„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Kevesen vannak ma már azok, akikben élénken él a kép, milyen is volt a kilencvenes évek elején kibontakozó gazdasági-és társadalmi válság a szocialista rendszer összeomlásakor. Különösen igaz ez Magyarországra, ahol ugyan a munkanélküliség robbanásával tömegessé vált az elszegényedés, ám hiányt mégsem szenvedett semmiből az ország – annál is inkább, mert az élelmiszer-ellátás tökéletesen meg volt oldva és a nyugati áruk is ömlöttek be az országba. De nem minden ország volt ilyen szerencsés. Jugoszláviában a rendszerváltást követően háborúk robbantak ki, amelyek rengeteg emberéletet követeltek.
„És ugyan a délszláv háborúk a kilencvenes évek elején elkerülték Kis-Jugoszláviát, a nyomor nagyon gyorsan megjelent az országban a külföldi szankciók miatt”
Miben mutatkozott meg ez a hirtelen válság? Mindenek előtt a hiperinflációban, ami szinte azonnal lenullázta az emberek megtakarításait. Mivel az emberek azt látták, hogy a pénzük holnapra már semmit sem ér, megindult a roham a boltokban, hogy felvásároljanak bármit, ami kézzel fogható, hiszen még az is többet ért holnap annál a papírdarabnál, amivel éppen fizettek. Ahogy a szerb társadalom, úgy a vajdasági magyarok is ekkor szokták meg a teljesen kisöpört polcokat a boltokban, ahogy azt is, hogy milyen az, amikor cukorral vagy konzervekkel fizetik ki a dolgozókat. Idővel aztán már kenyérből is hiány volt. Ekkor vált természetessé, hogy kamionokról osztották az embereknek a Száva-kenyeret, ami a mai napig a legolcsóbb kenyérnek számít Szerbiában.
„A kígyózó sorok a boltok, illetve a benzinkutak előtt egy idő után már teljesen természetest látványt nyújtottak az embereknek”
Egy a kilátástalan helyzet óriási lehetőséget azoknak a nyerészkedőknek, akik úgy látták, eljött az ő idejük. Habár Szerbiában továbbra is hiány volt gyakorlatilag mindenből, egy idő után mégis megjelentek a legkülönbözőbb termékek a piacokon, köszönhetően a háborús körülmények közepette is dolgozó maffiának. Majd lassan az egész lakosság kriminalizálódott, a korrupció a társadalom teljes szövetét áthatotta, ami még tovább züllesztette az ország gazdaságát, amiről olykor már úgy látszott, hogy nem is az oligarchák, hanem a maffia kezébe hullott.
„Néhány évvel a szerbiai rendszerváltás után úgy tűnt, hogy az országot valójában a politikai vezetéssel összefonódott maffia működteti”
Ezt a különös helyzetet filmesítette meg 1998-ban Szrgyan Dragojevics Sebek című művében, amit teljes okkal nevezhetünk a szerb filmművészet remekének. Az alaptörténet meglehetősen egyszerű: a történet egyik főhőse, a 14 éves Pinki 1980-ban éppen azon a napon született, mint Joszip Broz Tito, ezért az édesapja eredetileg a kommunista diktátor nevét akarta neki adni. Csakhogy a gyász miatt a fiú mégsem kaphatta ezt a nevet, így kapta a Pinki nevet egy helyi kommunista partizán harcos után. Pinki barátjának, Svabanak viszont a nagyszülei még az usztasa Horvátországból menekültek el a második világháború idején, így kerültek Új Belgrádba, ahol a két főhősünk is él.
A történet 1991 nyarán kezdődik, amikor a fiatalok azokat a katonai csapatokat szemlélik, akik Vukovárra indulnak harcolni. Ekkor még mindenki lelkes volt, a tankok elé virágokat dobtak az emberek. Elégedetlenkedők persze voltak. Közéjük tartozik Pinki apja is, aki erősen sérelmezi, hogy a Jugoszláv Néphadseregtől nyugdíjba küldték, így hát esélye sincs arra, hogy ő is elmenjen harcolni. Ezért neki csak annyi adatott meg, hogy naphosszat nézze a televízióját, ahol vukovári csatát úgy követi, mintha egy szurkoló lenne (természetesen ő a szerb félnek drukkol).
„Az egykori kommunistából így gyorsan egy nacionalista lesz, amit mi sem jelez jobban, mint hogy egykori idoljának, Titónak a képét Szlobodan Milosevicsére cseréli”
Nem meglepő módon így Pinkire is kevesebb időt tud fordítani, aki viszont barátjával, Svabával és Dijabolával valósággal csodálja azt a szomszédjukat, aki időnként gyanús körülmények közepette árukat hoz Belgrádba. Mint kiderül, ezek az áruk németországi lopásokból származnak, azonban ez a kamaszokat inkább ámulatba ejti és megirigylik ezt az életet. Innentől pedig szinte egyenes út vezet a bűnözés világába, ami a két tinédzsert is magába szippantja. Ők kábítószerrel kezdenek kereskedni, ami jó pénzt hoz a konyhára szankciók idején is. Pinkinek és Svabának ekkor már a nagy példaképei a belgrádi maffiózók, akikre már csak azért is hasonlítani akarnak, mert nagy álmuk, hogy egyszer bekerüljenek a tévébe, méghozzá abba a showműsorba, ahol az ilyen elemeket ismerheti meg ország-világ.
„A filmnek óriási érdeme, hogy ez idő alatt tűpontosan mutat rá nem csak arra, hogyan szegényedett el egy ország és micsoda nyomor követte a jólétet, hanem arra is, hogyan kriminalizálódik napról napra egyre jobban egy társadalom. Dragojevicsnek itt a legfőbb eszköze a humor, hiszen a hiány a legtöbbször abszurd helyzeteket is teremt”
Ám ahogy a két barát egyre magasabbra kerül a bűnözői ranglétrán, nem csak morálisan süllyednek egyre lejjebb és lejjebb, hanem egymás ellen fordulnak. Mi lehet ilyenkor a konfliktus tárgya? Nem, nem a pénz, ami előbb vagy utóbb minden barátságot megront, ahol a felek nem tisztességesen keresik a kenyerüket. A megoldás egy nő! Méghozzá nem más, mint Lidija, akit mindketten maguknak akarnak. Innentől aztán misztikus események következnek. Svaba a pisztolyával rálő barátjára, Pinkire, akit csodás módon éppen ott talál el, ahol Jézus sebei is voltak a keresztfán. Anélkül, hogy elárulnánk, mi következik ezután a filmben, annyit elárulhatunk: ugyan Pinki túléli a barátja lövéseit, végül mégis tragédiába fullad a cselekmény.
„Dragojevics filmje 1998-ban óriási sikert aratott Szerbiában, aminek persze részben az is volt az oka, hogy akkor még a Milosevics-rendszer is működött”
Így nem volt nehéz észrevenni, hogy a film egyben kritika is volt a hatalom felé, amely ilyen helyzetbe sodorta a szerb társadalmat. Azonban a film kétségtelenül azért vált népszerűvé, mert az emberek bizony ráismertek arra a Szerbiába, amelyben éltek a kilencvenes évek elején. Ezért senkit nem lepett meg, hogy Svaba és Pinki története egyáltalán nem fikció, egy megtörtént esetről van szó, amelynek a főszereplője két belgrádi fiú, Besa és Marko volt. A film sikeréhez emellett hozzájárult a kitűnő színészi teljesítmény is, különösen a Pinkit alakító Dusan Pekics személyében, akinek ez volt az egyetlen filmszerepe, mivel két évvel a forgatás után a színész meghalt, miközben kötelező katonai szolgálatát teljesítette.
De ugyancsak megcsillogtatta képességeit a filmben Dragan Bjelogrlics – akit A szép falvak szépen égnek című filmből már ismerhetünk –, illetve Predrag Manojlovics is, aki többek között az Underground című műben remekelt. A Sebek legfőbb értéke azonban kétségtelenül az, hogy minden más filmnél pontosabban mutatja be azt a világot, ami nem csak a szankciókkal kivéreztetett Szerbiában mutatkozott meg, hanem bárhol máshol, ahol a válságon nem tudott úrrá lenni a politika.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
