Kezdőlap » x-demokrata » Vérben született, békében hunyt el…

Vérben született, békében hunyt el…

Száz esztendeje ért be Thomas G. Masaryk és Eduard Beneš munkája, amikor megszületett a csehszlovák állam

Thomas G. Masaryk érkezése Prágába 1918. december 21-én #moszkvater
Thomas G. Masaryk érkezése Prágába 1918. december 21-én
Fotó:WIKIMÉDIA

1918. október 28-án Prágában proklamációt adtak ki Csehszlovákia megalakulásáról. A létrejött új állam – noha legfőbb vezetői éppen a soknemzetiségű Monarchia ellen érveltek éveken keresztül – nemzetiségét tekintve igen sokoldalú volt az alakulásának pillanatától, hiszen a lakosság 46 százaléka cseh, 13 százaléka szlovák, 27 százaléka német, 8 százaléka magyar, 3 százaléka pedig ukrán illetve lengyel nemzetiségű volt. A vérben született állam végül 1993-ban békésen jobb létre szenderült, miután Csehország és Szlovákia végleg elvált egymástól.

Maga a csehek és szlovákok története számtalan érdekességet tartalmazott az elmúlt évezredek során. A mai Csehország területén messze nem éltek annyian az őskorban, mint a régió délebbi részein, de a morvaországi leletek egyértelműen bizonyítják, a középső paleolitikum óta kimutatható az emberiség jelenléte ezen a területen. Amíg a Kr. előtti  2. évezredben a La Tène-kultúra befolyása alatt állt, melynek hordozói a nagy kelta expanzió idején Spanyolországtól a mai Törökországig terjedtek szét. Az első nem csak ásatásokra alapozó ismeretek a Kr. e. 2. századból valók, ekkor a kelta boiok ellenőrizték a területet, akikről a terület másik nevét a latin Bohemiát kapta. A kelták helyét a szvéb törzsszövetségbe tartozó nyugati germán törzsek foglalták el, köztük a markomannok, akik Kr. e. 80 körül érkeztek ide. De később megfordultak itt a vandálok és a keleti gótok is, majd az V. századtól már a szláv törzsek játszották ezen a területen a főszerepet.

Szamo fejedelemsége volt az első államalakulat, ami a mai cseh területeken létrejött. Hogy ki volt ez a Szamo? Nos, a fennmaradt adatok alapján egyet biztosan tudhatunk róla, hogy kereskedő volt, ám a különböző források franknak, illetve avarnak is leírták, de egy 871-ben keletkezett írásos forrás, a Conversio Bagoariorum et Carantanorum szerint karintiai volt. Ő fogta össze elsőként a szláv törzseket, és államát 623 környékén alapította, bár sok történész inkább törzsszövetségre esküszik. Az első szláv államalakulat – amely Szamo 658-as halálát követően felbomlott – történetét egy kortársi forrás, a Fredegar-krónika örökítette meg az utókornak, amely a világ teremtésétől Kr. u. 642-ig mutatja meg a szláv történelem hőskorát.

A VIII. század végére alakult meg egy újabb hatalmi bázis, a Morva Fejedelemség, és ebben az időszakban kezdett terjedni a kereszténység ezen a területen, a térítők egyrészt a frank birodalomból, másrészt Bizáncból érkeztek, mint például a szláv kultúra két jelentős kialakítója, mint Cirill és Metód. Előbbi 860 körül, Mihály bizánci császár parancsára, elkezdett dolgozni a szláv írásbeliség megalkotásán, melynek ábécéje 43 betűből állt, és az ezekből kialakult írásmódot róla nevezték el cirill írásmódnak. A Morva Fejedelemség végül a magyarok érkeztével felbomlott (907), de ekkor már kezdett kialakulni a Cseh Fejedelemség, amely kezdetben a frankok vazallusa volt, majd a Přemysl-ház központja, Prága lett az újonnan születendő fejedelemség központja, és 929-ben I. Vencel cseh fejedelem uralma alatt egyesült, és folytatódott a kereszténység terjedése.

A terület 1002-től a Német-római Birodalomhoz tartozott, előbb Morvaországot kebelezték be (1030), majd II. Vratiszláv a királyi címet is elnyerte (1085), de 1092-től a cseh uralkodók fejedelmi rangban voltak a német–római császár hűbéresei. 1198-ban I. Ottokár (1198–1230) került hatalomra, aki 1212-ben szerezte meg az örökös királyi rangot. Uralkodása idején Csehország komoly fejlődésnek indult, unokája, II. Ottokár befolyása alá került Ausztria. A XIII. században sok német telepes érkezett Csehországba, felfejlesztve a nagy középkori városokat, és amikor 1306-ban kihalt a Přemysl-dinasztia, a Luxemburgi-ház trónra léptével elkezdődött Csehország aranykora.

„A csehek legjelentősebb uralkodójuknak I. Károlyt (1347–1378) tartják, aki óriási fellendülést hozott az ország életébe. Új közigazgatást szervezett, létrehozta a prágai érsekséget, megalapította a prágai Károly Egyetemet (1348), és Prága Európa egyik kulturális központjává vált”

Ám az aranykor véget ért, és Csehország a mohácsi csata után a Habsburgok birodalmának része lett – az 1620-as fehérhegyi csatavesztés után elvesztette addigi különállását és a Habsburgok örökös tartományává nyilvánították –, és maradt 1918-ig. A Német-római Birodalom 1806-os felbomlását követően a történelmi Csehország a Habsburg Birodalom részévé vált, és a cseh területeken alakultak ki a birodalom ipari központjai. A XIX. században a cseh nemzeti mozgalom megerősödött, de ugyanakkor Prága a német kultúra igen jelentős központja is volt.

E rövid történelmi áttekintés után nézzük a tényeket, miként és milyen politikai helyzetben jött létre a független Csehszlovák Köztársaság 1918-ban, miután az első világháborút követően összeomlott az Osztrák–Magyar Monarchia. Pedig az I. világháború kirobbanása előtt – legyen az bármilyen hihetetlen – még maga a cseh nemzeti mozgalom atyja, Thomas G. Masaryk azt vallotta, ha a Monarchia valami oknál fogva szétesne, akkor a csehek a német birodalomhoz kerülnének. Ugyanő már 1914 októberében eljuttatott a brit kormánynak egy titkos dokumentumot, amelyben kifejtette, szükséges egy önálló cseh állam létrehozása, igaz, ebből egyelőre a cseh és szlovák nép egyesítését még nem vetette fel. Masaryk még ebben az évben emigrált, és az antant hatalmaknál sorban próbált pártfogókat találni az ekkor már a két nép csehszlovák államának megalakításáért.

Erőfeszítéseiben méltó harcostársra talált a szintén emigrációba kényszerült Eduard Beneš személyében, aki korábban a prágai egyetem nagyhírű docense volt. 1916-ban megalakították Párizsban a Csehszlovák Nemzeti Tanácsot, melynek elnöke Masaryk, főtitkára Beneš lett, míg a szlovákokat Milan Štefanik képviselte a Tanácsban. Elsődleges céljuk az volt, hogy megnyerjék maguknak az Egyesült Államokban élő, nagyszámú szlovákságot, ami sikerrel járt, és a pittsburghi egyezményben már a csehek és a szlovákok önálló államban való egyesítését tűzték ki célul.

Amíg külföldön, mondhatni, nyugodtan haladt a csehszlovák állam megalakításának előkészülete, addig a cseh földön maradt nemzeti mozgalmak között messze nem volt ilyen egyetértés. A katolikus irányzat csak bizonyos reformokat akart, de a Monarchián belül, ugyanakkor a szociáldemokraták például a birodalom területi egységét megtartva csak a társadalom átalakítását szerette volna elérni. A legerősebb szárnynak a Kramař vezette russzofil irányzat bizonyult, amely Oroszország támogatásával szerette volna megteremteni az önálló csehszlovák államot, és bármilyen hihetetlennek tűnhet, de egészen 1917-ig, amikor Kramařt letartóztatták, bizony ellensúlyozták Masaryk és Beneš törekvéseit. Csak ez után kezdett szorossá válni az emigráció és a hazai mozgalom kapcsolata, és ennek köszönhetően erősödött fel például Szlovákia – illetve a Felvidék – Magyarországtól való elszakadásának követelése, vagy éppen a rutén politikai mozgalom megszervezése, illetve megnyerése a cseh elképzelések számára, miután Masaryk az Egyesült Államokban élő rutén vezetőket megnyerte a terveiknek.

„Miután azonban az oroszországi februári, de még inkább az októberi forradalom után az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában megerősödtek azok az irányzatok, amelyek kezdettől fogva ellenezték a Monarchia feldarabolását, Masaryk és Beneš hatalmas energiákat mozgósított terveik megvalósítása érdekében”

Előadásokat tartottak több országban, agitáltak, tárgyaltak – Beneš Clemanceauval, Masaryk Wilsonnal –, aminek kézzel fogható eredményeképpen 1918 májusában Clemanceau nyilatkozatot tett közzé, amelyben hivatalosan elismerte a csehszlovák nemzet államalakítási jogát, ráadásul a francia diplomácia első embere, Pichon, 1918. június 30-án keltezett, Benešhez intézett levelében kifejtette, a végleges csehszlovák kormány megalakulásáig a Csehszlovák Nemzeti Tanácsot tekinti a létrehozandó Csehszlovákia képviselőjének. Ez azért volt Masarykéknak rendkívül fontos, mert Franciaország állásfoglalása befolyásolta szövetségeseit is. Ezután az Egyesült Államok is elismerte a Csehszlovák Nemzeti Tanácsot, így a korábbi wilsoni pontok – melyek elismerték a Monarchia államegységét – helyett a csehszlovák kérdés az Osztrák-Magyar Monarchia széttörésének kulcsa lett.

Thomas G. Masaryk #moszkvater
Thomas G. Masaryk

Sőt, miután 1918. október 28-án délelőtt kiderült, hogy a Monarchia kormánya kész külön megtárgyalni a fegyverszünetet, a békét, egyetért az amerikai elnök álláspontjával a birodalom nemzeteinek, különösképpen a csehek és a délszlávok jogait illetően, még aznap délután a Cseh Nemzeti Tanács kiáltotta ki a csehszlovák állam megalakulását. Miután ennek hatására elfoglalták a Tanács emberei a hivatalokat – mindenekelőtt a prágai helytartói és a cseh közigazgatási hivatalt – a prágai katonai parancsnokság megpróbálta visszaállítani a Habsburgok hatalmát. Október 28-án, majd 29-ről 30-ra virradóra Prágában kisebb fegyveres összetűzésekre került sor, és a prágai csendőrség és rendőrség, valamint a cseh hivatalnokok első perctől támogatták a Nemzeti Tanács törekvéseit.

Így a hatalom átvétele viszonylag békésen ment végbe. Október 28-án este a Nemzeti Tanács kiáltványban fordult a csehszlovák néphez: a csehszlovák állam megalakult, a hatalmat ideiglenesen a Nemzeti Tanács gyakorolja. A prágai események hírére október 28-án és 29-én Csehországban és Morvaországban mindenütt végrehajtották a fordulatot. Október 30-án a Szlovák Nemzeti Tanács nyilvánította ki az egyesülést a csehekkel. Ugyanakkor Kárpátalja csatlakozását csak egy évvel később, 1919 májusában mondták ki.

Az események innentől kezdve felgyorsultak, és a november 14-én összeült első csehszlovák nemzetgyűlés kimondta a Habsburg-Lotharingiai ház trónfosztását, kikiáltotta a köztársaságot, és megválasztotta az új állam politikai vezetőit. A köztársasági elnök Thomas G. Masaryk lett, míg a miniszterelnöki posztot Karel Kramař kapta, a külügyminiszter Eduard Beneš lett. Mindezek ellenére az első választásokra majd csak 1924-ben került sor, és az ekkor megválasztott nemzetgyűlés fogadta el a csehszlovák állam első alkotmányát.

Ebben többek között rendelkeztek arról, hogy a törvényhozás a nemzetgyűlés feladata, amely amerikai mintára képviselőházból és szenátusból állt, illetve előírta, hogy a köztársasági elnököt a nemzetgyűlés választja meg hét évre, és az államfő joga lett például a kormány kinevezése és felmentése is. Az 1918 novemberében létrehozott ún. Első Köztársaságot, amely 1938 októberéig maradt fenn, a történetírás Közép- és Délkelet-Európa leghaladóbb rendszereként tartja számon.

„Az új állam határai azonban hosszú ideig bizonytalanok maradtak, mert Masaryk és Beneš területi követelései nem feleltek meg a szövetségesek elképzeléseinek. A rendezési tervek különbözőségében az eltérő hatalmi érdekek jutottak kifejezésre”

A hagyományos angol–francia ellentét például szinte valamennyi vitás kérdés megoldására rányomta bélyegét. Éppen ezért Csehszlovákiának – új államról lévén szó –, eltérően a többi utódállamtól, minden egyes határért elkeseredett küzdelmet kellett vívnia például Magyarországgal, Lengyelországgal és Ausztriával, míg a Kárpátalját szintén magának követelő Romániával is igencsak feszült lett a csehszlovák állam viszonya.

De a béketárgyalások megkezdése előtt a csehszlovák politikusok előtt világossá vált, hogy az az állam, amelyik kész helyzet elé állítja a békekonferenciát, óriási előnnyel rendelkezik. Éppen ezért előbb birtokba vették Szlovákiát, és a Piccione olasz tábornok vezetése alatt álló, Olaszországból hazatért csehszlovák légiók 1918. dec. 29-én Kassa, majd másnap Pozsony elfoglalásával kezdték meg és 1919. jan. közepén fejezték be a mai Dél-Szlovákia elfoglalását.

A Pozsonytól a Losonc melletti Pinc községig kijelölt nyugati szakaszt az itáliai csehszlovák légiók 7. hadosztálya, az ettől keletre eső térségeket pedig a 6. hadosztály vette birtokába. A bevonuló csehszlovák csapatok sehol sem ütköztek a magyar hadsereg komolyabb katonai ellenállásába, számottevő harcok csupán a nógrádi Rap község mellett zajlottak. A helyi magyarság szembeszegülése Érsekújvár környékén öltött szervezett formát, ahol a Szmrecsányi György és Benyiczky Ödön által szervezett népfelkelők szálltak szembe a légionáriusokkal.

1919. január 24-én elrendelték Szilézia megszállását is, miután a lengyelek figyelmét és erejét a szovjet hatalommal szembeni harc kötötte le. Ám a békekonferencián a franciák a lengyelek mellé álltak, és egy demarkációs vonalat jelöltek ki a két ország között. Ekkor Beneš, aki átvette a csehszlovák delegáció irányítását, majd elfogadva a sziléziai kérdés rendezését, szépen, lassan visszaszerezte a franciák támogatását is, így mire 1919. február 5-én háromórás beszédében előadta Csehszlovákia követeléseit, majd minden kérdésben győzelemre vitte ezen elképzeléseket.

Clemanceau, illetve Franciaország úgy érvelt, hogy Európa biztonsága növelésének érdekében fontos egy erős Csehszlovákia létrehozása.  Benešék győzelmében nagy szerepe volt a Jugoszláviával és Romániával kialakított szoros együttműködésnek is, és a közös érdek, azaz a magyar békedelegáció követelésének visszautasítása mindennél fontosabb volt számukra. Ráadásul Beneš elérte azt is, hogy a békekonferencia nem vitatta meg a szlovák kérdést. 1919. június 13-án Párizsban véglegesen megállapították a Magyarország és Csehszlovákia közötti demarkációs vonalat, amely, noha Magyarországra nézve kedvezőbb volt, mint az 1918-as, mégis Kárpátalját Csehszlovákiához csatolta, ezzel kialakítva Csehszlovákia határai. A határokat a versailles-i (1919. június 28.) a saint-germaini (1919. szeptember 10.) és a trianoni béke (1920. június 4.) rögzítette.

Az ún. első Csehszlovák Köztársaság 1918. okt. 28-án alakult meg, és 1938. okt. 6-ig, Szlovákia autonómiájának kihirdetéséig tartott. Az első köztársaság teljes időszaka alatt megoldatlan maradt a nemzetiségi kérdés. A két háború közötti időszakban fejlett ipari állam volt, ahol az életszínvonal európai viszonylatban is magasnak számított. Nagyok voltak azonban az eltérések az egyes országrészek között. A fejlett Csehországgal szemben Szlovákia továbbra is mezőgazdasági jellegű országrész maradt, Kárpátalja pedig a térség legszegényebb régiói közé tartozott.

A harmincas években bekövetkezett európai változások, a szlovák, német és magyar lakosság megoldatlan problémái súlyos válságba sodorták Csehszlovákiát, amely fokozatosan elveszítette legfontosabb külpolitikai támaszait, a Kisantantot és Franciaországot. A hitleri Németország nyomására megszületett müncheni egyezmény nemcsak a németek által lakott területek elvesztésével, hanem a parlamentáris demokrácia meggyengülésével és ezzel együtt az első csehszlovák köztársaság bukásával is együtt járt.

A II. világháborút követően Csehszlovákia a szovjet érdekszférába került, és az 1968-as prágai tavasz sem volt képes a szocialista rendszert megdönteni, sőt, az ország rövid ideig öt, barátinak mondott hadseregének megszállása alá került. A kommunizmus látványos és gyors bukása 1989-ben a bársonyos forradalom által következett be. A kommunista párt szinte napok alatt veszítette el hatalmát, s volt kénytelen átadni azt az ellenzéknek. 1990-ben lezajlottak az első szabad parlamenti választások. A közélet demokratizálása, a többpártrendszer bevezetése, a privatizáció, az utazás szabadsága a társadalom széles rétegeinek vágyait teljesítette.

Noha a lakosság nagy része az egységes csehszlovák állam híve volt, a cseh és a szlovák politikai reprezentáció 1992 folyamán lefolytatott tárgyalásai a közös állam békés felbomlásához vezettek. 1992. dec. 31-én Csehszlovákia megszűnt létezni, s helyette 1993. január elsején két független állam jött létre, a Cseh Köztársaság és a Szlovák Köztársaság.