„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Szilágyi László írása a #moszkvater.com számára
„Ehhez képest 1988-ban sikerként könyvelte el az ezüstérmet a Szovjetunió akkori vezetése”
Fotó:uefa.com
Mint minden valamirevaló autoriter rendszer, a Szovjetunió vezetése is legitimációs eszközként tekintett a sportra. A sportolók pedig voltak olyan kegyesek, hogy nem győzték szállítani az eredményeket. A keleti blokk vezető ereje a legnagyobb érdeklődésre számot tartó csapat sportágban, a labdarúgásban is hallatott magáról, igazolva, hogy versenyképes a „bűnös Nyugattal”. 1960-ban minden idők egyik legjobb kapusa, Lev Jasin kapta az Aranylabdát, abban az évben a Szovjetunió diadalmaskodott az Európai Nemzetek Kupájában. 1964-ben szintén a döntőig menetelt a szovjet legénység, de a spanyolországi fináléban Franco tábornok szeme előtt a házigazda elleni mérkőzésen 2-1-re alulmaradt a Santiago Bernabéu stadionban.
„Ez volt az a meccs, ami a fasizmus és a kommunizmus ütközeteként vonult be a sportsajtóba”
Különös pikantériát kölcsönzött a találkozónak a négy évvel korábbi esemény. Ekkor Franco tábornok megtiltotta a spanyol válogatott utazását a Szovjetunióba. Az akkori szabályok szerint oda-visszavágós alapon dőltek el a meccsek az egyenes ágon, de a spanyol bojkott miatt a párharcról játék nélkül, győztesen kerültek ki a szovjetek, akik később megnyerték a tornát.
1964-ben a spanyolországi torna döntője előtt a spanyol-szovjet meccsek körül kialakult politikai feszültséget hangsúlyozta a sajtó. Az 1960-as spanyol bojkott után a Szovjetunió felszólította az UEFA-t, hogy szigorúan szankcionálja, azaz tiltsa el a szerinte gyáva és erkölcstelen spanyol szövetséget. Ez nem történt meg, Franco tábornok kedélyesen fogadta a gratulációkat a stadion díszpáholyában. A Rosszijszkaja Gazeta felidézte, hogy az Szovjet Kommunista Párt (SZKP) első titkára, Nyikita Hruscsov kénytelen volt végignézni amint Franco ünnepel a döntő végén.
„A sajtóvisszhangok a hidegháború jegyében a politikai feszültségekre összpontosítottak”
A Szport Expressz hangzatos címmel jelentkezett: A Szovjetunió csapata megszégyenítette a vörös lobogót. Az SZKP lapja, a Pravda élesen bírálta Spanyolországot, és azt sugallta, hogy Franco a „kommunista presztízst gyalázta meg”. Konsztantyin Beszkov szövetségi kapitánynak mennie kellett, maga Hruscsov vállalta a hóhér szerepét. „A csapat nem teljesítette a párt politikai és nemzeti célkitűzéseit. Beszkov leváltása személyes döntés, amelyet az SZKP főtitkára kezdeményezett. Aki veszít Francóval szemben, az politikailag is kárt okoz.” Hruscsov úgy vélte, hogy a szovjet szövetségi kapitány nem volt tisztában az Állami Sportbizottság hivatalos elvárásaival, a meccs politikai jelentőségével. Beszkov nem tudta megértetni a tanítványaival, hogy a sportolók ne csak a győzelem, de az „ideológiai verseny” érdekében is vállaljanak a szerepet.
„Ehhez képest 1988-ban sikerként könyvelte el az ezüstérmet a Szovjetunió akkori vezetése”
Harminchét éve, az 1988. június 25-én a Hollandia ellen 2-0-ra elveszített mérkőzés után sokkal megengedőbben írtak a szovjet lapok. A Szovjetszkij Szport szerint a „csapat bátran és kreatívan játszott, és méltó ellenfele volt a győztes holland válogatottnak. Az ezüstéremmel zárult szereplés abszolút sikernek számít.” A Kommerszant kiemelte, hogy Marco van Basten zseniális gólja mellett apró részletek döntötték el a két csapat közötti ütközetet. A hollandok középcsatára ritkán látható, látványos kapáslövésében a torna legjobb kapusa, Rinat Daszajev is ludas volt. De róla sem szedték le a keresztvizet, legalábbis nem oly mértékben, mint amekkora megaláztatás 1964-ben várt volna rá. A visszatekintő elemzésekkel foglalkozó by.tribuna.com hangsúlyozta, hogy a szovjet ellentámadások mindig veszélyt jelentettek, a holland válogatott még az előnye tudatában sem dőlhetett hátra.
„A szövetségi kapitány, Valerij Lobanovszkij érdemei elismerése mellett folytathatta a munkáját”
Az ukrán sztáredző 1975-ben a Ferencváros, 1986-ban az Atlético Madrid elleni döntőben vezette Kupagyőztesek Európa-kupája győzelemre a Dinamo Kijevet. Lobanovszkijt nem lehetett csak úgy félresöpörni az útból. A világ egyik legjobb trénereként tartották számon, mellesleg ő irányította a Szbornaját Irapuatóban a magyarok ellen azon a bizonyos 6-0-ra végződő mexikói vb-csoportmeccsen. A Szovjetunió összeomlása után is maradandót alkotott: a későbbi aranylabdás Andrij Sevcsenko és a Fradi korábbi sikeredzője, Szergej Rebrov is tagja volt annak a Dinamo Kijevnek, amelyet a kilencvenes évek végén, a kétezres évek elején ő irányított. 1998-ban 4-0-ra verte meg idegenben a Barcelonát, 1999-ben a Real Madridot legyőzve az elődöntőig jutott. Lobanovszkijt tehát nem lehetett csak úgy eltakarítani, mint Konsztantyin Beszkovot.
„A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára, Mihail Gorbacsov sem akart látványos vérengzést. Sőt, a politikai vezetés a sikert hangsúlyozta”
A Szovjetszkij Szport megállapítása szerint az ezüstérem „feltétlen siker”, főleg annak fényében, hogy korábban a 1964-es ezüst után felelősségre vonták a kapitányt. Az ezüstérem a nemzeti büszkeségre hatott, nem váltott ki látványos politikai alapú kritikát, mint 1964-ben. A TASZSZ állami hírügynökség szerint a Szovjetunió „megmutatta erejét” a világnak.
Az imázsépítés jegyében Lobanovszkij, mint tudós típusú edző jelent meg a sajtóban. Az Eb-ezüstérem a Szovjetunió gondolkodó, tudományos alapon működő nagyhatalom képét erősítette. A kommunikáció másik csapásiránya a versenyképesség hangsúlyozása volt. Az SZKP jelentős erőket mozgósított annak érdekében, hogy világgá kürtölje, nemcsak a politika, a kultúra és a sport terén is minőséget tud felmutatni a Szovjetunió.
„A glasznoszty és peresztrojka politikájának a jegyében 1988-ban sok minden más mellett a sport eredményeket is konstruktívan értékelték. Az ezüstérmet példaként használták a rendszer sikerességének demonstrálására, a vereség miatt korábban megszokott politikai felelősségre vonás nélkül”
Az 1991-es felbomlása előtt az 1988-as Eb-n megszerzett ezüstérem volt a Szovjetunió utolsó látványos futball sikere. Gorbacsov mintha a jövőbe látott volna, ennek megfelelően ünnepelt.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
brüsszelita says:
Emlékszem a meccsre, no nem a spanyolra, mert akkor már tíz dioptriával nagyobb szemüveg kéne, hanem a hollandra. Fekete-fehérben néztem sokadmagammal egy balatonlellei kempingben, alig hallottam a riportert, mert mindig felrúgta valaki a sörösüvegeket, azok csörömpöltek. A szovjetek jók voltak, valóban volt egy összerakott csapatuk 1988-ban, Marco van Basten mégis lemosta őket narancssága mezben. Persze azt én szellemképes kiadásban a Junoszty tévébe csak beleláttam, mint akkor a Fityiszbe is néhányan, ők azóta is nézik a vetítést a narancssárga homályban.