//Szárnyaszegett Kalasnyikov
„Bár első látásra az AK-12 problémái nem tűnnek annyira hatalmasnak, mégis maga a program sokkalta nagyobb potenciált hordozott magában, amely épp a bürokratikus akadályoknak és a folyamatos költségcsökkentésnek esett áldozatul” #moszkvater

Szárnyaszegett Kalasnyikov

MEGOSZTÁS

Az elmúlt évtizedek félvállról vett orosz haderőfejlesztéseinek egyik kiváló példáját a katonák legfőbb fegyverzetét adó egyéni lőfegyver, az AK-12 esete mutatja. Hiába érkezett meg decemberben AK-12M1 néven a mindössze 2018-ban rendszeresített típus legújabb változata, az alapvető problémákat nem orvosolja teljesen. Az eredetileg a modern harcterekre fejlesztett platform szárnyait az évek során folyamatosan költségcsökkentő bürokrácia törte le, karöltve magával a fejlesztővel. Pedig az AK-12 sokkalta nagyobb potenciált hordoz magában, aminek kihasználásához még nem is kellene a haderőnek Oroszországon kívülre mennie.

„Bár első látásra az AK-12 problémái nem tűnnek annyira hatalmasnak, mégis maga a program sokkalta nagyobb potenciált hordozott magában, amely épp a bürokratikus akadályoknak és a folyamatos költségcsökkentésnek esett áldozatul” #moszkvater
„Bár első látásra az AK-12 problémái nem tűnnek annyira hatalmasnak, mégis maga a program sokkalta nagyobb potenciált hordozott magában, amely épp a bürokratikus akadályoknak és a folyamatos költségcsökkentésnek esett áldozatul”
Fotó:EUROPRESS/NATALIA KOLESNIKOVA/AFP

Az ukrajnai háború tapasztalatai, valamint a csapatok harctéri visszajelzései alapján a Kalasnyikov Konszern december utolsó napjaiban AK-12M1 kódnév alatt bemutatta az orosz haderő által rendszeresített gépkarabély, az AK-12 legújabb változatát. A 2023-ban gyártásba kerülő modernizációt azonban finoman szólva sem fogadta egyöntetűen pozitív reakció.

„De miben is nyújt újat az AK-12M1?”

A változtatások többsége inkább használati és ergonómiai jellegű, így a fegyver alapvető működési mechanizmusát nem érintik. Ilyen például az újabb típusú válltámasz ismételt rendszeresítése. Noha az eredeti AR-15 platforméhoz hasonlatos – ám azzal egyáltalán nem kompatibilis – válltámasz gyártása már 2020-ban megszűnt, az akkor bemutatott L alakú konstrukciót a tervezők tovább gondolták, és a pofadékot a fegyver tengelyéhez képest megemelték. Utóbbi természetesen hosszúságban és magasságban állítható, továbbá a hivatalos sajtóközlemény szerint könnyebbé teszi a 21. századi harctéren immár alapnak tekintett elektrooptikai irányzékok használatát.

A megemelt pofadék #moszkvater
A megemelt pofadék
Forrás:kalashnikov.ru

Egyúttal az alap irányzék esetében is változás következett be – immár harmadszorra –, miután az AK platformon megszokott hagyományos hátsó nyílt irányzék helyébe lépő korábbi diopteres kialakítást ismét lecserélték a tervezők. A legújabb verzió bár szintén diopteres, ám erősen leegyszerűsített, mivel a 100 méterenként kialakított állások helyett mindössze hárommal rendelkezik. A kisebb, 1,8 milliméter átmérőjű beállítás egy közepes lőtávolságú, illetve 600 méteres célzási távolságot tesz lehetővé, míg a 4,5 milliméteres opció a rossz látási viszonyok közbeni tüzelést segíti a lövészt.

Az új hátsó irányzék #moszkvater
Az új hátsó irányzék
Forrás:kalashnikov.ru

„Az új irányzékkal meg is érkeztünk a modernizáció egyik kritikus problémájához”

Ugyanis, mint a közzétett felvételeken látszik, az alapirányzék hozzá lett hegesztve vagy szegecselve a fegyver tokjához, így nincs lehetőség sem az eltávolítására, sem az esetleges lehajtására, mint például a belga SCAR fegyvercsalád esetében. Ez viszont gyakorlatilag a modernizáció többi elemének tesz keresztbe, mivel a korábban említett elektrooptikai irányzékokat a lövész csak korlátozottan, egy külön toldalék segítségével tudja felszerelni.

Ekkor viszont az irányzóvonal is feljebb kerül, ami a módosított pofadék előnyeit negligálja. A probléma alapvetően az egész Kalasnyikov fegyvercsaládot érinti és kérdés, hogy az újabb modernizációval a gyártó miért nem oldotta meg az évtizedek óta fennálló nehézséget, miközben a civil piac számos megoldást kínál rá. Főképp, miután a hagyományos nyílt irányzék helyére beépített diopteres jócskán magasabb elődjénél, így még nagyobb toldalékot igényel.

Az úgynevezett high riser toldattal ellátott optika működése #moszkvater
Az úgynevezett high riser toldattal ellátott optika működése
Forrás:Optics Factory

„A legnagyobb változást a tűzváltó egyszerűsítése jelenti, mivel a tüzelési módok közül kikerült a rögzített két lövéses sorozatlövő – angol szaknyelven burst fire – üzemmód”

Mellesleg utóbbi bevezetését jelentősebb vita előzte meg az AK-12 fejlesztése során, mivel a még az 1980-as évekből származó elgondolás létezésének jogosultságát már akkor sokan vitatták. Az eredetileg a sorozatlövő üzemmód pontosságának növelése érdekében kialakított megoldás ugyanis már az AK-12 program előtt sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket akár orosz, akár amerikai, akár más ország alkalmazásában.

1 perctől látható a kettes sorozatlövés működés közben

Bár lehet, hogy a rögzített sorozatlövéssel növelhető a lőszertakarékosság, valamint részben a sorozott állomány kiképzése is felgyorsítható, ám valós harci körülmények között ez csak felesleges extra. Intenzív harci érintkezés során a lövészek úgyis a megszokott sorozatlövő üzemmódot fogják választani.

„Ráadásul a rögzített sorozatlövés épp rontott a Kalasnyikov legendás megbízhatóságán”

A tűzváltó terén bekövetkezett változás a megbízhatóság kárára csak felesleges komplexitást hozott a rendszerbe. Részben nem véletlen, hogy az eredetileg az 1990-es években, az AK-74 leváltására kiírt, és pont a rögzített sorozatlövést előtérbe helyező orosz Abakan program végül az anyagi vonzatok következtében kudarcba fulladt. Ellenben a hadvezetés oldaláról a szinte már rigolyaként berögződött rögzített sorozatlövés ötlete nem került a fiókok mélyére, és végül az AK-12 részévé vált egészen mostanáig.

Másrészt a túlbonyolított tűzváltó kar esetében nem egy esetben következett be, hogy a harc hevében a harcoló katona egyszerűen „túlhúzta” a kart, azaz a normál működési zónán túli állásba tekerte azt. Ekkor bár a fegyver továbbra is működőképes maradt félautomata üzemmódban, ám értékes időt elvéve rontotta használójának túlélési esélyeit.

Ahogy még a háború előtt, 2021 márciusában készült videón is látható 2:19-nél, a tűzváltó kart könnyen „túl lehet húzni”, amire a lövész csupán annyit válaszolt, hogy „meg lehet szokni”

„Viszont a régi-új tűzváltó visszaállításával a Kalasnyikov Konszern legalább a platform egyik évtizedes hiányosságát is orvosolta”

Ez pedig ismét a kezelőszervek terén keresendő, mivel 1949-es rendszeresítése óta a szovjet-orosz hadrendben álló Kalasnyikovok nem voltak alkalmasak a kétkezes kezelésre. Ez főképp a balkezes lövészeket érintette negatívan, mivel a tűzváltóval egybeépített biztosító pont a fegyver jobb oldalán található és jobbkezes társaikkal szemben nem tudják azt a hüvelykujjuk mozgatásával állítani. Pedig számos más ország és civil gyártó mellett többek közt Izrael is megoldotta már az említett problémát, méghozzá az 1970-es években a finn Valmet Kalasnyikovokon alapuló Galil széria rendszeresítése során. Ellenben vélhetően költségcsökkentési okok következtében az orosz védelmi minisztérium mindeddig nem kívánta az opciót elérhetővé tenni a szolgálati fegyvereken.

Az új, immár kétkezes tűzváltó a fegyver két oldalán #moszkvater
Az új, immár kétkezes tűzváltó a fegyver két oldalán
Forrás:Kalasnyikov Konszern

„A felszín alá nézve gyakorlatilag csak az AK-12 program újabb hibái bukkannak elő az M1 modernizációval”

Harctéri tapasztalatok alapján az AK-12 nem teljesen váltotta be a hozzá fűzött reményeket, amelyek részben konstrukciós, részben a gyártási minőség problémáival is magyarázhatóak. Egyrészt az AK-12 platform 2018-as rendszeresítése óta az M1 kiadás egy nem egész ötéves időtávon belül immár a fegyverrendszer harmadik verziójaként jelent meg.

Noha az esetlegesen megnyilvánuló gyermekbetegségek kezelése érdekében érthetőek kisebb-nagyobb változtatások az adott terméken – ahogy azt az autógyártóktól a repülőgépgyárakon át a fegyverüzemekig számos vállalat végzi –, de az aktuális fő termék ilyen gyors ütemű folyamatos változtatása inkább mélyebben jelentkező problémákat feltételez. Főképp egy 130 ezres darabszámban már rendszeresített fegyver esetében, amelynek konstrukcióban nem sokban eltérő elődjei már 1949 óta állnak szolgálatban.

„Az eredeti tervek szerint az AK-12-t még 2016-ban, a Ratnyik – harcos – program keretében kellett volna rendszeresíteni, ám az rendre nem tudta teljesíteni az állami tesztek feltételeit”

Utóbbi részben a gyártó, részben a túlzott, sokszor változó és egyes esetekben teljesen felesleges feltételeket szabó követelményrendszer felelőssége, ám 2018-ban már a minisztérium felsőbb szintjei sem kívánták tovább halasztani az akkor harmadik évtizedét taposó AK-74M platform leváltását. Ennek viszont meg is lett a böjtje.

„A probléma, mint oly sok esetben az elmúlt évtizedek orosz haderőfejlesztései esetében ismét a bürokratikus szinteken keresendő. Avagy sok más modernizációs tervhez hasonlóan a védelmi minisztérium újfent <Tesco gazdaságos> alapon kívánt képességnövelést elérni”

Hiába mutatott be a Kalasnyikov Konszern 2012-ben egy felettébb előremutató prototípust az eredeti AK-12 képében, azt a minisztérium és a haderő túl drágának találta. Az ezt követő példányok pedig egyre jobban kezdtek hasonlítani a leváltani kívánt AK-74M-re, folyamatosan elvesztve korábbi funkcióikat. Ráadásul a végleges rendszeresítés feltétele volt a minisztérium részéről, hogy az új típust a meglévő gépsorok minimális módosításával lehessen gyártani, mert az új gyártósor kialakítását túl drágának ítélte. Mondanunk sem kell, ilyen feltételek mellett gyakorlatilag csak minimális innováció lehetséges.

Az eredeti AK-12 prototípus gyakorlatilag semmiben sem hasonlít a végül rendszeresített verzióhoz#moszkvater
Az eredeti AK-12 prototípus gyakorlatilag semmiben sem hasonlít a végül rendszeresített verzióhoz
Fotó:Jezsnyedelnyik Zvezda

„Amennyiben lehetséges, a harcoló csapatok – itt kiemelten értve a különleges erőket, valamint a katonai magánvállalatokat – sok esetben épp az AK-12 elődjét, az AK-74M típust részesítik előnyben”

Ugyanis az addigi alap gyalogsági fegyvertől, az AK-74M-től az AK-12 gyakorlatilag csak a szereléksínek meglétében különbözik, miután az AK-12 fő újítását a modern optikák, éjjellátók, lézerek és egyéb kiegészítők rögzítése jelentette. A Kalasnyikov fegyverek jellegzetességét adó levehető tokfedél a korábbi változatokon éppenséggel alkalmatlanná tette azt az optikák rögzítésére, mivel a folyamatos fel-levéletel következtében azok elállítódnak és folyamatos újra kalibrálást igényelnének.

Bár a korábbi típusváltozatok, illetve az utólagos megoldások az eredetileg éjjellátó felszerelésére kialakított oldalsó szereléksín révén lehetővé tették az optikák rögzítését, azok nem bizonyultak megfelelően stabilnak, valamint a harctéren használható kivitelnek. A megoldást a tokfedél előbb egy, majd két ponton történő rögzítése jelentette, amelynek köszönhetően az AK-12 papíron már képessé vált folyamatos újrakalibrálás nélkül az optikák befogadására a tokfedél tetején kialakított szereléksín – Picatinny rail – felszerelésével.

 Az oldalsó szereléksínen nyugvó extra szereléksín felszerelése

„Ám nem az orosz védelmi minisztériumról lenne szó, ha nem sikerült volna a beszerzést mégis több ponton elrontani”

Révén az AK-12 legnagyobb újdonságaként beharangozott szereléksínek előnyei az egyszerű katona számára nem jelentkeztek, mivel az optikák tömeges megrendelése elmaradt. Bár érthető, hogy az egyes esetekben maga az alap fegyver árával vetekedő kiegészítő rendszeresítése jelentős költségvonzattal jár, ám mi értelme van akkor egy új alapfegyvert rendszeresíteni, ha a legfőbb előnye nem jelentkezik a katonák számára?

Persze, lehetőség van az optikák egyéni beszerzésére, de ehhez egyrészt a megfelelő anyagi fedezet is szükséges, másrészt nem várható el, hogy a bürokratikus osztályok „olcsójánoskodását” az egyszerű lövésznek kelljen pótolnia. Nem véletlen, hogy az orosz és kínai gyártású, főképp holografikus elven működő optikák leginkább csak az elit egységek fegyverein jelentek meg, mint a VDV vagy a Szpecnaz.

„Másrészt viszont az AK-12-vel kapcsolatban felmerülő problémák esetében a Kalasnyikov Konszern sem moshatja kezeit”

Ez főképp a nem megfelelően alkalmazott anyagok, a gyatra gyártási minőség, valamint minőség-ellenőrzés terén felbukkanó hanyagság esetében figyelhető meg. Avagy nem egy esetben mérethibás alkatrészeket építettek be, ahol a gyártási hibákra sok esetben csak a csapatoknál derül fény. Utóbbin pedig tovább ronthat az esetleges nem megfelelő tárolás okozta rozsda megjelenése, amely még a promóciós videókban is néha feltűnik.

Ráadásul a pontosság növelése érdekében bevezetett szabadon lengő csőhöz – free floating barrel – tartozó műanyag mellső markolatnak viszonylag nagy holtjátéka van, ami ismét csak ront a felszerelt kiegészítők használhatóságán. Ugyanaz a probléma áll fenn itt is, mint a levehető tokfedél esetében, avagy a mellső markolatra felszerelt kiegészítők az ígéretekkel szemben egyszerűen a folytonos mozgás következtében elállítódnak és folyamatos újrakalibrálást igényelnek.

Alapvetően az AK-12 egyik legnagyobb problémáját az alkalmazott műanyagok elégtelen minősége jelenti, mivel azok egyszerűen nem felelnek meg az igénybevételnek, és folyamatosan meghajolnak vagy rosszabb esetben eltörnek. Sőt, nem egyszer a mellső markolat az őt ért nagy hőhatás következtében egyszerűen felgyulladt.

GP-30 cső alatti gránátvető használatakor kettétört AK-12 válltámasz. Megfelelő anyagok, valamint anyagvastagság használatával az alkatrész nem szenvedett volna sérülést #moszkvater
GP-30 cső alatti gránátvető használatakor kettétört AK-12 válltámasz. Megfelelő anyagok, valamint anyagvastagság használatával az alkatrész nem szenvedett volna sérülést
Forrás:Twitter

„Pedig sajátságos módon akár a Kalasnyikov Konszernnek, akár a védelmi minisztériumnak nem kellett volna még az orosz határokon kívülre sem mennie a megfelelő műszaki megoldásokért”

Ugyanis az egyik legismertebb Kalasnyikov kiegészítőket gyártó vállalat, a Zenitco – oroszosan Zenyitka – székhelye épp Moszkvában van. A Zenitco termékei világhírűek és bár a szankciók következtében a legnagyobb megrendelésállományt jelentő amerikai civil piacot egyelőre elvesztette, ám kiegészítőit a világ számos országában jegyzik. A termékpalettát főképp az alumínium alkatrészek, fegyverdarabok és egyéb kiegészítők teszik ki, amelyek számos alkalommal feltűntek már az ukrajnai harctéren.

Mint a Magomed Tuszajevről készült fotón is látszik, a csecsen „kadirovcik” előszeretettel használják a Zenitco termékeit #moszkvater
Mint a Magomed Tuszajevről készült fotón is látszik, a csecsen „kadirovcik” előszeretettel használják a Zenitco termékeit
Forrás:Reddit

A csecsen alakulatok mellett főképp a Wagner katonai magánvállalat operátorai használják rendszeresen a cég termékeit. A magas minőségű termékeket egyszerűen fel lehet szerelni az alap AK-74M, vagy egyéb, Kalasnyikov rendszerű fegyverekre, sokkalta jobb teljesítményt elérve, mint amit a hadsereg alapfegyvereként szolgáló AK-12 tudna nyújtani. Többek közt a Zenitco mellső markolatok ténylegesen alkalmasak az optikai, lézer vagy egyéb irányzékok felszerelésére, mivel azok nem fognak elállítódni a használat során.

A Zenitco Sport-12 néven futó AK-12 modernizációja. A pisztolymarkolat, a válltámasz, a felhúzókar, a mellső markolat mind Zenitco gyártmány, a fődarabok maradtak meg eredetinek #moszkvater
A Zenitco Sport-12 néven futó AK-12 modernizációja. A pisztolymarkolat, a válltámasz, a felhúzókar, a mellső markolat mind Zenitco gyártmány, a fődarabok maradtak meg eredetinek
Forrás:Zenitco Twitter

„De még a Kalasnyikov Konszernen belül is elérhető lenne a megoldás az AK-12 problémáira az AKV-521 képében”

Az általunk már korábban bemutatott típus számos Kalasnyikov tervezési alapelvvel szakítva tényleges 21. századi megoldást kínálna az orosz haderőnek, miközben megőrzi a megbízhatóság alapját jelentő hosszú-hátrasiklású gázdugattyús rendszer előnyeit. Ráadásul a monolitikus tokfelsőrész révén minden eddigi, az elektrooptikai irányzékok, valamint egyéb kiegészítők rögzítése terén felmerülő probléma megszűnne, miközben a fegyver mintegy 80 százalékban csereszabatos maradna az AK-12-vel.

 AKV-521

Persze még az ukrán háború tapasztalatai alapján is aligha valószínű, hogy a típust tömegesen rendszeresítenék. Egyszerűen a Kalasnyikov Konszern a védelmi minisztériummal együtt még mindig inkább a hibás koncepció és folyamatos költségcsökkentés következtében megszületett AK-12 megtartásában érdekelt. Változást legfeljebb egy ténylegesen mély, a bürokratikus struktúrát is érintő átfogó haderő  reform jelenthetne.

„Bár első látásra az AK-12 problémái nem tűnnek annyira hatalmasnak, mégis maga a program sokkalta nagyobb potenciált hordozott magában, amely épp a bürokratikus akadályoknak és a folyamatos költségcsökkentésnek esett áldozatul”

Számos más orosz fegyverhez vagy haditechnikai eszközhöz hasonlóan viszont az AK-12 felszínre tört problémáit sem lehet a szőnyeg alá söpörni, ám kérdés, vajon az orosz haderő és a Kalasnyikov Konszern képes lesz-e a megfelelő tanulságokat levonni belőle.

MEGOSZTÁS

1997-ben született, jelenleg is tanulmányait folytató nemzetközi kapcsolatok szakértő. Érdeklődési körének középpontjában Oroszország, az orosz fegyveres erők, az orosz és globális geopolitika, biztonságpolitika, valamint alapvetően a haditechnikával összefüggésben felmerülő témák állnak. Mindezeken túl aktívan figyelemmel kíséri a globális világrend fokozatos átalakulását. Diplomáját nemzetközi tanulmányok szakon szerezte, angolul, oroszul és németül beszél.