Vlagyimir Viszockij gyermekkorának, életének részletei ma már jól ismertek a kutatók előtt. A költő háborús időkben, nehéz körülmények között nevelkedett, és ennek a lenyomata és emléke dalaiban is tükröződik. A Civil Rádió egykori Viszockij-adásai alapján ezúttal olyan népszerű, és kevésbé ismert dalokat mutatunk be, amelyek a művész gyermekkori emlékeit, kamasz éveinek csínytevéseit ábrázolják.

Viczai Péter írása a #moszkvater.com számára

Viszockij édesapja, Szemjon Vlagyimirovics katonatiszt volt, aki a nagy honvédő háború alatt, és utána is viszonylag sokat volt távol Moszkvától. Édesanyja, Nyina Makszimovna német tolmácsként dolgozott. A kis Vologya gyermekkora viszontagságosan alakult, már csak édesapja foglalkozásából eredően is, akit a háborús évek alatt álláshelyről álláshelyre helyeztek. Arról nem is beszélve, hogy a szülők viszonylag korán elváltak, így a cseperedő fiúcska főleg örmény nevelőanyjával, Jevgenyija Sztyepanovnával (Zsenyával) élt, sokszor szerény körülmények között.

„A 37 versszakból álló Ballada a gyermekkorról című <maratoni mű> a költő születéséről (fogantatásáról), életének első hónapjairól és éveiről szól, háborús gyermekkori élményekkel fűszerezve”

Az 1938. januárjában született Viszockij mindössze néhány éves volt a második világháború idején, de kis homokozó vödréből serényen oltotta a tüzet, ha egy-egy gyutacs esetleg gondot okozott… A költő külön megemlíti a moszkvai Pervaja Mescsanszkaja utcát is, ahonnan az élete indult. Minden részletre nem emlékezhet, mint például fogantatásának órájára sem, viszont felidézi a háborús idők jellegzetes alakjait, sorsait, fura figuráit (alkoholisták, kártyások, fiaikat elvesztett apák, besúgók). Mivel a balladát Viszockij érett költőként 1975-ben írta, ez arra enged következtetni, hogy a történet talán több lehet annál, mint születésének és ifjúkori éveinek emléke.

Ballada a gyermekkorról

Hányra járt, mikor élni fogantam,

Nem maradt meg a fejben az óra –

Bűnös éjszaka rügyre fakadtam,

És időre hozott meg a gólya.

Kíntalan születés: sikerültem –

Hónap itt a kilenc, nem is év!

Én időmet a méhbe’ leültem –

Ott bizony mi se jó, mi se szép.

(…)

Kél a gondolat, árja előtör,

Szókkal épül a vers, az a lelke!…

Pőreként szabadultam először –

Harmincnyolc a parancsnak kelte.

Volna csak meg a börtönöm őre –

Néha álmodok: elverem én!

Szültek, éltem, inaltam előre –

Ház a Mescsanyin út peremén.

A fal mögötti sufniban

(Spanyolfalak nagyobbika)

Mi tudtuk ám, hogy épp mi van:

Nyakalt a néni s bácsika.

Szerény volt életünk – sebaj?

Nem állt a gangon ütközet,

De harmincnyolc szobára, jaj,

Kevéske volt az egy klozet.

(…)

Kire így, kire úgy a sziréna –

Anya félt kicsikét, de miattam,

S ez a négy telet élt ifi, én, a

Napi légiveszélyre nem adtam.

Ami hullt, „gyutacs” az, nem a manna –

Ha nem oltod, utóbb tüzet ont;

Nekem itt a lapátka, a kanna,

Homokomra ma számít a front.

(…)

Apámviselte váll-lapot

Szereztem én be, játszani –

S civilben dőlt az áradat:

Evakuáltak százai.

Aki élni akart, igazodni,

Kiütötte magát – de ma józan.

Aki várt valakit… tud-e szólni?

Kizokogta, s a könny apadóban.

Ásta mélyvasutunk Vitya apja.

„Katakomba nekünk mire már?”

„Alagút: nyit a vége a napra –

Csak a gang csupa fal, te szamár!”

A bácsi jóslatát fia,

S a kis haver se hitte el –

A régi gangot így Vitya

Fogházival cserélte fel.

Vitába mászott szüntelen,

De visszaszívta félúton…

A gang – bejárta! – gyötrelem,

S a falhoz ért el, úgy tudom.

De az apáknak vájt fülük,

S agyuknak spéci srófja van –

Mi már figyeltük nélkülük

Az életet: magad, magam.

Nagyfiúk, meg a csöppnyi pacákok,

Nyomtuk „érveink” vérig, erővel…

Pince árnyai, házbeli srácok

Halni vágytak egy aknavetővel.

Nem jutott nekik árva golyó sem –

Élj inassuliban, te kolonc!

Lutri volt, na de bánta a rosseb –

„Pillekést” dikicselt a tanonc.

(…)

… Ez a Volt. Szuterének is voltak.

S potom árak, amit szavatoltak;

A kanálisok érbe csorogtak,

Hova kell, a folyók oda folytak.

Veterán katonák, nagy a tenger,

Fiatok megy a Pólus alatt,

S hiszi: jobb folyosó, ha az ember

Lemerül. (Aki élve maradt).

1975

(Marosi Lajos fordítása)

Marosi szavait idézve, a balladát két végigvonuló metafora jellemzi: „Az egyik a bezártságé, ami a letartóztatott magzattal kezdődik (Én időmet a méhbe’ leültem), s az ismerősök bebörtönzésén, és az inassulin át vezet az új generáció menekülési stratégiájáig, az ugyancsak zárt tengeralattjáróig. A másik az előbbitől nem független folyosó, gang, amely ablaktalan, amelyből nincs kiút, amelynek a vége is fal, a gyötrelmek netovábbja és befejezése. A folyosónál még a metróalagút is jobb, mert „nyit a vége a Napra”.

A Ballada a gyemekkorról című alkotás a Viszockij-életmű talán egyik legterjedelmesebb, és igen jelentős darabja. A Farkasösvényen című Viszockij-kötetben a mű szerencsétlenül járt, megnyomorított hőseinek története a maga valóságában, teljes terjedelmében olvasható.

„A következő dal ugyancsak Viszockij gyermekkorának részleteit idézi fel, egy kicsit könnyedebb megközelítésben. A moszkvai Bolsoj Karetnij utca a költő életében fontos szerepet játszott, ugyanis itt talált barátokra”

Az ifjú Viszockij egy ideig maga is lakott az utcában, valamint egyik közeli barátja lakása is ezen a helyen volt. A serdülő fiatalok éjszakába nyúló találkozókat tartottak a közös baráti fészekben, amire Vologya mindig szívesen emlékezett vissza. Itt kezdett el formálódni az ifjú művész költői-előadói énje, az első dalai innen indultak útjára, miután azokat a jóbarátok magnóra vették, és terjeszteni kezdték. A költő kamaszkori emlékeit és érzéseit a Nagykocsiban című korai dalában örökítette meg, amely Marosi Lajos fordításában a Bolsoj Karetnij utca magyar elnevezése.

„Itt járt iskolába ötödiktől tizedikig, itteni élményei, tapasztalatai sok versében tükröződnek. E háttér ismerete nélkül a verset akár félre is lehet érteni, különösen a benne szereplő pisztoly miatt. Amikor a fordításhoz hozzákezdtem, még az utcanév is tévútra csábított. Egy sokszor bajba keveredő, pisztolyt rejtegető kamaszt látván a főhősben, a Gyorskocsi utca neve ugrott be először, s még csodálkoztam is, milyen könnyen adódik magyar analógia az utcanévre. Hozzáolvasva rádöbbentem, hogy a helyes analógia a Nagyfuvaros utca. Így változott a cím Nagykocsisra. A pisztoly pedig se veszélyes fegyver, se játék nem volt, hanem német Walter, trófea, amit Vologya az apja holmijai között talált, lövésre alkalmatlanná tett állapotban. Ezzel háborúsdit játszott, amíg a nevelőanyja el nem vette tőle”. 

A költemény fülbemászó dallama és refrénje könnyen megtanulható, így alkalmas arra, hogy az előadó a közönséget megénekeltesse. Gyakran teszi ezt a dal egyik magyar előadója, Sipos Mihály is, aki saját fordítását gitárkísérettel adja elő. Fennmaradt egy olyan felvétel is, ahol a Taganka színészei Viszockijjal együtt éneklik a közismert dalt.

A Nagykocsisban

Hol a szép tizenhét év?

Ott a Nagykocsisban.

Hol a baj, tizenhét rét?

Ott, a Nagykocsisban.

Hol a dupla élű kés?

Ott a Nagykocsisban.

Hol szeretnél lenni még?

Ott, a nagykocsiban.

Emlékszel a házra még, haver?

Nem, te sose felejtheted el!

Én mondom, hogy az csak félig élt,

Ki a Nagykocsisba be se tért.

Naná, hogy

Hol a szép tizenhét év?

Ott a Nagykocsisban.

Hol a baj, tizenhét rét?

Ott, a Nagykocsisban.

Hol a dupla élű kés?

Ott a Nagykocsisban.

Hol szeretnél lenni még?

Ott, a nagykocsiban.

Mostanában kapott más nevet,

Minden új lett ott, elhiheted!

És mégis, bárhol kóborolsz vagy élsz –

Egyszer-egyszer a Kocsis fele mész.

Naná, hogy…

(Refrén)

1962

(Marosi Lajos fordítása)

 

E korai alkotás Viszockij azon ritka műveinek egyike, amely egyes szám második személyben íródott, ha ez a magyar nyelvű változatnál nem is figyelhető meg mindenhol. A gitáros költő történetei jelentős részét egyes szám első személyben adta elő.

„Az én ilyen vagyok, ritkábban a mi ilyenek vagyunk alapállás ugyanis mélyebb azonosulást tesz lehetővé mind az előadó, mind a hallgatóság részéről”

Kiváló példa lehet erre a következő dal, amelynek már a címe is sokat elárul. A Civil Rádió műsorvezetője, az egykori Viszockij-adások házigazdája, Michel, rendes nevén Boda Mihály a rosszaság témájával próbálta azonosítani a most következő kamaszkori történetet, és az érzékenyebb lelkű női hallgatóktól tartva, kissé félve konferálta fel a storyt. „Íme a rosszaság témája Viszockijnál. A következő dalból olyat tudunk meg, amiről… Hmmm… Amiről nehéz beszélni. Különösen akkor, ha női hallgatói is vannak a Civil Rádiónak. Ez nem az a Viszockij, akit két héttel ezelőtt bemutattunk, mert akkor a legismertebb dalaiból válogattunk, hogy egy általános képet alakítsunk ki róla. Most pedig bemegyünk a zsigerekbe…” – kommentálta Michel az élő adásban.

Én tizenhét évemig nem vertem nőt…

Én tizenhét évemig nem vertem nőt,

És először akkor ütöttem…

Nos, azóta nincs fék az öklöm előtt,

S ha „borravaló” kell,

Hát osztogatom köröttem.

(…)

Az úgy volt, hogy három egész napon át

Én hű voltam hozzája, persze.

Sőt, parfümöt szereztem – jó franciát!

Srácok, harminc rubel

És tizenhét kopek ment erre.

De volt neki csókosa, egy eladó,

Kit Golubjev Szlávkának hívtak,

S az első ily parfüm az tőle való.

A drága vigyorgott,

Hogy leng körülötte az illat…

Még ifjú levén, szívem lökte a vért,

Csak szűkszavú érveim voltak:

„Kinyírtam a Szlávkádat tegnap ezért,

S a rend miatt, bébi,

Ma tégedet is megfojtlak!”

Hogy lépek elébe, kezem remegett,

A fogaim kalinkát jártak,

A nyelvem is kiszáradt gégém felett –

És jobbról meg balról

Én behúztam neki egy párat.

Azóta a szajha mind tőlem riad,

És, becsszó, ez nékem is úgy fáj!

Nem múlik el úgy nap, hogy én pont emiatt,

Kitartón és fájón,

Ne páholnám őket – de sok már…

1963

(Szöllősi Dávid fordítása)

A rosszaság témájától nem távolodva, úgy is mondhatnánk, hogy most egy házibuli története következik, amire hősünk igencsak nehezen emlékezik vissza: Ha megölsz, se tudom, hol a tegnapi ház! Az éjszaka rettenetes történéseivel, úgymond rosszaságaival a társaság tagjai szembesítik másnapos hősünket, aki nehézkesen idézi fel „ifjúkori bűntettei tegnapi színhelyét”, és csak néha ugrik be neki egy-egy saját vagy sajátos emlék. Például, hogy egyszerre két lánnyal is csókolózott a spájzban…

Ha megölsz, se tudom

Ha megölsz, se tudom, hol a tegnapi ház!

De tapéta a fal, s szaga mandula,

Tudom Ányka kijött, s vele Ella de Frász,

Csuda csókos a spájzban a két bula.

(…)

Lecibáltam az ingemet – döngjön e mell:

„Ide lőjetek, úgyis eladtatok!”

Fene tudta, hogy őnekik más zene kell,

Az akkordjaimat ki se bírta sok.

Szünetelt az ivás,

Mer’ a szám kimerült –

A kristály a hibás,

Ha kezembe került;

Kilocsoltam a sert,

– A fal issza, nem árt –,

S befogadta a kert

Az ezüst szamovárt.

Odaszólni nekem biz’a senki se mert.

De utána elült ez a félelem,

Lerohant csapatuk, kötelük betekert,

S azután ki-ki játszadozott velem.

(…)

Ami elszabadult,

Le se írja a vers –

Na de honnan e dúlt,

Vad erőm, ez a nyers? –

Mint a bősz elefánt,

Kit a vége nyomaszt,

Letaroltam a szánt,

A kaput s a teraszt.

A dühöngő bősz elefánt éjszakai rohamait láz és szégyen váltja fel. Talán legszívesebben meg is halna, ha nem lenne a társaságban egy együtt érző szív, egy fiatal özvegy, aki a bizalmába, és az ágyába fogadja.

Ha megölsz, se tudom, hol a tegnapi ház!

De a fal velem él – szagok és színek –,

S velem él ez az arc, a sebek meg a láz,

Ki se mozdulok így, hova és minek!

Ha valódi a hír

Legalább felerészt,

Marad egy – csak a sír:

Betakar s elemészt!

De az özvegyi szív,

Az erős, a merész,

Közös ágy fele hív,

Velemérezni kész.

1967

(Marosi Lajos fordítása)

 

Szerencsétlenül járt főhősünk számára a látszólag boldog véget ért pikáns történet, lehet, hogy egy szomorú kezdet is. De ezt már mindenki döntse el maga. Egy biztos, hogy minden vég egy kezdet is egyben. Így akár egy új történet is kezdetét veheti, például a kerületi rendőrőrsön, ahova az este két, erősen ittas állapotban lévő furcsa alakot szállítottak be. Amíg az egyik vallomást tesz, a másik félig alva bólogat.

„A jegyzőkönyvi vallomás feltáró jellegű, és töredelmes. Emberünk belátja, hogy a harmadik személyt már nem kellett volna erőszakkal belevonni az ivászatba. Vagyis nem erőszakkal kellett volna, hisz világos, hogy egy harmadik személyre ilyenkor többnyire szükség is van”

Ugyanis az orosz férfiszokásjog szerint a félliteres üveg árát hárman dobják össze, már csak azért is, mert az említett mennyiség három férfiembert képes a megfelelő hangulatba hozni. Persze azért az anyagiak sem mellékesek… Ezt a hagyományt hívják úgy, hogy háromemberes vodka, vagyis „vodka na troih”. A rendőrségi jegyzőkönyv, amely egyben a következő dal címe is, ifjú antihősünk mentségeit is rendre tartalmazza. Például, hogy manapság már nem tiszta a vodka, ugyanis forgácsból főzik, meg ráadásul fáradtan, éhgyomorra és üvegből itták.

Rendőrségi jegyzőkönyv

A mi mércénkkel mérve nem is ittunk sokat,

Így igaz, ugye, Szerjózsa?

Ha a vodkát nem fűrészporból főznék,

Négy-öt üveg nem is lenne elég!

A másodikat abban a kis zugban ittuk,

Az hagyján, az még csak elment volna,

Egyet meg a téren, ahol a sok hinta volt,

Aztán nem tudom, mert jött a mélypont.

Mit akarnak: üvegből, fáradtan, éhgyomorra…

Mint az üveg, olyan merev voltam.

Amikor a meseautó befutott,

Már hét decinél jártunk, per kopf.

Azt a harmadikat erőszakkal vittük bele,

Ez már túlzás volt egy kicsit, elismerem,

De hogy az elvtárs szemüvegét eltörtük?

Az már a portói volt, mikor rátöltöttük.

És az elvtárs mondta először, hogy oszoljanak,

Aszongya, pofa be és mozogjanak,

Nem vagyok én sör, egy percig sem haboztam,

És elindultam, aztán beindultam.

Ha valakit szidtam volna − büntethetnek joggal,

Bár ezt nem hinném, mondd csak meg, Szerjózsa!

Még hogy elestem? − Zavarban voltam,

És csak a tompaságtól ordítottam.

Most jegyzőkönyvön kívül álljunk meg egy szóra,

Mire tanít a Család és az Iskola?

Hogy lesújt majd ránk az élet szigora

Ebben egyet értünk, ugye, Szerjózsa?

Ha kialudta magát, majd ő is megmondja,

Büntessen minket az élet szigora!

Engedjenek el, maguknak lesz könnyebb,

Majd a rendőr helyett az élet büntet meg!

Ne törődjön azzal, hogy Szerjózsa csak bólogat,

Ért ő mindent, veszi a lapokat,

Hogy hallgat? A döbbenettől hallgat,

A szégyenétől, ami benne jajgat.

A szégyenérzetet is meglovagolva főhősünk bizonyos értelemben kibúvót keres. Megpróbál némi magyarázatot találni duhaj viselkedésükre, az alkoholra és az ivászatra, amit akkoriban elég könnyen megbocsátottak a Szovjetunióban, nem úgy, mint a szesztilalmat Gorbacsov elnöknek a peresztrojka idején.

Az őrsről kora reggel szélnek eresztik a két cimborát, akiknek még jól is jött, hogy benntartották őket. Éjszaka ugyanis már nem tudtak volna hazajutni. Így aztán nincs sértődés, és még egy rubel is akad a nadrágzsebben. Kell is a másnaposság ellen, csak találni kellene hozzá még két hasonló nadrágzsebet…

Jaj, ne zárjatok be, sír otthon az a sok gyerek,

Ő Himkibe megy, én Medvedkibe megyek,

Úgyis mindegy, buszok már nem járnak,

A metró bezárt, taxiba sem szállhatsz.

Mégiscsak jól esik, hogy emberként tisztelnek,

Házhoz hoznak, még le is ültetnek,

Nem a kakas kelt fel kukorékolva,

A főtörzs ébreszt, amúgy ember módra.

Kis híján zenével búcsúztatnak reggel,

Egy rubelem van, másnaposság ellen,

De nehéz a magunkfajta sora,

Ej, sok a bánat! Aludj csak, Szerjózsa!

1971

(Földes Hobo László fordítása)

 

Marosi Lajos műfordító szerint figyelemre méltó a részeg beszédmódja, stílusa. A vodkagőzzel együtt csak úgy dől belőle a nyelvi lelemény, ami a fordítót és a zenei előadót is végig komoly kihívások elé állítja. A tizenkét versszakos szerzeményt Földes Hobo László mellett Sipos Mihály is nagy előszeretettel adja elő a magyar közönségnek.