Kezdőlap » x-demokrata » Mi Kaczynskiék sikerének a titka?
Mitrovits Miklós Fotó:Tóth Tibor #moszkvater

Mi Kaczynskiék sikerének a titka?

Beszélgetés Mitrovits Miklós polonistával a lengyel választás esélyeiről, a PiS meneteléséről, az Európai Unióról vallott elképzeléseiről, a középhatalmi ambíciókról és Közép-Európa együttműködéséről

A hét végén választ Lengyelország, s úgy tűnik, hogy a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) győzelmét nem fenyegeti veszély. Sőt, nagy eséllyel egyedül folytathatja tovább a kormányzást. A Jaroslaw Kaczynski vezette párt sikerének titkáról, az érezhetően rugalmasabbá váló lengyel külpolitikáról és a lengyel ambíciókról kérdeztük Mitrovits Miklós polonistát, történészt, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének, valamint a Közép-Európa Kutatóintézetnek a tudományos munkatársát.

Mitrovits Miklós Fotó:Tóth Tibor #moszkvater
Mitrovits Miklós
Fotó:Tóth Tibor

– Úgy tűnik, hogy Lengyelország is egyre inkább a magyar úton jár. Abban az értelemben mindenképpen, hogy a nemzeti szuverenista Jog és Igazságosság győzelmét nem fenyegeti veszély, és folytathatja a kormányzást. Ön szerint is lefutott ez a verseny?

– Történészként nem szeretek jósolgatni, de nagyon úgy látszik, hogy a négy éve a Polgári Platform (PO) táborában a visszatérésről még a PiS győzelme után is élő remények mintha elszálltak volna. Mintegy két éven át úgy tűnt, hogy a PiS győzelme pirruszi, a négy évet végig kormányozzák, aztán jön vissza Polgári Platform. Sőt, olyan vélemények is voltak, hogy még a négy évet sem húzzák ki, mert kicsi a többsége, és ez elpárolog. Az akkori friss ellenzék ebben komolyan bízott, és reményre adott okot az is, hogy a bábnak tartott, gyenge miniszterelnök, Beata Szydlo nem fog elboldogulni sem a bel-, sem pedig a külpolitikában. Nem így lett. Szydlo jól menedzselte magát, a párt egysége is megmaradt, és a szociálpolitikai intézkedésekkel nemcsak egyben tartották, de növelték is a tábort. Ráadásul a várakozásokkal ellentétben éppen az ellenzék forgácsolódott szét. Ebbe az is belejátszott, hogy nem teljesültek a vágyaik, és az egyébként ideológiai értelemben meglehetősen heterogén társaságban ez felerősítette a szétdaraboltságot. Így aztán nagyon nagy meglepetés lenne, ha a választásokat nem a Jog és Igazságosság nyerné meg. Sőt, még az is váratlan lenne, ha nem egyedül tudna kormányozni.

– Mintha ez a beletörődés érződne az ellenzék kampányán is…

– Lengyelországban a győztest a kompenzációs listák miatt kicsit jutalmazó arányos a választási rendszer, így összefogás nélkül nehéz legyőzni a 43-44 százalékos támogatottsággal bíró PiS-t. Az ellenzéki összefogás azonban az európai választásokon megbukott, és most ezek az erők három blokkban – a PO-ra épülő Polgári Koalíció, a szocialisták (SLD), a Wiosna (Tavasz) és az újkommunista Együtt Baloldal alkotta Lewica (Baloldal), és a rendszerellenes Kukiz ’15 néhány húzónevét a listáira felvevő Lengyel Néppárt (PSL) – indulnak. Ez a széttöredezés azért is meglepő, mert ezek a pártok, ha más néven is, de korábban nyolc évig alapjában együtt kormányoztak.

Mitrovits Miklós Fotó:Tóth Tibor #moszkvater
Mitrovits Miklós
Fotó:Tóth Tibor

– S hova tűntek azok, akik erre a jobbközép, centrista, bizonyos kérdésekben liberális pártszövetségre szavaztak?

– Az látszik, hogy több százezer szavazó eltűnt. Még akkor is, ha a városi lakosság túlnyomó többsége most is az ellenzék mögött áll. Ez azonban jóval kevesebb szavazat annál, mint amennyit a Jog és Igazságosság vidéken meg tud szerezni. Talán az is a PiS malmára hajtja a vizet, hogy már nem az északkelet-délnyugat átlós regionális, hanem a vidék-város törésvonal mutatkozik meg a választói magatartásban. A vidéki választók ráadásul aktívabbak a választásokon, és nagyobb arányban szavaznak a PiS-re, mint a városlakók az ellenzékre. Ehhez jön a már említett, az összefogás megbukása felett érzett kiábrándultság, és a tehetetlenség érzése amiatt, hogy a PiS szociálpolitikájával szemben az ellenzék nem tud mit ajánlani. Nemrégiben a krynicai fórumon fellépő ellenzéki politikusok nem túl karakteres felszólalásain is a beletörődés érződött.

– S a szociálpolitikán kívül mi Kaczynskiék sikerének a titka?

– A szociálpolitika mindenképpen. Az 500+ program keretében az egy gyerek után alanyi jogon járó 500, a kettő után kapott 1000, és a három után biztosított 3500 zloty a vidéki lakosság számára lényegében egy második alapjövedelemnek számító juttatás. Van persze emellett még lakásépítési program, meg egyéb dolgok is, de ez a legfontosabb. A PiS szavazóbázisának stabilitása és kiszélesedése egyértelműen ennek köszönhető. Lengyelországban a mélyszegénységet nem utolsó sorban ennek köszönhetően gyakorlatilag felszámolták. Ez látszik az életszínvonalban, a fogyasztás növekedésében, és a vidéki porták kinézetében is.

– A lengyel gazdaság már a 2008-as válság idején sem bicsaklott meg, és azóta is stabilan növekszik. Jelenleg 4,5 százalékkal bővül, és a kormány célja, hogy az elmúlt 30 évben először hiány nélkül hozza le jövőre a költségvetést…

– Igen, de éppen az említett krynicai fórumon volt egy érdekes beszélgetés, ahol elhangzott néhány, adatokra alapozott, és a lengyel gazdaságra nézve vészjósló megállapítás is. Az egyik a demográfiai helyzet, és az ebből fakadó munkaerő hiány. Ez az egyelőre a lakosság növekedésében nem igazán mutatkozó 500+ program ellenére komoly probléma, és elhangzottak olyan javaslatok is, miszerint a növekedés fenntartása érdekében több ázsiai és ukrán bevándorlót kell Lengyelországba csábítani. A vendégmunkások száma csak az ukránokra vonatkoztatva már így is több mint egymillió. A másik figyelmeztető megjegyzés arra vonatkozott, hogy csökken a beruházások aránya Lengyelországban. Hiába van pénz a lakosságnál és a vállalkozásnál, a beruházások stagnálnak. Ennek okát a felszólaló közgazdászok a piaci bizonytalanságban látják, hiszen egyre többen tartanak attól, hogy nem tudják eladni a terméküket. Emellett a nemzetközi környezet is jelenthet problémát. A magyarokhoz hasonlóan a lengyelek sem örülnek a brexitnek, és az EU-ban évek óta zajló átalakulási folyamat sem segít a stabil gazdasági környezet megteremtését. A lengyel gazdaságnak azonban még van tartaléka, így a mezőgazdasági export növekszik, ráadásul komoly fegyvertény, és komoly hatással lehet a további fejlődésre az EU-ban a mezőgazdasági portfólió megszerzése.

– Amikor arról beszélünk, hogy mi lehet a PiS sikerének a titka, érdemes szerintem megemlíteni azt is, hogy – lásd az európai biztos személyének cseréje vagy az igazságügy miniszter helyettesének a leváltása – a korábban vele kapcsolatban kialakult képet cáfolva tud rugalmas is lenni. Egyetért ezzel?

– Igen. Valószínűleg az elveihez, meglátásaihoz sokszor a végsőkig ragaszkodó Kaczynskiról kialakult sztereotípiák miatt van ez. Én is tettem az elmúlt években vele kapcsán ilyen, ma már belátom téves kijelentéseket. Amikor Orbánt és Kaczynskit hasonlították össze, akkor én is azt mondtam, hogy Orbán taktikusabb az európai politikában. Elmegy a falig, ám nem töri át, inkább tologatja. Most úgy tűnik, hogy ezt a lengyelek is megtanulták a magyaroktól. Nem utolsó sorban azért, mert számukra létérdek, hogy az Európai Unió belső köréhez tartozzanak. S mivel a PiS nem tagja a néppártnak, így inkább a francia-német tandem köré csoportosulva próbálják érvényesíteni az érdekeiket.

Mitrovits Miklós Fotó:Tóth Tibor #moszkvater
Mitrovits Miklós
Fotó:Tóth Tibor

– S talán éppen ezért a Jog és Igazságosság euroszkepticizmusa sem olyan, mint azt sokan elképzelik.  A fő cél ugyanis számukra is az, hogy Lengyelország középhatalomként az EU magjához tartozzon…

– Ebben nem látok változást. Ebben a PiS mindig következetes volt. Ők nem ellene vannak az Európai Uniónak, sőt a maghoz akarnak tartozni. Ez persze logikusan szkepticizmust szül, hiszen a centrum országok nem feltétlenül akarják ide bevenni Lengyelországot, vagy bárkit a később csatlakozó kelet-közép-európai országok közül. Így az német vagy francia érdeket is sért, hogy van egy kívülről jött, középhatalmi ambícióktól fűtött nagy állam, amely kopogtat az ajtón, és folyamatosan oda akar ülni ahhoz az asztalhoz, ahol ők évtizedek óta olyan jól elbeszélgetnek. S ha még ezek a hatalmak bele is szólnak a lengyel belpolitikába, és eljárásokat indítanak Lengyelország ellen, az bizony ellenreakciókat szül, amelyeket lehet tévesen euroszkepticizmusnak nevezni, de ez nem az, amit az uniót valóban szétrobbantani akaró nyugat-európai szélsőséges pártok képviselnek.

– Úgy érzem, Lengyelország számára sok tekintetben még a közép-európai együttműködésnél is fontosabb, hogy az Európai Unió belső köréhez tartozzanak. Nem gondolja, hogy Varsó néha még a V4-eket is ennek szolgálatába állítja?

– Ezzel is egyet tudok érteni. Az egész Intermárium koncepció arra vezethető vissza, hogy Lengyelország nagy, de Németországhoz jobban mérhető, ha ott vannak mellette még a V4-ek, a baltiak, és Horvátország vagy Szlovénia is. Egyébként ebben az Észak és Dél összekapcsolását célzó elképzelésben. Eddig Európát mindig Keletre és Nyugatra osztottuk. Így épült fel az egész infrastruktúra, a kereskedelem és a gazdasági munkamegosztás is, miközben az észak-déli vonalban nincsen semmi. Pedig az új tagállamok éppen ebben a vonalban helyezkednek el. Ugyan a német GDP-t még így sem érik el, de többek között azért sem, mert nem lehet Varsóból normálisan eljutni Budapestre. Tíz óra kell hozzá, miközben ezt a távolságot Franciaországban megteszik jó két óra alatt. A gazdaság alapja, hogy kiépüljön infrastruktúra. Ezen segítene a tervezett Via Carpatia közlekedési folyosó, vagy a Varsó-Ostrava-Budapest vasútvonal.

– Ha az infrastruktúráról beszélünk, akkor a Három Tenger Kezdeményezés egyértelműen segíti a magyar gazdaság növekedését is, geopolitikai értelemben azonban már nem okvetlenül esnek egybe az érdekek…

– A Tengerköz-koncepciónak volt két vonulata. Az egyik ezek közül, a két világháború között is létező, az oroszoktól és a németektől egyenlő távolságot tartani hivatott elképzelés erősen politikai, csak ma az oroszokra helyezi a hangsúlyt. Úgy látszik azonban, hogy e felmelegített koncepcióban a politikai felhangokból az elmúlt két évben levettek a lengyelek, és kifejezetten a gazdasági integrációra, a kereskedelemre és az infrastruktúrára koncentrálnak. S mintha a politikai értelemben is arra helyeződne a hangsúly, hogy e régió belső integrációja eszköz ahhoz, hogy a térség az Európai Unión belül nagyobb súlyt képezzen. Az orosz veszély pedig már inkább csak a lengyel külpolitikában van jelen, és nem terjesztik ki erre a Tengerköz-koncepcióra. Már csak azért sem, mert a magyar kormány vagy a cseh elnök ódzkodott egy Oroszország ellenében felépített regionális együttműködés kialakításától. Ez is mutatja, hogy a lengyelek megtanultak rugalmasan gondolkodni. Egyetlen kérdés kivétel ez alól, mégpedig az úgynevezett orosz veszély, de ezt már nem próbálják rádukmálni a potenciális szövetségeseikre.

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.