„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Emmanuel Todd
Emmanuel Todd
Fotó:EUROPRESS/JOEL SAGET/AFP
– A nyilvános politikai vitákban gyakran elhangzik az „értékek” fogalma. A liberális világ ezek egyetemességét bizonygatja, míg az illiberális világ hagyományos és családi értékekről beszél, ragaszkodva azok eredetiségéhez. Mindkettő politikai retorika, felszín, de a modern társadalom információs jellegét tekintve óriási szerepe van. Mondhatjuk-e, hogy a fent leírt ellentét meghatározza a világkonfrontáció jellegét?
– Az értékek kérdése valóban fontos, de ez csak egy része a világ vitáinak és veszekedéseinek. Amikor az Oroszország és a Nyugat közötti konfrontációról, vagy más államközi konfliktusokról beszélünk, én nem az értékekkel kezdeném, hanem az erőviszonyok elemzésével. John Mearsheimer szellemében a realisták álláspontját képviselem, akik szerint a világkonfliktusokban a kulcsszerepet a nagyhatalmi rivalizálási viszonyok játsszák. Ebben az összefüggésben az Oroszország és az Egyesült Államok, valamint vazallusai (a japánokat és az európaiakat inkább az Egyesült Államok vazallusainak, mint valódi szövetségeseinek tekintem) közötti viszály kiindulópontja a szovjethatalom összeomlása.
„A Szovjetunió eltűnése a Nyugat diadalának illúzióját keltette, noha a valóságban a Szovjetunió összeomlásakor a Nyugat már a gazdasági és kulturális hanyatlás állapotában volt, amely már az 1960-as évek közepén elkezdődött”
A szovjet rivális eltűnése által felgyorsított globalizáció az amerikai ipar, valamint Nagy-Britannia, Franciaország, Németország és bizonyos mértékig Japán gazdaságának jelentős gyengüléséhez vezetett. Mindenekelőtt tehát az erőviszonyok nem a Nyugat javára történő eltolódásának mélyebb okaira hívnám fel a figyelmet, köztük a termelés visszaesésére, a mérnöki munkaerő hiányára, és az oktatási rendszer általános hanyatlására, amely az Egyesült Államokban 1965-től, Franciaországban pedig 1995-től kezdődött.
– Miért épp ezek a dátumok?
– Ezek az oktatási rendszerek változásának mérföldkövei. Az Egyesült Államokban 1965-ben fogadták el az általános és középfokú oktatás fejlesztéséről szóló törvényt, ami elvileg helyes volt a tanuláshoz való hozzáférés növelése érdekében. De a teljesítménytesztek[2] szerint 1965 óta az egyetemre jelentkezők teljesítménye csökken, akár matematikából, akár a humán tantárgyakból. Franciaországban 1995-ig minden társadalmi rétegben emelkedett a középiskolai érettségit szerzett líceumi (gimnáziumi) tanulók száma. Ezt követően néhány évig csökkent, majd ismét fölfelé ívelt. De nem azért, mert a tudásszint magasabb lett, hanem mert a vizsgázókkal szemben támasztott követelmények visszaestek.
„Ezek a folyamatok pedig elindították az úgynevezett restratifikáció kezdetét, az egyenlőtlenségek elmélyülésének és az elitek elszigetelődésének tendenciáját”
Ha korábban minden gimnáziumot végzett viszonylag egyenlő volt, most a felsőoktatási intézménybe való felvételinél azt nézik, hogy a jelentkező melyik gimnáziumban végzett, hogy megértsék, a jegy megfelel-e a valóságnak.
– Tehát úgy néz ki, hogy a probléma az oktatási szférában van?
– Többek között. Összességében nézve szerintem a Nyugat gyengülésének fő oka a valódi erejét jelentő alapjainak fokozatos eltűnése. Mindenekelőtt ez a protestáns etika (angol, német, amerikai, skandináv stb.) és annak nevelési, fegyelmi és munkaértékrendje.
„A Nyugat hanyatlása című könyvemben a Nyugatot olyan civilizációként jellemzem, amely elérte saját képességének határát, hogy kizsákmányolja a világ többi részét”
A Nyugat a kínai munkások, a bangladesi gyerekek olcsó munkájából, általában más országok brutális kizsákmányolásából él. Meg akarja őrizni kiváltságos helyzetét, miközben a világ többi szereplőjét ez egyre kevésbé elégíti ki. Tehát a világkonfrontációt a hatalmi és kizsákmányolási viszonyok prizmáján keresztül látom, de megjegyzem, hogy a fennálló rendszerek aktívan használják az értékeket a harc eszközeként.
– Ön szerint a liberális vagy konzervatív értékeket dicsőítő jelszavak mennyiben felelnek meg a valóságnak azokban a társadalmakban, ahol ezeket hirdetik?
– A liberális demokráciáról, a „nyugati értékekről” szóló diskurzus a hivatalos nyugati retorika nélkülözhetetlen eleme, de elsősorban külső használatra, mondhatni exportra alkalmazzák. Miközben társadalmainkon belül már régóta felismertük, hogy demokráciánk mély válságban van. A jelek nyilvánvalóak. Trump hatalomra kerülése az Egyesült Államokban, a Nemzeti Tömörülés (Rassemblement Nationale) növekvő népszerűsége Franciaországban, a szélsőjobboldal felemelkedése Németországban, és így tovább.
„Megállapíthatjuk, hogy demokráciáink belső, endogén okokból gyengülnek. A személyes szabadság bizonyos szintje megmaradt – például szabadon kifejthetem a véleményemet, nem vagyok bebörtönözve. Bár rendszeresen azzal vádolnak, hogy a Kreml ügynöke vagyok”
De Franciaországban könyveket adok ki, amelyek nagyon jól fogynak. Ez azt mutatja, hogy országunk még mindig pluralista, és az emberek nem korlátozzák magukat a hivatalos média fogyasztására.
Megmaradt a más vélemények bizonyos spektruma. Bár mondjuk, jómagam az állami tévécsatornákon persona non grata vagyok, ami persze hihetetlen egy olyan országban, amely „a véleménynyilvánítás szabadsága felett őrködik”, és kioktat más országokat, különösen Oroszországot.
Ha már a másik tábor értékeiről beszélünk, nem hiszek abban az elterjedt nézetben, hogy Oroszország vallási alapon szegül ellen a Nyugatnak, valamiféle ortodox megújulástól ösztönözve. A kommunizmus az 1917-es forradalmat megelőző ortodox egyház hanyatlása miatt vált lehetővé Oroszországban, ahogyan az 1789-es francia forradalmat is a katolikus egyház 1730 és 1789 közötti válsága tette lehetővé. Nincs kifogásom a konzervatív vallási szövetség ábrázolására tett kísérletek ellen, de a szembenállás lényegét másban látom.
„Oroszország nemzetközi helyezkedése, amelynek államisági típusát én <tekintélyelvű demokráciának> nevezem, véleményem szerint az ország alapvető értékét, a nemzeti szuverenitás eszményét tükrözi. Tehát a két alapvető érték, amely ma egymásnak feszül, egyrészt az Egyesült Államok által irányított globalizáció eszménye, másrészt a nemzeti szuverenitásé, amelyet Oroszország testesít meg”
Ez érdekes, látszólagos ellentmondást eredményez. Francia állampolgárként meglehetősen nagy szabadságot élvezek egy olyan társadalomban, amely nagyrészt elvesztette függetlenségét, és külső ellenőrzés alatt áll. Egy orosz állampolgárnak viszont sokkal korlátozottabb a szabadsága, de az országa szuverén. Akkor ki a szabadabb – én vagy az Oroszországi Föderáció polgára? Ez egy igazán fontos és érdekes kérdés.
– Oroszországban népszerűvé vált a „világtöbbség”[3] fogalma, amellyel a nem nyugati világra utalunk. Nyilvánvaló, hogy ez hatalmas és rendkívül heterogén, számos konfliktus forrong vagy szunnyad benne. De mégis, Ön szerint lehet-e egy Nyugaton kívüli közösségről beszélni, van-e valami közös nevező? És mennyire jogos a hagyományos értékekről beszélni, mint valami kultúrákat egyesítő dologról? Hisz a hagyományok mindenhol másmilyenek.
– Valójában maga a Nyugat messze nem homogén. Legutóbbi könyvemben részletesen kifejtem a történelmileg a különböző országokban kialakult család- és politikai modellek különbségeit, amelyek a nyugati blokk részévé váltak. Vegyük például Japánt vagy Németországot. A liberális demokráciát az amerikai fegyverek erejével kényszerítették rájuk, nem természetes úton jutottak hozzá.
„Vagyis a mai Nyugat elsősorban az Egyesült Államok vezetése alatt egyesült, köszönhetően a blokk feletti katonai ellenőrzésének. A második elem, ami a nyugati blokkot szorosan összefűzi, az a globalizációból származó legnagyobb előnyök learatása”
Tehát az Egyesült Államoknak való alárendeltség, és a világ többi részének kizsákmányolása azok a jellemzők, amelyek az államokat feljogosítják arra, hogy a Nyugat részének nevezzék magukat.
Ami a világ többi részét, az úgynevezett „nem Nyugatot” illeti, az nagyon sokszínű. Oroszországot és Kínát gyakran összehasonlítják, pedig véleményem szerint két teljesen különböző és összehasonlíthatatlan rendszerről van szó.
„Az előbbi közelebb áll a tekintélyelvű modellhez, az utóbbi a totalitárius modellhez”
Az arab világ is megosztott. India, amely demokrácia, a hindu többség, egy nagyszámú szunnita és egy csekélyszámú keresztény kisebbség egyedülálló kombinációja. Afrika egy teljesen különálló, hatalmas világ. Végül Brazília, amelyet a BRICS-tagság Oroszország és Kína stratégiai partnerévé tesz, lélekben még mindig elég közel áll a Nyugathoz.
„Az egyetlen dolog, ami egyesíti ezt a nagy, széttöredezett világot, amelyet Önök <világtöbbségnek> neveznek, az a nyugati kizsákmányolástól való megszabadulásnak a vágya”
Ez a világtöbbség egy olyan birodalom utolsó erőfeszítéseire adott reakcióként alakult ki, amely egykori hatalmának illúzióiban élve akarja fenntartani hegemóniáját a világban. A világtöbbség akkor alakult ki, amikor Oroszország úgy döntött, hogy kihívja az Egyesült Államokat, és ledönti a „világ urait” piedesztáljukról. Senki sem hitte, hogy ilyesmi lehetséges, senki sem mert megtenni egy ilyen lépést. De fokozatosan egyre többen kezdik felismerni, hogy ők is ennek a világtöbbségnek a részei, amely nem hajlandó engedelmeskedni az amerikaiaknak. Magát a folyamatot figyelni rendkívül érdekes. A történelem ismét mozgásba lendült!
„Oroszország szerepe a világfolyamatokban mindig is lenyűgözött. A kommunista korszakban Oroszország volt a világtörténelem motorja, és most újra átveszi ezt a szerepet, és elképesztő elszántságot mutat a nagy nemzetek (hangsúlyozom, nem minden, de a nagyok) szuverenitásának védelmében”
Ráadásul Oroszország egyfajta vonzó központtá vált azok számára, akik nem fogadják el a nyugati LMBT-ideológiát[4] (és itt visszatérünk az értékek kérdéséhez). Érdemes megjegyezni, hogy az LMBT-kérdés messze túlmutat a liberális demokrácia rendjén, és a nemzetközi kapcsolatok középpontjába kerül.
– Mit ért ez alatt?
– Miközben a feminizmusról szóló előző könyvemben[5] a szexuális kisebbségek jogainak alakulását kutattam, rájöttem, hogy ezek a kérdések központi szerepet játszanak a geopolitikában, ezért úgy döntöttem, hogy következő munkámat geopolitikai témáknak szentelem. A Nyugat feltűnően naiv volt, amikor nem érzékelte, hogy LMBT ideológiáját a világ többi része nem úgy fogadta el, ahogyan azt elvárta. A környező világ nyilvánvaló nem-megértése hatalmas lehetőséget nyújtott Oroszország számára, hogy konzervatív hatalomként pozícionálja magát a világ színpadán. A nyugati LMBT-ideológiával szembeni ellenállás ugyanis sokkal erősebb, mint azt a Nyugat feltételezi. Itt valami másról van szó, mint a szexuális kisebbségek jogainak védelméről. Ezek a kisebbségek mindig is léteztek, és a méltóságteljes és békés létezéshez való joguk számomra nyilvánvalónak tűnik. Az LMBT-ben lévő „T” azonban egy más kategória.
„A transzneműség lényegében a biológiai valóság tagadása”
Antropológusként mondom, azt állítani, hogy egy ember megváltoztathatja a nemét, az a nihilizmus egy formája, menekülés a valóság elől. A modern Nyugatot megragadta ez a nihilizmus, és az LMBT ideológia ennek központi szimbólumává válik.
„A nyugati várakozásokkal ellentétben azonban ezt az ideológiát szinte mindenki elutasítja, és szövetségeket szült olyan társadalmakban, amelyek megijedtek a radikalizmusától, és nem hajlandók követni a Nyugatot”
Oroszország kulcsszerepet játszik, mint vonzó pólus mindazok számára, akik ellenzik a valóság eltorzítását, és nem értenek egyet a Nyugat nihilista irányvonalával.
– Ön a demográfiai mutatók és a munkatermelékenységi adatok[6] alapján számított a Szovjetunió összeomlásával. Ha ugyanezt a módszert alkalmazza a mai Oroszországra és más nagy országokra, mi az eredmény?
– Az a mutató, amely bátorságot adott ahhoz, hogy megjósoljam a Szovjetunió összeomlását, a csecsemőhalandóság 1970 és 1974 közötti emelkedése volt. Azt követően nem tették közzé az adatokat. A csecsemőhalandóság az egyik legfontosabb mutató, amely nemcsak az egészségügyi rendszer állapotát tükrözi, hanem a társadalom általános jólétét is. Oroszországban 2020-ban a csecsemőhalandóság 1000 élve születésre vetítve 4,4 volt, míg az Egyesült Államokban magasabb, 5,4. Könyvemben különböző demográfiai és gazdasági mutatókra hivatkozok, de a legfontosabb mutató a gyermekhalandóság. Az Egyesült Államokban 2023-ban a csecsemőhalandósági ráta ismét emelkedni kezdett.
– A demokrácia megváltoztatja a természetét. Míg korábban a polgárok véleményén keresztül a legitimitás biztosításának, és a legitim változások eszközének számított, addig ma a status quo fenntartásának és annak megkérdőjelezésével fenyegető változások elkerülésének eszközévé változott. A szabályozási és információs manipuláció minden országban a választások szerves részét képezi. Mi történik ezután?
– Számomra egyértelmű, hogy már nem demokráciában élünk. 2008-ban kiadtam egy könyvet, melynek címe „Après la démocratie“ [7] („A demokrácia után”). 2005-ben Franciaország népe az Európai Unió alkotmánya ellen szavazott, de úgy döntöttek, hogy ezt a döntést figyelmen kívül hagyják, és elfogadják a Lisszaboni Szerződést. Így világosan megmutatkozott, hogy a demokrácia megszűnt. És ami Franciaországban az elmúlt hónapokban történt, amikor az ország akut politikai válságban, kormány nélkül létezett normálisan, csak megerősíti ezt a tényt.
„Az élet a demokrácia után is folytatódik. Ha elfogadjuk a liberális oligarchia fogalmát, ami a mi jelenlegi kormányformánk, akkor világossá válik, hogy ez egy egészen más rendszer”
Számomra az igazi probléma mindannak a hanyatlása, ami a Nyugatot sikeressé tette, különösen a protestantizmusé (szerintem a modern evangélikusokat nem lehet összehasonlítani velük). A protestantizmus adta az egyetemes oktatást, a kollektív kormányzást, és az erős egyéni erkölcsöket. Aztán bár a vallások összeomlottak, helyükbe az lépett, amit én „a vallásosság zombi formáinak” nevezek – szekuláris polgári hitek. Most azonban a „zéró vallás” szakaszába léptünk, ahol már nem maradtak kollektív hitek.
„A Nyugatot olyan civilizációnak látom, amely kimerítette erkölcsi és társadalmi tőkéjét”
Ma sokan aggódnak az energiaforrások kimerülése miatt, de én a vallási bázisunktól örökölt társadalmi és erkölcsi erőforrások kimerülése miatt aggódom. A középkorig visszanyúló vallási örökség egyfajta üzemanyag tartalék volt, amely a Nyugat felemelkedését táplálta. De ez az erőforrás mára kimerült. Társadalmaink atomizálása, a népesség elöregedése, a termékenységi problémák, a dezindusztrializáció (az iparosítás visszafogása) és a vallási válság által előidézett kollektív cselekvésre való képtelenség aggodalmat és szomorúságot kelt bennem, mivel én magam is a Nyugat szülötte vagyok. Anglia, Franciaország, az Egyesült Államok – családi történelmem mindezekhez az országokhoz kötődik, és nehéz számomra végignézni hanyatlásukat.
„Úgy gondolom azonban, hogy Európának előbb-utóbb a saját kezébe kell vennie a sorsát, nem maradhat örökké az Egyesült Államok gyámsága alatt”
Az európai országok elszoktak a szabadságtól és a felelősségtől, és nem is olyan könnyű szabadnak lenni. Ma ezt nagyon nehéz elhinni, de hosszú távon úgy látom, hogy az európai kontinens autonómiája helyreáll, köszönhetően a totalitarizmust túlélő két ország, Oroszország és Németország közeledésének, amely mindig is különleges jelentőséggel bírt Európa számára. Abban is reménykedem, hogy az eredeti európai trió, Németország, Olaszország és Franciaország újjáéledhet, hogy közösen kivonják Európát az amerikai irányítás alól, amely jelenleg Nagy-Britannia, Skandinávia, Lengyelország és Ukrajna (Kijev) tengelye köré szerveződik.
[1] Emmanuel Todd La Défaite de l’Occident (A Nyugat veresége) című könyve 2024-ben bestseller lett Franciaországban, lefordították oroszra és több kiadó is megjelentette Oroszországban.
[2] Scholastic Aptitude Test.
[3] Lásd: Karaganov S.A. A nem-nyugattól a világtöbbségig // Oroszország a globális politikában. 2022. Т. 20. No. 5. P. 6-18.
[4] 2023.11.30-án az Orosz Föderáció Legfelsőbb Bírósága szélsőségesnek ismerte el az LMBT mozgalmat, és betiltotta tevékenységét az ország területén.
[5] Lásd: Todd E. Où en sont-elles? Une esquisse de l’histoire des femmes. Éditions du Seuil, SEUIL. 2022.
[6] Lásd: Todd E. La chute finale: Essais sur la décomposition de la sphère Soviétique. R. Laffont, Párizs. 1976.
[7] Lásd: Todd E. Après la démocratie. Éditions Gallimard, Párizs. 2008.
(A cikk eredetileg itt jelent meg: https://globalaffairs.ru/articles/rol-rossii-todd/
Péli Éva fordította.)
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
hufi says:
A Nyugat függetlenedése nehéz és hosszú folyamat lesz. Ezt megakadályozandó a hűbérúr USA, mindent elkövet, (beleértve a robbantásokat, gyilkosságokat, hazug propagandát), hogy uralmát fenntartsa.
Most meg háborúk kirobbantására játszik, nyerészkedik általa, a minél rosszabb annál jobb elvét követi. Nem számít az emberélet, a javak pusztulása, az atomháború réme, csak az hogy haszna legyen belőle.
Németországot már megnyomorította az USA, olvasom, hogy aki teheti átköltözik a diktatúrának hazudott Magyarországra a béke szigetére, ez is egyfajta “szavazás”.
Ezek után ne csodálkozzunk, hogy Oroszországba bíznak az emberek.
csakafidesz says:
Kedves Hufi!
Először azt kellene tisztázni, hogy mit értünk ma “Nyugat” alatt? Amerika nem közvetlenül befolyásolja az európai országokat, hanem eléggé indirekt, de hatásos módon. Másfelől oka van annak is, hogy megetethető a közvéleménnyel az “orosz veszély” vagy hasonló fenyegetés léte. A létező szocializmus alatt mi a bőrünkön megtapasztaltuk, hogy a Szovjetunió megszállta országokban a “szabadság” így idézőjelesen sem létezett. Gyakorlatilag mindenről Moszkvában döntöttek. A németeknek is megvan a közvetlen tapasztalatuk, mert az NDK minden ‘ostalgia’ ellenére egy teljesen zárt ország volt ahol mindenki okkal rettegett a Stasi börtöneitől. A törvényesség gyakorlatilag megszűnt ott, mert külföldi televizió adást tilos volt nézni, külföldi rádió adót tilos volt hallgatni. Ráadásul semmilyen sajtóterméket nem volt szabad bevinni az országba.
Krötinger says:
Kedves csakafidesz, azért vitába szállnék azzal, hogy egy mostani “orosz veszély” léte közvetlenül levezethető vagy magyarázható lenne a hajdani Szovjetunió Kelet-Európai szereplésével. Ez kb. annyira lenne helytálló, mintha azt mondanánk, a mostani német háborús készülődés és felfegyverkezés a náci militarizmus hagyományábol fakad vagy azzal magyarázható lenne …na és ha megtapasztaltuk azt, amit megtapasztaltunk, akkor miért van az, hogy pont a volt NDK területén élő emberek Németországban a legkevésbé russzofóbok és ők azok, akik tűzszünetet vagy béketárgyalásokat akarnak? Első pillantásra paradoxnak tűnhet, de Németországban éppen azok gyűlölik az oroszokat legkevésbé, akik megtapasztalták, értsd valamennyire ismerik is őket, ők veszik be legkevésbé a propagandamaszlagot!