//Orosz ortodox reneszánsz
A moszkvai Megváltó Krisztus Székesegyház #moszkvater

Orosz ortodox reneszánsz

MEGOSZTÁS

Pár éves emlék. Ülök az Osztozsenkán. Az ablakon kinézve megcsillan a nap a Megváltó Krisztus Székesegyház kupoláján. Szemben a fotelben a múltba mered Alekszandra Jevszejevna. A 88 éves asszony (Isten nyugosztalja) élő történelem. Mesél a háborúról, Moszkva védelméről és evakuálásáról, a szovjet hétköznapokról, s arról is, hogy a kommunisták között is voltak tisztességesek. No, nem Lenin, de az egyik főszerkesztője például nagyon is jó ember volt. Nemcsak azonnal eltávolította a munkatársait besúgó újságírót, de még azt is elintézte, hogy máshol se alkalmazzák.

A moszkvai Megváltó Krisztus Székesegyház #moszkvater
A moszkvai Megváltó Krisztus Székesegyház
Fotó:WIKIPÉDIA

Elkapva a tekintetemet, témát vált, s Moszkva szimbolikus épületéről, a székesegyházról kezd el beszélni. Három éves volt, amikor 1931. december 5-én felrobbantották. Erről még nincs igazán saját emléke, a nővérei azonban sokat emlegették, hogy az idős hívek a romok körül állva napokig siratták a templomot. Arra már ő is emlékszik, amikor évekkel később a házból az egyik vallásos családot egy éjjel elvitte a fekete autó. Aztán már a háború után két zsidót is, amikor Sztálin ellenük indított hadjáratot.

„A székesegyház története 1812-ig nyúlik vissza, amikor december 25-én Napóleon katonái elhagyták a felégetett Moszkvát. I. Sándor orosz cár ekkor nyilvános fogadalmat tett, hogy katedrálist épít a Megváltó Krisztusnak szentelve. Ezzel fejezve ki „háláját az isteni gondviselésnek, mely megmentette Oroszországot attól a balsorstól, mely beárnyékolta őt”

A munkákat néhány évvel később Moszkva legmagasabb pontján, a Veréb-hegyen kezdték el, de az a terület nem bírt el egy ilyen monumentális épületet. Közben az örökébe lépő testvére I. Miklós igazi ortodox hazafiként új terveket készíttetett. Mivel nem kedvelte a nyugati eredetű neoklasszicista stílust és a szabadkőműves szimbólumokat, modellként a konstantinápolyi Hagia Szophia székesegyházat használva készült el az új, immár neobizánci terv. Az új építési területet is személyesen a cár választotta ki néhány kőhajításra a Kremltől, a Moszkva folyó partján. A katedrálist éveken keresztül építették, s a belsejének díszítésén Kramszkojtól Szurikovon át Verescsaginig az ország legjobb festői dolgoztak két évtizeden át, míg végül III. Sándor megkoronázásának napján, 1883-ban szentelték fel.

„A székesegyház azonban túl jó helyen volt ahhoz, hogy ne szúrja a szemét a kommunistáknak, akik ezt a területet választották ki a Szovjetek Palotájának”

Olyan hatalmas épületet álmodtak, amely egy áldásra emelt kézzel álló Lenin szobor talapzatául szolgált volna. A székesegyházat ezért felrobbantották és a romeltakarítás több mint egy évig tartott. Azt már Alekszandra Jevszejevna meséli, hogy a falakat borító márvány lapokkal a Kropotkinszkaja és az Ohotnij rjad metróállomás falát burkolták be, a templom padjai pedig a Novokuznyeckaja állomásra kerültek. Hosszú időn át csupán ez emlékeztetett a valaha épült legnagyobb ortodox templomra, amelynek helyén végül nem a Szovjetek Palotája a kiásott alapgödröt hasznosítva Hruscsov idején Moszkva valaha volt legnagyobb szabadtéri uszodája épült meg.

„Alekszandra Jevszejevna mesél a régi karácsonyokról is”

Az ő gyerekkorában még nem vesztek ki teljesen a régi szokások. Így az öregek már novembertől böjtöltek, mint tette azt 1917 előtt a lakosság nagy része. A január 6-ára eső ortodox Karácsony este a mézzel, mákkal ízesített, a boldogságot és a békét szimbolizáló zabkása, az úgynevezett kutia került az asztalra. A család ezután az éjféli misére ment volna, de alig volt már a fővárosban működő templom. Jellemző a rendszerre, hogy a szovjet időkben a szentpétervári kazanyi székesegyházban például az ateizmus múzeumát rendezték be. Az éjjeli lakoma során húst nem fogyasztottak, káposzta vagy gomba levest, babot, krumplit és hagymát annál inkább.

Ezt a múltat azonban szép lassan kitörölte a bolsevik hatalomátvétel. A Karácsony helyét az Újév vette át, s az akkor állított fenyőfa nem Jézus születésének, hanem a a télnek, az új évnek szólt, az ajándékokat pedig Gyed Moroz (Fagy Apó) hozta segítőjével, Sznyegurocskával (Hópelyhecske). A vallást a szovjet hatalom nagyjából a ’30-as évekre kitörölte az emberek életéből. A bajban, 1943-ban azonban Sztálin mégis az egyházhoz fordult segítségért, ám ez csupán taktikai lépés volt.

„A vallási reneszánszot, amelynek egyik jelképe a Megváltó Krisztus Székesegyház újjáépítése és felszentelése 2000-ben, a Szovjetunió felbomlása, s még inkább Vlagyimir Putyin hatalomra kerülése hozta meg”

A konzervatív fordulat jegyében az orosz ortodox egyház a nemzeti identitás formálásának egyik eszköze és az állam egyik oszlopa lett. E „hibrid vallásosság” azonban sok dolgot megőrzött a szovjet időkből, de egyre több szokás jött vissza 1917 előttről is.

Az egyházon belüli bírálók szerint ez a pravoszlávia felszínes, s valójában hiányzik belőle az Evangélium. Az egyház tekintélyét közben nemcsak a korrupciós ügyek tépázták meg, de azt is sokan furcsállják, hogy a 20. század szenvedései ellenére például Sztálin a II. világháborús győzelemmel lényegében megválthatta a bűneit, s Kirill pátriárka mélyen hallgat Leninről és a Vörös téren máig álló mauzóleumról is. Sokan furcsállták és az identitás építésének jeleként értékelték azt is, hogy a pátriárka 70. születésnapjára készült filmben Putyin bevallotta, hogy 1952-ben titokban Kirill apja, Mihail atya keresztelte meg Leningrádban. Mindezektől függetlenül elvitathatatlan, hogy Oroszországban Nyugat-Európával ellentétben ma látványosan erősödik a keresztény hagyomány. S hogy melyik út az üdvözítő, azt majd a közeljövő eldönti.

MEGOSZTÁS

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.