„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
„Dzsaparov ugyanakkor nem köteleződött el teljesen egyoldalúan Oroszország mellett. Jellemző, hogy néhány nappal Putyin előtt Vang Ji kínai külügyminiszter is Biskekben járt, november elején pedig Dzsaparov látogatott Washingtonba a többi közép-ázsiai vezető társaságában”
Fotó:EUROPRESS/Vyacheslav OSELEDKO/AFP
2020 őszén másfél évtizeden belül harmadszor került sor nagy, hatalomváltáshoz vezető zavargásokra Kirgizisztánban. 2005-ben a „tulipános forradalom” vetett véget Aszkar Akajev uralmának, 2010-ben Kurmanbek Bakijevet kényszerítette emigrációba egy újabb, etnikai összetűzésekhez is vezető zavargás, öt évvel ezelőtt pedig Szooronbaj Dzsejenbekov volt kénytelen távozni posztjáról a parlamenti választásokat követő tüntetéssorozat nyomán. Az akkori akciók nyertese Szadir Dzsaparov, egy a börtönből kiszabadított politikus lett, aki fordulatot hajtott végre Kirgizisztán politikai életében.
„Kirgizisztán évtizedeken át a térség legdemokratikusabb államaként volt ismert. Az ország pártjai – vagy inkább klánjai – valódi versengésben voltak a hatalomért, és még ha pozícióba kerülve a korrupcióval és hatalommal való visszaéléssel kapcsolatos vádak nem is kerülték el a kirgiz vezetőket sem, nem alakult ki olyan, évtizedeken át tartó, erős elnöki hatalomra épülő rendszer, mint a négy másik közép-ázsiai országban”
Ezzel persze együtt jártak a fentebb említett, olykor súlyos áldozatokkal járó zavargások is, a vezetőváltás nem mindig a választófülkékben történt meg. Sőt, tulajdonképpen Almazbek Atambajev volt az egyetlen választott elnök, aki szabályos keretek között adta át a hatalmát mandátuma lejárta után 2017-ben, utódja, a később megbuktatott Dzsejenbekov alatt azonban ő is börtönbe került. Atambajev letartóztatása 2019-ben szintén zavargásokkal járt együtt, és ugyan a volt elnököt Dzsaparovval együtt kiengedték egy évvel később a tüntetések alatt, az új vezetés riválisaként végül visszakerült a börtönbe, és csak nemzetközi nyomásra, 2023-ban engedték ki. Atambajev elődjeihez hasonlóan emigrációba vonult, távollétében pedig elítélték.
„Az ország azonban nemcsak az egyik legdemokratikusabb volt a térségben, de az egyik legszegényebb is”
Ebben a politikai instabilitás mellett persze a jelentősebb nyersanyagkincsek hiánya, az egyre növekvő népesség, és az energiahiány játszotta is fontos szerepet játszott. Az ország energiaellátása jórészt a hegyi gleccserek által táplált folyókon létesített vízerőművekre épült – nem véletlen, hogy a térség államainak egymással kapcsolatos vitái elsősorban a vízkincsek feletti ellenőrzésről szólnak, beleértve a kirgiz-tádzsik határvitákat is –, a hótakaró visszahúzódása az elmúlt években pedig energiaválság felé sodorja az országot.
„Dzsaparov pedig, aki börtönbe kerülve maga is megtapasztalta a kirgiz demokrácia árnyoldalait, ebben a környezetben olyan irányba indult el, amelytől a térség néhány állama távolodni látszik az elmúlt években”
Miközben Üzbegisztán és Kazahsztán is igyekszik, ha korlátozottan is, de „liberalizálni” politikai és gazdasági rendszerét, nagyobb teret engedve a politikai versenynek és a véleményszabadságnak, Kirgizisztán jelenlegi vezetését éppen azzal vádolják, hogy korlátozni próbálja a politikai szabadságot. Dzsaparov egyik első reformja valóban az alkotmány olyan irányú módosítására irányult, amely jelentősen növelte az elnöki jogköröket a parlament kárára, és az elmúlt években fellépett az olyan, külföldről finanszírozott sajtótermékek és „civil” szervezetek ellen is, amelyek aktív szerepet vállaltak a korábbi zavargásokban. Sőt, a választások előtt több ellenzéki politikust is letartóztattak zavargások előkészítésének gyanújával, köztük az említett exelnök fiát, Kadirbek Atambajevet is.
„Dzsaparov azt állítja, a szavazatvásárlás és a nép akaratának az ignorálása vezetett a korábbi zavargásokhoz, és ezeknek a jelenségeknek a kiküszöbölését szolgálja az idei választási reform is. Megszüntették a listás mandátumokat, helyette harminc, nagyjából egyforma körzetre osztották az országot, ahonnan három-három képviselő juthat be a Zsogorku Kenes nevű törvényhozásba”
Közülük legfeljebb ketten lehetnek ugyanazon nem képviselői – ezzel az intézkedéssel Dzsaparov a nők politikai szerepvállalását kívánja elősegíteni, ami az elmúlt években a térség több államában is egyre nagyobb prioritást élvez. Ezt a trendet a térségben az egyre fiatalodó lakosság értékrendjében beálló változások hívhatták életre: a nyugatias eszmék és viselkedésminták terjedésének figyelembe vétele mellett azonban annak ellenkezőjével, az iszlamista radikalizmussal szembeni ellenállásnak is szerepe van ebben.
Az új parlamentben ismét az elnök hívei lesznek többségben. Ez azért sem meglepő, mert az induló pártok többsége nyíltan támogatja az elnököt. A parlamenti választás azonban nem keltett túlzott izgalmakat még az országon belül sem. Hasonlóan a 2021-es, megismételt választásokhoz és eltérően a zavargásokhoz vezető 2020-as szavazástól, a részvételi arány rendkívül alacsony volt.
„Sokak szerint az idei, egyébként előrehozott választásra csupán azért volt szükség, hogy bebetonozzák az elnök hatalmát, és jó előre megszabaduljanak a potenciális riválisaitól a 2027-es elnökválasztás előtt”
A hivatalos indoklás azonban, ami miatt az előző parlament idejekorán feloszlatta magát, az volt, hogy az eredetileg tervezett, 2026 végi időpont túl közel esett volna az elnökválasztásokéhoz. Utóbbi egyébként vélhetően valóban számíthatott a döntésnél, azonban nem annyira a lebonyolítási nehézségek miatt. Könnyen lehet, hogy az országban gyakori zavargások lehetőségét akarták kizárni az elnökválasztást megelőzően.
Ez a félelem azonban annyiban tűnik alaptalannak, hogy a kirgiz lakosság is érzékelheti a parlament súlyának csökkenését. Az elnök mellett valódi befolyással talán csak annak régi szövetségese, Kamcsibek Tasijev miniszterelnök-helyettes, az Állami Nemzetbiztonsági Bizottság – azaz a belső titkosszolgálat – vezetője bír.
„Ellenfeleik persze Dzsaparovot és Tasijevet is korrupcióval és visszaélésekkel vádolják, a kirgiz társadalmat azonban ez már nem mozgatja meg úgy, mint a korábbi években. Ennek egyik oka talán abban keresendő, hogy Kirgizisztán jelentős gazdasági növekedést tudott felmutatni az elmúlt években – egészen pontosan az orosz-ukrán háború kirobbanása óta”
A közép-ázsiai ország egyike lett azoknak a köztes állomásoknak, amelyeken keresztül a szankcionált áruk Oroszországba érkezhetnek, az orosz vállalkozások kitelepülése és az áruforgalom növekedése pedig az elmúlt években jelentősen hozzájárult az IMF adatai szerint 9 százalékos GDP-növekedéshez, amely az idei évre vonatkozó prognózisok szerint még mindig elérheti a 8 százalékot. Ennek megfelelően természetesen a kirgiz vezetés a hagyományosan szoros gazdasági kapcsolatok mellett a jó politikai viszony fenntartására is törekszik Moszkvával. Ennek egyik mutatója Vlagyimir Putyin biskeki látogatása közvetlenül a parlamenti választás előtt, amely során az orosz elnök megerősítette, hogy a belpolitikai stabilitás a két ország együttműködése szempontjából is kiemelt fontossággal bír.
„Dzsaparov ugyanakkor nem köteleződött el teljesen egyoldalúan Oroszország mellett. Jellemző, hogy néhány nappal Putyin előtt Vang Ji kínai külügyminiszter is Biskekben járt, november elején pedig Dzsaparov látogatott Washingtonba a többi közép-ázsiai vezető társaságában”
Mind Kína, mind az Egyesült Államok az ország közlekedési infrastruktúrájában érdekelt. Míg tavaly megkezdődött a kínai Kasgart az üzbegisztáni Andizsannal összekötő vasútvonal építése, addig idén februárban egy amerikai és egy kirgiz vállalkozás kötött megállapodást egy Karakol és Makmal közötti, kelet-nyugati irányú vasútvonal építését illetően. Az ásványi kincsekben több szomszédjánál is kevésbé gazdag ország tehát elsősorban központi elhelyezkedését igyekszik előnyére kihasználni, és az újjáéledő belső-ázsiai kereskedelmi útvonalak egyik csomópontjává válni. Ez a szankciók által teremtett lehetőség végeztével is biztosíthatja az ország hosszútávú gazdasági gyarapodását. Márpedig erre nagy szüksége lesz a továbbra is jelentős vagyoni egyenlőtlenséggel, közszolgáltatási problémákkal és egy ezek miatt elégedetlen, növekvő fiatalsággal jellemzett országban.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
