„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Kosztur András írása a #moszkvater.com számára
„A harmadik okát közvetlenül a háború alatt az jelentette, hogy nem volt más olyan eszme, amely Ukrajna és Oroszország lakóit szélesebb körben összekapcsolhatta, és ami élesebben szimbolizálhatta volna a szakítást a Majdan utáni ukrán vonalvezetéssel”
Fotó:EUROPRESS/Yuri KADOBNOV/AFP
Februárban, a háború kirobbanása előtt, a két szakadár népköztársaság függetlenségének elismerésekor mondott beszédében Vlagyimir Putyin dekommunizációról, azaz kommunizmustalanításról beszélt Ukrajna kapcsán. Ez szarkasztikus utalás volt részéről az Ukrajna által a Majdan utáni években folytatott dekommunizációs politikára, hiszen – fejtette ki később Putyin – az ukrán állam a létezését és jelenlegi formáját is a bolsevik vezérnek, Leninnek köszönheti, a függetlensége utáni években pedig a szovjet örökségből élt. Az ukrán állam születésének körülményeiről már írtunk a korábbiakban, így itt az orosz elnök történelmi nézeteire koncentrálhatunk. Ez a gondolat ugyanis visszatérő motívum Vlagyimir Putyinnál, aki a bolsevikok nemzetiségi politikáját, a Szovjetunióból való kilépés jogával bíró, formálisan szuverén nemzeti köztársaságok megteremtését az Orosz Birodalom alapjainál elhelyezett időzített bombának tekinti.
„Putyin tehát nem tekinthető a bolsevikok rajongójának, akiket egyenesen Oroszország megrablóinak, a történelmileg orosz területek elszakítóinak tekint”
Putyintól nem csak a bolsevik nemzetiségi politika gyakorlata, de a marxizmus–leninizmus elmélete is távol áll. Beszédeiben előszeretettel hivatkozik Ivan Iljinre, a fehér emigráció, az orosz monarchisták egyik vezető gondolkodójára, vagy Nyikolaj Bergyajevre, aki szintén elutasította az orosz kommunizmust, azt azonban inkább meghaladni, és nem megsemmisíteni akarta. Putyin az eurázsiai iskola kései képviselőjére, Lev Gumiljovra is többször hivatkozott, főképp annak passzionaritásról szóló elméletére, amely – leegyszerűsítve – a cselekvő, áldozatkész kisebbség és a természetes környezet közötti kölcsönhatásokat helyezi a középpontba az egyes népek fejlődéstörténetének vizsgálatában.
„Beszédei és politikája alapján Putyint gazdasági szempontból már-már liberálisnak, társadalmi és kulturális szempontból pedig konzervatívnak tekinthetjük”
Előbbire utal, hogy hatalomra jutását követően Putyin csak a renitens oligarchákat állította félre, de alapvetően érintetlenül hagyta az 1990-es években kialakult társadalmi és gazdasági berendezkedést. Utóbbival kapcsolatban számos, elmúlt években tett kijelentését lehetne felidézni, amelyekben felszólalt a legújabb nyugati „progresszív” nézetekkel, például a gender-elméletekkel szemben.
Ehhez képest az oroszok által elfoglalt területeket mégis ellepték a vörös zászlók, visszakerültek helyükre a Lenin-szobrok – pedig Putyin szerint Lenin az atyja annak az Ukrajnának, amely ellen harcot vívnak! –, és maga az orosz elnök is már 17 évvel ezelőtt a 20. század legnagyobb geopolitikai katasztrófájának nevezte a Szovjetunió széthullását.
„Ennek a kettős viszonyulásnak számos oka van. Az egyik az, hogy az orosz politikai és történelmi gondolkodás is számos kérdés mentén mélyen megosztott, az elitek és a társadalom jelentős része számára is közös pontot jelent az orosz birodalmi gondolat”
Ez az egyik olyan pont, amely összeköti a „fehéreket” és a „vörösöket” is, Putyin pedig, akármerre is húznak személyes nézetei, nem engedheti meg magának, hogy bármelyik táborral szembe kerüljön, arról nem is beszélve, hogy az orosz birodalmi gondolat saját politikai elképzeléseiben is központi szereppel bír. Így lehetséges, hogy a frontra érkező katonáknál vörös és cári zászlók egyaránt felbukkannak, és az is, hogy Putyin ugyanazon beszédében méltatja a Szovjetunió antikoloniális küzdelmekben betöltött szerepét, és idéz az élesen szovjetellenes Iljintől. Így tud összekötni egy közös cél érdekében egy meglehetősen heterogén közeget, amelynek számos tagja ráadásul néhány évvel ezelőtt még a putyini politika éles kritikusa volt.
„Egy másik okot az orosz társadalmon belül lejátszódott folyamatok jelentenek. A jelentős vagyoni különbségek, és az azokból fakadó társadalmi hátrányok, a gazdasági nehézségek, Oroszország nemzetközi politikai és tudományos–technológiai pozícióinak megkopása mind-mind a szovjet nosztalgia irányába húzták a lakosság jelentős rétegeit”
Arról nem is beszélve, hogy a Navalnij-féle protestmozgalom egyértelmű nyugati orientációja, illetve a mozgalom szétverése és emigrációba szorítása után éppen a kommunista párt szívta fel a rendszerellenes, tiltakozó akciókra is kész ellenzék egy részét, néhány fiatal, radikális vezetőjének köszönhetően. Ennek is köszönhető, hogy 2020 januárja óta egyre több szociális intézkedésre került sor, amelyek arcává nem a kormányfő, hanem Putyin vált, és az állam szociális gondoskodó szerepe az alkotmánymódosításban is hangsúlyos helyet kapott.
„A <szovjetnosztalgia> harmadik okát közvetlenül a háború alatt az jelentette, hogy nem volt más olyan eszme, amely Ukrajna és Oroszország lakóit szélesebb körben összekapcsolhatta, és ami élesebben szimbolizálhatta volna a szakítást a Majdan utáni ukrán vonalvezetéssel”
Tehát az orosz vezetés abban bízhatott, hogy az oligarchikus, korrupciótól, politikai és gazdasági bizonytalanságtól szenvedő független Ukrajnával szemben a dél-kelet-ukrajnai lakosok legalább egy része – főként az idősebb korosztály – fogékony lehet a szovjet idők szimbólumaira, de ez akár azok számára is vonzó lehet, akik az elmúlt évek ukránosításával állnak szemben. 2014 után ugyanis nemcsak a Lenin-szobrok tűntek el Ukrajna köztereiről, de a május 9-i, Győzelem Napi ünnepségeken is számos atrocitás történt. Márpedig a Nagy Honvédő Háború emlékezete a posztszovjet térség rengeteg lakója számára mai napig sérthetetlen.
Ezzel pedig el is érkeztünk a következő, negyedik okhoz, a szovjet szimbólumok felelevenítése ugyanis a jelenlegi háború kommunikációja, és a felek retorikája miatt is fontos. A félhivatalos orosz propaganda ellenfeleire gyakran használja a náci jelzőt (eleinte a nacionalista alakulatokra, mára szinte válogatás nélkül minden ukrán katonára), a hivatalos orosz álláspont szerint pedig Ukrajna „nácitlanítása” a különleges hadművelet egyik kitűzött célja.
„Ebből a nézőpontból is logikus, ha ez esetben a vélt vagy valós nácik ellen küzdő orosz katonák a Nagy Honvédő Háborúban győzelmet arató szovjet katonák örököseiként, a Reichstag romjaira kitűzött győzelmi zászló hordozóiként jelenjenek meg”
Főképp, hogy mint említettük, a világháborús győzelem emlékezete máig élő, amit jól mutat a Halhatatlan Ezred névre hallgató menetek népszerűsége is, amely során május 9. alkalmából a harcokban résztvevő felmenőik fényképeivel vonulnak fel a győztesek leszármazottai.
A bukdácsoló orosz kommunikáció egyik első sikere is az idei Győzelem Napja volt, amikor Moszkvában is tömegek vonultak fel a Halhatatlan Ezredben, amelynek élén Putyin állt, és az orosz ellenőrzés alá került ukrán területeken is – relatíve – sokan csatlakoztak a kezdeményezéshez. A felvételek alapján legalábbis mindenképp többen, mint egy hónappal később az Oroszország Napja rendezvényekhez, amely ünnep furcsasága, hogy ahhoz a naphoz kötődik, amikor Oroszország deklarálta szuverenitását… a Szovjetuniótól.
„Van még egy ötödik, külpolitikai oka is annak, hogy a szovjet időszak Putyin bírálatai mellett a dicséretét is „kiérdemli.” Ez pedig az ország – részben kényszerű – Kelet és Dél felé fordulása. A világ nagy részén ugyanis a Szovjetunió hidegháborús szerepét, annak fentebb említett, gyarmatosítás elleni küzdelemben való segítségnyújtása miatt inkább pozitívan értékelik, ráadásul sokan a jelenlegi Nyugat elleni fellépésével is szimpatizálnak”
Oroszország kapcsolatai pedig ezekben az országokban nagyon gyakran a szovjet időkre nyúlnak vissza, illetve annak köszönhetőek. A hidegháború éveiből örökölte Oroszország Szíria vagy a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság szövetségét, de az Indiával való jó kapcsolatokat is, míg Szergej Lavrov külügyminiszter idén a Kongói Köztársaságba látogatva olyan elnök vendége lehetett, aki már a hidegháború utolsó éveiben is vezethette a szovjetekkel jó viszonyt ápoló országát, amikor az még Népköztársaság volt.
„Vlagyimir Putyinnak tehát számos oka van rá, hogy ne vesse el a szovjet örökséget, így vélhetően a jövőben is folytatni fogja megkezdett politikáját”
Az országon belül az erős állami szektor fenntartása mellett sem várható nagyobb szabású visszaállamosítás, ahogy a társadalompolitikában is a hagyományos értékek védelme, és a konzervativizmus lesznek meghatározók, nem a kommunizmus. Ugyanakkor mind a belpolitikában, mind a külpolitikában megmarad a szovjet szimbólumok használata, és a szovjet örökség alapvetően pozitív értékelése, sőt, ezek egyre hangsúlyosabbá is válhatnak, ha a jelenlegi hidegháborús állapotok Oroszország és a Nyugat között sokáig fennállnak.
(A szerző a XXI. Század Intézet vezető kutatója)
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
