„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Csiki Attila írása a #moszkvater.com számára
„De sok fejedelme, nagyfejedelme volt az orosz történelemnek – igaz, ez utóbbi mindig csak egy -, míg kikristályosodott az öröklési rend, ami a Rurik-dinasztia, majd a Romanovok trónutódlását szabályozta”
Így az orosz történelem legendás hősei közül jól ismertek azok a fejedelmek, mint Alekszandr Nyevszkij, aki előbb 1240-ben a svédeket a Néva-Izsora torkolatnál, majd két évvel később a Német Lovagrendet verte meg a befagyott Csúd-tavon (Eizenstein: A jégmezők lovagja), vagy, mint Dmitrij Donszkojról, aki 1380-ban Kulikovónál az orosz fejedelemségek egyesített hadaival a mongolok feléledő befolyásolási kedvét vette el. Ugyanolyan hősök ők, mint Hunyadi János, akik ráadásul született hercegek voltak, később fejedelmek, nagyfejedelmek. Utódaikhoz, azaz Ivánhoz, Péterhez, Katalinhoz, Sándorhoz és Miklóshoz mérhetők.
„De sok fejedelme, nagyfejedelme volt az orosz történelemnek – igaz, ez utóbbi mindig csak egy -, míg kikristályosodott az öröklési rend, ami a Rurik-dinasztia, majd a Romanovok trónutódlását szabályozta”
E cikk az orosz fejedelemségek itáliai diplomáciai kapcsolatok kezdeteiről és az orosz ortodox egyház Bizánctól történt függetlenné válásáról, valamint a Moszkva felemelkedésének okait bemutató cikkek közös témakörének kiegészítő lezárása. Önállóan is informatív, de azokkal együtt teljesebb képet ad.
Kezdődött minden Rurikkal, a varég harcossal, aki testvéreivel és társaival érkezett a Ladoga vizére, megalapította Novgorodot, hogy folytassa a „szokásos üzletmenetet”. Egy kis zsákmányszerzés, majd visszatérve, immár konszolidáltan kereskedés, „business as usual”. A novgorodi legenda szerint a környékbeli orosz törzsek királyukká emelték, hogy teremtsen közöttük rendet. Rurikék magukkal hozták azt az államszervezési képességet, amit a viking kalandozások során Nyugat-Európában is bizonyítottak, s amihez hasonlóval rendelkeztek Árpádék – valószínűleg kazár tudást alkalmazva – a magyar állam létrehozásában.
„Rurikot egyik rokona, Bölcs Oleg követte, mert a Rurik-dinasztia hagyományaiban az öröklési rendben a kezdetekben a szeniorátus elve volt az elfogadott, azaz a legidősebb, uralkodásra képes férfirokon örökölte a nagyfejedelmi címet”
A varégek magukkal hozott hagyománya volt ez, de nem ritka a törzsi szervezettségű társadalmakban, ahol inkább ez a jellemző, semmint a primogenitúra. Ez utóbbi a fejlettségi szint bizonyos fokán alkalmazott elv volt, mely jobban védte az uralkodó család érdekeit, szemben a nemzetség érdekeit szolgáló szenioritás elvével.
Kezdetekben az első évszázadokban folytatódott a szeniorátus elvének következetes használata. Rurik halálakor (879) fia Igor/Ingvar 2 éves volt, ezért lett a fent említett rokon Bölcs Oleg Rurik után a konig, azaz князь, a fejedelem. A harangöntésről az Andrej Rubljov nyomán című cikkben már tárgyaltuk a fejedelem, avagy herceg szóhasználat összefüggéseit.
„A szó orosz alakja a князь, ami a Vasmer Etymológiai Szótár szerint az ógermán ’kuningaz’, avagy gót ’kuniggs’ alakból ered (kiérezzük ugye a későbbi német ’kőnig’-et?), ez pedig a ’kuni’ = nemzetség szóból. Lényegében nemzetségfő, s a törzsi szervezettség különböző fokára eljutott társadalmak a mindenkori legfelsőbb vezetőjükre használták. Ez jelent meg az ószlávban litván közvetítéssel. Használták ezt mindaddig, amig 1547-től IV. Iván moszkvai nagyfejedelem felvette a cári címet – ami a latin cézárból származik –, kifejezve, hogy független lett a tatároktól, s immár a Rusz átvette Bizánc szerepét. Mivel önálló államalakulatok voltak ezek, ezért használom a nagyfejedelmet, ahogy Mihail Heller Az Orosz Birodalom története magyar kiadásában is következetesen az államalakulat vezetője a fejedelem, a család tagjai a hercegek.”
„Ahogy a kazároktól elfoglalt Kijev már Novgorodnak lett egy filiáléja, majd ebből erősödött meg, s épült ki a nagyfejedelmi székhelynek, több más városokat hoztak létre benépesítve az Északi-tenger és a Fekete-tenger közötti területet”
Kereskedelmi lerakatokból városok, majd a jelentősebbek fejedelmi székhelyek lettek, ahogy a Moszkva felemelkedése cikkben bemutatásra került. Ezekre a fejedelmi székhelyekre a hatalmi centrumban – kezdetben Novgorod, majd Kijev, a mongol dúlás után Vlagyimir, végül Moszkva – az egész Ruszt irányító nagyfejedelem a saját fiait nevezte ki, ahol hasonlóan történt az öröklés. Aki előlépett Kijevbe nagyfejedelemnek, annak a helyét más családtagok hasonlóan a szeniorátus elve alapján örökölték. A hercegek meghatározott időre kapták örökségüket, az életük végéig, ám átörökíteni nem örökíthették. Az idősebb halála után a fiatalabb vette át a helyét. Ugye emlékszünk, a családtag a herceg, s amelyikük várost kap, az onnantól fejedelem.
„Ez a rotációs elv, amely a szeniorátus elv másik megfogalmazása, és ennek következetes alkalmazása volt az egyik jelentős oka a Kijevi Rusz meggyengülésének”
Ez az elvben igazságos rotációs elv, amely mindenkinek, aki jogosult lehetett, és megélte, lehetővé tette, hogy elfoglalja a kijevi trónt, lényegében egy kétszáz évig tartó időszak, és szüntelenül folyó testvérháborúhoz vezetett. Azért két évszázad – azaz a XI. század közepétől a XIII. század közepéig -, mert aztán érkeztek a mongolok és megtörték Kijev hatalmát. Aztán ez az egész megismétlődött, avagy mondhatjuk úgy is, folytatódott a közép-orosz földek fejedelmei között, eredményezve előbb Vlagyimir-Szuzdal, majd Moszkva felemelkedését.
A szeniorátus elve, ahogy az Árpád-házi királyok esetében is látjuk, számos vitát teremt, részben az elsőség kérdése miatt vitatkoztak, sőt támadták meg egymást a testvérek, unokatestvérek, részben a költözés ténye miatt, hiszen nem csak Kijevbe költözött az új nagyfejedelem, hanem az ő helyére is a szeniorátus elvének alkalmazása miatt más városokból kellett az új fejedelemnek átköltöznie. A fejedelmek gyakori cseréje, azaz a trón birtoklásának ideiglenessége csökkentette a nagyfejedelem tekintélyét, és felértékelte az egyes városokban az uralkodói tanács (a vecse) jelentőségét. Fokozatosan felértékelődött a helybéli fejedelemnek az általa éppen kormányzott földhöz való viszonya. Új eszme született, az „otcsina”, azaz az atyai birtok, az a föld, amelyen az uralkodó atyja uralkodott, következésképp a fiúnak kellett átvennie annak birtoklását. Ez vezetett a XIII. századra a primogenitúra elvének alkalmazásához.
„A patrimoniális öröklés, azaz az apai öröklés elve tehát a XII-XIII. században jelent meg a Rusz területén, amikor Kijev kezdte elveszíteni befolyását, azaz a többi város erősödött meg annyira, hogy érvényesíteni tudták, azaz elkezdték érvényesíteni a tveri, vlagyimir-szuzdali, novgorodi, moszkvai fejedelemségekben a primogenitúra elvét, azaz a legidősebb fiúgyermek öröklési jogát”
Ez az európai hagyományok részbeni átvétele volt. A XIV-XV. századra ez vált dominánssá (írhatnám szóviccként, hogy uralkodóvá), mert ez stabilabb dinasztikus folytonosságra ad lehetőséget. A törzsi szervezetekben elsőségként alkalmazott szenioritásnak ugyanis belátható hátrányai voltak. A ’testvériség’ gyakorlatának megjelenítése mellett előnye volt, hogy valóban uralkodni képes, azaz cselekvőképes egyének örökölték az állam vezetését. Másrészt az a gyakorlat, amit már I. Szvjatoszláv a X. század végén, majd fia, I. (Nagy) Vlagyimir bevezetett szokást, hogy felosztva országát, gyermekeit önálló városokba küldte, a Rusz felaprózódását eredményezte megannyi kisebb hatalmi központokra, amelyek egymással is, és Kijevvel is gyakran keveredtek harcba.
Formailag a nagyfejedelem (azaz a kijevi) az államszövetség feje, s a szüzerenitás (suzerain) elve érvényesült. Azaz – ahogy Fazakas Zoltán József fogalmazza doktori értekezésében (PPTE) nemzetközi jogi forrásokra hivatkozva – „A szüzerenitás különleges nemzetközi jogi kapcsolat államok között, amelynek értelmében gyakorlatilag hűbéri hatalmat gyakorló állam a szüzerén (suzerain) gyakorolja a szüzerenitást (suzeraineté) a vazallus állam felett. A vazallus állam meghatározott belső önkormányzattal rendelkezik, azonban a nemzetközi jogi érintkezés és szerződéskötés jogát nem, vagy csak részben és közvetetten gyakorolhatja, valamint egyéb kiegészítő kötelezettségek is terhelik a szüzerénnel szemben, így különösen, de nem kizárólagosan alkotmányjogi, valamint adó formájában előírt, valamint egyéb gazdasági, pénzügyi és katonai kötelezettségek.”
„Magyarul, amikor a kijevi nagyfejedelem háborúba indult Bizáncba, vagy a mongol-tatárok ellen, akkor ahhoz anyagi hátteret és katonai támogatást voltak kötelesek adni a tveri, a polocki, a vlagyimir-szuzdali stb. fejedelmek. Ami a gyakorlatban azért nem mindig történt meg”
A szeniorátus elvét egészen a kijevi hatalom mongol betörés miatti összeomlásáig alkalmazták. Ekkor a vlagyimir-szuzdali fejedelemből nagyfejedelemmé avanzsált (későbbi II.) Jaroszlavl, III. Vszevolod Nagyfészek fia volt az, aki megértette a mongol főség jelentőségét, illetve azt, hogy ha a mongoloknál két hatalmi centrum van, akkor azok között lehet lavírozni.
A négy évszázad alatt – IX. sz. közepe és a XIII. sz. közepe között – felhalmozott tapasztalatok alapján sorban az egyes fejedelemségek kezdtek áttérni a szeniorátus rendszeréről a primogenitúra rendszerére. Kellett ehhez persze Kijev eleste, a kijevi nagyfejedelmi trón megüresedése, s az a hatalmi vákuum, amit a Moszkva felemelkedése cikkben részleteztünk.
„Vlagyimir, Novgorod, Tver és Moszkva a stabilabb dinasztikus folytonosság biztosítása érdekében tértek át a primogenitúrára. Ez együtt járt azzal, hogy függetlenedni kívántak a kijevi nagyfejedelemtől”
Maguk is hoztak létre fejlett kereskedelmi városaikból újabb fejedelemségeket, s ezek élére saját fiaikat nevezték ki. Mindez azonban nem negligálta a szüzerenitás fent taglalt intézményét, azaz alávetettjei voltak a kijevi nagyfejedelemnek. Ne tévesszen meg senkit a nagyfejedelmi címek használata a XII. században akár a vlagyimiri, a galíciai, csernyigovi, novgorodi, szuzdali fejedelmek részéről. Ez maguk által használt cím volt, ami kifejezte önállósági törekvéseiket, de nem a tényleges jogállásukat. Elevenítsük fel magunkban a Habsburgok, vagy akár a Bourbonok címeit. (Jeruzsálem királya) Ugye?
A szeniorátus alatt az, hogy az uralkodó testvérei megelőzték az uralkodó fiait az apák és a fiúk között trónharcokhoz vezetett. Már maga a lehetősége is. Emellett az adott fejedelemség gyakran felosztódott az örökösök között, s ez ugyancsak harcokhoz vezetett. Emellett a mongol hódítás után a nagyfejedelmi címhez szükség volt az Arany Horda kánjának járlikjához (sőt a nagykán hozzájárulásához), s ez újabb politikai játszmákat eredményezett.
„A primogenitúra alkalmazása hivatalosan először a vlagyimir-szuzdali nagyfejedelemségben vált uralkodói gyakorlattá, azaz a Kijevi Rusz felbomlása után”
A Moszkva felemelkedése cikkben áttekintettük azt, hogy mi vezetett ahhoz, hogy a vlagyimíriek moszkvai ága egyesíthette újra a Ruszt (a mongolokkal való együttműködés szándéka és képessége).
Fokozatos átállás volt ez tehát több fejedelemségben, majd a nagyfejedelmi központban, de mindez nem eredményezte a Rusz egy család alatti egyesítését. Valamennyien Rurikida leszármazottak voltak, de a XIV. század végére már a kezdeti, IX. század közepi rokonság igencsak ’eltávolodott’. Fennállt az a sajátos vazallusi rendszer, amit a szüzerenitás fogalmával írunk le. A kulikovói csata után – amikor az addigra (1380) elgyengült mongol befolyás megerősítése érdekében indított Arany Horda hadjáratot Dmitrij Donszkoj Kulikovónál az orosz fejedelmek egyesített haderejével megállította – az akkor már moszkvai nagyfejedelem – a vlagyimiri nagyfejedelem moszkvai ága szerezte meg a testvérek közti harcokban a cím használatát – volt az, amely 1362-1547 között hol harcok, hol házasságok útján egyesítette az immár Moszkvai Ruszt. Ez a folyamat – s közben persze a litván törekvések visszaszorítása – eredményezte azt, hogy 1547-ben Rettegett Ivánt, mint cárt koronázzák uralkodóvá, megteremtve annak alapját, hogy az anyagi erőforrásokban bőven rendelkező állam újabb kétszáz év múlva Nagy Péter színrelépésével nagyhatalommá váljon.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
