//Megbékül a szerb kormány az ellenzékével?
Alekszandar Vucsics támogatói demonstrálnak Belgrádban 2019. április 19-én #moszkvater

Megbékül a szerb kormány az ellenzékével?

MEGOSZTÁS

A több mint fél éve zajló tüntetések után egy asztalhoz ült a hatalom és az ellenzék Szerbiában. A szakértő szerint Vucsicsék meghátrálása egyedül a demonstrációknak és az Európai Uniónak köszönhető.

Alekszandar Vucsics támogatói demonstrálnak Belgrádban 2019. április 19-én #moszkvater
Alekszandar Vucsics támogatói demonstrálnak Belgrádban 2019. április 19-én
Fotó:EUROPRESS/OLIVER BUNIC / AFP

Szenzációs hír röppent fel a szerb médiában. A kormány és az ellenzék képviselői titokban tárgyalóasztalhoz ültek egymással, hogy a választási feltételekről tárgyaljanak. A médiaértesülés az első órákban teljesen hihetetlennek tűnt, hiszen a lassan nyolc hónapja tartó tüntetések során Alekszandar Vucsics államfő mindvégig határozottan visszautasította, hogy fogadja a tüntető civilek és az ellenzéki pártok képviselőit. Azok ugyanis élesen kritizálták a szerbiai közmédia egyoldalúságát, és azt, hogy erősen lejt a pálya a hatalmon lévő Szerb Haladó Pártnak (SNS) a választásokon.

Most viszont kiderült, hogy a hír igaznak bizonyult,

„a két oldal képviselői a Belgrádi Egyetem Politikatudományi Karán (FPN) találkoztak”

A megbeszélésen részt vett Nebojsa Sztefanovics belügyminiszter, az ellenzék soraiból pedig Dragan Gyilasz, Zoran Lutovac, Marinika Tepics, Miroslav Alekszics és Tomiszlav Zsigmanov. A tárgyalásról szóló információk kiszivárogtatása még a hatalmi koalíciót is meglepte, így Vladimir Gyukanovics, az SNS parlamenti képviselője a Twitter-oldalán azonnal közölte, hogy szó sincs tárgyalásokról, a Szövetség Szerbiáért (SzS) nevű ellenzéki esernyőszervezet képviselői csak politikai hangvételt akartak adni a találkozónak, és a szervezők akaratával mit sem törődve meghívták a médiát.

Az SzS szerint azonban a rendezvényen előadták a követeléseiket a választási feltételekre vonatkozóan, amelyek még a hozzájuk tartozó pártok, és az „1 az 5 millióból” szakértőnek ajánlásaiból erednek.

„A december óta zajló tüntetések szervezői pedig megüzenték, hogy a hatalom és az ellenzék közötti párbeszéd ugyan kívánatos, azonban ezzel kicsit elkéstek”

De ha már megtartják ezeket, akkor átláthatónak kellene lenniük, hiszen a választások minden polgárt érintenek.

De mi is történt, hogy a kormány képviselői végre tárgyalóasztalhoz kényszerültek az ellenzékkel?

– A tegnapi esemény kizárólag a tüntetések következménye, amelyhez segítséget adott az Európai Unió jelentése is, amelyben jelezték, hogy nem halad jól az ország európai integrációja – mondta el portálunknak Zoran Gavrilovics, a belgrádi Társadalomkutató Iroda (BIRODI) kutatója, aki szerint

„nyomásgyakorlás nélkül a hatalom még egy szimbolikus megbeszélésbe sem ment volna bele”

Ami viszont a választási feltételek teljesítését illeti, a szakértő úgy látja, hogy még semmi sem biztos, ami a jövőt illeti. Ugyanis a tavaszra időzített előrehozott parlamenti választásokig visszalévő hat hónap már túl rövid ahhoz, hogy olyan változtatásokat lépjenek meg, amelyek elvezethetnek a tisztességes választásokig. – Számomra már az is siker lenne, ha a választások médiai és fizikai erőszak nélkül zajlanának – hangsúlyozta a szakember.

A SzS-hez tartozó pártok már korábban megállapodtak arról, hogy

„amennyiben a kormány nem változtat a választások feltételein, bojkottra hívják fel a szavazóikat”

Ez a lépés egyáltalán nem számítana egyedinek a rendszerváltás utáni Szerbia politikai életében, mivel a kilencvenes évek közepén ezzel már próbálkoztak a pártok, hogy így törjék meg Szlobodan Milosevics hatalmát. A számításuk akkor nem jött be, így a szerb szocialisták alaposan túlnyerték magukat. Most az SzS abban bízik, hogy ha bojkottálnák a választásokat, a Nyugat számára is nyilvánvalóvá válna, mi is zajlik Szerbiában. Zoran Gavrilovics viszont úgy tudja, a bojkott kérdése továbbra is nyitott, erről a tegnapi tárgyalások után sem mondtak le az ellenzéki pártok.

„Optimizmusra adhat okot ugyanakkor, hogy még a titkos találkozóról kikerült információk utáni csörte ellenére is folytatódnak a megbeszélések a kormány és az ellenzék között”

A következő fordulóra még augusztusban sor fog kerülni, amitől a résztvevők azt várják, hogy több hónapos kitartó tüntetések után végül teljesülnek a kéréseik.

MEGOSZTÁS

Külpolitikai elemző, közgazdász, politológus. Korábban a Magyar Nemzet napilap, jelenleg a Magyar Hang hetilap külpolitikai újságírója, emellett számos tudományos cikk szerzője. Angolul, szerbül és horvátul beszél. Elsődleges területe a Balkán és annak politikai-gazdasági viszonyai, különös tekintettel az ex-jugoszláv országokra. Másodlagos területe a Közel-Kelet, emellett a világ konfliktus-övezeteivel foglalkozik. Tudományos tevékenységének fókuszában a politikaelmélet áll, ezen belül a politika matematizálási módszereit kutatja.