„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Vlagyimir Putyin orosz elnök a moszkvai Vörös téren tartott éjszakai hokimeccsen 2018. december 28-án
Fotó:EUROPRESS/AFP/Sergey Guneev/Sputnik
Ha a 2018-as év orosz emberét kellene megnevezni, akkor nekem két név jut az eszembe. A „szbornaja” csatáráé Artyjom Dzjubáé és a szövetségi kapitány Sztanyiszlav Csercseszové. Eseményként pedig mindenképpen a labdarúgó világbajnokság, amelynek sikeres megrendezésével, az egy hónapig tartó futball varázzsal Oroszország a szebbik arcát mutatta meg. Azt, amelyet vicsorgó, feszültségekkel teli világunkban oly ritkán láthatunk.
Túlzás nélkül állítható, hogy február 25-én reggel egész Oroszország a tévék előtt várta, hogy 1992 után – amikor még a FÁK színeiben győzött a „vörös gépezet” – újra a dobogó legfelső fokára álljanak a hokisok. Az előjelek kiválóak voltak, hiszen Ilja Kovalcsukék ellenfele az a Németország volt, akit aztán senki sem várt a döntőbe. A németek aztán ismét megmutatták, hogy nem véletlenül jutottak idáig. Egy végletekig kiélezett döntőben végül a hosszabbításban lőtt aranygóllal nyert az orosz válogatott.
Aztán alighogy elcsendesült a rég várt hoki siker feletti öröm, már jött is az év eseménye, az hazai rendezésű foci világbajnokság. S miközben Oroszország mindent megtett azért, hogy a világ legnézettebb sporteseményének sikeres megrendezésével javítsa tudatosan befeketített imázsát, míg ellenfelei ennek megtorpedózásán munkálkodtak. Egyes nyugati politikusokban még a bojkott gondolata is felmerült, ám végül győzött a józan ész, és semmi sem tudta elrontani a játék örömét. A francia elnöktől a belga királyon át a horvát államfőig nemcsak a politikusok tették tiszteletüket a tribünökön, de a külföldi szurkolók százezrei is, akik aztán Oroszország jó hírét vitték magukkal. S örülhettek az orosz drukkerek is, hiszen meglehetősen rossz előjelek után a „szbornaja” minden várakozást felülmúlva a negyeddöntőbe verekedte magát, ahol csak 11-esekkel maradt alul későbbi döntős horvátokkal szemben. Előtte azonban még szintén 11-esekig tartó drámai csatában kiütötték a spanyolokat, s az egész ország Igor Akinfejevet ünnepelte.
A focisták később is helyet követeltek maguknak a vezető hírek között, ám ezek a történetek már koránt sem voltak ilyen örömteliek. Pavel Mamajev és Alekszandr Kokorin az év utolsó napját is előzetesben töltötték, miután egy részeg éjszaka után előbb egy sofőrt, majd egy minisztériumi csinovnyikot hagytak helyben. A Szpartak kapitánya Gyenyisz Glusakov a válása körüli botrányokkal került a címlapokra, a korábban szebb napokat látott Andrej Arsavin pedig azzal, hogy egy sztriptíz bárból meglehetősen ittasan kijőve nemes egyszerűséggel egy lovon távozott a helyszínről.
Megépült viszont alig több mint egy év alatt a kercsi szoroson át a Krímmel szárazföldi összeköttetést biztosító 19 kilométer hosszú, ebből 7,5 kilométeren át a tenger fölött ívelő híd, amely később újabb konfliktusok forrása lett. Eddig már 3,3 millió autó haladt át rajta, s 2019-ben lefektetik a síneket a hídon át vezető vasútvonalhoz is. A kercsi szoros aztán az év végén azzal került be a hírekbe, hogy az orosz határőrség megállított három, engedély nélkül áthaladni próbáló ukrán hajót. Ez az incidens tovább élezte az orosz-ukrán feszültséget, az újraválasztására készülő Petro Porosenko hadiállapotot vezetett be, a világ pedig a harcok kirobbanásától tartva megrettent.
A búcsúzó évet is tragédiák sora kísérte. Ezek közül is kiemelkedik a kemerovói plázatűz, amelyben 60-an égtek benn, köztük 41 gyerek. A katasztrófát övező botrányba belebukott a régiót 1997 óta vezető Aman Tulejev. Az év a magnyitogorszki gázrobbanással búcsúzott, s hasonló tragédiából 29 volt 2018-ban, amelyekben 80-an sérültek meg, 14-en pedig meghaltak.
A 2018-as a veszteségek éve is. El kellett többek között búcsúznunk az orosz esztrád ikonjától, a 60 éves pályafutása alatt mintegy háromezer dalt eléneklő Joszif Kobzontól, a szovjet-orosz színház és mozi sztárjától, a kiváló színész lés rendező Oleg Tabakovtól, a hasonlóan nagy pályát befotott rendezőktől Kira Muratovától és Sztanyiszlav Govoruhintól, az író Vlagyimir Vojnovicstól, vagy a hosszan tartó betegség után távozó színésztől Nyikolaj Karacsencovtól. De ebben az évben halt meg a jogvédő Ljudmila Alekszejeva, de a ’90-es években botrányos piramisjátékában, az MMM-ben megismert Szergej Mavrodi is.
A 2018-as év legtöbbet vitatott eseménye Oroszországban a foci vb idejére időzített nyugdíj reform volt, amelynek során a nők esetében 63, a férfiaknál 65 évre emelik a korhatárt. Ez a döntés mindenek előtt azért váltott ki elégedetlenséget, mert a férfiak várható élettartama 66, a nőké 77 év Oroszországban.
Nem véletlen, hogy tíz éves mélypontra, 66 százalékra esett Putyin támogatottsága, míg a hatalmi párt, az Egységes Oroszország népszerűsége 30 százalék körüli. Közben esik az olajár, nem lazulnak a szankciók és a Nyugat nyomása, a gazdasági növekedés pedig alig több mint egy százalék. Ezért aztán sem otthon, sem pedig a globális porondon nem vár könnyű év Vlagyimir Putyinra, akinek lassan már azon is el kell kezdeni gondolkodni, hogy mi lesz a ciklus vége, 2024 után.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
