A visegrádi négyek az Európai Unión belül egyre erősebb lobbit alkotnak. De kijelenthető-e az is, hogy ezek az országok gazdaságilag is létrehoztak egy, az EU-n belül létező szűkebb integrációt? Ennek jártunk utána, és arra jutottunk, hogy a V4-ek politikai szövetségesek, de gazdasági értelemben még inkább versenytársak.

A visegrádi négyek politikai érdekérvényesítő képessége az utóbbi évtizedben látványosan fejlődött. A tagországok elsősorban az Európai Unión belül alkottak olyan közösséget, amely – félretéve az egyébként meglévő ellentéteket és vitás kérdéseket – megtalálta azokat a közös ügyeket, ahol együttesen, álláspontjaikat összehangolva léptek fel. Történt mindez úgy, hogy eközben a V4-ek nem rendelkeznek semmilyen állandó apparátussal, vagy intézményrendszerrel, és a hozzá tartozó bürokráciával. A tagországokat irányító állam- és kormányfők, egymást jó ideje ismerve és megismerve, tulajdonképpen erre a személyes kapcsolat- és viszonyrendszerre alapozva meglehetősen hatékony érdekérvényesítő mechanizmust működtetnek.

„A politikán túllépve érdemes röviden áttekinteni, vajon az együttműködés gazdasági oldalról is hatékony-e”

Vajon mennyire sikerült a globális gazdaság korában a globalitást regionális, mondhatni lokális szintre leképezni? A V4-ek alkotta közép-európai régió ugyanis nem elhanyagolható, hiszen a lakosság tekintetében Franciaországot közelíti, nemzeti összterméke pedig eléri Spanyolországét.

A válasz elsősorban a V4-es országok egymás közötti tőkeáramlásában keresendő. A magyar miniszterelnök által is sürgetett „tőke-kifektetések” a V4-ek statisztikai hivatalai által 2018-ban a 2016-os adatok alapján közösen kiadott összesítésben – azóta az összegek vélhetően növekedtek – az alábbi képet mutatják:

Csehország tőkekivitele: 17 milliárd EUR

Lengyelország: 27 milliárd EUR

Magyarország: 23 milliárd EUR

Szlovákia: 2,5 milliárd EUR

Ebből a V4-es országokba Csehország 3 milliárd eurónyi, Lengyelország 3,5 milliárd eurónyi, Magyarország 3,08 milliárd eurónyi, Szlovákia pedig 0,8 milliárd eurónyi tőkét exportált/fektetett ki. Ez azt jelenti, hogy Szlovákia kivételével az összes befektetésből a V4-ek egymás közötti befektetései kevesebb, mint 20 százalékkal részesedtek.  Érdekesség, hogy Szlovákiából viszont – talán érthető okokból – szinte a teljes összeg Csehországba irányult.

„Régiós szempontból tehát kijelenthető, hogy a V4-es országok integráltsági foka ebből a szempontból sem emelkedik ki valamiféle szigetként az Európai Unióból”

Mint ahogy más területen sem. Az áruforgalomban minden V4-es tagállam első öt legfontosabb kereskedelmi partnere között legalább egy V4-es tagállam megtalálható, de a cseh/szlovák viszonylat kivételével soha nem a legfontosabb.

Nem mellékes, hogy a régió a mai napig tőkeszegénynek tekinthető a tőle nyugatabbra található tagországokhoz képest, ergo a tőkeáramlásnál a V4-ek esetében inkább a fogadó, mint a küldő szerepe mondható „testre szabottnak”. De ez teljesen természetes. Mindemellett léteznek – hogy magyar példákat hozzunk – olyan, több évtizedes múltra visszatekintő, sikeres projektek, mint a MOL Nyrt Slovnaftba történt befektetése, vagy a Richter Gedeon Nyrt lengyelországi leányvállalata. Az újabbak közül pedig érdekességként említhető a G7 portál által feltárt Duna Aszfalt lengyel akvizíciója, ahol egy hídépítő társaság megvásárlása után lettek képesek arra, hogy tízmilliárd forintos nagyságrendben induljanak és nyerjenek lengyelországi közbeszerzéseket.

„A sikertörténetek mellett viszont kifejezetten feltűnő, hogy a pénzügyi szektorban hasonló együttműködés, vagy jelentős akvizíció a mai napig nem jött létre, avagy a korábbi kísérlet tiszavirág életűnek bizonyult”

Gondolok itt az OTP Bank Nyrt szlovák jelenlétére, amely 2019 augusztusában azzal a bejelentéssel lépett záró szakaszába, hogy az OTP el kívánja adni szlovák leányát. Miközben a legnagyobb magyar pénzintézet egyébként aktívan tevékenykedik a közép-európai régióban, amint ezt horvát, szlovén, román, bolgár és szerb pénzintézetekben való jelenléte fényesen bizonyítja.

Talán az olvasók közül lesz, aki emlékszik rá, hogy a kétezres évek elején a MOL évekig tárgyalt a lengyel PKN Orlen olajtársasággal kölcsönös résztulajdonok megvásárlásáról. Az üzlet azonban nem jött létre. A MOL csupán az üzemanyag nagy- és kiskereskedelme terén jelent meg a lengyel piacon. Pedig igen érdekes lett volna egy olyan regionális multinacionális olaj- és gázvállalat, amely Gdansktól Rijekáig terjedően, észak-déli irányban mindenütt megkerülhetetlenül jelen van. Szinte bizonyosra vehető, hogy ebben az esetben a társaság úgy regionálisan, mint minimum európai szinten az egyik legjelentősebb „játékossá” nőhette volna ki magát. Gondoljunk csak az Európát kelet-nyugati irányban átszelő földgáz- és kőolajvezetékekre…

„Hasonlóan elmulasztott lehetőségként kezelhető a közép-európai közös értéktőzsde létrehozásának sokszor felmerült, ám soha meg nem valósult ötlete”

Sajnos, a projektet a potenciális résztvevők közül soha senki nem akarta igazán. A nemzeti szempontok (pontosabban a tőzsdét vezető személyek egói) elsőbbséget élveztek egy olyan tőkepiac kialakításával, regionális szintű szabályozásával és elszámolásával szemben, ami technikailag megsokszorozta volna a régió tőkevonzó képességét. Ehelyett van egy jól működő varsói értéktőzsde, a többiek pedig a futottak még kategóriába tartoznak.

A jövőt tekintve nem lenne ördögtől való ötlet az olyan együttműködések szorgalmazása és a lehetőségek felderítése, melyek célja a régióban termelt hasonló, vagy közel azonos minőségű termékek közös marketingje, nyersanyagpiacok közösen történő megszerzése és hasonlók. A végeredmény pedig egy „made in the V4” feliratban, vagy regionális brand(ek)ben is megtestesülhet.