Erős aktuálpolitikai felhangoktól kísérve emlékezett Lengyelország a II. világháború kirobbanásának 80. évfordulójára. Az amerikai elnök a hurrikánra hivatkozva nem ment el, míg orosz kollégáját meg sem hívták.

Közbeszólt az aktuálpolitika, így nem lett világraszóló a megemlékezés a II. világháború kitörésértől. Varsó mindenek előtt azzal akarta emlékezetessé tenni ezt a napot, egyben demonstrálni geopolitikai pozícióját, hogy Donald Trumppal az élen alapvetően a nyugati szövetségesek körében tekint vissza a 80 évvel ezelőtt történtekre, míg Vlagyimir Putyin orosz elnököt látványosan kizárja ebből az aktusból. Az amerikai elnök miatt még át is tették a megemlékezést a gdanski Westerplattéről a fővárosba, azonban Tump az Egyesült Államokat sújtó hurrikánra hivatkozva végül nem ment el Varsóba.

„Így azonban a lengyeleknek legfőbb védelmezőjük, első számú szövetségesük vezetője nélkül kellett emlékezniük a 80 évvel ezelőtt az országot ért tragédiára”

Ezért aztán hiába ment el Varsóba 40 országból 250 külföldi vendég, köztük 20 államfő és négy miniszterelnök – az Egyesült Államokat az alelnök Mike Pence, aki beszédében Oroszországot tette felelőssé Lengyelország felosztásáért, Németországot a 80 évvel ezelőtt történtekért Lengyelországot az egész németség nevében megkövető Frank-Walter Steinmeier államfő és Angela Merkel, Franciaországot a kormányfő, Nagy-Britanniát pedig a külügyminiszter képviselte – a világ a távollévőkről, Donald Trumpról és Vlagyimir Putyinról beszél.

Az amerikai elnök távolmaradása kimondottan arculcsapás, hiszen Lengyelország vitán felül az Egyesült Államok első számú európai tisztelője és barátja. Jó egy hete még magabiztosan írta a Rzeczpospolita a grönlandi üzlet visszautasítására a dániai vizitet lemondó Washingtonnak üzenve, hogy Trump számára már csak Varsó maradt, aztán hidegzuhanyként jött a teljes látogatás törlése. Hiába közölték, hogy az amerikai elnök még az idén elmegy Lengyelországba, az évfordulóra nagyon várták.

„Jelenlétével ugyanis Trump nemcsak a lengyel külpolitikai irányvonal helyes voltát, de eredményességét is igazolta volna. Különösképpen az orosz elnök látványos negligálálásának fényében”

Az emlékezésre ugyanis az oroszellenesség jegyében készült a lengyel vezetés. Ez a hangulat az időpont közeledtével olyan szintre hágott, hogy ezt még Lech Walesa is hibának nevezte. Putyint az inkoklás a történelmi igazság érvényesítése miatt nem hívták meg. De akkor mit keresett az orosz elnök tíz éve a Westerplattén, és miért mondhatott még beszédet is a német államfő? A történtek miatt nem tett eleget a meghívásnak Örményország és Belarusz elnöke sem. „Kelet- és Közép-Európa felszabadítása, a nácizmus német területen történt legyőzése a soknemzetiségű Vörös Hadsereg hősiességének köszönhető. Azoknak, akiket nem hívtak meg Varsóba. Kazahsztánnak, a közép-ázsiai országoknak és Oroszországnak” – indokolt a minszki külügyminisztérium szóvivője.

„A lengyel sajtó és a közvélemény fősodra a német-szovjet összekacsintás áldozatának tartja Lengyelországot”

Azt csak egy-egy írás említi meg, hogy Varsót 1939-ben Párizs és London is elárulta. Nem véletlenül, hiszen ez nem illik bele a jelenlegi politikai képletbe. Határozottan állítja ugyanakkor ezt a Polska The Timesnak nyilatkozva a Lengyelország 1939 című könyv szerzője, Roger Moorhouse. A brit történész professzor szerint

„Franciaország és Nagy-Britannia minimális mértékben sem teljesítette a vállalt kötelezettségeit”

Pedig- teszi hozzá – Lengyelország megtámadásának pillanatában katonai értelemben erősebbek voltak Hitlernél, ám nem volt meg a fellépésre a politikai akarat. Moorhouse ugyanakkor cáfolja, hogy Moszkvának e hármas támadásától tartva kellett volna egyezkednie Hitlerrel.

Cikkek sora elemzi ugyanakkor, miként próbálja Moszkva „kifehéríteni” a Lengyelország német megtámadását megelőző Molotov-Ribbentrop paktumot. Ennek kapcsán érezhető oroszellenes éllel megjegyzik, hogy amíg az évfordulóra a Bundestag a náci Németország lengyel áldozatainak emelendő emlékműről döntött, addig Oroszország nem békél meg az agresszor szerepével, és másokra próbálja hárítani a felelősséget.

Arról ugyanakkor nem esik szó, hogy

„Lengyelország még 1934-ben kötött külön megállapodást Hitlerrel”

Az akkori német-lengyel kapcsolatok jellegét jól mutatja, hogy egy ével később Goebbels ott volt Józef Pilsudski krakkói temetésén, míg Hitler Berlinben a Jadwiga székesegyházban rótta le a kegyeletét a marsall előtt. (Erről a lengyel archívumban őrzött fotókat itt láthatják.)

A német–lengyel megnemtámadási egyezményt a nemzetközi közvélemény általános megrökönyödésére a náci Németország és a Második Lengyel Köztársaság 1934. január 26-án kötötte meg. A szerződésben mindkét állam ígéretet tett arra, hogy problémáikat kétoldalú tárgyalások során rendezik, és tíz évig nem kerülnek fegyveres konfliktusba egymással. Mint a Wikipédia megjegyzi, az egymással hagyományosan ellenséges két ország viszonya különösen megromlott a versailles-i békeszerződés után, mivel az nagy, német lakosságú területeket csatolt el Németországtól Lengyelország javára. Danzig Szabad Város létrehozása pedig a szinte állandó háborús veszély gócát hozta létre a két állam között.

„Emiatt Lengyelország francia szövetségesénél még a Németország elleni preventív háború gondolatát is felvetette, ezt azonban Párizs határozottan elutasította”

Hitlernek a megállapodással támadó céljainak leplezése, békés szándékainak bizonyítása, egyúttal a francia-lengyel kapcsolatok gyengítése volt a célja. A lengyel fél kedvezően fogadta a kezdeményezést. Piłsudski a nagyobb fenyegetést a Szovjetunióban látta, ezért szembeszállt azokkal a francia és csehszlovák törekvésekkel, melyek egy, a Szovjetuniót is magába foglaló, németellenes frontot akartak létrehozni.

„Ahogy azonban a Szovjetunión, úgy Lengyelországon sem segített a náci Németországgal a kötött megnemtámadási szerződés”

Sőt, Lengyelország még a két egymással sakkozó hatalom harapófogójába is került. Ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy a szabadságot végül éppen a Vörös Hadsereg offenzívája hozta meg a lengyeleknek. Hogy utána mi történt, az már egy következő történet. Lengyelország nemcsak a Berlin és Moszkva, hanem a Nyugat és a Szovjetunió között Jaltában és Potsdamban született megállapodással is rosszul járt.

A náci Németország lerohanta Lengyelországot, és szinte letörölte a térképről. A világháborúban 72 ország 110 millió katonája vett részt, az áldozatul esettek száma 50 millió. Az emberiség olyan új fogalmakat ismert és tapasztalt meg, mint a szőnyegbombázás, a holocaust, a koncentrációs tábor, a rakéta, az atombomba, és még sorolhatnánk.

„Ez a mindennél öldöklőbb és pusztítóbb háború a náci Németország és csatlósai révén az egész emberiség addigi vívmányait (humanizmus, erkölcs, demokrácia, stb.) veszélyeztette”

A német hadsereget nyugaton az óceán, keleten a Moszkva köré épített védelmi vonalak állították meg. Európán kívül is véres harcok dúltak. Csatamezővé vált Észak-Afrika, Ázsia.