Öngyilkosság vagy kivégzés? A híres orosz költő, a rövid életű orosz irodalmi irányzat, az imazsinizmus képviselői közé tartozott, de a benyomásokon alapuló gazdag szín és képvilága miatt az impresszionizmushoz is közel álló Szergej Jeszenyin tragikus halálával máig nehezen békélnek meg a hívei. Talán ezért is gondolják úgy, hogy nem önkezével vetett véget az életének? Mi történt 1925. december 28-án a szentpétervári Angleterre Szálló ötös szobájában?

Egy tragikus december végi éjszakán a hivatalos verzió szerint önkezével vetett véget életének a század egyik legnagyobb, de mindenképpen legnépszerűbb orosz költője, Szergej Jeszenyin. A kortársakat megrázta a hír, amelynek hatására öngyilkossági hullám söpört végig Szovjet-Oroszországon. A hatalom erre reagálva évtizedekre száműzte Jeszenyin dekadensnek tartott verseit.

Tehetséges volt, írták róla, de az ital és az éjszakázás tönkretette. Eltévedt a szerelmi kalandokban, s a botrányai után nem maradt más választása, felakasztotta magát. A halál körülményei azonban máig nem tisztázottak, s a glasznoszty évei óta mind több arra utaló részletre derül fény, hogy Jeszenyint az Angleterre Szálló ötös szobájában meggyilkolták. Először egy nyugalmazott belügyi alkalmazott, Eduard Hlisztalov tárta a nyilvánosság elé állítólagos bizonyítékait.

„A kiindulópont még a ’90-es évek elején egy váratlanul előbukkant fénykép volt. Ezen, a költő már híressé vált halotti fotójával ellentétben, a hivatalos verziót cáfoló részletek, külsérelmi nyomok láthatók”

Rögtön szembetűnik, hogy Jeszenyin jobb keze az akasztott emberekével ellentétben nem a test mellett van, hanem behajlik, homlokán pedig egy nagy horpadás látszik. Nagyítóval a jobb szemöldök alatt ütésre utaló kék folt is kivehető. Ugyanakkor a nyakon nem látszik a kötél nyoma. Hasonlóképpen ábrázolta a költőt a közvetlenül a holttest felfedezése után, a rendőrségi fotós megérkezése előtt készült rajz is, amelyet egy Szvarog nevű festő készített A vázlaton ezenkívül Jeszenyin rendetlen ruházata, s a szobában felborult bútorok is a dulakodásra utalnak.

„A lapokban publikált fotó elkészülte előtt azonban valaki vagy valakik mindent rendbe tettek”

Szvarog a tragédia után két évvel papírra vetett visszaemlékezésében biztosra veszi, hogy gyilkosság történt. Szerinte Jeszenyint előtte megverték, s ő védekezett. A festő ezen kívül apró szöszöket vett észre a költő ruháján és a hajában, s ez alapján úgy véli, a holttestet szőnyegbe csavarva akarták a szobából kivinni. Ez valami miatt nem sikerülhetett, ezért felakasztották.

Elgondolkoztató az is, hogy az alacsony termetű Jeszenyin miként köthette föl magát a több mint három és fél méter magasan lévő plafonon lévő csőre. Mindezt pedig felvágott erekkel, tehát szorításra alkalmatlan kézzel kellett tennie. Arról nem is beszélve, hogy eközben egyetlen csepp vér sem hullott a földre vagy az arcára. Ráadásul senki sem vizsgálta azt sem, hogy valóban a költő vére-e az, amellyel a neki tulajdonított híres búcsúvers íródott. Gyanús jel az is, hogy boncolóorvos leírása arra vall, a kötelet hátulról tették a költő nyakába. A mentőorvos kései elmondása alapján is verekedtek a szobában, amit igazolnak a testen az ütésre utaló nyomok. Ezek között különösen feltűnő volt az, amely láthatóan a radiátor bordázatától eredt.

„Igencsak furcsa tehát az, hogy egy öngyilkosjelölt a tett végrehajtása előtt nagy erővel a fűtőtesthez veri magát. Hasonló észrevételei a halál után több kortársnak is voltak, ám ezek a tudatos ellenpropaganda hatására idővel feledésbe merültek”

Ugyanígy nem beszélt senki arról sem, hogy a szálloda egyik alkalmazottja embereket látott kijönni Jeszenyin szobájából. S arról sem, hogy a halál beálltának időpontjára a költő találkozót beszélt meg egyik ismerősével. Magyarázat nélkül maradt a helyszínelés egy ilyen híres személy esetében különösen megindokolhatatlan felületessége, ellentmondásossága is.

Szintén feltűnő, amilyen titokzatosan Jeszenyin irataival, hagyatékával a halála után bántak. Ezzel szemben szinte sulykolták a közvéleménybe, hogy Jeszenyin italozó életmódot folytatott, és depressziós rohamai voltak. Mindez igaz, ám adott esetben nem volt a vérében alkohol, az ünnepek miatt Leningrádban egyébként is szesztilalom volt. Ugyanakkor néhány hónappal szanatóriumi kezelése után barátai szerint a költő határozottan életvidámnak látszott, terveiről beszélt. A Hlisztalov által napvilágra került dokumentumokból az is kiderül, hogy

„a GPU, a politikai rendőrség tagjait utasították, a költőről terjesszék azt, hogy az angol titkosszolgálatnak kémkedett, s a lebukástól félve lett öngyilkos”

Az is csak a ’90-es években vált ismertté, hogy Jeszenyin ellen tizenkét alkalommal indítottak eljárást, de azok lefolyásának nincs nyoma. Az is különös, hogy a randalírozással miért a Cseka foglalkozott, s nem a rendőrség. Mindezek csak növelik a haláleset körüli homályt, de alighanem már soha nem derül ki, hogy mi történt az Angleterre Szálló ötös számú szobájában. Miért kellett Jeszenyinnek meghalnia? Mint ahogy az is talány, hogy ki adta Majakovszkij kezébe a pisztolyt.