//Odesszai időutazás Osztap Bender nyomában
Ilja Ilf és Jevgenyij Petrov #moszkvater

Odesszai időutazás Osztap Bender nyomában

MEGOSZTÁS

Margó. Földeák Iván arról mesél, ami még lábjegyzetben sem kerül bele az irodalom annaleseibe. Ezúttal a szovjet ’20-as évek világába, a NEP-korszakba visz el bennünket. S nem mások kalauzolnak bennünket e színes és zűrzavaros világban, Mint Ilja Ilf és Jevgenyij Petrov. Közben megtudunk róluk és híres regényükről, a „12 szék”-ről is mindent. Vagy még annál többet is. Induljanak velünk!

Ilja Ilf és Jevgenyij Petrov #moszkvater
Ilja Ilf és Jevgenyij Petrov
Fotó:WIKIPÉDIA

A ’60-as évek végén címét felhasználva még kvíz műsort is szervezett a Magyar Televízió. Akkor még csak egy csatornája volt, de nem röstellt közművelődési szerepet vállalni és ismereteket terjeszteni. Nem kigyúrt szépfiúk és kétes előéletű hölgyek mutogatták bájaikat a zuhanyozóban, hanem az orosz kultúra és művészet rejtelmeibe vezették be a nézőket. Egyre növekvő számban. Mindenütt kékes fényben vibráltak az ablakok, amikor a „12 szék” ment.

Na jó, mondhatná valaki, az a diktatúra időszaka volt, ránk erőltették. De ma vajon miért nincs ilyen vetélkedő, ha nem az orosz, de a francia, angol, német kultúráról és művészetről? Vagy akár az oroszról, hiszen már nem megszállók… A kérdésre hiába keressük a választ…

„Mi volt az a mű, ami nézők százezreit a képernyőhöz szögezte?”

Az orosz-szovjet irodalom talán legsikerültebb szatirikus könyve, mely ragyogó tükröt – meglehetősen görbét – állított egy történelmi korszakról. De mielőtt a műről szólnánk, nézzük meg a szerzőket. Mert éppenséggel ketten voltak.

Az orosz irodalomban nem ritkaság, ha két ember ír egy könyvet. Gondoljunk csak a Sztrugackij-testvérpárra, de két népszerű ifjúsági író, Frajerman és Zajkin is dolgozott együtt, amikor egy orosz felfedezőről Golovnyin kapitányról írt izgalmas könyvet. Nos, Ilja Ilf és Jevgenyij Petrov egészen különleges tandem volt. Ízig vérig „páros” – egymás nélkül nem tudták megismételni közös sikereiket.

„Kanyarodjunk vissza a húszas évekhez.  Lechiel Leib Fainsilberg még Odesszában él, apja banktisztviselő és fia, bár tagja az Odesszai Költők Társaságának, még nem jegyezte el magát az irodalommal. Még nem Ilja Ilf (1897-1937)

Tervező irodában, telefonközpontban, hadi üzemben dolgozik, majd könyvelősködik. Végül beszippantja az újságírás, odesszai szatirikus lapok munkatársa, szerkesztője. Majdani szerzőtársa, miként ő, Odesszából származott el. A városból, amelynek zsidó népességéből hihetetlen tehetségek nőttek ki (többek között Iszaak Babel is), ám a közemberek számára, mint a sajátos, közkinccsé vált odesszai humor forrása lett ismert.

Csak egy példa:

– Szofocska, tudod, hogy az urad fiatal nőcskék után szaladgál?

– Ne cukkolj! A kutyánk autók után rohangászik, de ez nem jelenti, hogy ha utoléri őket, beül a kormány mögé.

Ilja Ilf 1923-ban felköltözik Moszkvába, és a népszerű Gudok szatirikus lap munkatársa.

„Társa, Jevgenyij Katajev (1902-1942) – mert ekkor még ez a hivatalos neve – kacskaringós úton került be az irodalomba”

Pechére testvére, Valentyin Katajev Gyenyikin fehér hadseregében szolgált, ezért egy időre megkóstolja a Cseka börtönét. Ügyes trükkel szabadul, s évekig dolgozik, mint nyomozó – sikeresen – az odesszai rendőrségnél. Miután leszolgálja idejét a Vörös Hadseregben, felköltözik Moszkvába. Jurij Olesának a lakásába kvártélyozza be magát társbérlőként, aki – minő véletlen! – ugyancsak Odesszában töltötte gyermek- és ifjú éveit.

A Gudok szerkesztőségében 1924-ben megismerkedik Ilja Ilffel ,s lesznek elválaszthatatlan barátok és szerzőtársak, de már Jevgenyij Petrov néven. Innentől datálható rövid, de termékeny írói korszakuk Három évvel később megjelenik a „12 szék” első része. Mily különös, a debütálás után létszámcsökkentés címén kirúgják Ilfet (ugye ismerős a rendszerfüggetlen módszer „hogyan szabaduljunk meg a kellemetlen alkotóktól”). Követi őt a hű szerzőtárs, Petrov is. Ilf élete végéig albérletben lakik, és csak 1937-ben, rákban bekövetkezett halála előtt hetekkel költözhet a sok társbérlet után normális emberi körülményeket biztosító lakásba a híres íróházban a Lavrusenszkij közben. Petrov 5 évvel éli túl elmaradhatatlan társát, a Nagy Honvédő Háborúban repülőbalesetben hal meg.

„Hogyan dolgoztak együtt? Egyetlen mondatot sem adtak ki anélkül, hogy mind a ketten ne látták volna. És mindkettejüknek volt vétó joga. Ilf valahol megjegyezte, ha véletlenül egyszerre jutottak egy szóhoz vagy mondathoz, azt rögtön elvetették: „Nagyon is magától értetődően lapos” – volt a verdict”

Megszületett a műfajában meghatározhatatlan regény. Cselekményének színtere a Szovjetunió, egy nem éppen egyértelmű korban, annak vége felé. A NEP – a kétségtelenül sikeres és a gazdaságot helyre állító új gazdaságpolitika tág lehetőséget adott az egyéni kezdeményezésnek. S ezzel együtt az ügyeskedésnek, a zavarosban halászásnak. Megjelentek a nepmenek, akik busás hasznot húztak a háború és forradalom utáni kaotikus helyzetből. A párt szigora csak később érvényesült. Szabadabban élhettek és fellélegezhettek a kispolgárok is.

„Az akkori orosz élet remek terep volt a kalandorok, ügyeskedők, spekulánsok számára”

A könyv főhőse, Osztap Bender a „Nagy Kombinátor” magára vállalja az értékes antik székek valamelyikébe elrejtett gyémántok felkutatását.  A főúri kincsek utáni kutakodás a ’20-as években „benne volt a levegőben”, így a történet nem túl eredeti. Eredeti viszont a hősök képtára és a kor rekeszizom szaggató bemutatása.

A húszas évek ideológiai zűrzavarában természetes, hogy a szovjet valóságot nem túl hízelgően bemutató könyv éles viták kereszttüzébe kerül. Annak ellenére, hogy az írók jelentős része, élén Jurij Olesával azonnal felismeri érdemeit. Nem kedvezett a mű további sorsának, hogy Nyikolaj Ivanovics Buharin pártvezető (később, 1938-ban a személyi kultusz áldozata lett) is elismerően nyilatkozott a könyvről. S az sem, hogy a tíz évvel később táborban, tífuszban elhunyt Oszip Mandelstam is elismerően írt róla. Ekkor már tombolt a személyi kultusz, s a háború után 1949-ben, amikor a szerzők már kiköltöztek a Parnasszusra, párthoz hű kritikusok szovjetellenesnek kiáltották ki a művet.

„A „12 szék” egészen a XX. kongresszusig, a kultusz felszámolásáig nem jutott el szélesebb körben az olvasókhoz. Jóllehet akkor már többször is kiadták Európában”

A könyv furánál furább alakok galériája, s ragyogó lehetőség a szereplők prototípusainak felkutatására. Kevesen tudják, hogy Osztap Bendert egy valóságos és profi bűnözőről, a szintén odesszai Oszip Sorról mintázták, akinek az író Olesa adott szállást Moszkvában. Élete kész, megírásra váló regényként alakult. A harmincas évektől jó útra térő lókötő 1987-ben halt meg, mint távolsági vonatok hálókocsi kalauza. Honnan ismerhette a szerzőpár? Petrov jó érzékű, kérlelhetetlen nyomozóként szolgált Odesszában, nem véletlenül kerültek be a kalandos cselekménybe hiteles bűnügyi részletek.

„Szemfüles és fürkészkedésre hajlamos irodalomtörténészek mind a mai napig firtatják, mi köze lehetett Valentyin Katajevnek a szerzőpáros váratlan irodalmi fellendüléséhez”

Egyesek szerint amolyan „éceszgébere” lehetett nála öt évvel fiatalabb öccsének, vagy talán még annál is több. A húszas évek végén hírnevet szerezvén eredményesen egyengette a mű megjelenését. Hogy ebből mennyi az igazság, nehéz kideríteni. Katajev meglehetősen sok és nehezen ellenőrizhető megemlékezést hagyott maga után. Mindez persze nem ront sem a mű értékein, sem a szerzőpár érdemein.

A könyv különös története nem áll meg a kinyomtatott példányoknál. Többször készült film belőle. Jellemző rangjára, hogy a leghitelesebb 1971-es adaptációnál a főhős, Osztap Bender szerepére a szovjet film olyan nagyágyúi is pályáztak, mint Alekszej Batalov, (később a „Szállnak a darvak” egyik elragadó főhőse), Jevgenyij Jevsztignyejev, az orosz filmszatíra elismert nagyágyúja, vagy a zseniális, nemzetközi hírnévre is szert tett Andrej Mironov. Ő később a regény négy részes tv-film változatában mégis csak el tudta játszania „Nagy Kombinátort”.

„És ki lett az első Osztap Bender?”

Nem véletlenül választottak a színésznagyságok ellenében egy eladdig alig ismert grúz színészt, Arcsil Mihajlovics Gomiasvilit (1926-2005). Színészi képességein túl életútja is determinálta a szerepre. Gyermekkorában nyughatatlan és megregulázhatatlan imposztor volt, ami érthető, hiszen szülői felügyelet nélkül nőtt fel, édesapja a személyi kultusz áldozata lett. Gyakran törvénybe ütköző csibészkedéseiért többször rács mögé került. Már felnőttként két évet kapott, mert a neki munkát adó Tbiliszi-i Gribojedov Színház nézőtéri üléseiről egy átmulatott éjszaka után pajtásával kimetszette és eladta a bőrt. Két év elmúltával szabadult.

Izgága természete, verekedős hajlama miatt eltanácsolták a legnevesebb moszkvai teátrum, a Művész Színház társulatából. Tehetsége azonban megkérdőjelezhetetlen volt. 1958-ban Ilf és Petrov remekművétől megihletve monodrámát írt a kincset rejtő székek utáni nyomozásról (az összes szerepet ő játszotta) és végigjárta vele a Szovjetunió városait. Nem volt nehéz dolga átélnie a szereplőket. A nagy sikert az 1971-es film hozta el számára.

„Bármilyen meglepő, a kalandorságra hajlamos színész élete második felében több filmben játszotta el – nem is rosszul – a „Nagy Kombinátor” után Sztálin szerepét”

Egészen addig színészkedett, míg Thália szekerét megunva 1990-ben bele nem vágta a fejszéjét az üzletbe. City Business néven ügyvédi részvénytársaságot alapított, s megnyitott egy klubot is az orosz fővárosban. S ugyan milyen nevet adhatott volna neki – a műintézet „Arany Osztap” néven futott és hozott alapítójának erkölcsi, de főként anyagi sikert.

„Olaszországban a hazai megfilmesítést két évvel megelőzve a szerzőpár ötletét felhasználva felejthető filmet forgattak a különben filmen és színpadon is egyformán nagyszerű Vittorio Gassman főszereplésével”

Talán ez is ösztönözhette a szovjet filmipart a hiteles változat megalkotására? A filmben egyébként olyan sztárok szerepeltek, mint Sharon Tate, Orson Welles, Vittorio De Sica. Az eredeti regényből csak az ötlet maradt meg, olasz maffiózó környezetbe átültetett fogyasztható vígjáték lett belőle.

Osztap Bender így találta meg helyét változó világunkban, Ilf és Petrov remekműve pedig méltó helyét könyvespolcunkon.

MEGOSZTÁS

Pályámat „külügyérként” kezdtem az Írószövetség nemzetközi osztályán. Huszonhárom esztendőt töltöttem az írók rokonszenvesen békétlen családjában, s közben mint fordító eljegyeztem magam az orosz irodalommal, kultúrával. A rendszerváltás után a szükség arra késztetett, hogy pályát váltsak. Felvettek a Magyar Országgyűlés sajtóirodájára tanácsosnak, majd a sors kirepített Brüsszelbe, ahol szintén sajtótitkárkodtam. Telt-múlt az idő. Hazatérve ismét felfedeztek, mint fordítót, írót. Másfél méter az általam fordított és írott művek hossza könyvtárszobám polcán. Írásaim száma ezernél is több. Örülök, hogy élek, hogy még tudok dolgozni, hogy még vannak barátai az írott szónak, akik előítélet nélkül nézik a hozzánk egyre közelebb kerülő nagyvilágot. Köszönet nekik az érdeklődésért. Amíg lehet, szeretném szolgálni őket.