//Győzelemre ítélve
Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök beszél az orosz-ukrán béketárgyalás ülésén 2022. március 29-én Isztambulban #moszkvater

Győzelemre ítélve

MEGOSZTÁS

Olvasom az isztambuli orosz-ukrán béketárgyalásokról szóló optimista tudósításokat, és csak csodálkozok. Egyáltalán nem osztom ugyanis azokat a véleményeket, melyek szerint közelednének az álláspontok. Az ukránok ugyanis olyan kompromisszumokkal álltak elő, amely talán tavaly decemberben még elfogadhatók lettek volna, de ma már semmiképp. Az oroszok pedig azt adják el gesztusként, amit taktikai okokból egyébként is megtettek már. Az érthetően békére vágyó világ pedig a vágyait vetíti ki a történtekre. Az optimistáknak rossz hírem van, a háború logikája alapján érdemben csak egyértelmű katonai helyzet kialakulása után lehet a békéről tárgyalni.

Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök beszél az orosz-ukrán béketárgyalás ülésén 2022. március 29-én Isztambulban #moszkvater
Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök beszél az orosz-ukrán béketárgyalás ülésén 2022. március 29-én Isztambulban
Fotó:EUROPRESS/Murat CETIN MUHURDAR/TURKISH PRESIDENTIAL PRESS SERVICE/AFP

„Mondd meg neki, hogy a szemétbe dobtam” – A brit The Times szerint Vlagyimir Putyin állítólag ezt üzente Roman Abramovicson keresztül Volodimir Zelenszkijnek. Az orosz elnök állítólag így reagált, mikor a napokban Kijevben közvetítő oligarcha átadta neki azt az írásos feljegyzést, amelyben ukrán kollégája felvázolta, hogy Ukrajna milyen feltételekkel kíván véget vetni a háborúnak. Mindez elég hihetően hangzott, és nem tűnt túlságosan jó előjelnek a három hetes szünet után Minszk helyett ezúttal Isztambulban megtartott orosz-ukrán személyes tárgyalások negyedik fordulója előtt.

„Ehhez képest a három órás tárgyalások után a közvetítő Törökország külügyminisztere minden eddiginél nagyobb haladásról beszélt, a média pedig úgy tálalta a történteket, mint ha már karnyújtásnyi távolságra lenne a béke”

Pedig valójában nem történt más, mint az, hogy az ukrán delegáció előállt egy a hadi helyzettel nem igazán köszönő viszonyban lévő javaslatsorral, az oroszok pedig gesztusként bejelentették, hogy jelentősen csökkentik majd a katonai aktivitásukat Kijev és Csernyihiv térségében – így az ukránok zavartalanul dolgozhatnak a végleges tervezeten -, és emellett meglebegtették egy Putyin-Zelenszkij találkozó lehetőségét. A két elnök személyes tárgyalásának felvillantása a korábbi moszkvai elutasító állásponthoz képest valóban előrelépés, ám erre ezután is csak akkor lesz lehetőség, ha a feleknek van miről megegyezni. S ez itt az igazi probléma. A Kijev környéki deeszkaláció pedig nem más, mint a jelenlegi realitás. Moszkva célja ugyanis ezen a fronton – akárcsak délnyugaton – már jó ideje csak az ukrán erők lekötése.

„S ha jól látjuk a helyzetet, akkor a Donbasszban sorsdöntő hetek előtt állunk. Mariupol eleste és az ukrán főerők körülzárása és felmorzsolása lényegesen megváltoztathatja a háború dinamikáját”

Ha ehhez hozzávesszük, hogy a kifárasztással és a felőrléssel párhuzamosan az orosz erők szisztematikusan építik le az ukrán fegyver- és üzemanyag tartalékokat.

„Ennek fényében mostani az ukrán ajánlaton már most túlszaladt az idő”

Ukrajna szilárd biztonsági garanciákért cserébe vállalná a semlegességet és atomfegyvermentes státuszt. Egészen pontosan azt, hogy nem lesz tagja semmilyen katonai szövetségnek, illetve nem hozhatnak létre a területén támaszpontokat külföldi országok. A NATO kollektív védelemről szóló, ötödik cikkelyéhez hasonló biztonsági garanciák elfogadásáról lehetne szó, amelynek alapján támadás esetén több ország közösen garantálná Ukrajna biztonságát. Ilyen lehetne többek között például Kanada, Izrael, Lengyelország és Törökország is. A kérdésben népszavazást is tarthatnak majd Ukrajnában. A NATO-val ellentétben ez a vállalás az EU-tagságra nem vonatkozna.

„A Krím és a Donbassz kérdését közben lényegében a jelenlegi állapotban befagyasztanák”

Az ukrán javaslat értelmében a Krím-félsziget státuszáról 15 éves konzultációs időszakot indíthatnának, és a felek vállalnák, hogy időszakra vállalja mindkét fél, hogy ez idő alatt nem próbálnák meg a helyzetet katonai úton rendezni. Kijev mindehhez még hozzáteszi, hogy bármilyen megállapodás kizárólag a teljes körű tűzszünet elrendelését követően léphetne életbe. Feltehetően az orosz csapatoknak ki is kellene e logika szerint vonulniuk a két ominózus régió kivételével Ukrajnából. A jelenlegi helyzetben azonban sem a referendum megtartása, sem pedig az orosz csapatok kivonulása nem életszerű. Közben már egy szó sem esik a demilitarizációról, a náci mentesítésről, vagy éppen az orosz nyelv státusáról.

„Ezzel a javaslat sorral több komoly baj is van. Egyrészt csupán elodázza a területi kérdések megoldását. Aztán nem igazán felel meg a jelenlegi katonai helyzetnek, és felveti a kérdést, hogy akkor miért indított Oroszország háborút Ukrajna ellen”

De aligha fogadná el ezt az elképzelést a két társadalom, hiszen mindkét oldalon túl soknak tartanák az engedményeket. Bár az a tény, hogy a NATO nem lépett be a háborúba, a belátható ideig egyébként sem aktuális tagságot az ukrán társadalom és a politikai elit is el tudná engedni, ám a háborúban új erőre kapott, és felfűtött hangulatban lévő radikálisok aligha. A Donbassz és a Krím úgymond időleges feladását még nehezebben fogadnák el. Azt sem nagyon értenék az ukrán hazafias propagandától felfűtve, hogy miért kell engedni, ha egyszer győzelemre állnak, és mögöttük a világ.

„A háborúba lassan belefáradó többség feltehetően fellélegezne, a társadalomnak a háború heteiben még inkább radikalizálódott részét azonban aligha érdekelné, hogy egy ilyen béke valójában Ukrajna számára lenne kedvező”

De talán még ennél is nagyobb probléma, hogy Délkelet-Ukrajna Oroszországgal szimpatizáló lakossága az elárulásaként, és kiszolgáltatásaként élné meg mindezt. Az érdekeiket markánsan képviselő blogger, Anatolij Sarij felesége Olha már ki is posztolta, ha csak megközelítően ilyen kompromisszum születne, akkor az oroszajkúak csomagolhatnak is, mert nagyon nehéz, az elmúlt nyolc évnél is embert próbálóbb idők várnak rájuk.  S ezt a „felszabadításukra” háborút indító Putyin aligha engedheti meg magának.

„Mint ahogy azt sem, hogy megkérdőjelezhető legyen a győzelme”

Ez ugyanis akkora önbizalmat adna az ukrán félnek, hogy az az eddigi problémákat csak megsokszorozná. Mint ahogy a legyőzhetetlenség mítoszának elillanásával az Egyesült Államok is végigvinné az Oroszország térdre kényszerítéséről szőtt régi álmát. De ezt az orosz elit úgynevezett szilovik köre sem engedné meg, és ebben az esetben merülhetne fel igazán komolyan egy puccs veszélye. S akkor még nem beszéltünk arról, hogy ez a megoldás még egyáltalán nem ad garanciát a szankciók feloldására.

A mostani elmozdulás – ha ezt így értékeljük – mindenek előtt az ambiciózus közvetítő Törökországnak köszönhető. Ankara mindent megtesz, hogy béketeremtő legyen. Ennek érdekében nemcsak a feleket készteti ötletgazdagabb tárgyalásokra, de akár az eredményeket is felnagyítja. A béke felé löki a feleket a világ közvéleményének hangulata is. Nem beszélve a két közvetlenül érintett társadalomról. Ennek ellenére már a katonai logika érvényesül, és addig nehéz a békéről tárgyalni, míg a háború elindító fél nem kényszeríti kapitulációra, ezzel politikai célkitűzéseinek elfogadására az ellenfelet. Amelynek azzal késztetheti ezek feladására, a háború befejezésére az agresszort, ha megállítja, így katonai értelemben vagy politikailag vállalhatatlan helyzetet teremt a számára.

„Ez utóbbira az erőviszonyok ismeretében kevés esély van, így inkább az várható, hogy az orosz erők felmorzsolják az ukrán ellenállást, így alapvetően Moszkva forgatókönyve alapján sa háborúba – zületik meg a politikai rendezés, amelyben nehezen képzelhető el Ukrajna területi egységének megmaradása. Már csak azért is, mert a fentiekből következően Putyin – ha már belevágott ebbe a háborúba – győzelemre van ítélve”

Enélkül a politikai jövője is kérdéses. Azt már nem is említve, hogy ez esetben még az orosz történelem könyvekbe sem úgy kerül be a neve, mint az elképzelte. S hogy miről szólt akkor ez a tárgyalási forduló? Az ukrán fél érzi, hogy közeledik az igazság pillanata, és ha megkésve is, de előállt egy megoldási javaslattal. Az ilyenkor bevett tárgyalási taktikának megfelelően többet kér, hogy legyen miből engedni, a háborús helyzetben azonban emögé erőt is kell tenni. Már, ha van. A mostani kompromisszum decemberben még megfontolandó lett volna, most viszont már alighanem késő. Közben ugyanis Moszkva alighanem csak terel, és időt hagy magának arra, hogy katonai úton kényszerítse ki a politikai célok elérését. Így a következő hetekben a Donbasszban próbálja döntésre vinni a dolgot, és ha sikerrel jár, akkor más alapról folytatódnak majd a béketárgyalások. Mert szomorú ezt leírni, de most befejezni a háborút az ilyen esetekben általában érvényesülő katonai logika alapján a világ egyre erősebb békevágya ellenére sem tűnik szokványos lépésnek. Hacsak nem írja ezt felül a félelem a szankciók további hatásaitól, és a Kreml körüli nyugatos lobbi győzelme az úgynevezett szilovikok felett, amelyen Putyin leghangosabb jelenlegi bírálói lepődnének meg a leginkább.

MEGOSZTÁS

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.