„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Egy „szarajevói rózsa” a Markale piacon, az 1994, február 5-i mészárlás emlékére, ahol a szerb orvlövészek a szemközti hegyről a piacra belőve 68 embert öltek meg és 144-et megsebesítettek. A „szarajevói rózsák” a balkáni háború emlékhelyei, ahol a robbanások helyeit vörös festékkel jelölték meg
Fotó:EUROPRESS/ELVIS BARUKCIC/AFP
Elvonult a vihar a belgrádi politikai égboltról. A montenegrói honatyák ellenállásának köszönhetően meghiúsult az a bizalmatlansági indítvány, amellyel a szerb radikálisok – a szocialistákkal karöltve – akarták megbuktatni Jugoszlávia miniszterelnökét, Milan Panicsot. A szövetségi kormányfő korántsem értékelte olyan drámainak a helyzetet, mint a külföldi sajtó, és meg sem jelent a szavazáson. Ebből is kitűnik, láthatóan tisztában van azzal, hogy állandó viharok között kell teljesítenie küldetését, befejezni a balkáni háborút, és elvezetni Jugoszláviát a demokratikus választásokig. Most újabb lélegzetvételnyi időhöz jutott, s ez azt jelenti, továbbra is van esélye a békének.
„A Panics-kormány nem egészen négy hónap alatt a korábban hatalmon lévő rezsimhez képest csodát művelt”
Legnagyobb eredménye, hogy a nemzetközi közösség elfogadta tárgyalópartnernek. A szerbiai közvélemény jelentős része is rokonszenvez irányvonalával, s ezzel együtt csökkent a háborúpártiak száma is. A háború lezárásához kevés, de siettetheti annak kifulladását az a változás is, amely a szerb társadalmi szemléletben bekövetkezett. Kezdetben ugyanis a „mindenben igazunk van” magatartás volt a jellemző, ám mára megjelent a kétkedés is.
„Panics, akit eleinte a béke helyreállítására tett könnyelmű ígéretet, és a Milosevics elleni támadásai, valamint gyatra szerb nyelvtudása miatt sem vettek igazán komolyan, széles körű támogatottságra tett szert”
Oldódott az ellenzék bizalmatlansága is vele szemben. Mindehhez vitathatatlanul hozzájárult Dobrica Csoszics, Jugoszlávia elnöke. E páros tagjai kitűnően egészítik ki egymást. Panicsot a nagyvilág fogadja el tárgalópartnerül, Csoszicsot pedig, akit a „nemzet atyjának” is neveznek, odahaza övez nagy tisztelet, s pártok felett álló személyisége csak növeli tekintélyét. A szembehelyezkedés az „etnikai tisztogatással”, Prevlaka feladása, a Koszovóban élő albánok irányában tanúsított békülékeny magatartás azonban Panics ellen hangolta a szerb nacionalistákat, akik Nagy-Szerbia megteremtéséről szőtt álmaik megvalósításának egyik fő akadályát látják benne.
A kulisszák mögötti hatalmi harc éleződését a bizalmatlansági indítványok, a miniszterek távozását követő felszólítások jelzik. Ennek fő oka, hogy Milosevics bukása, avagy pozíciójának gyengülése nélkül aligha lesz béke a Balkánon, s ezt már értésre adta Panics is. A decemberi választások egyik tétje is ez, s ebbe a szerb elnök aligha nyugszik bele.
„Milosevics hatalma ugyan gyengül, ám korántsem annyira, hogy esélytelenül szálljon szembe a szövetségi kormány akaratával”
Panics szerint a szerb elnök befolyása ugyan nem több egy kaliforniai kormányzóénál, ám egyrészt Szerbia nem Kalifornia, másrészt a szövetségi és köztársasági hatáskörök máig sem tisztázottak. S az sem elhanyagolható, hogy az ellenzék által támogatott Panics-tábor egyre nő, de a szocialisták szintén komoly esélyekkel indulnak a választásokon.
Milosevics lépéseit a sikertelenség is motiválja. A nemzetközi porondon immár senki sem áll vele szóba, Csoszics is nyíltan követeli távozását, s „nemzetegyesítő” terve is összeomolni látszik. Ehhez járul még az egy hete elszenvedett súlyos kudarc. A szerb szakszervezetek is nyíltan Panics oldalára álltak, s általános sztrájkkal fenyegetőznek, ha Szerbia a szankciók feloldása érdekében nem teljesíti a nemzetközi közösség által követelt valamennyi feltételt. Egyes vélemények szerint ebben a helyzetben Milosevics utolsó ütőkártyája a háború kirobbantása Szerbiában is. Ehhez megfelelő hátteret biztosít neki, hogy pártja a közelmúltban tartott kongresszusán felsorakozott mögé.
„Milosevics e teória szerint menekül a békétől, el akarja kerülni a szabad választásokat, nincs szüksége az önállóvá vált Panicsra és Csoszicsra sem”
Sok rosszat el lehet mondani Milosevicsről, az azonban biztos, hogy őt sem lehet – akárcsak az egész délszláv válságot – csupán az „angyal-ördög” ellentétpárral jellemezni. Panics megjelenése óta ő is visszafogottabb lett, s habár a lehetséges mértékig bosszantotta állandóan a szövetségi kormányt, ám az utolsó pillanatban mindig megszületett a kompromisszum. Ezek miatt – tegyük hozzá – az ellenzék éppúgy bírálja Panicsot, mint a szocialisták. Draskovicsék azzal vádolják a kormányfőt, hogy a választások kierőszakolása érdekében túlzottan nagy engedményeket tett a szocialistáknak. Kezükben hagyta a televíziót, s a részarányos rendszer felhígításába is beleegyezett.
„A kompromisszum azonban – s ez is az igazsághoz tartozik – a jugoszláv erőviszonyokat tükrözi”
Az ellenzék 5-6 választási körzetre osztotta volna az országot, a szocialisták húszra. A végeredmény kilenc. Nem elhanyagolható az sem – s ez Milosevics alkalmazkodó készségére is utal -, hogy nemcsak szövetségi szinten, hanem Szerbiában is kiírták a választásokat.
Különböző találgatások kaptak lábra Milosevics jövőjéről is. A polgárháború ellen szól az a tény, hogy az alkotmányjogilag vitatható kettős pozícióval – egy személyben állam- és pártelnök – Milosevics megteremtette magának a tisztes visszavonulás lehetőségét is. Veresége esetén ugyanis egy minden bizonnyal nem túl gyenge párt vezetőjeként politikai tényező maradhat úgy, hogy a nemzetközi közvéleménynek sem szúr szemet. Jelenlegi kettős funkciójában azonban egy másik eshetőség is benne van: magas szövetségi posztra is pályázhat.
„A decemberi eredményt jelentősen befolyásolja, milyen következtetést vonnak le a szankciókból a választók. Milosevics-, avagy inkább Nyugat-ellenes érzelmeket kelt bennük. A világ ugyanis elfeledkezik a szerbeket oly módfelett jellemző nemzeti büszkeségről, s arról a középkorból származó, de mind a mai napig elevenen élő felfogásról, hogy nemzetüket mindenki által elhagyott, másokért vérüket hullató áldozatnak tartják”
Erre elsősorban Milosevics játszhat rá a kampányban. Az előrehozott választások ugyan megteremtik a lehetőséget a jugoszláv megújulásra, a rendszerváltás befejezésére, az eséllyel azonban élni is kell. Ám ha ez meg is valósul, még további feladatok várnak mind Szerbiára, mind a többi volt jugoszláv köztársaságra. A térségben ugyanis – s ez minden oldalra egyaránt vonatkozik – több-kevesebb bíztató jel ellenére nem változott meg a kizárólagosságra törekvő nemzetállami szemlélet. Míg e téren nem lesz elmozdulás, csak a béke esélyéről lehet beszélni.
*
Milan Panics
Forrás:Chapman University
– Jugoszlávia – immár nem először az elmúlt évtized folyamán – ismét válaszúthoz érkezett. Mivel magyarázza, hogy az ország elszalasztottá a történelmi esélyt a rendszerváltásra 1990-ben, 1993-ban, majd 1996-97-ben is, miközben a térség talán leggazdagabb, legnyitottabb államából a legszegényebbé, negatív példává küzdötte le magát?
– Hát igen! Jugoszlávia a háború utáni Kelet-Európa éllovasa volt, hat százalékos inflációjával, öt százalékos munkanélküliségével. A keresetek az uniós taggá vált Portugáliáéhoz voltak mérhetőek. Aztán a nacionalistákká átvedlett, elhasználódott kommunista politikusok tönkretették a térség legjobb gazdasági rendszerét. Tiszta Horvátországot, Szerbiát, Koszovót, erős muzulmán központokat teremtettek, visszájára fordítva a világ jelenlegi filozófiai, stratégiai trendjeit. Ugyanis míg a produktivitás és a demokrácia érdekében a nagy országok összefognak, addig itt a volt Jugoszlávia jól működő gazdasági egységét szétverték, s öt kicsi, rosszul vagy gyakorlatilag nem működő gazdaságot hoztak létre. De még ez sem volt elég! Igazukat bizonyítandó olyan helyzetet teremtettek, hogy az emberek ölni kezdték egymást. Mindezért persze nem a szerbek, a horvátok, a bosnyákok, az albánok felelősek, hanem a vezetésük.
– Az elmúlt tíz év mélyrepüléséért, háborúiért alapvető felelősség terheli Milosevicset. Az elnök azonban sokakat meg tudott nyerni magának. Ön is barátjának tekintette, hazament a hívó szavára 1992-ben, míg ő cserébe elcsalta a választásokat, tavaly pedig visszaállamosította az ön szerbiai cégét, az ICN Galenikát…
– Tényleg nem gondoltam semmi rosszat felőle, ma azonban a szerbek összes problémájáért őt tartom felelősnek. Egyetlen korábbi vezetője sem okozott akkora kárt Szerbiának, mint ő. Lejárattak bennünket a világban. Azonban azzal, hogy háborús bűnösnek nyilvánították, a karrierje véget ért. A mi viszonyunk addig volt jó, amíg a politika színpadára nem léptem. Milosevics hívó szavát azzal a feltétellel fogadtam el, hogy ő lemond. Bele is egyezett. Ígéretét azonban nem teljesítette, s ez barátságunk végét jelentette. Én azonban demokratikus rendszerben gondolkodom, s nem ölöm meg politikai ellenfeleimet. Ehelyett megpróbálom meggyőzni őket. Így tettem vele is. Sikertelenül.
– Ő viszont túlságosan sokakat tudott meggyőzni, hiszen a választási csalások ellenére is meglehetősen nagy számban szavaztak rá. Mi a titka Milosevicsnek, milyen embernek és politikusnak tartja?
– Milosevics nagyon kellemes partner. Szembenéz Önnel, és hazudik. Az még csak rendben is lenne, hogy az ellenségeivel ezt teszi, de hogy a barátaival, velem is ezt tegye, az nem megy. Politikusként a régi generációhoz tartozik, régi gondolkodással, s már nem tud megváltozni. Nem tervez hosszú távra, nem stratéga, viszont kitűnő taktikus. Nincsenek víziói. Annak idején az Európai Unióról beszéltem neki, de a lényegét képtelen volt felfogni. Persze, az egyesült Európa elképzelése nem könnyen emészthető. Antall Józsefnek is beszéltem erről, de neki is voltak bizonyos fenntartásai. Mondtam neki, hogy a Vajdaság és Magyarország között nem kell határnak lenni, ő azonban azt válaszolta, nézzünk csak Boszniára, foglalkozzunk inkább az ottani határokkal. Pedig figyelje meg, Magyarország és Jugoszlávia között egyszer eltűnnek a határok! S ha már egyszer úgyis eltűnnek, akkor ha én döntenék a vajdasági szerbekről, a tartomány akár Magyarország része is lehetne. Így ugyanis a szerbek is könnyebben az EU-ba juthatnának. A Vajdaság három-négy éven belül ott lehet, ha Magyarországhoz közeledik, míg Szerbiának minimum hét-tíz évet kell várnia erre. Persze ez velük politikailag kivitelezhetetlen, mint ahogy Szkopjében is hiába mondtam, hogy a gyorsabb uniós tagság érdekében egyesüljenek Görögországgal. Hiába, az embereknek nincs víziójuk!
– S a világnak volt-e víziója a térség jövőjéről? Ön a határok átjárhatóságáról beszél, míg a nemzetközi közösség azok megváltoztathatatlanságáról. Miként értékeli a NATO bombázását?
– A civilizált világ nem tolerálhatja a diktátorokat, az emberi jogok megsértését. A NATO rendezési elképzelése is jó volt, az azonban nem tetszett, ahogy megvalósította. Az ENSZ-ben, s Solanának is megmondtam ugyanis, hogy nem a szerbek, hanem Milosevics jelenti a problémát. Ezért mindig is a bombázások ellen voltam. A NATO-ban megforduló szerbek közül egyedül. Milosevics azonban elszámolta magát. Tudta, hogy megbombázzák, akarta is, de azt gondolta, egy-két napig tart csak az egész, s akkor odaadja Koszovót, mondván, megmentette a szerbeket. A NATO azonban olyan erővel támadott, hogy ezt nem tudta megtenni. A bombázás óriási károkat okozott, a koszovói helyzet megszégyenítette a szerbeket, s az egész világ ellenünk fordult. Még a barátunkból, Magyarországból is ellenséget csináltunk. Milosevicsnek mindezért nem Hágában, hanem a szerbek, a bolond ötletei miatt meghalt fiatalok szülei előtt kellene felelnie. Sokkal keményebbek lennének vele, mint a nyugati kultúra!
– Szerbia azonban talán mindezek ellenére sem jutott volna idáig, ha az ellenzék következetesebb…
-Az ellenzék 1992-93-ban erős volt, győzött is, csak Milosevics elcsalta a választást. Most ismét itt az esély, hiszen a Szövetség a Változásokért mozgalom egyetlen célja Milosevics leváltása, s az ország kétharmada is ezt akarja. Ezért a miénk a legnagyobb erő. Ráadásul olyan vezetői vannak, mint Avramovics, Batics vagy Djindjics, aki mára kinőtte magát. Draskovicsnak is csak egy útja lehet, hogy összefog velünk. A szövetség nélkül ugyanis elveszíti támogatottságát. Pedig tehetséges politikus lenne megfelelő ellenőrzés mellett. Ne felejtse el például, hogy hat éve ő adta át nekem a helyét az elnökválasztások előtt.
– Az ellenzék azonban megosztott a rendszerváltás forgatókönyvét illetően. Draskovics a lassabb, súlyosabb kompromisszumokkal terhelt, de talán békésebb utat képviseli, míg Djindjics radikálisabb, jobban támaszkodna az utca nyomására. Lehetségesek-e a választások Milosevics távozása előtt?
– Nincs kompromisszum Miloseviccsel! El kell tűnnie! Lehet, hogy nem büntetnénk meg, nem űznénk el, ám a döntés már nem Szerbia kezében van. Választásokon azonban nem indulhat, nélküle pedig a szocialistákat lefejezték. Ez a csoport teljesen lejáratódott, s most az utolsókat rúgja. Már az ellenzék lejáratása sem segíthet rajtuk.
– S meddig húzhatja még a Milosevics-rezsim? Tartja még azt a nyár közepén tett jóslatát, miszerint Milosevics és csapata három hónap alatt eltűnik?
– Igen, most félidőben vagyunk, még 45 nap van hátra. A változáshoz idő kell, a dolgok azonban úgy alakulnak, ahogy azt elképzeltem.
– Akkor már készülődhet az új csapat. Ön vállalna szerepet?
– Igen, hiszen a nehéz helyzetben minden hazafinak elébe kell állni a kihívásoknak, de én csakis az átmenet idejére vállalnék szerepet, rövid időre, speciális feladatokat. Személy szerint pedig a leendő kormány elnökének Dragoslav Avramovicsot, a jegybank volt elnökét javaslom. Egyébként a Szövetség a Változásokért aktív tagjaként az átmenetben már most részt veszek. Az én szerepem elsősorban külföldön van. Így az Önök vezetőivel is találkoztam, s úgy vélem, megértésre találtak náluk az ellenzék elképzelései.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
