„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”

Haluska vagy Halusky?

2021. jún. 02.
Vendegoldal

MEGOSZTÁS

Nógrádi gyermek lévén gyakorta látogattuk meg a családommal a szomszédos Füleket, ahol az itthon ritkaságnak számító pisztáciás csokoládét, a knédlit és a szlovák kólát szereztük be. Ilyenkor volt alkalmam „bryndzové haluskyt” enni, amely ételt egyébként édesanyám is gyakorta készített el nekünk. Mai napig a család közkedvelt étkei közé tartozik a sztrapacska vagy strapatý, amely szlovákul kócost jelent. Ez a név valószínűleg a krumpliból adódó borzas jellege miatt ragadt rá. A szlovákok először egy 1870-es szakácskönyvben említették nemzeti ételként.

Varga Bíborka írása a #moszkvater.com számára

IMG 20210530 173907A haluska egész Európában elterjedt, azonban nyelvterületenként, sőt tájegységenként másként készítik. Alapesetben sóból, lisztből és vízből. Azonban a gabonahiány idején valamivel helyettesíteni kellett a lisztet, vagy legalábbis takarékoskodni ezzel az alapanyaggal. A 18. században került hozzánk Amerikából a burgonya, és a hegyvidéki területeken már a század végén termesztették. II. József még adókedvezménnyel is támogatta a burgonyatermesztőket.

„A csallóköziek kedvezőbb adottságú termőföldekkel rendelkeztek, így jóval több lisztjük volt, mint a hegyvidéki embernek. Sőt ők még tojással is gazdagították ezt az étket. Valószínűleg innen származhat a mi haluskánk is”

Általában a sztrapacskát túróval vagy káposztával fogyasztjuk, de köretként is gyakorta alkalmazzák pörköltekhez. A brindzát vagy juhtúrót egyébként tévesen szlovák eredetű tejtermékként azonosítjuk, azonban a brindzát vagy más néven liptói túrót román, vlach pásztorok vitték a Felvidékre a 18. század környékén.

Én a saját szájízem szerinti sztrapacskát készítettem most el a kertemben található friss fűszernövényekkel felfrissítve.

Hozzávalók: fél kg burgonya, só ízlés szerint, 1 tojás, 20 dkg liszt, fél fej vöröshagyma, olaj, 100g juhtúró, 150g tehéntúró, 10 dkg szárazkolbász, 10 dkg füstölt szalonna, 2 dl tejföl, egy csokor snidling, bors

Elkészítése:

A burgonyát megpucolom és lereszelem. Hozzáadom a tojást és a sót, majd annyi lisztet, amennyit felvesz, egy keményebb tésztát kell kapnunk. Aztán nokedli szaggató vagy vágódeszkás módszer segítségével forrásban lévő vízben megfőzöm őket. Miután feljöttek a víz tetejére, már csak néhány percig kell főzni. Ha megfőtt, kiszedem és egy kis zsírt keverek a még meleg nokedlibe. Apróra vágom a kolbászt, a szalonnát és a vöröshagymát, majd serpenyőben megpirítom. Ezek után hozzákeverem a haluskát és hozzáadom a túrókat. A snidlinget apróra vágom és összekeverem a tejföllel, majd egy kis borsot adok hozzá. Sót nem szükséges, hiszen a szalonna már éppen elég sós. Tálalás előtt öntöm rá a meleg haluskára a fűszeres tejfölt. Végül friss petrezselyemmel díszítem.

MEGOSZTÁS

Vendegoldal
Más oldalaktól kapott tartalom.

Hozzászólások kikapcsolva

    KAPCSOLODÓ CIKKEK

    Újraéled a Nabucco?

    2026. jún. 8.
    Átrendeződik a közép-európai energia szektor. Szlovákia és Magyarország orosz energiahordozóktól „megszabadított” gáziparát például az Egyes...

    Miért nézi el Trump Kijev energiazsarolását?

    2026. febr. 21.
    Kettős játékot űz Donald Trump azzal, hogy konzervatív értékeket valló szövetségesként tünteti fel magát, miközben szemet huny Ukrajna energ...

    Toldi Miklóstól Wilsonig

    2025. szept. 22.
    Toldi Miklós és Wilson. Ha e két névhez még kettőt hozzáteszünk, Grassalkovichét és Esterházyét, talán könnyebb rájönni, hogy mi a kapocs a ...

    LEGUTÓBBI CIKKEK

    CÍMKÉK

    © 2018-2026 - #moszkvater