Három nap, négyezer vendég személyes részvételével, és 417 panelbeszélgetést követően véget ért az idei jubileumi 30. Karpaczi Gazdasági Fórum. Mik voltak a konferencia főbb pontjai, eredményei és összességében milyen hangulatban zajlottak az események?

Mint ahogy azt már a rendezvényről szóló korábbi beszámolóinkban is jeleztük, az idei év fő témáját Európa út- és indentitás keresése képezte a koronavírus utáni megváltozott gazdasági-politikai környezetben. Miután munkatársunk, oldalunk profiljánál fogva főképp kül- és geopolitikai témájú előadásokon vett részt, így tudósításunk is leginkább ezzel a területtel kíván foglalkozni.

„Utóbbiak terén abszolút érezhető volt a szervezők azon igyekezete, amellyel Közép-Kelet-Európát, illetve szűkebben véve magát Lengyelországot, és annak az Európai Unióban betöltött szerepét újradefiniálálják, megerősítsék. Ez alapvetően a jelenlegi mainstream nyugat-európai áramlattal, és országokkal szembeni ellenpontként jelent meg”

Részben ennek kifejezését szolgálta, hogy a vendégek döntő többsége Lengyelországból, és annak szorosabb környezetéből érkezett, valamint a panelbeszélgetések jelentős hányada is lengyelül – szinkrontolmácsolás mellett – zajlott.

Ám a fentebb megfogalmazott célkitűzés itt nem áll meg, mivel Lengyelország nem egyszerűen csak ellenpólust akar lenni a nyugati tagállamokkal szemben, de hosszabb távú célja a középhatalmi álmok mellett a régiós együttműködés elmélyítése is, természetesen lehetőleg saját vezetés mellett. Ahogy az a Morawiecki-Janza-Smigal miniszterelnöki záró blokkon is elhangzott a lengyel kormányfő szájából, az Európai Unió három fő térségre osztható fel. Egyrészt a fejlett és prosperáló északi-nyugati tagállamokra, amelyek a fiskális szigor mellett egyre kevésbé hajlandóak pénzt adni a gazdasági problémákkal küzdő tagoknak, másrészt az ellentétként szolgáló déli államokra, amelyek anyagi lehetőségei jóval korlátozottabbak, és jelen válság is főképp őket érintette leginkább.

„Ezen kettős megosztás mellett jelenik meg a térképen harmadik utasként a Közép-Európa, amely bár az elmúlt évtizedekben impresszív fejlődési adatokat mutatott jelentős fejlődési potenciállal, ám mégis ezen konjunktúra alapvetően alacsony szintről indult, és fejlettségben még messze elmarad Nyugat-Európához képest”

A fejlődési ütem, valamint a régió érdekérvényesítésének fenntartása viszont a jelenleginél szorosabb együttműködést igényel. Ennek példáját nyújtja akár a V4, akár éppen a litván-ukrán-lengyel részvétellel tavaly nyáron megalakult lublini háromszög. Bár mindez papíron jó elképzelésnek tűnik, régiós szinten bizonyos kérdéseken túl az érdekek összehangolása idővel nehézségekbe fog ütközni. Mivel például Lengyelország mindenképp Ukrajna – és kisebb rész Belarusz – magához közelítésében, illetve a Három Tenger Kezdeményezés felfuttatásában érdekelt, addig például Szlovénia és Magyarország a Balkán, míg Csehország és Szlovákia leginkább Németország és Ausztria irányába kacsingat. Ennek következtében a regionális veszélyérzet is bizonyos tekintetben bár részben egységes, ám ahogy az Oroszország, az Északi Áramlat, illetve akár az energiabiztonság kérdéskörében megmutatkozik, már most is erősen eltérő.

„A lengyel külpolitikai narratíva dominanciája leginkább Ukrajna és Belarusz esetében volt érzékelhető”

Természetesen a meghívott vendégek köre politikai állásfoglalása révén alapvetően egyetértett Varsó álláspontjával, legyen szó akár ukrán kormányzati/nem kormányzati szereplőkről, vagy éppen a külön delegációként jelenlévő belarusz ellenzékről. Bár maga Szvetlana Tyihanovszkaja immár második alkalommal vett részt a konferencián – részben felszólalóként –, abszolút látszódtak a fehéroroszországi helyzetben bekövetkezett változások hatásai. Míg tavaly a tüntetési hullám árnyékában Tyihanovszkaja, és az általa összeállított ellenzéki kabinet kiemelt szerepet, figyelmet és alfórumot kapott, mára – még az ellenzék aktív tagadása ellenére is – egyértelművé vált, hogy a Lukasenko-rezsim képes volt úrrá lenni az országban tapasztalható elégedetlenségen. Bár az ellenzéki felszólalók jelentős hányada továbbra is kiállt egy demokratikus átalakulású, és ezáltal akár EU-taggá is váló Belarusz mellett, az elmúlt napok eseményeinek fényében abszolút nyilvánvaló, hogy Minszkben a kormányrúd Alekszandr Grigorjevics mellett egyre inkább Moszkva kezébe kerül.

„Ukrajnával szemben Belarusz nyugati fordulata még várat magára, és ha Moszkván múlik az nem fog egyhamar bekövetkezni”

Előbbi esetében pedig bár az ukrán előadók nem győzték hangsúlyozni az országukat érő orosz agresszió mellett az európai támogatás hiányát, még a Kijevvel sok témában ugyanazon platformon álló Lengyelország viszonya sem felhőtlen keleti szomszédjával. Elég csak a Morawiecki és Smigal találkozóján ismét felszínre került volhíniai mészárlás témáját említsük, ahol az ukrán fél szándékosan leállította a lengyel áldozatok tömegsírjainak exhumálási munkálatait, illetve éppen az elkövető Ukrán Felkelő Hadsereg vezetőit emeli az ukrán hősök csarnokába.

A politikai szférából valamint magának a fórumnak a tematikájából kitekintve elmondható, hogy a szervezők igyekeztek a 29 éven át sikeres Krynicai Gazdasági Fórum sajátos hangulatát Kis-Lengyelország, illetve a Beszkidek helyett az alsó-sziléziai, hasonlóan festői szépségű Óriás-hegységbe átültetni. Mint ahogy a mellékelt képen is látható, az épített és természeti környezet esetében semmilyen módon nem kellett szégyenkeznie a 4,5 ezer lakosú üdülővárosnak, sikerült Krynica nyomdokaiba lépnie.

„Összességében maga a rendezvény kiváló hangulatban zajlott, a tavalyi év után ismét összegyűjtve a régió prominens elemzőit, politikusait, szakértőit”

Mindössze egy észrevételt tennénk, ami a helyszínre jutással lenne kapcsolatos. Természetesen érthető, hogy egy 29 évig ugyanazon helyen szereplő helyszín esetében a kiépített infrastruktúrát teljesen más környezetbe átültetni nem fog egyik pillanatról a másikra sikerülni, ám a jövőben érdemes a wroclawi transzferek kérdését jobban előkészíteni.