//Felemelő háborúellenes filmet csináltak a szerbek

Felemelő háborúellenes filmet csináltak a szerbek

Habár a szerb háborús filmeket nem sikerült eddig megkedveltetni a világgal, a szerbek első világháborús győzelme kitűnő alkalmat adott ahhoz, hogy filmben örökítsék meg az igazi szerb katona karakterét.

Ízlelgessük a következő számokat! Szerbia az első világháborúból ugyan győztesként jött ki, de ezért iszonyatosan nagy árat fizetett: népességének egynegyedét elveszítette, a férfi populáció egyharmada elpusztult. Ez a háború még úgy is iszonyatos sokkot jelentett a szerbség számára, hogy az előző években két véres háborút harcoltak végig. Ez volt a két Balkán-háború.

„A vidéki Szerbia megroppant, a férfiak elvesztése miatt nem volt elegendő munkaerő a mezőgazdaságban, a szerb lányok pedig nem találtak maguknak férjet, így a születésszám is alaposan visszaesett”

Pedig Szerbia nem csak hogy megnyerte az első világháborút, hanem megvalósította több évtizedes álmát, a délszlávok közös államát. Ám a katonai diadallal nem ért véget az itt élők szenvedése. A második világháború nem csak megszállást, hanem gyilkos testvérháborút hozott erre a földre. Majd a kilencvenes években gyilkos erővel tört felszínre a nacionalizmus. Sok helyütt a mai napig forrnak az indulatok.

Hogyan lehet ilyen körülmények közt méltóságteljes filmet készíteni az első világháború lezárásának emlékére? Predrag Antonijevic szerb rendező erre tett kísérletet a Tárnics katonáknak című filmjében, melyet okkal tekinthetünk az egyik legjelentősebb szerb alkotásnak, ami erről a háborúról készült. Persze ilyenkor a magyar néző szükségszerűen gyanakvó, hiszen ebben a háborúban mi is érintettek voltunk – mégpedig éppen a túloldalon. Mégis, Antonijevic filmjének a legkevésbé sincs magyarellenes éle, a szereplők pusztán Ausztriaként említik az ellenfelet, amely megtámadta az országot. Ráadásul a film a monarchia kék egyenruhás katonáiról sem fest démoni képet, ami ilyen történelmi kontextusban – lássuk be – nagyon is egyszerű és kézenfekvő lett volna.

„Csakhogy a rendezőnek egyáltalán nem állt szándékában hamis képet festeni erről a háborúról. Valójában már az első perctől érezzük, hogy itt igenis, egy háborúellenes műről van szó”

A film alapjául a Magyarországon kevésbé ismert szerb író, Stevan Jakovljevic Szerb trilógia című műve szolgált, ami az első világháború idején játszódik. A film főhőse így maga a regényíró, Stevan (Marko Vasiljevic), aki a háború lezárásának huszadik évfordulójára érkezik egy faluba, ahol épp az elesett katonák csontjait hantolják ki. A férfi azért jött ide, hogy megtudja, mi lett a szerb hadsereg 5. tüzérségi ütegének sorsa, amelyben ő szolgált a háború során. Stevan aztán a falu elhagyatott templomában talál rá egykori parancsnokára, aki végül elmeséli neki, mi is történt az üteggel.

Közben Stevan emlékképeit látjuk. A fiatal, húszas évei elején járó biológiatanárt, akit a hadseregbe való bevonulás előtt a pályaudvaron az édesapja egy gyertyával bocsát az útjára: a frontra. A többi katona édesapja is így tesz. Majd az 5. tüzérségi üteg életébe nyerhetünk bepillantást. Nem, nem nacionalista szólamokat hallhatunk itt, hanem egyszerű szerb parasztfiúk beszélgetését. Vagy furulya- és énekszót, ha éppen megpihennek a menetelésben. Közülük egyesek már harcoltak az első, illetve a második Balkán-háborúban, mások azonban nem. Stevan az utóbbiak közé tartozik.

„A rendező így ügyesen vezeti be a nézőt a katonák világába, ahol cseppet sem fest fellengzős képet a hadseregről”

Láthatjuk a katonák fegyelmezését, a szökevények kivégzését, vagy akár az egység csetlését-botlását, amíg elérnek a frontra. Stevan itt ismeri meg Aleksandart (Vuk Jovanovic), az alhadnagyot, akivel a kezdeti ellenségeskedés után baráti lesz a viszonya. Az ő sorsából, gondolkodásából, a halála előtti végső nagy tettéből világlik ki igazán, hogy a szerb hadsereg minden nehézség ellenére miért is tudott végül felülkerekedni a nálánál jóval nagyobb és erősebb monarchia seregein. Aleksandar ugyanis az a parancsnok, aki mikor meglátja a többszörös túlerőben lévő ellenséget, nem szalad el. Ő keresztet vet – és készül az összecsapásra.

A rendező részéről valóságos művészeti bravúr, hogy hangzatos szövegek, jelszavak és a nacionalista érzelmek felkorbácsolása helyett momentumokból, apró részletekből építi fel a választ arra a kérdésre, mi is a hazaszeretet? Ez pedig itt egyáltalán nem hőzöngést, nem nagy szavakat jelent, hanem csak annyit:

„ha veszélyben az ország, akkor nincs kérdés, csakis előre kell menni, hogy megvédjük a hazánkat!”

Legalább ennyire fontos, hogy Antonijevic amennyire csak tudja, kerüli a véres, erőszakos jeleneteket, de az ellenséget sem kívánja vérszomjas, szadista fenevadként bemutatni, hiszen a túloldalon is csak fiatal katonák vannak. Ilyen módon a film kiválóan alkalmas arra, hogy ne indulatokat, hanem gondolatokat ébresszen. Így pedig a mű jóval több, mint pusztán egy szerb film az első világháborúról. A Tárnics katonáknak mindnyájunknak szól, akik tisztelegni kívánunk a Nagy Háború összes áldozata előtt.

CÍMKÉK:

MEGOSZTÁS

Külpolitikai elemző, közgazdász, politológus. Korábban a Magyar Nemzet napilap, jelenleg a Magyar Hang hetilap külpolitikai újságírója, emellett számos tudományos cikk szerzője. Angolul, szerbül és horvátul beszél. Elsődleges területe a Balkán és annak politikai-gazdasági viszonyai, különös tekintettel az ex-jugoszláv országokra. Másodlagos területe a Közel-Kelet, emellett a világ konfliktus-övezeteivel foglalkozik. Tudományos tevékenységének fókuszában a politikaelmélet áll, ezen belül a politika matematizálási módszereit kutatja.