//Hogyan végezték ki Beriját?
Berija ölében Sztálin leánya, Szvetlána. A háttérben Sztálin. 1931-et írunk #moszkvater

Hogyan végezték ki Beriját?

MEGOSZTÁS

A Sztálin halála utáni hatalmi harcban Hruscsovék 1953. december 23-án állították félre az állami megtorló gépezetet 15 éven át vezető véres kezű gyilkosból reformerré változott Lavrentyij Beriját.

Berija ölében Sztálin leánya, Szvetlána. A háttérben Sztálin. 1931-et írunk #moszkvater
Berija ölében Sztálin leánya, Szvetlána. A háttérben Sztálin. 1931-et írunk
Fotó:EUROPRESS/AFP/Sputnik

Úgy végezte, ahogy élt. A hatalmat akarta megszerezni Sztálin halála után Nyikita Hruscsov és köre elől, de megelőzték. S ahogy ez akkor a Szovjetunióban lenni szokott, ki is végezték. A korabeli Szovjetunió egyik fontos vezetőjének Lavrentyij Berijának a letartóztatása és elítélése körül máig sok a homály, az azonban biztos, hogy az állami megtorló gépezetet 15 éven át vezető véres kezű gyilkost hat közvetlen munkatársával együtt 65 évvel ezelőtt, 1953. december 23-án kivégezték.

A grúziai ténykedése miatt már a titkosszolgálat élére kerülése előtt a „Kaukázus Sztálinjának” nevezett abház születésű Berija Sztálin halála után káprázatos gyorsasággal kezdte megerősíteni a Hruscsovék árnyékában a pozícióit. A hatalomért meginduló harcban néhány napig úgy tűnt, Malenkov Sztálin teljhatalmú örököse lett, hiszen egy kézben egyesítette a miniszterelnöki és a pártvezetői tisztet. Végül Hruscsov lett az egyes számú pártvezető, amit Berija nehezen ugyan, de látszólag elfogadott.

„Mint azonban Sztálin és hóhérai című könyvében Donald Rayfield írja, a harcot Berija nem adta fel, és a kelet-európai kommunistákhoz hasonlóan megértette, hogy a hatalom valódi központjai a belügyminisztérium és az állambiztonsági szervek”

A színfalak mögött a munkaidejének java részét mindig is politikai intrikákkal töltő Berija a Sztálin halála utáni első hetekben gyakran mutatkozott együtt Malenkovval, de rendszeresen találkozott a párt egyik titkárával Hruscsovval, valamint a hadügyminiszter Bulganyinnal. Őket igyekezett egymás ellen uszítani. Közben a hatalmi intrikák részeként közvetlenül Sztálin temetése után visszahozatta Moszkvába Polina Zsemcsuzsinát, hogy újra összeházasodhassanak Molotovval. Rehabilitálta Kaganovics fivérét Mihailt, özvegyének pedig nyugdíjat folyósíttatott, s rehabilitálta Mihoelszt a Zsidó Antifasiszta Bizottság elnökét.

Több mint egymillió fogvatartott szabadult, s közel 500 ezer folyamatban lévő ügyet ejtettek. A hivatalból gyilkolók kitüntetéseit visszavonták, betiltották a kínzást. 1953. május 1-jén az új idők szelét megérző Berija nemcsak a Minisztertanácsot lepte meg, de a szovjet emberek többségét is, amikor a szokásos ünnepi felvonulást a pártvezetők portréi nélkül szervezte meg. Május végén azt javasolta, hogy Ukrajnában és Litvániában helyi származásúakra bízzák a hatalomgyakorlást. Magyarországon Rákosi Mátyást arra utasította, hogy a nálánál jóval mérsékeltebb irányvonalat képviselő Nagy Imrét tegye meg az ország miniszterelnökévé. Leállította Sztálin Tito meggyilkoltatására szőtt tervét. Egyes vélemények szerint azért kellett buknia, mert ezzel veszélynek tette ki a párt uralmát, az országon belüli orosz dominanciát és a Szovjetunió, valamint kelet-európai birodalmának integritását. Valójában azonban Nyikita Hruscsov és társai attól féltek, hogy átveszi tőlük a hatalmat.

„Berija feltűnő aktivizálódása rémületet keltett a politikai bizottság többi tagjában, főleg a sok mindent megélt <öregekben>”

Ezért igyekeztek minél gyorsabban félreállítani a veszélyes Beriját. Erre több sikertelen kísérlet is történt. Mint Rayfield írja, a puccsot június 26-án, a KB elnökség ülésén vitték véghez. Csak Malenkov, Bulganyin és Hruscsov tudta, mi fog történni. A Kreml minden őre mellé – kiképzési feladat ürügyével – egy-egy katonatisztet rendeltek. Bulganyin a saját limuzinján hozta magával a megbízható tábornokokat és Zsukov marsallt. Noha ez tiltva volt, mindannyian magukkal vitték kézifegyverüket a Kremlbe. Zsukov marsall, a tábornokok és vagy tucatnyi pártember Sztálin irodája előtti várócsarnokban ácsorgott. Hruscsov meghagyta nekik, hogy ha kettős csengőszót hallanak, nyomuljanak be.

Berija gyűrött szürke ruhában,nyakkendő nélkül, némi késéssel érkezett. Amikor a napirend felől érdeklődött, csak annyit mondtak neki: Lavrentyij Berija. Bohózatba illő tanácskozás vette kezdetét. Berija viszonozta a sértéseket, amikor Malenkov megnyomta a csengőt, és a terembe négy tiszt kíséretében belépett Zsukov marsall. Megálltak Berija mögött, ketten revolvert szegeztek a fejének. Kikísérték az előszobába, és átkutatták. Elvették a csiptetőjét, és többé nem is adták vissza neki.

Először egy laktanyába vitték, ahol másnap fölkereste korábbi helyettese, Kruglov, aki most a helyére lépett. Tekintettel a szóbeszédre, hogy ejtőernyősök készülnek Berija segítségére sietni, átszállították egy földalatti betonbunkerbe. A Lubjankát katonák szállták meg. Moszkvába harckocsi alakulatok érkeztek. Az irodákból és hivatali helyiségekből eltávolították Berija arcképeit.

„Az első héten a bunker mélyén Berija papírt és ceruzát kapott őrzőjétől, Batickij tábornoktól. Kétségbeesésében először Malenkovhoz fordult, meg akarta győzni Molotovot, levelet írt Vorosilovnak, Mikojannak, Hruscsovnak, Kaganovicsnak és Bulganyinnak is. Ezután nem kapott több papírt”

Hruscsov új főügyészt nevezett ki, a fiatal és buzgó Roman Rugyenkót, aki már Nürnbergben is kitüntette magát, mert az előző főügyész Grigorij Szafarov megkérdőjelezte Berija letartóztatását. Jól viselte a megpróbáltatásokat, amikor azonban Rugyenko felolvasta a száz oldalra rúgó vádiratot, fülére tapasztotta a tenyerét és éhségsztrájkba kezdett.

A tárgyalást 1953 szeptemberének második felében, zárt ajtók mögött, védőügyvéd közreműködése nélkül tartották. A főbíró a jogi végzettséggel nem rendelkező harctéri parancsnok, Konyev marsall volt. Ugyancsak bírói szerepben volt jelen Moszkalenko tábornok, akit Berija 1938-ban letartóztatott. A felvonultatott tanúk mindegyike ellene vallott. Perében 1953. december 23-án hirdették ki – a várakozásoknak megfelelően – a halálos ítéletet.

Berija számára különleges kivégzőcellát rendeztek be deszkapalánk fallal, amelyhez odakötözték, hogy a kivégzés szemlélőinek ne kelljen a visszapattanó golyótól tartaniuk. Az elítéltet a legjobb fekete ruhájába öltöztették. Bátran nézett szembe kivégzőivel, és szólni is próbált hozzájuk, de Rugyenko betömte a száját egy törölközővel. A tisztek között lökdösődés támadt, hogy melyikük lője ki az első golyót. Végül Batickij tábornok, aki hat hónapon át őrizte Beriját, egyenesen homlokon lőtte, majd a holttestet vászonba göngyölték és elszállították a krematóriumba. A látvány és az egész eljárás egyedül a palánkot készítő és Berijának ételt hordó ácsot zaklatta fel. Berija rokonait felkutatták, és az Urálba, Kazahsztánba és Szibériába deportálták.

Ezen a napon kivégezték még Vszevolod Merkulov hadseregtábornokot, legutolsó beosztása szerint az állami ellenőrző bizottság miniszterét, Bogdan Kobulov vezérezredest Berija  helyettesét, Szergej Goglidze vezérezredest a Belügyminisztérium 3. igazgatóságának vezetőjét, Pavel Mesik altábornagyot Ukrajna belügyminiszterét, Vlagyimir Dekanozov 3-dik rangú állambiztonsági komisszárt, a háború kirobbanásakor berlini nagykövetet, utolsó beosztása szerint Grúzia belügyminiszterét.

„Hogy mennyire félt a párt vezetése Berijától, mutatja, hogy a <puccsot> Hruscsovék a II. világháború győztes tábornokaira, Zsukovra, Konyevre bízták”

Berija kivégzése után Hruscsov fellélegezhetett. Megszabadult az elvileg irányítása alá tartozó politikai rendőrségtől és annak 15 éve teljhatalmú urától. Közben azonban már Berija letartóztatásakor is feltűnik Leonyid Brezsnyev, aki majd Hruscsovot buktatja meg. Igaz, őt már életben hagyták.

Összeállította Stier Gábor

MEGOSZTÁS

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.