//Korridor, Königsberg, Kalinyingrád…
„Königsberget ma Kalinyingrádnak hívják, és lassan már Oroszország és a NATO ütközését kockáztatva hasonló módon egy korridor - amelyen keresztül az áruk és a személyek szabad áramlását egy Litvánia EU-csatlakozásának előfeltételeként kötött 2002-es egyezmény szavatolja - borzolja a kedélyeket. A köldökzsinór, amely az egykori német exklávéból mára orosz exklávévá alakult Kalinyingrádot, lánykori nevén Königsberget köti össze az anyaországgal” #moszkvater

Korridor, Königsberg, Kalinyingrád…

MEGOSZTÁS

Exklávé, Kalinyingrád, Suwalki, vasúti folyosó… Az elmúlt napokban ezekkel a szavakkal ismerkedett az immár öt hónapja a posztszovjet térségre fókuszáló európai közvélemény. S a többség nem nagyon értette, a jelenleg enélkül is kiélezett helyzetben miért provokálja a kis Litvánia a felbőszített Oroszországot, és kockáztatja a háború eszkalálódását, a harmadik világháború kitörését. Kinek az érdeke a feszültség növelése?

„Königsberget ma Kalinyingrádnak hívják, és lassan már Oroszország és a NATO ütközését kockáztatva hasonló módon egy korridor - amelyen keresztül az áruk és a személyek szabad áramlását egy Litvánia EU-csatlakozásának előfeltételeként kötött 2002-es egyezmény szavatolja - borzolja a kedélyeket. A köldökzsinór, amely az egykori német exklávéból mára orosz exklávévá alakult Kalinyingrádot, lánykori nevén Königsberget köti össze az anyaországgal” #moszkvater
„Königsberget ma Kalinyingrádnak hívják, és lassan már Oroszország és a NATO ütközését kockáztatva hasonló módon egy korridor – amelyen keresztül az áruk és a személyek szabad áramlását egy Litvánia EU-csatlakozásának előfeltételeként kötött 2002-es egyezmény szavatolja – borzolja a kedélyeket. A köldökzsinór, amely az egykori német exklávéból mára orosz exklávévá alakult Kalinyingrádot, lánykori nevén Königsberget köti össze az anyaországgal”
Fotó:EUROPRESS/Mikhail Golenkov/Sputnik/AFP

Korridor, Königsberg… A történelemben jártas olvasó joggal rezzen össze ezekre a szavakra. Az első világháború után a lengyel államiság helyreállásával ugyanis Németországot a szárazföldön egy folyosó választotta el a megfogyatkozott területű – egy része Lengyelországhoz került, a Memel vidéket pedig a litvánok csatolták el – Kelet-Poroszországtól. Ezt a helyzetet lehetőségei szerint ki-kihasználta az egyre magabiztosabb Lengyelország, amellyel igencsak felbőszítette az első világháború után a sebeit nyalogató Németországot. Aztán fordult a kocka, és az ominózus danzigi korridor kérdése végül a második világháborúhoz vezető casus belli lett.

„Königsberget ma Kalinyingrádnak hívják, és lassan már Oroszország és a NATO ütközését kockáztatva hasonló módon egy korridor – amelyen keresztül az áruk és a személyek szabad áramlását egy Litvánia EU-csatlakozásának előfeltételeként kötött 2002-es egyezmény szavatolja – borzolja a kedélyeket. A köldökzsinór, amely az egykori német exklávéból mára orosz exklávévá alakult Kalinyingrádot, lánykori nevén Königsberget köti össze az anyaországgal”

A második világháború végén a Németországtól elfoglalt területet 1946 előtt Königsbergnek nevezték. A terület központjának számító, egykor virágzó kapcsolatokkal rendelkező város tagja volt a Hanza kereskedelmi szövetségnek, illetve egy időben Poroszország fővárosa is volt. Miután a szovjetek annektálták a területet, a német lakosságot elűzték, és oroszokat telepítettek be. A hidegháborús években a Szovjetunió egyik legzártabb, és katonailag az egyik legfejlettebb területe volt.

„A mindössze 15 ezer négyzetkilométnyi, és mintegy 430 ezres lakosú orosz exklávét Litvánia, Lengyelország és a Balti-tenger határolja, így az anyaországtól legalább két ország választja el”

A személyek és áruk szállítására marad az említett, Belaruszon és Litvánián át vezető vasúti folyosó mellett a légi közlekedés és a Balti-tenger. A légteret azonban Litvánia már februárban lezárta az Oroszországból Kalinyingrádba tartó járatok előtt, ezzel a Balti-tenger feletti, két órával meghosszabbodott útvonalra kényszerítette a légitársaságokat. Aztán Litvánia a június közepén életbe lépett negyedik uniós szankciós csomagra hivatkozva most korlátozta a vasúti áruszállítást Kalinyingrád és Oroszország között. A korlátozás az áruk mintegy felét érinti, a tiltott áruk közé tartozik a szén, a fémek, az építőanyagok és a fejlett technológiai eszközök is.

„Ez a provokatív intézkedés még inkább feszültté tette Litvánia és Oroszország problémáktól amúgy sem mentes viszonyát”

Ez a keménykedés már csak azért sem érthető, mert néhány hete, miután egy képviselő beterjesztette a dumába, hogy érvénytelenítsék a litván függetlenség elismerését, Vilnius még attól tartott, hogy Oroszország elfoglalja az úgynevezett Suwalki-folyosót és ezzel megteremti a szárazföldi összeköttetést a vele államszövetségben lévő Belarusz és Kalinyingrád között.  A lengyel-litván határvidékről van szó, amely elválasztja Belarusztól és az anyaországtól a kalinyingrádi orosz enklávét. Ez különösebb nehézséget nem okozna Moszkvának, hiszen Kalinyingrád Európa egyik legmilitarizáltabb térségének számít. Az Észak-Írországhoz mérhető területen közel 200 ezer katona állomásozik. De telepítettek ide nukleáris robbanófejek hordozására alkalmas, 500 kilométeres hatótávolságú Iszkander-M rakétákat, vannak itt Sz-400-as típusú légvédelmi egységek, az idei év elején pedig még Kinzsal rakétákkal felszerelt MiG-31-es vadászgépek is érkeztek, amelyek szintén képesek nukleáris robbanófejek hordozására. Nem véletlenül nevezik a Suwalki-folyosót a NATO Achilles-sarkának, hiszen ennek elfoglalása elvágná a Balti országokat a szövetség többi tagállamától.

„Nagy bátorságra, vagy inkább vakmerőségre vall tehát a pár ezer fős hadsereggel rendelkező Litvániától, hogy elkezdte provokálni a felbőszült Oroszországot. Vajon saját szakállára cselekszik, vagy megrendelésre?”

Mindkét verzió logikus lenne. De menjünk sorjában, és kezdjük az első eshetőséggel. A jelenlegi helyzetben ugyanis nem áll túlságosan távol az Egyesült Államok két legközelebbi régióbeli szövetségesétől, Lengyelországtól és Litvániától, hogy az Ukrajnában dúló háborút kihasználva kiprovokálják az „orosz kérdés” lerendezését hosszú évtizedekre. Ha visszatekintünk az elmúlt öt hónapra, akkor megállapíthatjuk, amennyiben Varsón és Vilniuson múlna, már a harmadik világháború közepén lennénk.

„Jelen esetben például nem lenne meglepő, ha Litvánia egy Kalinyingrád körüli konfliktus kirobbantásával kényszerítené ki nyugati szövetségeseitől, mindenek előtt az angolszász hatalmaktól komoly katonai kontingens állomásoztatását a Baltikumban”

Litvánia területén ugyanis a NATO-nak még a mostani feszült helyzetben is csak 4 ezer katonája állomásozik, Vilnius ugyanakkor legalább 20 ezres kontingenst szeretne. Titkon pedig alighanem arra is gondolnak Vilniusban, hogy igazán a nukleáris elrettentés garantálná az ország biztonságát.

Ezt a forgatókönyvet valószínűsíti a Foreign Policy számára írt elemzésében a Cato Institute biztonságpolitikai szakértője, Emma Ashford is. Az elemző úgy látja, a tranzit korlátozásával Litvánia olyan konfliktusba szeretné belehúzni a NATO-t és az Egyesült Államokat, amely a Nyugatnak nem érdeke. Ashford megjegyzi azt is, hogy a mostani eset is mutatja, Vilnius sokkal inkább hajlik az Oroszországgal fennálló kapcsolatok lerombolására, mint Párizs, Berlin vagy akár Washington.

„Az is látszik, hogy Litvánia kihasználta erre az Európai Unió most életbe lépett egyik szankciós csomagját, és Brüsszelben csak most kezdik felfogni, mibe is keveredtek”

Legalábbis erről árulkodnak az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének egymást ütő szavai. Josep Borrell néhány napja még azt mondta, hogy Vilnius a szankciós csomagnak megfelelően cselekszik. Ezzel szemben most már arról beszél, hogy az EU nem akarja korlátozni a kalinyingrádi tranzitot, és enne k megfelelően, a félreértésekre okot adó megfogalmazásokat egyértelműsítve alakítja át az adott szankciókról szóló határozat szövegét. S miközben a baltiak még azt kommunikálják, hogy a jelenlegi korlátozások az első lépést jelentik afelé, hogy Oroszország elveszítse Kalinyingrádot – talán nem véletlen, hogy erre vonatkozó kijelentést néhány hónapja éppen az egyik volt lengyel védelmi miniszter tett – Vilnius vonakodása ellenére intenzíven folynak az EU és Litvánia közötti egyeztetések. Az minden esetre látszik, hogy az Európai Unió nem várt – csak értenénk, miért ­– ilyen határozott választ az intézkedésre Moszkvától. Talán az is megfordult már a brüsszeli bürokraták fejében, hogy a helyzet eszkalálódása esetén Moszkva teljesen elzárhatja a gázcsapot, amivel rendkívül nehéz helyzetbe hozná a nyugat-európai országokat. A katonai válaszról már nem is beszélve.

„De nem lepődhetnénk meg azon sem, ha az angolszász hatalmak utasítására keménykedne Vilnius, ezzel tesztelve Moszkva türelmét”

Egyes vélemények szerint Washingtont az sem nagyon zavarná – Kijevet biztosan nem –, ha kisebb kakaskodás alakulna ki a régióban, hiszen ez komoly erőket kötne le, amelyek hiányozhatnának az ukrajnai frontokról. Nem kizárt, hogy egy másik hasonló terület – ha jogi értelemben nem is orosz exklávé –, a Dnyesztermellék körül néhány hete megnövekedett feszültség hasonló célokat szolgált.

Persze, az esetleges ilyen akciók fordítva is elsülhetnek, hiszen ha Moszkva úgy gondolná, hogy elfoglalja a Suwalki-folyosót, a NATO igencsak nagy zavarban lenne. Ezzel egyrészt Ukrajnáról terelné el a Nyugat figyelmét, másrészt viszont tesztelné az északatlanti szövetség elszántságát. Ez persze a jelenlegi provokatív lépéseknél is veszélyesebb játék lenne, így e gondolatsort zárjuk is le. Az azonban biztos, hogy ebből a Kreml levonta a megfelelő következtetéseket. Mindenek előtt azt, hogy az exklávék és hasonló területek ellátását és védelmét a mostaninál is jobban meg kell szerveznie. Így például Oroszország újabb érvet kapott ahhoz, hogy a Donbassz feletti ellenőrzés megszerzése után – amennyiben ereje engedi – délnyugat felé nyomuljon tovább, ezzel pedig nemcsak a  tengertől vágná el Ukrajnát, de a Krím után megteremtené Oroszország és a Dnyeszteren túli szakadár terület közötti szárazföldi összeköttetést is.

MEGOSZTÁS

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.