Donald Trump és Mihail Gorbacsov
Fotó:EUROPRESS/AFP/#moszkvater-montázs
Trump lépéseit e régióban is három tényező, a szavazótábora, a személyisége és az amerikai gazdasági érdekek határozzák meg. Magára a csúcsra is azért kerülhetett sor, mert az utóbbi évben Trump megerősödött annyira otthon, hogy bevállalhatott egy ilyen találkozót. S ha már bevállalta, akkor Amerika és tábora érdekeit tartotta szem előtt. Úgy gondolta, hogy az orosz viszonylatot mentesíti az aknáktól, hogy nagyobb erővel tudjon az Európával és mindenek előtt a Kínával szembeni kereskedelmi háborúra összpontosítani. Már csak azért is, mert az őszi félidős választások előtt ezzel szolgálja a leginkább a táborát. De nézzük az európai körút után kirajzolódó trendeket!
Bármennyire is megijedtek sokan Európában, az euroatlanti szövetség marad. Csak Trump immár megkéri a védelem árát. Lesöpörte az asztalról a szolidaritásról szóló deklarációkat, ehelyett az amerikai hadiipart akarja még inkább helyzetbe hozni. A katonai kiadások két százalékra emelése mögött ugyanis az amerikai megrendelések növelése áll. Trump aligha fog csalódni, hiszen az európaiak belátható időn belül nem mondhatnak le az amerikai védőernyőről. S az marad. Ugyanígy a 600 milliárdos kétoldalú kereskedelemről sem akar lemondani Trump, csak üzletemberként gondolkodik, s az amerikai deficitet akarja csökkenteni. A lényeg azonban nem változott. Európát amerikai kontroll alatt kell tartani, a német-orosz közeledést pedig meg kell akadályozni. Csak amíg Obama ezt az ellenőrzést a transzatlanti partnerség erősítése révén akarta megtartani, addig Trump más eszközökkel. De az biztos, hogy ő sem akarja Kínának és Oroszországnak odadobni Európát.
A helsinki csúcs azt is megmutatta, hogy az Egyesült Államok és Oroszország közötti játék tétjei megnőttek. Miközben a két elnök láthatóan a közös érdekeket, a közös pontokat kereste, addig magával a találkozó tényével generálták az amerikai és a nyugati globalista elitek támadásait Oroszország ellen. De Moszkva sem hagyta magát. Az amerikai választásokba állítólag beavatkozó 12 katonai hírszerző megnevezésére válaszul Putyin emlékeztetett a brit alapítvány, a Hermitage Capital Management alapítójának Bill Browdernak azokra a partnereire, akik Hillary Clinton kampányát finanszírozták. Az orosz főügyészség azonnal megnevezte azokat az amerikai titkosszolgákat és hivatalnokokat, köztük a volt nagykövetet Mike McFault, akik részt vettek a Hermitage törvénytelen oroszországi tevékenységében.
Lényegében ez a téma teszi akaratlanul is partnerré Trumpot és Putyint az amerikai elit és a média, illetve a Globális Nyugat szemében. S hogy van-e a két elnök között bármiféle kapcsolat vagy megegyezés, az már nem számít. A lényeg az, hogy ezt felmutathassák. Nem véletlenül fogalmazott úgy Putyin, hogy egyes amerikai körök a saját belpolitikai ambícióik oltárán beáldoznák a két ország kapcsolatát. Ezért nő a nyomás Helsinki után Trumpra, s érik egymást az oroszellenes provokációk. S éppen ez, a belpolitikai érdekek felülkerekedése teszi különösen bizonytalanná a világot, veszélyeztetve az amúgy is törékeny egyensúlyt.
A közeljövőben arra kell számítani, hogy egyre feszültebb lesz nemcsak Moszkva, de az egész posztszovjet Eurázsia és a Nyugat közötti viszony. A korbács és kalács politikája felerősödik. Előbbire a közelmúltból példa a 22 milliárdos Amerikában lévő kazah valutatartalékok befagyasztása, míg utóbbira a Belarusszal szembeni szankciók enyhítése. Mint arra az Eurázsia expert szakportál főszerkesztője Vjacseszlav Szutirin rámutat, ebben a térségben nem túl jelentősek a nyugati érdekek, ám az elit jelentős részének gondolkodásában természetes, hogy azért folyamatosan akadályozni kell Oroszország és Kína régióbeli befolyásának erősödését. Éppen ezért Ebben a térségben az amerikai lépések esetenként durvábbak lehetnek, mint Moszkvával vagy Pekinggel szemben. Éppen ezért Oroszország régióbeli partnerei kivárásra játszanak, hiszen érthető módon nem akarnak Oroszország és a Nyugat közé szorulni. Ez a szembenállás azonban már kevésbé az államok, mint a különböző érdekcsoportok szintjén folyik. Amerikában az állam feletti ellenőrzés megszerzéséért folyik a harc, a politikai elit megosztott, akárcsak az Európai Unió országaiban. A Nyugat éppen az „orosz veszély” felerősítésével próbálja konszolidálni belső viszonyait, ám ez az ellenségkép, bármennyire bejáratott is, ehhez már kevés.
S bármennyire is vannak távol ettől a Nyugat és Oroszország viszonyában magukat semlegesen pozícionáló eurázsiai országok, ezekben a társadalmakban is mélyül a nyugatihoz hasonló, a globalisták és nemzetiek, liberálisok és konzervatívok közötti belső megosztottság. S ez a szembenállás – mutat rá Szutirin – a következő években csak éleződni fog. Oroszország egyelőre megérti partnereinek a hezitálását, ugyanakkor a félelem a geopolitikai választástól csak erősíti a belső ellentéteket, s növeli a régióban a bizonytalanságot. Éppen ezért éppen a belső instabilitás erősödése miatt sokáig nem dughatják a homokba a fejüket ezen országok elitjei, s előbb-utóbb elkerülhetetlen lesz a határozott külpolitikai irányvonal kialakítása.
A közeljövőben a posztszovjet térségre nézve mindenképpen meghatározó lesz az amerikai belpolitikai küzdelem alakulása. Mint arra szakértők sora mutat rá, a Trumppal szemben Helsinki után a pozíciók feladásában megfogalmazódó vádak nagyon hasonlítanak azokra, amelyekkel egykor Reykjavík után Mihail Gorbacsovot illették. Gorbacsov akkor azzal a határozott céllal utazott Izlandra, hogy lebeszélje Reagant a további fegyverkezésről. Trumpnak, még ha Iránnal és Kínával szemben szerette volna is maga mellé állítani Putyint, ilyen határozott célja nem volt. A két politikus összehasonlítása azonban nem véletlen. Mindketten a regnáló rendszer ellenpólusainak nevezhetők, és a kétoldalú kapcsolatokat alapvetően határozta illetve határozza meg személyes politikai sorsuk alakulása. Trumpot a mindenek előtt saját pozícióit féltő globalista elit tartja árulónak, Gorbacsovot a párt ortodox vonalasai tartották annak. Akkor ez a birodalom megreformálása körül zajló harc a hírhedt augusztusi puccshoz vezetett. Trump esélyei már csak azért is jobbak, mert a hadiipar fellendítés alakítaná át a birodalmat. Garanciát azonban a sikerre ez sem jelent, sorsát, ezen keresztül a posztszovjet Eurázsia és a Nyugat viszonyának alakulását jelentős mértékben befolyásolja majd a novemberi választások eredménye.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater