„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”

Moszkváé a turisztika „Oscar–díja”

2019. dec. 07.
Stier Gábor

MEGOSZTÁS

Az orosz főváros kapta az egyik legjelentősebb turisztikai elismerést, a World Travel Awardsot

Moszkva #moszkvater

Fotó: EUROPRESS/Dimitar DILKOFF/AFP

Londont, Párizst és Szentpétervárt is megelőzve Moszkva először nyerte el az egyik legjelentősebb turisztikai elismerést, a World Travel Awardsot. A díjat 1993-ban azzal a céllal alapították, hogy feltérképezzék és elismerésben részesítsék a világ azon turisztikai célpontjait, létesítményeit, melyek csúcsminőségű élményt nyújtanak a vendégeknek. Az elismerés a turisztikai szakma Oscar-díjának számít, és a lehető legnagyobb szakmai eredménynek minősül, megszerzése fontos presztízsértékkel bír.

Moszkva több kategóriában is indult, és az idén a legvonzóbb turisztikai célpontnak számító városok között lett az első. A World Travel Awards honlapján lehetet szavazni, és Moszkva végül az utolsó körben Londont, New Yorkot, Lisszabont, Szentpétervárt, Rio de Janeirót és Sydneyt előzte meg. A város főpolgármestere Instagram bejegyzésében

a Föld legjobb városának nevezte Moszkvát, amely az idén idáig 19,5 millió turistát fogadott

Mit lehet erre mondani? Természetesen gratulálunk, és elismeréssel adózunk az előtt a hatalmas fejlődés előtt, amely az orosz fővárosban különösen az utóbbi két évtizedben végbement. Azért csendesen megjegyezzük azt is, hogy még több turista látogatna ide, ha a város emberléptékű lenne, az időjárási viszonyok sem lennének olyan szélsőségesek, és a vízum sem kellene, mint például Szentpétervárra. Moszkva azonban így is, úgy is gyönyörű! Hóban, sárban, napsütésben, vízummal, és vízum nélkül. Legfeljebb utána egy hétig pihentetjük a nagy távolságokhoz nem szokott lábunkat.

MEGOSZTÁS

Stier Gábor
1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.

Hozzászólások kikapcsolva

    KAPCSOLODÓ CIKKEK

    Messze ér Kijev keze

    2026. febr. 13.
    Újabb magas rangú orosz katonatiszt ellen követtek el merényletet Moszkvában. Az ismeretlen támadó több lövést adott le Vlagyimir Alekszejev...

    A kőműves, Natasa és a Kreml berkenyéi

    2025. nov. 18.
    A Kremlben roskadozó berkenyéktől a modern tömegközlekedésen és az orosz emberek szívélyességén át egy permi szerelem történetéig. Egy német...

    Oroszország közelebb van, mint gondolnánk

    2025. nov. 7.
    Oroszországba gépjárművel eljutni nehéz, de nem lehetetlen. Van ennek a hatalmas országnak egy különös kis szeglete, ami kifejezetten közel ...

    LEGUTÓBBI CIKKEK

    CÍMKÉK