„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
II. Sándor orosz cár egy XIX. századi színezett fametszeten
Forrás:Britannica.com
II. Sándort édesapja, I. Miklós minden szempontból fel akarta készíteni az uralkodásra, és az addigi szokásrendet alaposan felrúgta fia minél jobb nevelése kedvéért. A cárevics nevelőjének Vaszilij Zsukovszkijt, a költőt jelölte ki, aki nagy gonddal, körültekintően, az apa folytonos felügyelete mellett 10 éven át nevelte ifjú tanítványát.
„Fő nevelési elve a keresztény szemlélet, a haza szeretete és az uralkodó iránti feltétlen hűség és engedelmesség voltak”
Ugyanakkor Zsukovszkij olyan újszerű tanítási módszereket alkalmazott, ami legalább olyan eredményesek voltak, mint a fent említettek. Például minden délután sétálni vitte tanítványát a városba, és annak a látottakról – középületekről, gyárakról és egyéb nevezetességekről – kellett beszámolnia, hogy bizonyítsa, ismeri a hazáját.
Az ifjú cárevics természetesen katonai nevelésben is részesült, elsősorban Mörder kapitány irányításával. Miután a katonáskodást, a lovaglást és a csillogó fegyverzetet már kisfiúként nagyon megszerette II. Sándor, nem is volt itt probléma. A gondok ott kezdődtek, hogy már gyermekkorában előjöttek zsarnoki tulajdonságai.
„Így hiába ismerték 1855-ös trónra lépésekor kedélyes, nagytudású embernek, zsarnoki hajlama kihatott egész uralkodására. Ráadásul nagyon könnyen megharagudott, és híres volt bosszúálló természetéről”
Mondhatni, a legszerencsétlenebb pillanatban léphetett trónra, hiszen az elveszített krími háborút követően katasztrófális állapotok uralkodtak az orosz birodalomban. Ráadásul első komoly külpolitikai szereplése a krími háborút lezáró párizsi békeszerződés aláírása volt, amellyel komoly területveszteséget szenvedtek el az oroszok. A legtöbb történész úgy véli, ez döbbentette rá arra, hogy az elmaradott Oroszországot reformokkal emelje vissza a nagyhatalmak közé. Nagyszabású reformokba kezdett. Olyanokba, amilyenekre I. Nagy Péter óta nem volt példa, amelyek azonban csak alig javítottak valamit az életszínvonalon. Elidegenítették viszont tőle az arisztokráciát.
„Úgy kezdte uralkodását, hogy menesztette a népszerűtlenebb minisztereit, szabadon engedett sok politikai elítéltet, és enyhítette a cenzúrát. Mindezekkel a reformokkal Sándor a jobbágyfelszabadítás útját akarta egyengetni, ugyanis a cár úgy gondolkodott, hogy jobb felülről elindítani a jobbágyság eltörlését, mint arra várni, hogy alulról maga szabadítsa fel magát”
Először is eltörölte a jobbágyság intézményét, 1861. február 8-án kiadta az erről szóló rendeletét. Ez biztosította a jobbágyok számára a személyes szabadságjogok és birtokaik – ház, gazdasági épület, konyhakert – tulajdonjogát, és a termőföldet állami hitellel megvásárolhatták a nemesektől. II. Sándor a jobbágyfelszabadításért később megkapta a Felszabadító melléknevet, bár a rendelet nem váltotta be a hozzá fűzött jobbágyi várakozásokat. Egyrészt maguk a parasztok tiltakoztak az ellen, hogy fizetniük kellett a nekik jutott földért, és társadalmi szempontból még mindig a többiek alatt álltak, és ugyanúgy faluközösségekhez tartoztak, mint azelőtt. Másrészt a földbirtokosok sem tapsoltak örömükben, mert úgy gondolták, hogy az ő érdekeiket senki nem vette figyelembe, holott igazából ők jól jártak, mert a piaci árnál jóval magasabban adhatták el telkeiket.
„Ő hozta létre 1860-ban az első orosz állami bankot, valamint 1863-ban reformot hajtott végre az adózásban is, például a városokban bevezette a telekadót”
1864-ben „zemsztvo” elnevezéssel helyi önkormányzatokat hozott létre, majd a volosztyot, vagyis a járást. A cár ragaszkodott ahhoz, hogy mindkettő gyűlésein az arisztokraták legyenek többségben, erősen korlátozta a zemsztvók adókivetési jogait, és a kormány felügyelete alá vonta őket. Ezen kívül igazság- és oktatásügyi reformot vezetett be. Ez utóbbi mindenki számára egyenlőséget biztosított a középiskolákba való tanulásnál, viszont az egyre jobban elterjedő általános elemi oktatás tandíjas lett és csak alapismereteket tanítottak.
„A külpolitikában a krími háborúban elszenvedett kudarcok után Oroszország hosszú időre elszigetelődött Európában, a pánszlávizmus zászlaja alatt indított hódító hadjáratok idején pedig akár szövetségesei is egységfrontba tömörültek Szentpétervárral szemben”
Az ezt követő berlini konferencián a II. Sándorral szövetségre lépő két másik császár, I. Vilmos és Ferenc József is Oroszország visszaszorítására törekedett. Ráadásul csupán a krími háború után elveszített területeket, illetve a Fekete-tengeren való flottaállítás jogát sikerült visszaszerezni, igaz, a Távol-Keleten pedig az Amur folyóig terjesztette ki befolyását. Ugyancsak II. Sándor nevéhez fűződött az alaszkai gyarmat eladása az Egyesült Államoknak.
Ugyanakkor II. Sándor – részben az 1863. évi felkelés hatására – erőszakos oroszosításra törekedett a lengyelek, ukránok és beloruszok körében, megtartotta édesapja és elődje, I. Miklós erőszakos hatalomgyakorlási módszereit, és adott esetben brutálisan lépett fel ellenzékével szemben.
„Talán éppen emiatt a történelemben ő lett az az uralkodó, aki ellen annyi merényletet követtek el, mint senki más ellen”
Hogy miért? Mert a végtelenül legyengült és elmaradott orosz birodalomban az 1860-as évektől egyre magasabban kezdett lángolni a forradalom tüze, valamint elkezdett beszivárogni a polgári szabadságjogok érvényesítésének, valamint az elavult birodalmi irányítás megdöntésének a vágya.
1866. április 4-én egy fiatal nemes Dmitrij Karakazov próbálta meg séta közben néhány méterről lelőni a cárt, de a közelben álló muzsik rátámadt, s az uralkodónak szánt mind a négy golyó célt tévesztett. Nem kellett sokáig „várni” a következő merénylőre. A lengyel Berezowski az egy évvel később rendezett párizsi világkiállításon próbálta meg lelőni a cárt, ám a bámészkodó tömegből nem tudott pontosan célozni. A cár a saját biztonsága érdekében testőrséget szervezett, ám 1879. április 2-án ők sem tudták megvédeni attól, hogy Alekszander Szolovjev öt pisztolylövéssel próbálja megölni.
„II. Sándor annak köszönhette az életét, hogy a napi sétája alatt észrevette a merénylőt, és cikk-cakkban futva képes volt sértetlenül elmenekülni a helyszínről”
Még ebben az esztendőben megalakult a Narodnaja Volja, azaz a „Nemzet Akarata” nevű szervezet, amely egyik fő célja volt a cár likvidálása. Miután a lőfegyver nem vált be korábban, így a terrorizmus modern fegyveréhez, a dinamithoz nyúltak. Volt olyan merénylő, aki karbantartóként még II. Sándor hálószobájába is bejutott. Ám 1880-ban Halturin hiába helyezte el és időzítette be a robbanóanyagot a Téli Palotában, a cár a díszebédre várt vendégei elé ment a pályaudvarra. Smivel a nagy hóesésben késtek a vonatok, mire visszaért az uralkodó a palotához, annak már csak a füstölgő romjai várták.
„Már-már úgy tűnt, hogy a cár a túlélés bajnoka, amikor a narodnyikok újabb merényletet terveztek II. Sándor ellen”
A cár azonban 1881. március 13-án nem az eredetileg tervezett útvonalon közelítette meg az általa jóváhagyott díszszemlét. Így Szofja Pereszkova, a merénylők vezetője hiába helyezte el a dinamitokat a Szadova utcában, a cár ismét – igaz, most már csak pár óráig – megúszta az ellene tervezett merényletet. Amikor azonban még aznap II. Sándor hazafelé tartott a Mihajlovna nagyhercegnőnél tartott ebédről, egy Riszakov nevű férfi egy dinamitcsomagot dobott a szánkó elé. Ám a cár sértetlenül szállt ki a járműből. Ám hiába állt félre, Riszakov társa, Grinyevickij egy újabb robbanószerkezetet dobott elé. És ez már célba ért, a cár súlyos sérüléseket szenvedett, és két órával később elhunyt. Ám az anarchisták elképzelése helyett, miszerint majd a nép veszi át a hatalmat, jött az újabb cár, III. Sándor, a meggyilkolt uralkodó második fia.
„A meggyilkolt II. Sándort a Romanov-család temetkezőhelyén, a Péter–Pál székesegyházban temették el”
A merénylet színhelyén fia és utódja, III. Sándor cár egy emléktemplom építését rendelte el. A Feltámadás-templom – mások „Vérre épült templomnak” is nevezik – Alfred Parland építész tervei alapján épült meg 1883–1912 között, és az unoka, II. Miklós avatta fel a Napóleon fölött aratott háborús győzelem 100. és a Romanov-ház fennállásának 300. évfordulója alkalmából.
Források:
Wikipedia
MTVA archívum
David Warnes: Az orosz cárok krónikája – Az Orosz Birodalom uralkodóinak története (Geopen Könyvkiadó, 2002)
Edvard Radzinszkij: II. Sándor – Az utolsó nagy cár (Európa Kiadó, Bp. 2006)
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
