Margó. Földeák Iván arról mesél, ami még lábjegyzetben sem kerül bele az irodalom annaleseibe. Ezúttal az orosz újságírás és az irodalom egyik legnevesebb képviselőjeként ismert Mihail Kolcov életével, munkásságával ismertet meg bennünket. Az időutazás után megállapíthatjuk, hogy Kolcov megítélése nem teljesen egyértelmű. Akár a koré, melyben élt és alkotott. Tehetsége és tragikusan félresiklott élete azonban megérdemli, hogy megemlékezzünk róla.

Nem választhatod meg a kort, amibe beleszülethetsz. Nem tudom eldönteni, hogy azzal, akiről írni szeretnék, jól vagy rosszul bánt a sors. Rosszul, mert abban a korban élte tudatos létét, amikor már készülőben volt a történelem legborzalmasabb háborúja, ordas eszmék mérgezték a kontinenst. Vagy talán jól, mert ezt az izgalmas kort sikerült olyan érzékletesen megjelenítenie írásaiban, hogy évekig a szovjet olvasóközönség kedvence, a legtöbbet olvasott szerző.

„A világ újságírásában a <száguldó riporter> Egon Erwin Kisch-sel rokonítják”

Nem könnyű hitelesen bemutatni a történelem egy félelmetesen összetett időszakát, közben megőrizni hited és hűséged egy eszme, egy rendszer iránt , s megfelelni vezetője igényeinek. Vékony pallón lavíroz, aki megpróbálja.

Mihail Kolcov (családi nevén Friedland) (1898-1940) zsidó suszter gyermekeként látta meg a napvilágot a mai Belaruszban, egy alig pár ezer lakosú falucskában. Szüleivel nagyobb városba, a ma már Lengyelország területén lévő Białystokba költöznek, s itt végzi középiskoláit, ahol gyorsan kitűnik különös tehetsége. Öccsével, a később karikaturistaként ismertté váló Borisz Jefimovval közösen kézírásos iskolai lapot szerkeszt. Beiratkozik a petrográdi pszichoneurológia főiskolára, de nem végzi el, 18 évesen újságírásra adja a fejét, és beleveti magát a politikai életbe. A februári forradalom alatt Mih. Jefimovics álnéven egy brosúrában („Hogyan szabadult fel Oroszhon”) dicsőíti az Ideiglenes kormány megalakulását, és annak vezetőjét Alekszandr Kerenszkijt. Később aktív résztvevője az 1917-es októberi eseményeknek.

„Anatolij Lunacsarszkij ajánlásával belép a bolsevik pártba is. Tagsága ugyan rövid ideig tart, nyílt levélben jelenti be, hogy nem követi a szovjethatalom és komisszárjai útját. Későbbi pályája ezt alaposan megcáfolja, a forradalmat szolgálja”

A művelődésügyi népbiztosság filmhíradó forgatócsoportját vezeti. Majd a Vörös Hadsereg soraiba áll, odesszai lapokban és a hadsereg kijevi újságjában jelennek meg írásai. 1920-tól a külügyi népbiztosság sajtóosztályán dolgozik. A húszas évek elejétől egy sor sajtóorgánum, így a Pravda tudósítója.

Biztos érzékkel választja meg témáit. Repülőre ül, amihez nem kis merészség kellett abban az időben. Mint újságíró elsőként tapasztalja, s írja meg érzékletesen a „halálbukfencet”, részt vesz Tupoljev utasszállító gépének, az ANT-9-nek európai körútján, népszerűsíti a szovjet repülést. És nem mellékesen tudósít, érdekes írásait nyugati sajtóorgánumok is rendre átveszik. Nagy szerepe van abban, hogy megépül a kor leghatalmasabb utasszállító gépe, a „Makszim Gorkij”, mely világrekordokat állít fel, de egy évvel 1934-es első felszállása után egyik bemutató repülésekor tragikus balesetet szenved.

„Mihail Kolcov igazából a politikai publicisztikában van otthon, s nem riad vissza a szatirikus hangvételtől sem. Ragyogó a stílusa, s hamarosan az egyik legismertebb és legnépszerűbb szovjet újságíró. Több annál, minden írása irodalmi értékű”

Lelkesen ügyködik a szovjet sajtó kiépítésében. Alapítója az „Ogonyok” képes hetilapnak, Gorkijjal együtt indítja be a „Za rubezsom” folyóiratot. A Pravda szerkesztőbizottsági tagja, 1934 és 1938 között pedig a havonta háromszor megjelenő „Krokogyil” szatírikus lap főszerkesztője. Itt külön rovata is van „Egy csodabogár kalendáriuma” címmel.

Az orosz irodalom jeles németországi ismerője, Wolfgang Kasack így értékelte az író Kolcovot: „A szatirikus tárca mestere. Lényegre törő, szemléletes és magával ragadó írásművészete, finom iróniája, paradox és markánsan megfogalmazott megállapításai fokozzák írásainak politikai hatását.”

Mihail Kolcov indítványozta és szervezte a „Nagy tűzvészek” kollektív regény közlését az Ogonyok folyóiratban. Az írások önálló kötetben 2009-ig nem jelentek meg. A magyarázat egyszerű, a 25 szerzőből hat a sztálini represszió áldozata lett. Kolcov a „Zsurgaz” kiadónak is lelkes munkatársa (Folyóirat-napilap Kiadói Egyesülés), mely több mint harminc, úttörő jellegű kiadványt gondoz. Az egyesülés tevékenysége nem merült ki a lapkiadásban, Tolsztoj, Turgenyev, Csehov, Korolenko műveit is közre adták, és olyan, hosszú életű sorozatokat indítottak be, mint a szépirodalmi életrajzokat csokorba gyűjtő „Híres emberek élete” vagy a „Regénykönyvtár”.

„Kolcov újságírói tehetségét és közéleti aktivitását a hatalom örömmel igénybe veszi”

Vezeti a Szovjet Írószövetség külügyi osztályát, tagja lesz a Szovjetunió Legfelső Tanácsának, javasolják akadémikusnak, noha soha nem rendelkezett nem hogy felső-, de befejezett középfokú képzettséggel sem. Gyakran küldik nemzetközi írókongresszusokra. Sokat utazik, és nem mindig tudósítóként. Állítólag 1927-ben Budapesten is járt inkognitóban.

Újságírói pályafutása során több mint 2000 cikket írt – szinte minden nap egyet. Kötetekbe gyűjtött írásait háromszor is kiadják. „A szovjet újságírásnak nem volt fényesebb neve, dicsősége megérdemelt” – vallott róla Ilja Ehrenburg.

„Életét alapjaiban változtatta meg az a két esztendő, amit Hispániában töltött”

A nyugat-európai népfront kormányok a be nem avatkozás ürügyén magukra hagyták a spanyol köztársaságiakat. Semlegességet hirdetve eltűrték, hogy Mussolini és Hitler támogatásával Franco tábornok megdöntse a törvényes kormányt. Véres küzdelem dúlta fel az Ibériai-félszigetet. A haladó értelmiség, közöttük az írók is a népfront kormány mellé álltak, Aragon, Ilja Ehrenburg, Arthur Koestler, a Nobel-díjas Claude Simon és még sokan mások. Hemingway és Dos Passos részt vett a köztársaságiakat népszerűsítő filmek forgatásában Hollywoodban, kiállt a népfront kormány mellett Humphrey Bogart, Lauren Bacall, Spencer Tracy, Claude Rains, Fritz Lang, John Ford  és még sokan mások.

„Kolcovot kiküldik Spanyolországba, ám tevékenysége nem merült ki az újságírói munkában. Több annál, a Szovjetunió nem hivatalos képviselője, s mindent megtesz, hogy a külpolitikában és a nemzetközi munkásmozgalomban ezt a vonalat képviselje. Mind a mai napig nem tisztázott, hogy miben merült ki illegális tevékenysége”

Ekkor születik meg legjelentősebb műve a „Spanyolországi napló”, ami több mint papírra vetett feljegyzések gyűjteménye, lebilincselő irodalmi alkotás. Egyes szám első személyben számol be nyilvános tevékenységéről, míg mindazt, amit illegalitásban tesz, Miguel Martinez, egy fiktív személy nevében mondja el. A napló lapjain megjelenik Lukács tábornok, a spanyol nép szabadságáért életét áldozó Zalka Máté is. Kolcov szerepel egy világhírű regényben. Ernest Hemingway az ”Akiért a harang szól”-ban, a szerző Karkov néven, mint  a Pravda újságíróját mutatja be.

1938-ban Kolcovot hazahívják, és még abban az esztendőben, december 13-án letartóztatják. Nehezen megmagyarázható miért, hiszen sok-sok kortársához hasonlóan hűségesen szolgálta a rendszert, harcolt a köztársaságiak táborában befolyással bíró trockisták ellen is. Másfél évig tartják vizsgálati fogságban. A kegyetlen kínzások hatására mintegy 80 munkatársa, kollégája ellen vall. A tárgyaláson hiába vonja vissza vallomását, hivatkozva arra, hogy kínzással csikarták ki belőle, a halálos ítéletet ez nem változtatja meg.  Amit nem tesznek közzé. Testvérével, a neves karikaturista és képzőművész Borisz Jefimovval csak másfél évtizeddel később, rehabilitálásakor tudatják halála időpontját – azt is hamisan.

„Kolcov nem táborban hal meg, ahogy az akkor kapott halotti értesítésben áll, hanem kivégezték. Mind a mai napig csak találgatnak, mi volt az oka, hogy ilyen brutálisan leszámoltak a népszerű és az eszméhez hű íróval”

Talán szerepe lehetett ebben szerelmi kapcsolatának Nyikolaj Jezsov belügyi népbiztos feleségével, akivel – minő abszurditás – állítólag az angolok javára kémkedtek. Ezt a felesége öngyilkossága után letartóztatott belügyi népbiztos feltehetően kínzással kikényszerített vallomásában megerősítette. Mások szerint a Spanyolországban harcoló internacionalista brigád francia vezetője, André Marty gyanúsítja meg azzal a képtelen váddal, hogy együttműködött a trockista elveket is valló, a köztársasági kormány által 1937-ben feloszlatott spanyol Egyesült Marxista Munkáspárttal.

Hemingway könyvében nem túl pozitívan nyilatkozott Martyról, aki később meglehetősen ellentmondásos politikai pályát futott be. A világháború alatt Algírban a de Gaulle vezette Szabad Francia Hadsereg mellett képviselte a kommunistákat. Később kegyvesztett lett, kizárják a pártból, politikailag hiteltelenné válik. 1955-ben nyugdíjba kell vonulnia, s megválik francia nemzetgyűlési tagságától.

„Sokak szerint az sem tetszhetett Sztálinnak, hogy Kolcov 1923-ban lelkes cikket írt az Ogonyokban Trockijról, amit a vezér és környezete túlságosan szervilisnek ítélt”

Az írók közül sokan igyekeztek védeni társukat. Konsztantyin Szimonov visszaemlékezéseiben írja, hogy Alekszandr Fagyejev is próbált közbenjárni érdekében Sztálinnál. A főtitkár megengedte, hogy bepillantson a valósággal köszönő viszonyban sem levő vádiratba. Fagyejev talán nem sejtette, hogy az egész hamisítás, készpénznek vette a koncepciózusan összetákolt irományt, s kénytelen-kelletlen elismerte írótársa bűnösségét.

Kolcovot 1940-ben kivégzik. Franco tábornok még három és fél évtizedig irányítja antidemokratikus rendszerét. Dolores Ibárruri (La Pasionavria néven jobban ismert), akiről Kolcov naplójában többször is szépen emlékezik meg, közel fél évszázaddal éli túl harcostársát.

Kolcov műveit rehabilitálása után gyakran kiadják. Kora gyermekeként ugyan ő sem volt mentes tévedésektől, ma is az orosz újságírás és az irodalom egyik legnevesebb képviselőjeként tisztelik.