„Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van,
hanem oda, ahova majd érkezik.”
hanem oda, ahova majd érkezik.”
Eurázsia Központ
„Kína űrprogramja az elmúlt évtizedekben jelentős fejlődésen ment keresztül, és ma már a világ vezető űrhatalmai között tartják számon”
Fotó:EUROPRESS/AFP
Kína útja a világűr meghódítása felé hat évtizedes múltra tekint vissza, kezdve az 1964-es rakéta indítással és annak visszatérésével. Hat évvel később, 1970-ben a Szovjetunió, az Egyesült Államok, Franciaország és Japán után Kína lett az ötödik ország, amely önerőből, más űrhatalmak segítsége nélkül indított mesterséges műholdat, méghozzá a Dong Fang Hong 1-et. Az 1980-as években, Teng Hsziao-ping vezetése alatt Kína űrprogramja szervezettebbé vált, és a „863-as Projekt” nevű tudományos és technológiai fejlesztési program irányítása alá került.
„Ez az négy irányvonal alapozta meg a <921-es Projektet>, amely 1992-ben kijelölte az ország céljait, mint például űrhajósok küldését az űrbe, illetve egy űrállomás megépítését a világűrben”
Peking 1993-ban létrehozta az ország nemzeti űrügynökségét, a Kínai Nemzeti Űrügynökséget (China National Space Administration – CNSA). Ez az intézményi támogatás lehetővé tette, hogy Kína 1999-ben elindítsa első ember nélküli űrhajóját, 2003-ban pedig Kína harmadik nemzetként küldött embert az űrbe a Shenzhou-5 küldetéssel, amely során Yang Liwei 21 órát töltött az űrben. Azóta Kína számos ilyen küldetést hajtott végre, amelyben embereket küldtek az űrbe.
„Kína űrprogramja az elmúlt évtizedekben jelentős fejlődésen ment keresztül, és ma már a világ vezető űrhatalmai között tartják számon”
Az ambiciózus célok, és a jelentős beruházások révén Kína sikeresen fejlesztett ki saját űreszközöket, hajtott végre látványos küldetéseket, és hozott létre egyre bővülő nemzetközi együttműködéseket. Hszi Csin-ping kínai elnök 2022. októberi 20. pártkongresszusán elmondott beszédében az űrinfrastruktúrát a Kínai Kommunista Párt legitimitásának kritikus elemeként azonosította. Az űr Kína és az Egyesült Államok közötti stratégiai verseny szerves részét képezi, és kulcsfontosságú eleme nemzeti hatalmának.
„Kína holdkutatási programja is nagy sikereket ért el”
A Chang’e-3 2013-ban sikeresen landolt a Holdon. Azóta Kína űrtevékenysége robbanásszerűen megnőtt a hatótávolság, a frekvencia és az ambíciók tekintetében is. A 2018 végén felbocsátott Chang’e-4 igazi űrszenzációt biztosított az országnak, először tudtak ugyanis végrehajtani sikeres leszállást a Hold sötét oldalán. A Chang’e-5 újabb ugrást jelentett, friss mintákat gyűjtött az Oceanus Procellarumból, és egy összetett háromhetes küldetés után a Földre szállította a mintákat elemzésre. A végeredmény 1731 gramm értékes holdanyag volt, amely új betekintést engedett a Hold vulkáni történetébe és rámutatott, hogy regolitjának víztartalma váratlanul magas. 2024 nyarán a Chang’e-6 holdmodul visszatért a Földre, és sikeresen teljesítette történelmi küldetését, hogy először gyűjtsön mintákat a Hold túlsó oldaláról, ami jelentős előrelépést jelent Kína ambiciózus űrprogramja felé.
„Aztán 2020-ban a Tianwen-1 küldetés leszállt első roverével a Marson, 2022 végére pedig Kína befejezte a Tiangong Űrállomás építését, a további bővítési tervek pedig már folyamatban vannak”
Ezek a tervek hamarosan megtérülnek, hiszen a Nemzetközi Űrállomást a tervek szerint 2031-ben leállítják, és amikor ez megtörténik, a Tiangong lesz az egyetlen űrállomás. Mindeközben a jelenlegi évtized végére Kína azt tervezi, hogy űrhajósokat küld a Holdra, fel akarja fedezni a külső naprendszert, és a 2029-ben induló Tianwen-4 küldetése révén pedig a Jupiter 95 holdjának egyikét (Callisto) szeretné közelebbről is megvizsgálni, valamint az Uránuszig is el akarna repülni.
„Kína egyik legfőbb célja, hogy még az évtized vége előtt űrhajósokat juttasson a Holdra”
Ez olyan célkitűzés, amelyre Kínának jó esélyei vannak a rakétatechnika, a személyzettel ellátott űrrepülés és a robotos Hold-küldetések terén elért fejlődése alapján. Az ország fő űrvállalkozója, a China Aerospace Science and Technology Corporation (vagy CASC) új rakétát fejleszt, a Long March 10-et, amely 27 tonnát képes Hold körüli pályára állítani. A leszállás nem csupán a zászló kitűzéséről szólna, hanem beleillik a Nemzetközi Holdkutató Állomás néven ismert tágabb tervbe.
Ehhez Kína egy állandó, kezdetben robotizált bázis felépítését tervezi a Holdon. Az ország jelenleg nemzetközi partnereket keres a megaprojekthez. A finanszírozástól, a technikai akadályoktól, és egyéb változóktól függően ez geopolitikailag feszült versenyfutásba fajulhat, hogy megtudják, ki veti meg először a lábát a Holdon.
„A köz- és a magánszektor is összefonódik a kínai űrrel kapcsolatos infrastrukturális projektekben, beleértve az Övezet és Út (BRI) űrkomponensét. A <Space Silk Road> néven is emlegetett kezdeményezés ugyanis magában foglalja a műholdakat, a navigációt és a helymeghatározást”
Technológiai szempontból Kína már most is a világ egyik legjelentősebb űrhatalma, amely jelentős szakértelemre tett szert az évek során. És míg a korábbi missziók a kínai kutatók adatszolgáltatására összpontosítottak, a nemzet egyre inkább nemzetközi együttműködések kialakítására törekszik. Az USA-val folytatott kormányzati szintű együttműködést azonban úgy tűnik, hogy erősen korlátozzák a geopolitikai feszültségek.
Egyesek azzal érvelnek, hogy a tudományos együttműködés segíthet a rivális szuperhatalmak közötti feszültségek oldásában, de jogi akadályai is vannak az együttműködésnek, beleértve az úgynevezett Wolf-módosítást, egy 2011-es törvényt, amely nagy akadályokat állít a NASA kínai szervezetekkel való együttműködése elé.
„Az űrprogramokra fordított globális kormányzati kiadások rekordot döntöttek, körülbelül 117 milliárd dollárt tettek ki. Ebből az Egyesült Államok kormánya 2023-ban mintegy 73,2 milliárd dollárt költött űrprogramjaira, ezzel a világ legnagyobb űrkiadásokkal rendelkező országává vált. Az Egyesült Államokat Kína követte, több mint 14 milliárd dollárral az űrprogramokra fordított állami kiadásokkal”
Kína kereskedelmi űrszektora 2023-ban Kína 67 rakétaindításából 17-et kereskedelmi űrszereplők hajtottak végre. 2023 júliusában a LandSpace, Kína egyik első kereskedelmi űr vállalata, metánfolyékony oxigén meghajtású rakétát fejlesztett ki, ami az első ilyen típusú rakéta. 2023 elején két másik kínai vállalat, a Hong Kong Aerospace Technology Group és a Touchroad több mint 1 milliárd dollár értékű szándék nyilatkozatot (MOU) írt alá Dzsibuti kormányával Kína első külföldi űr kikötőjének megépítésére. Dzsibuti egyébként Kína egyetlen külföldi haditengerészeti bázisának ad otthont. Az MOU részeként az űrkikötőt 2027-re tervezik befejezni, és 30 évig közösen kezelik, mielőtt átadnák a Dzsibuti kormánynak.
„Az állami tulajdonú China Satellite Network Group, amely az amerikai SpaceX Starlinkjéhez hasonlóan egy globális internet konstelláció részeként 2024 és 2029 között akár 26 ezer műhold felbocsátását tervezi”
Az állami és a magánszektor összefonódik Kína űrkapcsolatú infrastruktúra projektjeiben is, köztük a már említett Övezet és Út kezdeményezés űrösszetevőjében, az úgynevezett Űrselyemútban, amely műholdakat, navigációt és helymeghatározást foglal magában. Kína BeiDou műholdas navigációs rendszere, amely a GPS alternatívája, 45 műholdat és 120 földi állomást működtet, és célja, hogy „digitális ragasztóként” szolgáljon Kína BRI infrastruktúra projektjeihez, amelyek Kelet-Afrikától a Csendes-óceán déli részéig terjednek.
A CNSA által vezetett navigációs rendszer eredetileg katonai célokra készült, de most már magáncégekkel és külföldi kormányokkal közösen működtetik polgári célokra is. Ez a világ legnagyobb ilyen rendszere, és olyan szintű precizitást ért el, amely aggodalmakat váltott ki az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban. Sok BRI-partner ország azonban egyre nagyobb érdeklődést mutat a BeiDou szolgáltatásainak igénybevétele iránt a polgári navigációtól a rakéta követéséig.
„A fent említett eredményeket, és annak hatását figyelemmel kísérik Kína partnerei és versenytársai is”
Ez a növekvő állami és magánűrszereplőkből álló sűrű hálózat meghatározza majd Kína nemzetközi szintű szerepét is. Peking 2022-es fehér könyvében megfogalmazott ambíciói között szerepel az is, hogy az ország vezető szerepet töltsön be a robusztusabb nemzetközi űrkormányzati keretrendszer kidolgozásában, a nemzetközi szabályalkotásban való aktív részvételén, és a saját nemzeti űrtörvény megalkotásán keresztül.
Az elmúlt nyolc évben Kína legalább 46 megállapodást írt alá 19 országgal és négy nemzetközi szervezettel a globális űrbeli együttműködés előmozdítása érdekében. 2016-ban Kína együttműködési szándék nyilatkozatot írt alá az ENSZ Világűr irodájával (United Nations Office for Outer Space Affairs – UNOOSA) a Tiangong űrállomás minden ENSZ-tagállam számára történő használatának kiterjesztésére. Az UNOOSA igazgatója 2024 áprilisában méltatta Kína Tiangong űrállomáson folytatott együttműködési erőfeszítéseit, az emberiség számára nyújtott előnyként hivatkozva ezekre.
„Az ilyen típusú nemzetközi együttműködés jelentős diplomáciai sikereket hozott Peking számára”
Például az UNOOSA-val együttműködve Kína olyan új űr szereplőkkel is együtt dolgozik, mint Szaúd-Arábia, hogy kísérleteket végezzenek az űrben a Tiangong fedélzetén. Emellett más Öböl-menti országokat is meghívott közös küldetésekben való részvételre az űrállomásán, továbbá „finanszírozott, épített és fellőtt” műholdakat olyan országok számára, mint Laosz és Pakisztán, amelyekkel szoros kapcsolatokat ápol.
„Ezek a lehetőségek lehetővé teszik Kína számára, hogy olyan piacon versenyezzen, amelyet régóta az Egyesült Államok dominál”
Kína szoros partnerséget alakított ki Oroszországgal is, amely még mindig jelentős űrhatalom. A Nemzetközi Holdkutató Állomás (International Lunar Research Station – ILRS) Kína és Oroszország közös kezdeményezése, melynek célja egy bázis létrehozása a Hold déli sarkán. A tervek szerint 2050-re az ILRS teljes mértékben működőképes lesz a holdkutatásban, és annak kilövőállomásai támogatják majd az emberi részvétellel zajló bolygóközi küldetéseket.
Tizenhárom ország támogatja az ILRS programot, legutóbb Szenegál csatlakozott Kínához, Oroszországhoz, Venezuelához, Fehéroroszországhoz, Pakisztánhoz, Azerbajdzsánhoz, Dél-Afrikához, Egyiptomhoz, Nicaraguához, Thaiföldhöz, Szerbiához és Kazahsztánhoz. Ez az ILRS körüli növekvő partnerség az Egyesült Államok által vezetett Artemis egyezmény riválisának tekinthető.
Ezek a nem kötelező érvényű egyezmények megerősítik az 1967-es Világűrszerződés rendelkezéseit, az Egyesült Államoknak a szerződésben engedélyezett erőforrás-kitermelésre vonatkozó értelmezése alapján. Harminckilenc ország csatlakozott az egyezményhez, köztük India és az Egyesült Államok számos közeli szövetségese, köztük Kanada és Dél-Korea. Ugyanakkor ezek közül az országok közül néhány – Franciaország, Németország, India és Japán – Kínával is együttműködik a Tiangonggal kapcsolatos projektekben.
„Kína űrprogramja napjainkra az ország globális hatalmának egyik kulcstényezőjévé vált, amely nemcsak technológiai fejlődést, hanem geopolitikai és gazdasági előnyöket is biztosít”
A folyamatos innovációval és a növekvő nemzetközi együttműködésekkel Kína képes kihívást jelenteni az Egyesült Államok vezető szerepére az űrkutatás terén. A Mars és Hold missziók, illetve a saját űrállomásuk fejlesztése is azt mutatja, hogy Kína hosszú távú célja nem csupán a technológiai versenyfutásban való helytállás, hanem a világűr jövőjének formálása, amely jelentősen átalakíthatja a nemzetközi űrszektort.
Kína egyre bővülő űr partnerei között figyelemre méltó kivételt képez az Egyesült Államok. Kína nem vesz részt számos kulcsfontosságú nemzetközi partnerségben, ugyanis az Egyesült Államok Kongresszusa a Wolf-módosítással (2011) megtiltotta a NASA-nak, hogy szövetségi forrásokat használjon fel Kínával való kétoldalú űr együttműködésre. Ezen kívül az Egyesült Államok Nemzetközi Fegyverkereskedelmi Szabályozása keretében korlátozza a műhold alkatrészek Kínába történő exportját, amennyiben úgy véli, hogy ezek a szállítmányok katonai fenyegetést jelenthetnek. Egy nemrégiben tartott amerikai kongresszusi meghallgatáson a NASA vezetője, Bill Nelson kijelentette, hogy Kína „polgári űrprogramja katonai program”.
„A Nemzeti Hírszerzési Igazgatóság (Office of the Director of National Intelligence – ODNI) 2023-as jelentésében Kína űr ágazatát az Egyesült Államok biztonságát fenyegető tényezőként írta le”
Kiemelte az ország célkitűzését, miszerint 2045-re túlszárnyalja az Egyesült Államokat, ami „csökkentheti az Egyesült Államok befolyását a katonai, technológiai, gazdasági és diplomáciai területeken”. Az elsődleges aggodalom – és az egyik ok, ami a kongresszusi tiltást motiválta – a Kínai Néphadsereg (PLA) szerepe olyan területeken, mint a navigáció és a műholdas felderítés. Washington szövetségesei is felmondtak szerződéseket Kínával biztonsági aggodalmak miatt. 2020-ban a Svéd Űrközpont (Swedish Space Corporation – SSC) úgy döntött, hogy nem újítja meg a szerződést egy kínai földi állomásra a svédországi Kirunában, mert aggályok merültek fel, hogy az állomáson gyűjtött adatokat katonai hírszerzésre is fel lehetne használni, ami megsértené az SSC használati feltételeit. Ugyanebben az évben az SSC nem újította meg más szerződéseit sem Kínával ausztráliai és chilei földi állomásokra vonatkozóan.
„A CNSA és az Európai Űrügynökség (European Space Agency – ESA) közötti űrbeli együttműködést szintén befolyásolták ezek az aggodalmak. Az európai űrhajósok látogatása a Tiangong űrállomásra 2022-re volt ütemezve, de ezeket a terveket az ESA felfüggesztette. Ez a felfüggesztés annak ellenére történt, hogy a CNSA és az ESA korábban több területen, köztük a Hold és a mélyűr kutatásában is együttműködtek”
Kína űrprogramja hat évtized alatt a világ egyik legjelentősebb űrhatalmává tette az országot, elérve olyan mérföldköveket, mint az emberi részvétellel zajló űrutazások, a holdkutatás, a Mars-missziók és egy saját űrállomás megépítése. A geopolitikai célokkal is összefonódó program nem csupán technológiai fejlődést hozott Kína számára, hanem diplomáciai és gazdasági előnyöket is, hiszen az ország kiterjedt nemzetközi együttműködésekkel és partnerségekkel, valamint a BeiDou navigációs rendszerével a globális űrkutatás meghatározó szereplőjévé vált. Az Egyesült Államokkal való fokozódó űrverseny, valamint az új űrprojektek, mint a Nemzetközi Holdkutató Állomás vagy a „Space Silk Road”, tovább erősítik Kína pozícióját a világűrben, ami hosszú távon átrendezheti a nemzetközi űrszektort, és kihívást jelenthet az Egyesült Államok dominanciájára. A globális űr irányítás kereteiben való aktív részvétel révén Kína tovább kívánja növelni befolyását, miközben saját űrtörvénye, és az egyre bővülő technológiai fejlesztések révén a világűr jövőjének alakításában is vezető szerepre törekszik.
Az elemzést készítette: Zoltai Alexandra
(A cikk eredetileg az eurazsiamagazin.hu portálon jelent meg, a cikk itt olvasható.)
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
