Kezdőlap » x-demokrata » Új erők a Régiók Pártja romjain
Jurij Bojko #moszkvater

Új erők a Régiók Pártja romjain

Összefogás és széthúzás jellemzi a Majdan előtti hatalompárt utódjait, a Jurij Bojko vezette Opoplatforma azonban befuthat a második helyre

Kosztur András írása a #moszkvater.com számára

Előrehozott parlamenti választásokat tartanak 2019. július 21-én Ukrajnában. A háborútól sújtott, gazdaságilag is ingatag lábakon álló országban öt évvel a forradalom után ismét jelentős politikai átalakulás zajlik. Vajon valódi rendszerváltozásról van szó, vagy csak újabb garnitúraváltásról? Kik emelkednek fel új szereplőkként, és kik kerülnek a süllyesztőbe a régi politikusok közül? Kitől mit várhatnak az ukránok, és mire számíthatnak a kárpátaljai magyarok a választásokat követően? Ukrán választási körképünk többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ. A sorozat negyedik részében a Majdan előtti hatalompárt utódjait, az úgynevezett kék-fehér pártokat vizsgáljuk meg.

Jurij Bojko #moszkvater
Jurij Bojko
Fotó:EUROPRESS/Ekaterina Shtukina / Sputnik

Az addig az ország legnagyobb pártjának számító Régiók Pártja 2014 tavaszán összeomlott. Vezető alakjai, így Viktor Janukovics elnök és Mikola Azarov miniszterelnök elhagyták az országot, maga a brand pedig vállalhatatlanná vált még azok számára is, akik nem értettek egyet a Majdan ideológiájával vagy módszereivel. A párt milliós tagsága azonban nem tűnt el egyik napról a másikra. Nem mindenki emigrált, olyannyira nem, hogy egyesek meglehetősen gyorsan megtalálták helyüket az új rendszerben.

„A legkirívóbb példaként Petro Porosenko kívánkozik említésre, aki a Régiók Pártja alapítói közt volt, Azarov kormányában pedig a gazdasági miniszteri szerepet töltötte be”

Tény azonban, hogy ő már a forradalom előtt a majdanos táborhoz csatlakozott. Kisebb szerepet vivő káderek viszont szép számmal özönlöttek át az új hatalompártba a forradalom közben/után is, és olykor akár vérmes nacionalistává is váltak. Így volt ez például Olekszij Honcsarenkóval, aki az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének egyik ülésére a Szkripal-esetet követően zöld vegyvédelmi kesztyűben ment el, ezzel próbálva felhívni a figyelmet az oroszok – azóta bekövetkezett – visszatérésének veszélyeire, holott korábban még az orosz nyelvi jogok védelmének követelője volt.

A Régiók Pártjának többsége és az országban maradt nevesebb képviselői azonban az átállás vagy háttérbe vonulás helyett vállalták az ellenzéki szerepet. Annál is inkább, hogy a kijevi kormány egyre nacionalistább hangvételét, és az ország még kijevi ellenőrzés alatt álló területein élő orosz anyanyelvű lakosságának számát figyelembe véve minden esélyük megvolt arra, hogy komoly támogatást szerezzenek, és az akkor még kéz a kézben járó Majdan-nagykoalícióval szemben egyedüli ellenzéki erőként lépjenek fel. Ez az arculatváltás során a névválasztást is meghatározta.

„Így jött létre az Opozicijnij Blok (röviden Opoblok), azaz Ellenzéki Tömörülés nevű politikai párt, amely az egykori Régiók Pártja mögött álló oligarchikus körök mindegyikének jelöltjeit magában foglalta”

Ilyen oligarchikus csoportból pedig nem volt kevés. Az egyik Dmitro Firtas gázmogul, az Inter tévécsatorna tulajdonosa körül alakult ki, aki jelenleg egy vesztegetési ügy miatt áll vád alatt Ausztriában, és nemrég elrendelték a kiadatását az Egyesült Államoknak. Firtas emberei közé sorolható Szerhij Ljovocskin, aki Janukovics idején az elnöki adminisztráció vezetője volt, valamint Jurij Bojko, korábbi energetikai miniszter és miniszterelnök-helyettes.

A másik csoport a híres donyecki oligarcha Rinat Ahmetov köreibe sorolható. Ahmetov embereinek tekintik Olekszandr Vilkul és Borisz Kolesznyikov korábbi miniszterelnök-helyetteseket, Vagyim Novinszkij orosz üzletembert (akit 2012-ben – állítása szerint Porosenko kérésére – honosítottak), valamint Mihajlo Dobkint, aki Harkiv polgármestere, majd a megyei állami közigazgatás vezetője volt.

Viktor Medvedcsuk és Vadim Rabinovics médiamágnás körül alakult ki egy harmadik csoportosulás. Medvedcsuk még Kucsma idején az elnöki adminisztráció vezetője volt, mindemellett kisebbik lányának keresztapja nem más, mint Vlagyimir Putyin. Közeli kapcsolatainak köszönhetően az ukrán fegyveres erők és a szakadárok között lezajló fogolycserék egyik mozgatórugója volt. Ebből a csoportosulásból említésre érdemes még Medvedcsuk régi szövetségese, a kárpátaljai származású Nesztor Sufrics, aki korábban a rendkívüli helyzetek minisztere volt.

„A 2014-es májusi elnökválasztásnak ezek a csoportok teljesen szétszórtan vágtak neki, és ennek megfelelően katasztrofális eredményt értek el”

Az összefogásnak köszönhetően azonban ősszel már 9,4 százalékos eredménnyel a negyedik helyen végeztek az előrehozott parlamenti választásokon. A frakció élére a háttércsoportok kompromisszumának eredményeképpen Bojko és Vilkul kerültek. A szövetség azonban hamar bomlásnak indult. Előbb Jevhenyij Murajev és Vadim Rabinovics vezetésével lépett ki egy csoport Za Zsittya (Az Életért) néven, majd Murajev és Rabinovics útjai is szétváltak, hogy aztán az elnökválasztási kampány előtt nem sokkal utóbbi bejelentse pártja újraegyesülését Bojkóval és az Opoblokkal. A megegyezés értelmében Bojko lett volna az úgynevezett dél-keleti régiók közös jelöltje, ezt azonban már az Ahmetov-féle csoport nem nézte jó szemmel, és kizárta sorai közül Bojkót és támogatóit.

„Így 2018 végére három pártra szakadt az egykori régiósok csoportja”

Murajev saját pártot alapított Nasi (Mieink) néven, Bojko és Rabinovics tömörülése felvette az Ellenzéki Platform – Az Életért (Opozicijna Platforma – Za Zsittya, Opoplatforma) nevet, míg a Vilkul körüli csoport megtartotta az Opoblok elnevezést. Murajev, Bojko és Vilkul is bejelentette indulását az elnökválasztáson, később azonban Murajev visszalépett Vilkul javára. A Vilkul-Murajev és a Bojko-Rabinovics tandem kölcsönösen Porosenko támogatásával vádolta egymást, technikai jelöltnek nevezve a másik csoport jelöltjét.

Mindkét csoport vádjainak van némi alapja. Tény, hogy Bojko támogatottsága nagyobb volt Vilkulénál, és szavazataik száma együttesen magasabb volt Porosenkóénál is, így akár kiszoríthatták volna az akkor regnáló elnököt a második fordulóból, jelentős presztízsveszteséget okozva neki. Vilkul így valóban technikai jelöltnek tűnhet, akinek a feladata az volt, hogy szavazatokat raboljon Bojkótól. Emellett a teória mellett szól még a Rotterdam+ nevű, az energiahordozók, elsősorban a szén árát meghatározó formula, amely jelentős többlethasznot hozott Rinat Ahmetov számára és érdekeltté tette a Porosenko-rezsim fenntartásában.

Azonban a másik oldalon is vannak kérdéses pontok. Egyrészt, 2014 tavaszán Firtas és Ljovocskin is részt vett azon a találkozón Bécsben, ahol állítólag döntés született arról, hogy Porosenkoé lesz az elnöki szék, míg Vitalij Klicsko, aki akkoriban Porosenko legfőbb kihívója lehetett volna, beéri a kijevi polgármesteri pozícióval. Négyük találkozójának tényét egyik fél sem tagadja, Porosenko és Klicsko azonban cáfolják, hogy ekkor bármiről is döntés született volna. Gyanúra adhat még okot Bojko futtatása a Porosenkóhoz köthető médiafelületeken, korrupciós ügyeinek elsimítása, valamint a Porosenko és Medvedcsuk közötti kapcsolat.

Bárhogy is álljon a dolog,

„a Kreml a Bojko-Rabinovics csoport mellett tette le a voksát”

Szimpátiái kinyilvánításában pedig odáig jutott, hogy Vilkult, Murajevet, és az Ahmetov-csoport más tagjait (Ahmetov kivételével) felvette szankciós listájára, míg az elnökválasztás első fordulója előtt Bojkót és Medvedcsukot maga Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök és Alekszej Miller, a Gazprom vezetője fogadták.

„A két csoport közti szakítás így teljesnek és véglegesnek tűnik”

Bár az előrehozott parlamenti választások kihirdetését követően folytak tárgyalások az esetleges összefogásról, azok végül nem hoztak eredményt. Az Opoplatforma listáját Bojko vezeti, mögötte Rabinovics és Medvedcsuk állnak. A negyedik helyen Natalija Korolevszka szerepel, aki korábban Julija Timosenko támogatója volt, és 2012-ben lépett szövetségre a Régiók Pártjával. A lista ötödik helyezettje Ljovocskin. Sufricsot a hetedik helyen találjuk, míg a lista tizedikje Tarasz Kozak, a Medvedcsukhoz köthető televíziós csatornák (112, NewsOne, Zik) tulajdonosa. A tizenegyedik helyen Vadim Sztolar áll, akit a sajtóban a kijevi adminisztráció körüli korrupciós ügyek egyik fő haszonélvezőjeként, és Klicsko kijevi polgármester üzleti partnereként emlegetnek. De szerepel a listán még Ilja Kiva is, aki a Jobb Szektor nevű szélsőjobboldali szervezet egyik vezéralakjaként és harcos nacionalistaként vált híressé. Így szerepeltetése az egyértelműen oroszpártiként elkönyvelt párt listáján legalábbis érdekes.

„A közvélemény-kutatók a Bojko vezette pártot 10 százalék fölötti eredménnyel a második helyre várják”

Az Opoblok listáját Murajev vezeti Vilkul előtt. Csatlakozott hozzájuk a polgármesterek pártjaként és az Ihor Kolomojszkij projektjeként emlegetett Doviraj gyilam (Higgy a tetteknek) nevű formáció, valamint az Újjászületés nevű tömörülés számos tagja. Az Újjászületés leginkább a volt régiós hivatalnokok és helyi vezetők üzleti célzatú összefogásának tekinthető, markánsabb ideológiai színezet nélkül. A lista következő helyeit így Hennagyij Kernesz harkovi, Hennagyij Truhanov odesszai és Vadim Bojcsenko mariupoli polgármesterek foglalják el, de ott találjuk rajta Bohdan Andrijiv ungvári és Volodimir Burjak zaporizsjai polgármestert is. Borisz Kolesznyikov és Vadim Novinszkij egyéni választókörzetben mérettetik meg magukat – egyesek ezt annak jeleként értékelik, hogy nem bíznak eléggé a párt listás bejutásában. Erre persze meglenne minden okuk. Vilkul valamivel kevesebb mint 5 százalékos elnökválasztási eredménye után

„az Opoblokot 2-3 százalék körül mérték”

Bár egyes kutatásokban már sikerült megugrania az öt százalékos küszöböt, biztos befutónak semmiképp sem tekinthető.

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség saját közlése szerint az Ellenzéki Platform – Az Életért képviselőivel folytatott tárgyalásokat a listás helyek biztosításáról, azonban az egyeztetések nem hoztak eredményt. Mindemellett az Opoblok és az Opoplatforma az a két erő, amely deklaráltan céljának tekinti a nyelvtörvény kisebbségek számára kedvező módosítását, és a legaktívabban kiáll a kelet-ukrajnai konfliktus tárgyalásos rendezése mellett.