Joe Biden visszalépése a jelöltségtől komoly fejtörést okoz az Egyesült Államok szövetségeseinek körében. Mindenek előtt Kijevben és az európai fővárosokban vakarják a fejüket a vezető politikusok, hogy melyik oldal mellé álljanak. De az Európai Uniónak az amerikai választás eredményétől függetlenül is fel kell készülnie a transzatlanti viszony átalakulására. Bizony, nagyon fájdalmas lesz ez a szembenézés. A választásokat illetően Kína és Oroszország sokkal egyértelműbb helyzetben van, hiszen nekik nem egyik vagy másik jelölttel, hanem magával Amerikával van bajuk. A cikk eredetileg a Demokrata című hetilapban jelent meg.

Amennyire egy ideje már várható volt, annyira egyedi az amerikai történelemben, hogy a kampánynak ebben a szakaszában az épp aktuális elnök visszalép a jelöltségtől. Joe Biden minden jel szerint a szempontjából katasztrófálisra sikeredett tévévita után rá nehezedő nyomás miatt nem tehetett mást, mint hogy a párt és Amerika érdekében megtegye ezt a számára személyesen meglehetősen nehéz lépést.

„A most előállt új helyzet nemcsak az Egyesült Államokat jelenleg kormányzó demokrata elitet, de Amerika szövetségeseit is komoly kihívás elé állítja”

A demokraták a szorult helyzetben gyorsan léptek, és minden jel szerint a jelenlegi elnök-helyettes, Kamala Harris jelöltsége mellett tették le a voksukat, és azonnal meg is nyíltak a pénzcsapok a támogatására. A döntés abból a szempontból érthető, hogy Harris ismertsége nagyobb, mint a többi szóba jöhető jelölté, ráadásul egy fekete nőről van szó, így könnyebb őt felépíteni novemberig. Van is mit javítani a népszerűségén, ugyanis sokan bírálták az elmúlt négy évben a képességei, a tapasztalatlansága, túlságosan baloldali nézetei miatt. A demokrata tábor azonban a Joe Biden állapota, indulása körüli bizonytalanságon túllépve összezár Kamala Harris mögött, és ez már meg is mutatkozik a felmérések eredményeiben. Az elnökségért folyó verseny újra nyílttá vált, még ha Donald Trump esélyei a győzelemre egyelőre még talán valamivel jobbak, mint egyre inkább feljövő ellenfelének. Közben az is eldőlt, hogy Joe Biden a republikánusok próbálkozásai ellenére végigviszi a ciklusát.

„Bár ez a kampány fordulatokban már eddig is gazdag, és számíthatunk még meglepetésekre, egyelőre azzal kell számolni, hogy november 5-én Kamala Harris és Donald Trump csap össze az amerikai elnöki posztért”

A republikánus jelölt az elnöki ciklusában megismert úton akar tovább haladni, Kamala Harris azonban ilyen értelemben ismeretlen. Feltehetően némi kiigazítással a demokraták eddigi politikáját folytatná tovább, azt azonban már most kijelenthetjük, hogy megválasztása esetén a külpolitikában teljesen tapasztalatlan elnöke lenne Amerikának, ami a világ jelenlegi helyzetében senki számára sem túl megnyugtató.

Különösen szembetűnő lenne ez a váltás a külpolitikában mégis csak nagy tapasztalatokkal bíró Joe Biden után. Nem kérdés, hogy jobb híján az elődje által kijelölt úton menne tovább, így támogatná tovább az Oroszországgal vívott háborújában Ukrajnát. Legutóbb Svájcban a békecsúcson hatodik alkalommal találkozva Volodimir Zelenszkijjel meg is erősítette ezt a kiállását. S ha ehhez még hozzávessszük, hogy mindig bírálta Vlagyimir Putyint és Oroszországot, akkor nagy változásra e téren részéről nem számíthatnánk. Közben elmélyítené a Csendes-óceán térségében Kínával szemben már épülő szövetségeket, és támogatná a Közel-Keleten Izraelt. Korábbi kijelentéseiből ítélve azonban Bidennél kevésbé lenne elkötelezett a közel-keleti térségben az amerikai szerepvállalás mellett. Sőt, a Szaúd-Arábia, India, vagy Törökország kapcsán megmutatkozott harciassága még gondot is okozhatna az amerikai külpolitika stratégáinak.

„Az tehát nem kérdés, hogy az Egyesült Államok nyugati szövetségeseinek többsége és Ukrajna megnyugodna, ha a demokraták jelöltje nyerné a választásokat, és kimondottan tart Donald Trump lehetséges külpolitikai lépéseitől”

Feltehetően Peking is inkább kiegyezne egy demokrata győzelemmel, hiszen első elnöki ciklusából kiindulva a republikánus jelölt győzelme esetén bekeményítene Kínával szemben. Oroszország eddig hivatalosan azt hangsúlyozta, hogy azzal fog tárgyalni, aki majd vezeti Amerikát, azonban Donald Trumppal feltehetően könnyebben megtalálná a Kreml a közös hangot. Illúziói természetesen vele kapcsolatban sincsenek, hiszen az elnök legfeljebb a párbeszéd stílusát, a politika eszközeit határozza meg, de az amerikai érdekeket fogja képviselni. Látják ezt a Kremlben is. Erre utalnak Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő szavai is. Peszkov emlékeztetett arra, hogy az Egyesült Államok Trump elnöksége idején rengeteg szankciót vezetett be Oroszország ellen, így Moszkva szempontjából nincs nagy különbség közte és más amerikai politikusok között. „Kicsit több bölcsességet mutat a párbeszéd csatornáinak fenntartása tekintetében, de ez nem sok mindent befolyásol” – fogalmazott Peszkov.

Az amerikai érdekek jelenleg élesen szemben állnak az orosz érdekekkel. Oroszország számára nem előnyös, ha az Egyesült Államok élén erős, az új világrendről határozott realista elképzelésekkel rendelkező, a tartalékokkal hatékonyan gazdálkodó, az amerikai hegemóniát kemény kézzel őrző elnök áll. De nem áll az érdekében az sem, hogy a Fehér Házba egy túlságosan gyenge, ezzel magát Amerikát és a világot is káoszba döntő elnök kerüljön. Ez ugyanis kiszámíthatatlanná teszi a világot, ami veszélyek sorával jár. Moszkva a kapcsolatok normalizálásában, és semmiképpen sem a világháború felé vivő további éleződésében érdekelt. Ebből logikusan következik, hogy

„a Kreml Amerika élén egy kiszámítható, határozott, de nem agresszív, így az orosz érdekeket is figyelembe vevő, döntéseinek a következményeivel tisztában lévő elnököt szeretne látni”

Míg Kína és Oroszország helyzete viszonylag egyértelmű, hiszen a stratégiai szembenállást az Egyesült Államok személye nem változtatja meg, addig Ukrajna számára egyáltalán nem mindegy, hogy egy demokrata elnök irányítja Amerikát, avagy Donald Trump. A jóval inkább Kínára, semmint Oroszországra fókuszáló republikánus jelölt győzelme ugyanis jó eséllyel a támogatások csökkenéséhez, a háború befagyasztásához vezetne. Persze, nem azonnal, mint azt Trump állítja, és Washington nem engedné el Ukrajna kezét, ám Trump visszatérésével kétségkívül komoly változásokra számíthatna Kijev. Éppen ezért a jelenlegi elit leginkább abban gondolkodik, hogy túlélje valahogy Trumpot.

„A félelem a republikánusok győzelmétől egyáltalán nem alaptalan már csak azért is, mert négy éve Zelenszkij és csapata komolyan beszállt a kampányba Joe Biden mellett”

Ezért aztán most mindenek előtt Trump személyes ellenszenvét kell kezelni. Ehhez jön még, hogy sokak szerint az amerikai exelnök túlságosan tiszteli az autoriter politikusokat, és ez adott esetben Ukrajna számára nem előny. Mint ahogy az sem, hogy meglehetősen üzleti szellemben áll a külpolitikai kérdésekhez is. Az ukrán elnök ebben a helyzetben nem tehetett mást, mint elkezdett udvarolni a republikánusoknak, személyesen Trumpnak. Beszéltek már telefonon, és kilátásban van egy személyes találkozó is. Kijevben úgy látják, mindenek előtt a 2025-ös évet kell valahogy túlélni, hiszen Trump minden bizonnyal visszafogja Ukrajna támogatását, és mindent megtesz annak érdekében, tárgyalóasztalhoz ültesse Zelenszkijt és Putyint. Az ukrán elemzők abban bíznak, ha ez a folyamat elhúzódik – Kijevnek ez lesz az érdeke -, akkor idővel Trump meg fogja érteni, hogy Putyin a saját feje után megy, az orosz érdekekből indul ki, és nem lehet benne bízni. S persze Zelenszkijék abban is reménykedhetnek, hogy Donald Trump is úgy látja, Ukrajna veresége Amerika veresége is, és ennek még a látszatát is el akarja kerülni.

„Nincs könnyű helyzetben Európa sem, hiszen egyszer már megérezhette, mit jelent az, ha az Egyesült Államok a külkapcsolatait ismét pénzügyi, nem pedig ideológiai alapokra kívánja helyezni. Ráadásul jóval fontosabb kihívás számára Ázsia, és ez jelentősen átírja a prioritásokat is”

Győzelme esetén Donald Trump már nemcsak azt fogja megkövetelni, hogy a NATO tagjai a GDP két százalékát költsék védelmi kiadásokra, de Ukrajna fenntartását és a háború folytatásának költségeit is az Európai Unióra fogja terhelni. Az Európai Uniónak valahol mindenképpen pénzt kell találnia. Lehetőleg ott, ahol nem fáj senkinek. Egyes közgazdászok szerint Trump hatalomra kerülése Európában akár 150 milliárd eurós mínuszt is jelenthet, az pedig igen érzékenyen fogja érinteni az egyébként is egyre nehezebb helyzetben lévő gazdaságot. Az összeg két részből tevődik össze. Trump jó eséllyel valamilyen módon mind a vámokhoz, mind az ukrán segélyekhez hozzá fog nyúlni. Ha ez utóbbit nézzük, akkor jelenleg Washington évente nagyjából 40 milliárd dollárral támogatja Ukrajnát, ami az uniós GDP 0,25 százalékának felel meg. Tehát a két százalékos cél elérése, valamint az amerikai segélyek megvonásának kiegyenlítése az uniónak a GDP nagyjából további 0,5 százalékába kerülne. Az európai politikusokat ismerve, ezt az összeget ismét a közös hitelfelvételből teremtenék elő, ami nem sok jót jelent az EU jövőjére nézve.

De az amerikai belpolitika turbulenciáját látva Európának azt is el kellene döntenie, hogy a közeledő vihar ellenére is marad az Egyesült Államok nevű repülőgép anyahajó farvizén, avagy a jelenleginél nagyobb távolságot tartva – ezt hívják stratégiai autonómiának – új partnereket is keres, és a saját érdekeit követve diverzifikálja a kapcsolat rendszerét.

„A transzatlanti kapcsolatok nem okvetlenül csak Trump győzelme esetén változhatnak meg alapjaiban”

A demokraták köreiben is átalakulóban van az európai gondolat, ezzel a transzatlanti hagyományos megközelítés utolsó mázdarabjai is leolvadhatnak. Európa mindenképpen felkészülhet, mert Amerika és Európa viszonya generációsan, gazdaságilag és egyre több szempontból évtizedek alatt fellazultak.

Végül, de nem utolsó sorban Európának abban a kérdésben is határoznia kell, hogy mi legyen Ukrajnával. Joe Biden visszalépése ugyanis a választások mindkét kimenetele esetén azt jelenti, hogy Washington hátrább lép ettől a konfliktustól. Trump sikere esetén a külpolitika pragmatikussá válása, míg Harris győzelmével a várható belpolitikai káosz miatt. Európa pedig nem tudja sokáig pótolni a katonai, politikai, gazdasági értelemben kieső amerikai támogatást. A kérdés ezután valójában az, hogy Európa a diplomáciai megoldást keresve nyit Moszkva felé, avagy megvárja, amíg Oroszország katonai úton rendezi a problémáit Ukrajnában. Ez utóbbi egyben azt is jelentené, hogy ezután diktálni fogja az európai biztonsági rendszer újraépítésének a feltételeit is.

„De e stratégiai kérdések mellett Európa legnagyobb problémája jelenleg mégis csak az, hogy kinek tegye le az esküt”

A megbocsátás reményében Zelenszkijhez hasonlóan kezdjen el dörgölőzni Trumphoz, avagy maradjon a demokraták mellett, és a republikánus jelölte továbbra is a nyugati világra leselkedő legnagyobb veszélynek nevezze. Egyértelműbb lenne a helyzet, ha Kamala Harris esélyei a jelenleginél jobbak lennének, a választás lehetséges kimenetele azonban legjobb esetben is inkább csak nyílt lett.

(A cikk eredetileg a Demokrata című hetilapban jelent meg, itt olvasható.)