Miközben a kelet-ukrajnai konfliktus befagyasztása mindenkinek megfelel, a Donbaszban bányászott szén Belaruszon át kerül Ukrajnába

A minszki megállapodásnak nincs alternatívája! Ez a mondat mindannyiszor elhangzik, mikor felmerül a kelet-ukrajnai konfliktus rendezésének kérdése. S tényleg! A minszki pontok alapján a Donbaszban a helyzetet megnyugtatóan rendezni is lehetne, ám jelenleg az ominózus kijelentés egyszerűen azt jelenti, hogy

„a Nyugat belenyugodott a konfliktus befagyasztásába”

Egyrészt amiatt, mert az európai nagyok, mindenekelőtt Németország és Franciaország már nem lát olyan perspektívát Ukrajnában, mint látott még 2014-ben a társulási szerződés forszírozásakor.

Az  Euromajdanhoz, egészen pontosan a kedvező kilátásokkal kecsegtető ukrán piac megszerzéséhez fűzött remények ugyanis azóta elszálltak. Ez a piac már régen nem olyan perspektivikus, mint amilyennek néhány éve tűnt. Ami pedig értékes benne, azt azóta sikerült kimazsolázni. S ebben már messze nemcsak az európaiak jeleskedtek, hanem jutott bőven az amerikaiak is. Ezért aztán, a konfliktusba belefáradt, a brexittel és az Európai Unió belső problémáival elfoglalt Európának megfelel a jelenlegi helyzet. Cinikus módon már csak azért is, mert így az euroatlanti integráció kiteljesítésével belátható ideig nem kell érdemben foglalkoznia. Mint ahogy a fő célját Ukrajna leválasztásával és a szankciókkal már elérő Egyesült Államok is fenn tudja tartani a rendezetlen állapotokon keresztül az Oroszországra gyakorolt nyomást.

„De ez a helyzet paradox módon megfelel Ukrajnának és alapjában Oroszországnak is”

A jelenlegi kijevi vezetés egyik ütőkártyája a belpolitikában és a nyugati támogatók felé a Donbasz. A Krímet ugyanis hallgatólagosan már mindenki tudomásul vette, de Kelet-Ukrajnát már nem nyelnék le. Kijevnek persze esze ágában sincs teljesíteni a minszki megállapodásban a Donbasz státuszára vonatkozóan megfogalmazott, lényegében az autonómiát körülíró feltételeket. A keleti régiót nem is így, hanem a nyugati szankciók révén gondolja visszaszerezni. Ez azonban nem életszerű, hiszen Európa egyre inkább húzódozik ezektől, de az is látszik már egy ideje, hogy a keménykedő amerikaiak sem tudják gazdaságilag térdre kényszeríteni Oroszországot. Így a jelenlegi helyzetből Ukrajna legfeljebb annyit tud kihozni, hogy az „orosz agresszióra” hivatkozva lélegeztető gépen tartja a Nyugat a gazdaságát.

Így aztán Kijevben erősödik a „sem béke, sem háború” pártja, mint ahogy Moszkvában is megvan ennek az analógiája. Oroszország számára stratégiai értelemben már terhes a jelenlegi, a gazdaság dinamikus növekedését és az ország modernizációját visszafogó status quo, taktikailag azonban megfelel a Kreml érdekeinek. Az a tény ugyanis, hogy Kijev immár az alkotmányban rögzítette célként a NATO tagságot, Moszkvát még inkább a konfliktus befagyasztására inspirálja.

„Ugyan ez a helyzet mind Ukrajnát, mind pedig Oroszországot foglyul ejti, egyik oldal sem adhatja fel a status quóban rejlő lehetőségeket”

A Donbasz így egyfajta második Dnyeszteren túli Köztársasággá válik, azzal az óriási különbséggel, hogy Ukrajnával ellentétben Moldova bekapcsolta a szeparatista régiót a közös gazdasági vérkeringésbe. Ennek eredményeképpen a tiraszpoli és a chisinaui elitet összeköti az egységes korrupciós tér, a Donbasz esetében azonban legfeljebb kriminális csempészetről beszélhetünk. Míg a moldovai modell valamilyen mértékben összekapcsol, addig az ukrajnai semmiféle gazdasági, ezen keresztül területi egységet nem feltételezve csak szétválaszt.

„S hogy mennyire elszakítja Ukrajnát és a Donbaszt, azt jól illusztrálja a donyecki szén útja”

Ha valami, akkor a Donbaszban bányászott szén nagyon hiányzik az ukrán gazdaságnak, azonban Kijev tiltja az importot a két szeparatista köztársaságból. Megduplázódott az import, s Kijev Oroszországból, Amerikából, Kanadából és Dél-Afrikából pótolja a kiesést. No, és a Donbaszból, méghozzá Oroszországon és Belaruszon keresztül. Szintén Oroszországon át a Donbaszból importál egyébként antracitot Ukrajna első számú európai szövetségese, Lengyelország is. A legnagyobb szállító az Ukrajna által agresszorként kezelt Oroszország, ahonnan az import 60,67 százaléka érkezett, őt követi az Egyesült Államok 32,37 százalékkal, de érkezik szén Kanadából és Dél-Afrikából is. E három országból Ukrajna legnagyobb fekete-tengeri kikötőjébe, Juzsnijba futnak be a szénszállítmányok.

„Így lett az utóbbi időben – nem először gazdasági hasznot húzva az ukrán konfliktusból és a nyomában Oroszországra kivetett szankciókból – Belarusz komoly szén exportőr, miközben egyetlen bányája sincs”

Tavaly 854 ezer tonna szenet, és 107 ezer tonna antracitot exportált. A „belarusz szénből” a legtöbb Ukrajnába jutott. A belarusz út jelentősége azután nőtt meg, hogy 2018. május 1-vel Oroszország beszüntette Ukrajnán át a szén európai „tranzitját”, amelynek során a szállítmányok soha nem jutottak tovább az ukrán kikötőknél.

A Donbaszban kitermelhető ipari készleteket több mint 50 milliárd tonnára, az összkészleteket  109 milliárd tonnára becsülik. Bányásznak kokszolható szenet, zsírszenet, antracitot, barnaszenet. Az első kőszénlelőhelyet 1721-ben tárták fel. A háború kitörése előtt a donecki és luganszki területek Ukrajna teljes szénexportjának 30 százalékát adta, a bányászat azonban a Donyec-medence 2014-es kiesése után a II. világháború szintjére esett vissza. Az ország 14 hőerőművéből többet a szénhiány miatt le kellett állítani. A legválságosabb időkben az ipari termelés csökkenése mentette meg a teljes összeomlástól az energia szektort. A donbaszi szén tehát nagyon hiányzik az ukrán gazdaságnak. Enélkül a szakértők szerint lényegében elképzelhetetlen a talpraállás. Mint Dmitrij Marunics, az Energetikakutató intézet igazgatója fogalmazott, a gazdasági növekedés elképzelhetetlen anélkül, hogy ne kísérje a villamosenergia-fogyasztás növekedése. „Ez plusz energiaforrásokat igényel, amit az antracit szénhiány miatt nehéz és drága pótolni” – jegyezte meg a szakértő.