A nagy honvédő háború… A háborús történetek emléke hozzátartozik az orosz nép kultúrájához, így nem véletlen, hogy Viszockij költői, dalszerzői munkásságának jelentős részét képezik a háborús témáknak szentelt dalok. A második világháború, orosz szóhasználattal a nagy honvédő háború idején a kis Vologya mindössze néhány éves volt. Ifjú éveiben katonatiszt édesapja révén több tiszttel, illetve hivatásos katonával is találkozott, ami hatással volt költészetére.

Viczai Péter íása a #moszkvater.com számára

A költő felesége, a híres francia színésznő, Marina Vlady a Szerelmem, Viszockij című magyarul is megjelent ismert és népszerű könyvében így ír férje háborús dalairól: „Ez a nép, amelyet szeretsz, annak a tragédiának a visszhangjára lel dalaidban, amely egyetlen családot sem kímélt: húszmillió halott, több millió hadirokkant, árva, özvegy. Ezernyi lerombolt, térképről letörölt város, falu. Koncertjeidet az érdemérmekkel teleaggatott veteránok sírva, a fiatalok elgondolkodva, komoran hallgatják. Dalaid többet tettek a békéért, mint a hivatalos filmek, dokumentumok, emlékművek, szónoklatok együttvéve.”

„A szovjet-orosz háborús irodalom egyik jellegzetes alkotása is lehetne az indulószerű hazafias hangulatú költemény, amely valójában az ukrán területeken át masírozó német csapatok magabiztos menetelését önti rímbe és örökíti meg”

Vagyis Viszockij ezt a dalát a német katonák nevében írta, és a német megszálló csapatok hangulatvilágát tükrözi, illetve próbálja érzékeltetni a mű. A nagy honvédő háborúban a német egységek több irányból is támadást intéztek a Szovjetunió ellen, de többnyire Ukrajnán keresztül törtek előre Moszkva és Leningrád (ma Szentpétervár) felé. Így már az ukrán területeken is harcok alakultak ki, amelyekből a Centrum hadcsoport harcosai (Солдаты группы «Центр») is kivehették a részüket. Az induló stílus a magyar fordításban is, de különösen a mű eredeti előadásában, katonásan lüktető, pergő ritmusában jól tükröződik.

A Centrum hadcsoport harcosai 

A harcos mindig fitt, 

Parancsot teljesít, 

S az útból, mit terít, 

A port kiverjük itt. 

Nincs „Állj!” a harcosoknak, 

Lépést kell tartanod, 

Az arcaink ragyognak, 

A csizma is ragyog! 

Kiégett síkot, horhost 

Elhagyva csak nyomul, 

A Centrum hadcsoport most 

Ukrajnán át vonul. 

Te „első”, ő a „második”, 

Figyelni kell! 

Első kilép! – és távozik, 

A mennybe fel. 

De ő is hős, a második, 

Nyomodban mennybe érkezik. 

Akár első vagy második, 

De hős lesz mindenik. 

Előttünk minden él, virít, 

Mögöttünk minden ég. 

Hogy vélünk lenne, azt ne hidd, 

Ki dönt helyettünk még. 

Vidámak és nem morcosok 

Ha egyszer hon leszünk, 

A szőke, szép menyasszonyok 

Kitüntetés nekünk! 

Ez így lesz, ám ma fontos, 

Hogy léptenként nyomul, 

A Centrum hadcsoport most 

Ukrajnán át vonul. 

Te „első”, ő a „második”, 

Figyelni kell! 

Első kilép! – és távozik, 

A mennybe fel. 

De ő is hős, a második, 

Nyomodban mennybe érkezik. 

Akár első vagy második, 

De hős lesz mindenik. 

Mi mindent megcsinálunk, 

Nincs hátraarc, iszony, 

Nem veszti fényét nálunk 

Sem harcos, sem szurony. 

(1965)

Szöllősi Dávid fordítása

 

Viszockij ezt a dalt, ha nem is a tőle jól megszokott egyes szám első személyben, de a katonák szemszögéből adja elő, vagyis szokásához híven a történet hőseinek bőrébe bújva dalol. Marosi Lajos műfordító szerint talán azért is tesz így, mert a katonák is emberek, és nekik is vannak érzelmeik. „Őket is bátorítani kellett roham előtt, előttük is fel kellett csillantani a győzelem utáni jutalmat (az otthoni szőke menyasszonyok képében), nekik is voltak gondolataik, amelyeknek megálljt kellett parancsolni.” – nyilatkozta Marosi a Civil Rádió adása kapcsán. Jelen esetben azonban a szőke menyasszonyok alatt a német katonák jegyeseit, kedveseit kell érteni.

„Egyébként a Mi forgatjuk a földet (Мы вращаем землю) című ugyancsak sokak által ismert háborús dalt Viszockij hasonló stílusban adja elő, vagyis többes szám második személyben énekli”

Marina Vlady Szerelmem, Viszockij című könyvében, egy öregasszony háborús visszaemlékezéseit felidézve így ír egy 1944-ben történt esetről egy kis szovjet faluban, ahol mindössze kilenc tizenöt és negyvenöt év közötti nő maradt életben. „Az összes negyven és hetven év közti férfi a frontra ment, a túl fiatalok és a túl öregek pedig a partizánokhoz. A németek visszavonulnak, bekövetkezik a teljes összeomlás. Valami csoda folytán a falu épségben marad, de a szörnyű aggodalomból immár bizonyosság lesz. Az összes férfi meghalt. A frontról megjönnek a hivatalos értesítések: „Hősi halált halt.” A partizánoktól pedig a borzalmas hír „X faluban senki sem maradt életben.” Amikor megérkezik egy fiatal szovjet katonákból álló csoport, az asszonyok már döntöttek. Megetetik, megitatják a férfiakat, elkészítik a fürdőt. Tiszta fehérneműt hoznak, a frissen vetett ágyakon hímzett párnák, a kimerült katonák álomba merülnek, hosszú hónapok óta először élvezve ezt az elfeledett örömöt. Az egyik házban égve marad a lámpa, a legmerészebb asszony beszélget a fiatal századossal.

„Lehet, hogy megbotránkozik a kérésemen. De próbáljon megérteni. A háború elvette az embereinket. Az élet folytatásához gyerek kell, adjanak nekünk életet…”

Viszockijnak is van egy hasonlóan érdekes története, de már egy idősebb századossal, akivel úgy esett, hogy az étteremben egy asztalhoz ült (Eset az étteremben – Cлучай в ресторане). A tiszt, mint a legtöbb ilyen helyzetben, ivócimborát vél felfedezni a fiúban, így szívélyesen, sőt bizalmaskodva fogadja, és beszélgetni kezd vele.

Eset az étteremben 

Szokott képek az étterem szürke falán: 

Harcos szúrt sebbel, Hárman a medvék, 

Ül magában az asztalnál egy kapitány, 

„Szabad?”, kérdezem, ő erre: „Tessék!” 

Mondja „Gyújts rá!” Én „Pardon, de Kazbeket nem.” 

„Akkor innod kell, add a pohárkád! 

Amíg néked is hoznak, igyál te velem! 

„Egészségedre!” – „Kösz, arra lesz hát!” 

(…)

Az ital hatására a százados kötekedni kezd, valamint a hadi tetteivel dicsekszik, és hasonlókat kér számon a fiatalemberen is, akit értelem szerűen Viszockij személyesít meg. Kissé durván a béke érdemtelen haszonélvezőjének nevezi fiút.

Negyvenháromban Kurszknál, mint őrmester, én, 

Amin átestem, nem volt az semmi… 

Hogy te élhess most békében, hallod, legény, 

Nekem tűz-vízen át kellett menni!” 

Szitkok közt faggatózott, ki volt az apám, 

Kiabált levesére meredve: 

„Fele életem áldoztam érted, az ám, 

Te meg élsz here módra, nevetve!” 

(…)

A furcsa beszélgetés végén hősünk nem marad adós a válasszal, hiszen benne is elkezd dolgozni a vodka. Így becsületből azért visszavág a tetteivel kérkedő kapitánynak, azaz századosnak.

Ahogy részegedett, ittam én is vele, 

De nyugodni a gondolat nem hagy. 

Meg is sértettem őt: „Kapitány, tudod-e, 

Te itt nem leszel már soha őrnagy!” 

(1966)

Szöllősi Dávid fordítása

 

A történetben említett Kazbek, amit az ifjú főhősünk nem fogadott el, többnyire füstszűrő nélküli, általában hosszúszipkás orosz cigarettaként ismert. A félreértések végett azt is meg kell említeni, hogy a kapitány (капитан) szó az orosz nyelvben a magyartól eltérően századosi rendfokozatot is jelent.

„A Boriszov honvéd című dal (Рядовой Борисов) szintén egy háborús környezetben megtörtént esetet dolgoz fel, ami valójában egy sötét bűntényről szól. A főszereplő pedig nem egy katonatiszt, hanem Boriszov közlegény, aki őrszolgálat közben egyik társát lelövi”

A nyomozótiszt kérdésére a katona tagad, pontosabban a történtekért nem tartja magát vétkesnek. Folyton csak azt ismételgeti, hogy ő a szabályzatban leírtaknak megfelelően járt el. Vagyis a sötétben közeledő gyanús alakot először figyelmeztette, de az semmibe vette a felszólítást: Az „Állj! Ki vagy?”-ra még bolondozott: „Ne félj!” / Föléje lőttem – ordított: „Eszedre térj!” / Kicsit haboztam, és vitát rekesztve ott / Bagóm kiköptem én – s közel-golyót kapott.

„A krimibe illő párbeszédes gyilkossági kísérlethez hozzátartozik, hogy hősünknek nemigen volt más választása, így az időjárás okozta rossz látási viszonyok ellenére is lőnie kellett”

A vádlott közlegény annyira makacsul ismételgeti a maga kis verzióját, hogy már szinte elhisszük neki, amikor váratlanul feltárja előttünk homályos cselekedete valódi mozgatórugóját. De csak előttünk, hallgatók előtt, és nem az ügyet vizsgáló faggatózó nyomozónak. Azonban ez a részleges beismerés semmiképpen sem egy töredelmes vallomás, így megmaradhat benne az önigazolás szándéka.

Boriszov honvéd 

„Boriszov honvéd!” – „Jelen!” – „A bajt miért kereste?” 

„Összeszedtem egy kevés erőt: 

Vert a jég, s amint elállt, korán leszállt az este… 

Csakhogy én figyelmeztettem őt! 

Az „Állj! Ki vagy?”-ra még bolondozott: „Ne félj!” 

Föléje lőttem – ordított: „Eszedre térj!” 

Kicsit haboztam, és vitát rekesztve ott 

Bagóm kiköptem én – s közel-golyót kapott.” 

„Hagyja, közlegény, elő a ténnyel – úgy megússza! 

Látta őt, s az ismerőse volt…” 

„Köd szitált, beállt az ég, amék a fényt felissza – 

Jött egy árny, de nem sütött a hold. 

Az „Állj! Ki vagy?”-ra még bolondozott: „Ne félj!” 

Föléje lőttem – ordított: „Eszedre térj!”… 

Kínozott a tiszt: „Tanú, az ügynek új a tétje – 

Vád alá helyezhetik magát!” 

„Poszton álltam ott. Szitált, esett, s az ég sötétje… – 

Únta már a szám saját szavát –, 

Az „Állj! Ki vagy?”-ra még bolondozott: „Ne félj!” 

Föléje lőttem – ordított: „Eszedre térj!”… 

… Bánya volt – ha rég is, nem felejtem én a rosszat – 

Szénporos vitánk szívembe mart –, 

Békejobbra nem futotta mégse órahosszat, 

Mert a vaslapát kicsit zavart. 

A szóra „Hagyd a lányt!” bolondozott: „Remélj!” 

Behúztam egyet – ordított: „Eszedre térj!” 

Kicsit haboztam, át a sérelem hatott – 

Eldobtam én a kést, és nem maradtam ott. 

Nagy szerencse rám, hogy ő az életét nem adta!… 

Bárki lő, ha baj van őrhelyén. 

Tényleg ült a köd, s fölém borult az égi vatta –, 

Így szabály szerint tüzeltem én! 

Az „Állj! Ki vagy?”-ra még bolondozott: „Ne félj!” 

Föléje lőttem – ordított: „Eszedre térj!” 

Kicsit haboztam, és vitát rekesztve ott 

Bagóm kiköptem én – s közel-golyót kapott.” 

(1969)

Marosi Lajos fordítása

 

A Mentsétek lelkeinket (Спасите наши души) című szomorú történet az orosz Kurszk tengeralattjáró tragédiája óta sokkal ismerősebben hangzik, mint Viszockij idejében. Egy tengeralattjáró gyakorlatot hajt végre semleges vizeken. A legénység abban a tudatban merül le, hogy egy egész évre függetlenítik magukat a felszíni vizektől és történésektől.

„A tengerészek bíznak a hajóban, a műszerekben, amelyek baj esetén feltétlen jeleznek. Meg is szólalnak a szirénák, vagyis bekövetkezik a baj. A hajó megsérül, ráadásul ellenséges aknák között találja magát”

A rádiós belekopogja az óceánba a szívszaggató és kétségbeesett segélykiáltást: S. O. S… A helyzet valódi drámaisága a refrénben a Mentsétek lelkeinket! sort olvasva érzékelhető igazán. Nincs menekvés, a helyzet teljes mértékben kilátástalan. A kapitány kiadja a végső parancsot, amivel egyben némi értelmet is ad a tengerészek halálának: torpedóként csapódni be a közeli ellenséges hajógyár sólyaterébe.

Mentsétek lelkeinket! 

Nyílt vizekre érve 

Alámerülünk, 

S köpünk nyárra-télre 

Akár egész évre. 

Ám ha felfedeznek, 

Szirénák jeleznek, 

S nagy baj az nekünk! 

Mentsétek lelkeinket! 

A légszomj kínoz minket. 

Mentsétek lelkeinket, 

Siessetek! 

Halljátok, máris gyengül 

SOS-ünk veszettül, 

S a rettegés szívünket 

Repeszti meg! 

Bár erek repednek, 

De nincs föl utunk! 

Mert balján a dekknek, 

És jobbján a dekknek, 

Meg menetirányban 

Csak bütykös halál van, 

Így át nem jutunk! 

Mentsétek lelkeinket! 

A légszomj kínoz minket… 

Ám a mélység itt lenn 

Szabad világunk! 

Aknák közt fel innen?! 

Oly őrült itt nincsen… 

„Nincs pánik! A farba: 

Bevágunk a partba!” 

Szólt kapitányunk. 

Mentsétek lelkeinket! 

A légszomj kínoz minket… 

A hajnal, ha itt van, 

Felúszunk… Ukáz! 

Ha halnunk kell ifjan, 

Jobb nappal és nyíltan. 

Vagy nem veszik észre… 

De lég se… már lég se… 

Jaj, sejlik a gyász! 

Mentsétek lelkeinket! 

A légszomj kínoz minket… 

És felszínen újra, 

De – kiút sehol! 

Hát húzunk a dokkba 

Gyors torpedó módra, 

S mert kezdetnek, végnek 

Itt vége van tényleg, 

A mólókba végleg 

Befészkelünk jól! 

Mentsétek lelkeinket! 

A légszomj kínoz minket. 

Mentsétek lelkeinket, 

Siessetek! 

Halljátok, máris gyengül 

SOS-ünk veszettül, 

S a rettegés szívünket 

Repeszti meg! 

(1967)

Szöllősi Dávid fordítása

 

Marosi Lajos, aki szintén lefordította e dalt, a következőképpen vélekedett a mű értelmezéséről és a művész előadásmódjáról:

„Ez a dal azok közé a Viszockij-művek közé tartozik, amelyeket csak az övéhez hasonló hanggal és magányos gitárkísérettel lehet elképzelni. A tragédia és a magárahagyatottság így mindennél jobban érzékelhetővé válik. A szaggatott ritmus egyaránt utal a ki-kihagyó lélegzetre és a rádióadó kopogására. A dráma szempontjából lényegtelen részlet, hogy technikailag lehet-e morzézni a tenger alól. A ti-ti-ti-tá-tá-tá-ti-ti-ti hallatán összeszorul a gyomor és a szív.”

Mások is véleményt nyilvánítottak e nem mindennapi költemény, és a benne megénekelt drámai eset kapcsán. Viszockij egyik vitathatatlan magyar tisztelője és előadója szerint a mű nem felel meg teljesen a korszerű erkölcsi szemléletnek. A tengeralattjáró utolsó, öngyilkos útja, illetve manővere ugyanis erkölcsileg kifogásolható lehet, mivel legitimálhatja a terrortámadások tényét.

Marosi ezzel az értelmezéssel nem egészen ért egyet: „Még csak nem is azon az alapon, hogy a hajó legénysége szorongatott helyzetben cselekszik, még csak nem is azért, mert katonai objektumra támad, s nem polgárira. Sokkal inkább azért különbözik a véleményem az egyébként nagy hatású előadóétól, mert a dal főhőse az egyszerű tengerész, a rádiós, a kormányos, nem pedig a kapitány. Ők pedig élni akarnak: semmi közük az öngyilkos merénylőkhöz. Az utolsó pillanatig kérik a segítséget. Az adott helyzetben a parancsmegtagadás is öngyilkosságot jelentene, de ennek átgondolására nincs idő, véghezvitelére nincs szervezet. A „legendás brancs” nem készült ilyen helyzetre. A hatalmat képviselő kapitány viszont igen: nagy úr a parancs. A történetnek van olyan olvasata is, hogy a hajón mindkét fél értékeket követ. A tengerészek az összetartozásba, jó hírükbe kapaszkodnak, azt remélik, hogy emlékezni fog rájuk az utókor, a kapitány pedig a pánik elkerülését, egyúttal a végső gyakorlati hasznot célozza meg”.

„Természetesen a mai modern erkölcsi szemlélet is bizonyos értelemben helyénvaló lehet, de mindenképpen meg kell jegyezni, hogy ez a fajta olvasata a történetnek Viszockij idejében nehezen lett volna elképzelhető”

Viszockij-kutatóként inkább azt emelném ki, hogy bárkinek is legyen igaza a felvetett kérdéskörök kapcsán, mindez a művész gazdag költői-dalszerzői hagyatékának aktualitását csak tovább fokozza és erősíti, átörökítve ezáltal az életművet a jövő nemzedékei számára.

Végezetül egy nem éppen hangzatos nevű, de annál veszélyesebb harci egység bevetéséről számolunk be Viszockij erőteljes háborús ciklusából tovább szemelgetve.

„Az úgynevezett büntetősök kegyetlen alakulata súlyos bűnökért elítélt emberekből áll, akik kivétel nélkül az életükért és a túlélésért küzdenek”

Az egység éppen csatába készül. A szovjet tüzérségi előkészítés egy óráig tart majd, így ennyi ideje lesz a gyalogságnak, hogy valamelyest kipihenje magát és ráhangolódjon a harcra. A Büntetőzászlóaljak (Штрафные батальоны) című költeményt Erdélyi Z. János fordításában tesszük közzé.

Büntetőzászlóaljak 

Ágyúzni egy óránk maradt csupán, 

S egy óra, míg az emberek pihennek, 

Hogy gondolhassunk dolgaink után: 

Kitüntetést kapunk vagy tán „keresztet”? 

Egy sort sem írtunk, míg időnk suhan – 

Imádkozz a tüzér-hadistenekhez! 

Mi, büntetősök, hogy írnánk ugyan: 

„Kommunistaként…” – hogy jövünk mi ehhez? 

Roham előtt: vodkát – bevált szokás! 

Polgárként rég elittuk már a májunk, 

Ezért „hurrá”-t se bőgünk… zúgja más – 

Mi a halállal némán parolázunk. 

A büntetőst egy törvény élteti: 

Pribék fasiszták közt csak vágd a rendet, 

S ha melled ólom nem lyuggatja ki, 

Kapsz bátorságodért egy érdemrendet. 

Szuronnyal üss – vagy kézzel csapj oda: 

Megbízhatóbb, és nem ütsz zajt se véle, 

S ha mégis életben maradsz – csoda! –, 

Amíg lehet, csavargó, nézz az égre! 

Nincs bennünk tartás: ezt mondják azok – 

Mögöttük erdő, város mind leégett. 

Koporsókká legyenek fáitok – 

A büntetősök most előretörnek! 

Hat óra… Lőni most tudunk csupán – 

Hadisten, rajta, senki nem pihenhet! 

Gondoljunk hát a dolgaink után: 

Érmet kapunk – vagy többségünk „keresztet”? 

(1964)

Erdélyi Z. János fordítása

 

A büntetősök csakis annak fejében hagyhatták el a börtönt, hogy a kegyelem, illetve áhított szabadulásuk reményében a fronton harcoljanak. Így mindent elkövettek azért, hogy csatát vagy ütközetet nyerjenek, és inkább haltak hősi halált a tűzvonalban, minthogy visszajussanak a fogvatartottak sanyarú és sötét világába. Időnként azonban olyanok is akadtak, akik kegyelmet kaptak a sorstól, és sikerült életüket, szabadságukat megváltani…