„Ana Brnabic kormánya persze nem bízta a véletlenre az élelmiszerárak csökkenését. A parizer mellett a tej, a joghurt, a burgonya, a tészta, a pelenka, a mosószerek, és még egy sor termék árát maximálták, ami kísértetiesen hasonlít a Magyarország által is alkalmazott stratégiához”
Fotó:EUROPRESS/ANDREJ ISAKOVIC/AFP
– Ez a lépés csak a választási kampány része, a nép hülyítése – mondja Jovana egy szabadkai élelmiszerboltban, ahol éppen megcsodáljuk a szerb gazdaságpolitika újabb remekét: az árcsökkentett parizert. Míg a baromfiból készült parizernek kilója egy hónapja még 399 dinárba került, addig a kormány döntésének megfelelően most 260 dinárra csökkentették az árát, ami nagyjából 870 forintnak felel meg.
„Ana Brnabic kormánya persze nem bízta a véletlenre az élelmiszerárak csökkenését. A parizer mellett a tej, a joghurt, a burgonya, a tészta, a pelenka, a mosószerek, és még egy sor termék árát maximálták, ami kísértetiesen hasonlít a Magyarország által is alkalmazott stratégiához”
Jovana szerint azonban ez a lépés aligha oldja meg az emberek elszegényedését, pláne a nyugdíjasokét. Az ő nyugdíja mindössze 17 ezer dinár, ami mindössze 57 ezer forint. Az asszony szerint ennek az összegnek csak a fele gyógyszerekre megy el havonta, így egyedül annak köszönheti, hogy úgy-ahogy meg tud élni, hogy a fia Ausztriában dolgozik, és így támogatni tudja megözvegyült édesanyját. Jovana azonban meglehetősen szkeptikus a mostani árcsökkentésekkel.
„Szerinte mindenki látja, hogy az árstopot a választásokra időzítették, hiszen az intézkedés december végéig szól. Míg korábban Alekszandar Vucsics államfő márciusi választási időpontról beszélt, addig most már decemberi időpontról van szó.
Szerbiában azonban mintha megtanult volna együtt élni a nép a nyomorúsággal. – Megszoktuk már. Az inflációs időkben a férjem fizetése egy doboz gyufára volt csak elegendő a hónap végére, mégis túléltük – magyarázza az asszony, aki a kilencvenes évek elején jelentkező hiperinflációt hozza fel hasonlatként. Az akkori jugoszláv kormány számos intézkedést hozott az árak megregulázására, igen szerény sikerrel. Amellett, hogy új dinárt vezettek be, a kenyér árát rögzítették, ami aztán meglehetősen furcsa helyzetet eredményezett. Mivel a háborús években az ország nagy szerencséjére bőséges búzatermés volt, kenyér éppen volt bőven, ugyanakkor a szankciók miatt rendkívüli hiány volt a rávalókból.
„Az árakat végül csak nagy nehezen lehetett stabilizálni, azonban ezek az idők minden szerbiai lakos emlékezetébe bevésődtek. Így aztán nem meglepő, hogy a szerbek nem is érzik különösebben tragikusnak a mostani helyzetet”
Pedig aggodalomra bőven akad ok mostanában, aminek csak az egyik része, hogy az infláció mostanra 12,5 százalékosra emelkedett az előző év hasonló időszakához viszonyítva. A júniusi 13,7 százalékos adathoz képest persze ez már valamelyest megnyugtató szám, azonban a lakosságot – mint tudjuk – csak a legritkább esetben érdeklik a makrotrendek, az embereknek az a fontos, hogy a pénztárnál nekik kell fizetni. Ennél is lehangolóbb, hogy az ország bruttó hazai terméke (GDP) mindössze 1,7 százalékos növekedést mutatott a második negyedévben.
Habár sokan úgy gondolják, hogy Szerbia most szerencsés helyzetben van az Európai Unió országaihoz képest, mert semmilyen kötelezettség nem terheli, hogy szankciókkal sújtsa Oroszországot, a helyzet sajnos korántsem ilyen egyszerű. A gáz árát éppen szeptemberben emelték meg, ha pedig a benzinkutak árait nézzük, egy kis számolással könnyen kiderül, hogy a szerbiai árak alig maradnak el a magyarországitól.
„És bár a most bevezetett árstop miatt több termék ára is alacsonyabb lett, mint a magyarországi boltokban, a többi árucikk nagyjából ugyanannyiba kerül, mint hazánkban”
Mindeközben azonban a fizetések jóval alacsonyabbak, mint nálunk. A szerb statisztikai hivatal szeptember 25-én közölt adatai szerint Szerbiában az átlag bruttó fizetés 115.664 dinár volt, ami 386.300 forintnak feleltethető meg. A nettó összeg mértéke azonban még elkeserítőbb, ez mindössze 83.781 dinár, azaz 279.830 forint. És hogy a helyzet még ennél is elkeserítőbb legyen, a fizetések mediánértéke mindössze 64.734 dinár, ami alig több mint 216.000 forint. Tegyük azonban hozzá, hogy a munkavállalók még mindig jobban jártak, mint a nyugdíjasok, ugyanis az átlagnyugdíj augusztusban csupán 37.786 dinár, vagyis 126.200 forint volt.
„Ezek a számok azonban igazán csak annak a fényében tűnnek fájdalmasan alacsonynak, hogy Szerbiában a 2000. októberi hatalomváltás után egy sor szociális intézkedést leépítettek”
A szocializmus évtizedeiben Szerbiában ingyen volt a gyógyszer, ami jelentős segítség volt a nyugdíjas korú lakosságnak. Háborúk ide vagy oda, a Milosevics-rezsim ezt az intézményt hosszú ideig fenntartotta, köszönhetően annak, hogy a nagy hírű gyógyszergyárak a háború ellenére sem mentek csődbe. Most azonban mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk a nyugdíjasoknak, ha gyógyszertárba mennek.
Ilyen körülmények között aztán egyáltalán nem meglepő, hogy az ország lakossága egyre inkább a nyugati munkavállalásban látja a jövőt. Itt, Vajdaságban különösen a magyarok száma csökkent az elvándorlás miatt.
„De a szerb lakosság is egyre nagyobb arányban vállal munkát nyugaton, hogy emberhez méltó életet biztosíthasson a családjának. Érdekes ellentmondás ugyanakkor, hogy mindeközben az Európai Unióhoz való csatlakozás egyre kevésbé jelent perspektívát az embereknek. Míg az EU-csatlakozás támogatóinak aránya hosszú éveken át meghaladta az ellenzők arányát, addig a koronavírus-járvány éveiben fordult a kocka”
Azóta többségben vannak a tagság ellenzői, ami elemzők szerint két tényezőnek is köszönhető. Az elhúzódó tárgyalások miatt a szerb lakosság mostanra belefáradt a várakozásba, így ma már alig vannak azok, akik szerint az ország a korábban ígért 2025-ös időpontra a közösség teljes jogú tagjává tudna válni. Másrészről viszont a kormányközeli média nyugatellenessége is inkább azt erősíti, hogy az országnak érdemesebb inkább Nyugat és Kelet között egyensúlyoznia, mert ebből jóval többet profitál.
„Érdemes ugyanakkor hozzátenni, hogy Szerbia esetében ez kényszerpálya is egyben, hiszen az unió mostanra már alig beszél arról, hogy a közösség a közeljövőben bővülne”
Habár sokan úgy gondolják, hogy Szerbia azért nem válhat a közösség részévé, mert nem ismeri el Koszovó függetlenségét, ez az érvelés mostanra egyre kevésbé állja meg a helyét. Montenegró uniós tagsága ugyanis legalább annyira délibábnak tűnik – pedig a balkáni miniállamnak koránt sincs annyi problémája a szomszédjával, mint Szerbiának. Koszovó és Montenegró 2015-ben egyezményt írt alá a határvonalakról, amit ugyan azóta Podgoricában sokan elleneznek, azonban ebben az esetben mindössze egy 8.200 hektáros területvitáról van szó. Ráadásul Montenegróban 2020-ban és idén is győztek az Európa-párti erők, amelyek fő célja az ország EU-integrációja. De éppen Montenegró helyzete mutatja meg a legjobban, hogy Szerbia integrációjának lassúsága nem csupán Belgrád felelőssége.
„A csigalassúsággal növekvő életszínvonallal azonban mintha együtt tudnának élni a szerbek”
Miközben az átlagbérek még az Európai Unió legszegényebb államában, Bulgáriában is jóval magasabbak (ez az összeg ma 1927 bolgár leva, ami 385.500 forintnyi összeg), Szerbiában a délutáni és esti órákban alig látni olyan kávézót, ami nincs tele emberekkel. Noha az embereknek igen nagy része hónapról hónapra él, a szerb társadalom mostanra tökéletesen megtanult együtt élni ezzel a körülménnyel. Az igazi iskolát a társadalom számára a kilencvenes évek jelentették, ahhoz képest még a mostani időszak sem tűnik tragikusnak.
De a szerbek mintha azt is elfogadták volna, hogy az országnak esélye sincs csatlakozni az unióhoz, így aztán a várakozások is meglehetősen csekélyek. Így minden felmérés azt mutatja, hogy a lakosságnak még csak elképzelése sincs arról, hogy legalább nagyságrendileg mekkora összeggel támogatja az unió az országot. Ám a beletörődést talán az mutatja legjobban, hogy az uniópárti politikai erők támogatottsága alacsonyabb, mint valaha. Így aztán az ellenzéknek ma már nagyon nehéz olyat ígérnie, ami találkozna a szerb szavazók elvárásaival.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater