, nyugati világnak”
Oberwart főterén szólítottuk tiltakozás aláírására az embereket, „Gegen die Diktatur in Rumänien”, amikor odajött hozzám valaki, s kérdezte, hogy mi történik. Az Ö3 rádió riporte volt. Odavitt a két saroknyira álló kocsijukhoz. Ettől kezdve az Ö3 negyed-fél óránkén ismertette a rádióban az útvonalunkat, az aláírásgyűjtést, kérve a lakosságot, hogy csatlakozzanak. Tovább mentünk Eisenstadt irányába. Számos településen magyar és lyukas, román zászlókkal fogadtak bennünket.
Késő délután hallottuk a Kossuth rádióból a hírt, hogy Bukarestből elmenekült Ceausescu. Győzött a forradalom. Gondolták akkor nagyon sokan, így mi is. Ezért nem tűnt már aktuálisnak és szükségesnek az aláírásgyűjtés. A történelem átlépett felettünk.
Hazaérve aztán jöttek a kijózanító hírek a szeku ellenállásról, a lövöldözésekről, a romániai, katasztrofális állapotokról. Kaptuk a hírt a megkezdett segítségnyújtási akcióról. Gyűjtsetek mindent, amit lehet, élelmet, meleg ruhát, takarót, gyógyszert, szervezzétek meg a szállítást.
„Egy ember életében valószínűleg az egyik legnagyszerűbb dolog, ha megérezheti, tapasztalhatja, részese lehet annak, amikor egy közösség, félretéve a különbözőséget, egy emberként mozdul, segít annak, aki bajban van. A történelem és az ’89 óta eltelt idő is azt bizonyítja, hogy erre csak súlyos vész- és katasztrófahelyzetekben kerül sor”
Pár nap alatt kiürült a város, már mindenki odaadta, amilye volt. Budapestről pedig egyre csak jöttek a hírek, hogy még kell, még több mindenre van szükség. De nem volt már honnan. Szombaton tanácstalanul álltunk, hogy mit is lehetne még tenni. Délután jutott eszünkbe, hogy a falvak lehetnek a megoldás. De hogyan?! Akkor még nem volt mobil, így felcsaptuk a telefonkönyvet, és végig tárcsáztuk a környező települések plébániáit, papokat lelkészeket, hogy hirdessék ki a vasárnapi misén, istentiszteleten a gyűjtést. Mindenki hozza a krumplit, lisztet, cukrot, takarót stb., amivel segíteni tud a templom elé, majd valamikor érkezik érte a tehertautó.
A városi Vöröskereszt irodájában gyűjtöttük az adományokat. Mire visszaértünk az egyik körútról, a gyűjtés helyén ott volt már a megyei lap újságírója. Épp az MSZP városi vezetőjét interjúvolta, a szervezett és zajló akcióról. Másnap oldalas cikk hirdette a komcsi utódpárt demokratikus és szolidáris új arcának propagandáját az ugyancsak demokratikussá vált pártsajtó hasábjain. Az illetőt és pártársait ekkor láttuk először, ily módon részt venni a december 17. óta tartó megmozdulásokban. Ez kissé kedvünket is szegte, illetve épp megjelent, odajött hozzám 6 éves lányom, és kérdezte: Apa, gyertyagyújtásra ugye hazajössz?
„Huszonévesek voltunk. Hittünk és a magunk módján, lehetőségei szerint tettünk egy szebb, új világért. Magyarországon akkoriban sok ezren. Nem a bécsi cukrászdás maszlag miatt, nem arra vágytunk. Csak arra a szabad levegőre, amire gondolataiban akkor érzett rá az ember, ha felhőtlen időben biciklivel tekerve a munkába, felnézett, és valahol nyugatra tekintve a vasfüggönyön túl megpillantotta Grossglockner havas csúcsait. Ott van a szabadság”
Eltelt 35-36 év. Akkor még nem tudtuk, hogy csak statisztái, és nem szereplői vagyunk a nagy változásnak. Látjuk, tapasztaljuk a kivívott, elért szabadság beteges torzulásait Magyarországon, Romániában is. Látjuk, tapasztaljuk a „megbékélés” illúziójának hétköznapi vagdalkozásait.
A megbékéléshez három dologra van szükség: társadalmi szinten viszonylagos jólét, biztonság, és intelligencia. Melyikből is vagyunk bőségben?
„Látjuk, tapasztaljuk egész Európában a lelki-szellemi lepusztulást, a jóléti demokrácia EU- és NATO kompatibilis kötéltáncát a világszakadék fölött”
Úgy tűnik, Marx csak egy betűt tévedett. Ma a LÉ határozza meg a tudatot. Azt kérdi belül a ma is huszonéves lélek, eljön-e még az idő, s ha eljön, össze tud-e fogni még az emberi világ egy tisztességes, élhető, valódi, egészséges szabadságért?
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
