Az OPEC++ országai között született megállapodás értelmében 10 millió hordóval kevesebb kőolajat termelnek ki naponta. Mindez nem elég, a megállapodás mégis történelmi.

Húsvétkor megszületett az OPEC+ tagországok, valamint a kartellhez de facto csatlakozó Egyesült Államok (OPEC++) közötti megállapodás a kőolaj-kitermelés korlátozásáról. Az egyes elemzők által történelminek méretűnek aposztrofált, összességében napi 10 millió hordós kitermelés-visszafogás eredményeképpen a piacokon – nem történt semmi. Pontosabban a húsvét utáni első kereskedési napon, április 14-én a londoni és New York-i határidős tőzsdék jegyzései 0,5-1 százalék közötti gyengülést mutattak. Az ok egyszerű.

„A világ olajkereslete a koronavírus-járvány előtti, nagyjából napi 100 millió hordós felhasználásról e sorok írásakor 20-30 millió hordóval esett vissza. Ezt minden további nélkül minősíthetjük összeomlásnak”

A kereslet eltűnéséhez járul a tárolókapacitások több mint fél éve tartó teljes kihasználtsága. Magyarul, a világ úszik az olajban. A határidős tőzsdei jegyzések még relatíve optimista képet mutatnak, a fizikai piacon megkötött tényleges adásvételi ügyletek a tőzsdei, fajtától függően 21-28 dollár/hordós árakhoz képest 5-10 dollár/hordós diszkonttal jönnek létre. A valós ár tehát 17-25 dollár körül van.

Figyelembe véve a járványügyi helyzetet, és a világgazdaság állapotát, különösebb jóstehetség nélkül kijelenthető, hogy

„a jelenlegi árszintek megmaradása, avagy emelkedése nem kartell- megállapodásoktól, hanem a kereslet megélénkülésétől, és csakis attól függ”

Ha a világ elkezd több olajat használni, az árak emelkedni fognak. Ha a kereslet a mostani szinten marad, avagy tovább süllyed, nincs az a politikus, beleértve az Egyesült Államok elnökét is, aki az árakat akár mások fenyegetésével, akár egyéb módon képes lenne feljebb imádkozni. Donald Trump – kevésbé tiszta pillanataiban – az amerikai olajipart védő vámok és esetleges exporttilalom bevezetésével fenyegetőzik, míg a G-20 országok a hazai olajiparukat próbálják valamiféle önkorlátozásra rábírni. Mexikó például – hosszas alkudozás után – az amerikaiak által kért (és nem követelt!) 350 ezer hordó/napos csökkentésből kegyeskedett 100 ezer hordónyit felvállalni azzal a feltétellel, hogy a határ túloldalán legalább 250 ezer hordóval szintén csökkentenek.

Trump idézett büntető elképzelése nyilván nem maradt ismeretlen Szaúd-Arábia előtt. A királyság ugyanis április első hetében 14 millió hordó kőolajat indított útnak az amerikai finomítók felé, amelyek – elfelejtvén a hazai olajipar támogatását – nyilván ki akarják használni az olcsó árakat.

„Az effajta nemzetietlen magatartás azonban arrafelé természetes, miután a palaolaj-társaságok számára a mostani árszint a véget jelenti”

Az olcsó hitel évtizedében, 2010 és 2020 között több mint 200 milliárd dollár adósságot felhalmozó, emellett iparági szinten egyetlen dollár profitot sem produkáló(!) iparág összeomlása megkezdődött. A fő finanszírozók, úgymint a J. P. Morgan, Wells Fargo, a Bank of America és a Citibank már a társaságok vagyontárgyait foglalják, számláikat zárolják, a hiteleket felmondják. A legnagyobb méretű vesztes vélhetőleg az Occidental Petroleum lesz, amely 2019 augusztusában 40 milliárd dollárért – hitelből – vásárolta fel a palaolaj-kitermelő Anadarko Petroleumot. Most arra buzdítja alkalmazottait, hogy kongresszusi képviselőiknek írjanak, állami segítséget kérve a cég részére. Armand Hammer forog a sírjában…

„A mexikóiak által kért mérséklést nem lesz nehéz végrehajtani. Az amerikai napi 7,7 millió hordós palaolaj-kitermelés gyakorlatilag lenullázódhat, lezárva ezzel az Egyesült Államok rövid olajexportőri időszakát”

Ehhez jön a kanadai olajkutak lezárásából fakadó 1,1-1,7 millió hordó kiesése. Kanadában, ha lehet, még rosszabb a helyzet, ugyanis szűk keresztmetszetet jelent a tároló- és továbbító kapacitások elégtelen volta. Egyes tartományokban negatív kőolajárak alakultak ki, azaz a kitermelők fizetnek azért, ha valaki elviszi az olajat. Ez Észak-Amerikában összesen közel 10 millió hordó/nap kiesés, ami az OPEC+ egyezménnyel együtt már 20 millió hordót jelent. És ez már valami.

„A drágán üzemelő források elzárásával néhány hónapnyi bizonytalanság után egyensúly-közeli helyzet alakulhat ki a piacon. Ha a kereslet nem csökken tovább, az árak a jelenlegi szinten stabilizálódnak. Ez az állapot egészen addig fog tartani, amíg az olaj és termékek iránti igény nem kezd újra növekedni”

Mindebből látható, hogy az olajpiacon – végső soron – nem az OPEC, vagy az OPEC+, vagy az OPEC++ irányít többé. Az amerikai olajipart- ellentétben az orosz kollégákkal – az állam nem fogja megmenteni, vagy segíteni, hiszen nem tulajdonos, vagy hitelező. Szabadpiaci kapitalizmus működés közben – az erősek túlélik, a gyengék elbuknak. Ámde a történetnek még nincs vége.

A szaúdi királyság állami befektetési alapja az elmúlt héten milliárd dolláros értékben vásárolt európai olajcégek (Shell, British Petrol, Total, stb.) részvényeiből. Ezzel fel is függesztette a szaúdi gazdaság olajtól való függőségét mérsékelni hivatott tervet. Az olajnak van jövője…különösen ilyen árszintek mellett.

És mi a helyzet Oroszországgal? Nos, ők nem fogják bezárni kútjaikat – ennyi előnye mindenképpen van annak, hogy az orosz állam, mint tulajdonos, érdekelt a hazai olajiparban. Rendkívüli helyzetek idején jól jön az ilyesmi. Piacaikat nem fogják elveszíteni, mert sem a Gazpromot, sem a Lukoilt, sem a Rosznyeftyet nem fenyegetik holmi hitelezők.

„Oroszország, jelenlegi veszteségei ellenére jól jön ki az olajipar fennállása óta legnagyobb válságból”

Túl fogják élni, ellentétben az amerikai független, magántulajdonú társaságokkal, amelyeknek a jövője teljes mértékben attól függ, vajon visszaállhat-e, és mikor, az 50 dollár/hordó feletti kőolajár. Nos, és attól is, vajon, lesz-e olyan kereskedelmi bank, vagy más pénzügyi forrás, aki újra beszáll a palaolaj-bizniszbe. Bár utóbbi felől nincs kétségem.

A fentiekben leírtak meggyőzően cáfolják a világsajtóban a mai napig jelen lévő, orosz-szaúdi olajár-háborúról, avagy az orosz-szaúdi, az amerikai palaolaj-ipart megsemmisíteni kívánó összeesküvésről szóló elemzéseket. Ilyesmiről nincs szó. Ki az, aki szerint az olajárak magasabbak lennének ma, amennyiben márciusban Bécsben megállapodás születik? Az élet a legnagyobb összeesküvő.

„Megértük, amit soha, senki nem gondolt volna: Amerika de facto belépett az OPEC-be. De minek?”

Jó néhány éve egy tőzsdei kereskedő barátomat megkérdeztem, miért megy fel egy bizonyos értékpapír ára. Válasz: „Mert több a vevő, mint az eladó”. Aki ezt a szempontot nem felejti el, miközben az olajpiacot vizsgálja, bízvást reális eredményre jut.