//Háború rakéták helyett maszkokkal
Egy koronavírus ihlette graffiti előtt megy el egy férfi Glasgow-ban 2020. április 4-én #moszkvater

Háború rakéták helyett maszkokkal

Heti tükör. Egyre nagyobb méreteket ölt Európában a koronavírus-járvány, és egyre többen gondolnak már a gazdasági következményekre is. Közben vannak, akik már azt taglalják, hogyan nyerte meg egyetlen rakéta kilövése nélkül a harmadik világháborút Kína.

Egy koronavírus ihlette graffiti előtt megy el egy férfi Glasgow-ban 2020. április 4-én #moszkvater
Egy koronavírus ihlette graffiti előtt megy el egy férfi Glasgow-ban 2020. április 4-én
Fotó:EUROPRESS/ANDY BUCHANAN/AFP

Ez a hét is a koronavírus jegyében telt. Miközben a járvány egyre dinamikusabban pörög Moszkvától az uniós országokon át New Yorkig, a fertőzési görbe ellaposítása érdekében mindenhol fokozzák a szigort. A Balkánon lényegében véve kijárási tilalom van érvényben, míg a karantén valamivel enyhébb formáját foganatosították Közép-Európában. Belarusz továbbra is ellenáll a vírusnak, és nem ezt az utat követi, addig Ukrajna és Oroszország, de a közép-ázsiai országok is karanténba vonultak.

„Közép- és Kelet-Európában a járvány legdurvább felfutására azok az országok számíthatnak, amelyekből sokan dolgoznak külföldön. A hazatérő vendégmunkások ugyanis komoly veszélyforrást jelentenek. Ezért rettegnek a járvány meredek felfutásától a szerbek, a románok és az ukránok is”

A félelem megalapozott, mert bármit is mondanak a politikusok, egyik ország sincs igazán felkészülbe egy ilyen járványra. Ami azonban még ennél is rosszabb, az egészségügy ennél kisebb kihívások alatt is összeroppanna. Mert a világ egyik részén a pénztelenség, míg a másik felében a haszonelvűséget az ilyen alapszolgáltatásokra is kiterjesztő neoliberális őrület miatt épült le az egészségügy. Ugyanígy Európában sok helyen spóroltak a katonai kiadásokon is. Az az ország azonban, amelyik képtelen megvédeni polgárai egészségét, és magát az országot, az előbb elveszíti a szuverenitását, majd elveszik maga az ország is. Egy ilyen megrázkódtatás tehát elkerülhetetlenül átrendezi a prioritásokat. Egy időre mindenképpen.

„Az is kiderült, hogy a válságos pillanatokban az egész világon eluralkodnak az emberi alapösztönök. Így például az egoizmus, amely lebénítja a globális szervezeteket. Aztán az ijedtség múltával az élet visszazökken a régi kerékvágásba, a nehéz időszak azonban ott hagyja a nyomát a világon. Ahogy manapság annyiszor halljuk, nem lesz olyan, mint előtte volt”

A térség országaiban azonban a járvány gazdasági következményeitől legalább annyira tartanak az emberek, mint magától a járványtól is. S ha az átlagembert egzisztenciálisan veszélybe sodorja a válság, azt az éppen hatalmon lévők is érezni fogják. Nem véletlen tehát, hogy a kormányok egymás után jelentik be a válságellenes intézkedési csomagokat. Itt is különböző utak vannak. Már most aktivizálódtak azok az erők, amelyek mindenre a hiteleket, a világ eladósítását kínálják receptként. Az államok egy része úgy próbálja elkerülni a tömeges munkanélküliséget és a megkönnyíteni az gazdaság újraindulását, hogy a válságos időkben kifizetik a munkájukat elvesztők bérének bizonyos százalékát. Mások ugyanakkor a munkahelyeket próbálján megvédeni, menteni. De előbb az életeket védi mindenki, és ennek jegyében a lelkismeretfurdalástól is vezérelve megemelik az egészségügyben dolgozók fizetését.

„Az minden esetre látszik, hogy a globalizáció mellett a kapitalizmus is kapott ugyan egy hatalmas jobbost, ám a kormányok segítségével előbb magához tér majd a kábulatból, mint a kisember”

A héten is teljes erővel folyt a járvány mesgyájén a geopolitikai helyezkedés. Nem véletlenül, hiszen mindenki nagyon jól tudja, hogy ilyenkor, a zavarosban halászva lehet a leggyorsabban javítani a pozíciókat. Mert ne legyen kétségünk, ez a válság átrendezi az erőviszonyokat. Ezért, aki most időt veszt, az rosszul jár, a hibás döntések súlyosabb következményekkel járnak, mint egyébként, aki pedig jól és időben lép, az a szokásosnál nagyobbat nyerhet. E pozícióharc egyik terepe a segélyezés. A rosszabb helyzetben lévő országok megsegítése mögött ugyanis a humanitárius gesztuson túl tudatos politikai számítások is meghúzódnak. S mielőtt még álszent módon valaki ezért bárki megróná Kínát vagy Oroszországot, csinálja inkább utánuk.

„De, ha már itt tartunk, mennyivel elfogadhatatlanabb a segítés révén javítani a presztízst, erősíteni a befolyást, mint a demokrácia jelszava, exportja mögé bújva pozíciókat szerezni?”

Ebben a pozícióharcban sok jó pontot szerzett Oroszország, ám a legjobban Kína áll. Arról már nem is beszélek, hogy a „maszk diplomáciával” milyen gyorsan elfeledtette a felelősségét az egész járvány kirobbanásában. Néhányan már egyenesen úgy fogalmaznak, hogy egyetlen rakéta kilövése nélkül megnyerte a harmadik világháborút.

Úgy gondolom, ennyire azért még nem érdemes előreszaladni, mert ez a hét is megmutatta, hogy milyen gyorsan változnak a dolgok. Az orosz-szaúdi-amerikai olajháború közepette például Donald Trump felhívta Vlagyimir Putyint, és nemsokára elindult egy orvosi műszerekkel és védőfelszerelésekkel, lélegeztetőgépekkel megrakott An-124-es Amerikába. Biztosak lehetünk abban, hogy nem ezért telefonált Trump. Hogy mirért, azt majd a következő hetekben meglátjuk. Zajlik tehát az élet a koronavírus árnyékában.

„Olyan időket élünk, amikor sok múlhat akár egy mozdulaton is”

Így például azon, hogy a Moszkva melletti járványkórházba ellátogató orosz elnök – mielőtt a világ megcsodálhatta volna mindentől védő sárga szkafanderét – maszk és kesztyű nélkül üdvözölte a központ főorvosát. Akinél aztán néhány nappal később kimutatták a fertőzést. A Kreml pedig megnyugtatott mindenkit, hogy az elnököt és környezetét naponta tesztelik. Ennek fényében tényleg érthetetlen volt a kézfogás.

CÍMKÉK:

MEGOSZTÁS

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.