Jimmy Carter, az Egyesült Államok akkori elnöke 1980. március 21-én hirdette meg a moszkvai olimpia bojkottját. Hogy az indokként felhozott afganisztáni megszállás feljogosította volna erre, eleve vita tárgya, az pedig tagadhatatlan, a sportban semmi keresnivalója a politikának. Ráadásul Carter rögtön két ötkarikás játékot is tönkre tett…

Amikor az emberiség történetének hajnalán a görögök „feltalálták” az olimpiát, az egyik legfontosabb törekvés az volt a négyévente megrendezésre kerülő játékokkal kapcsolatban, hogy ez a sportról szóljon, és a politikának, háborúskodásnak helye ne legyen a küzdőtéren. Amikor a XIX. század végén felélesztették az olimpiai hagyományokat, szintén a fő törekvések között szerepelt, hogy az a pár nap a világ népei közötti békét hivatott erősíteni. S ne csak a különböző népek, hanem azok kultúrájának a találkozása is legyen.

„Nos, mára már nyugodtan elmondhatjuk, a négyévente megrendezendő olimpiáktól bizony nem sikerült távol tartani a politikát”

Mielőtt rátérnénk cikkünk fő témájára, a Jimmy Carter amerikai elnök által meghirdetett bojkottra és annak hatásaira, azért vizsgáljuk meg, hogy a többi olimpiától kik és miért maradtak távol. Az ember azt hihette volna, hogy a nyugati demokráciák 1936-ban a lehető legnagyobb nyomás alá helyezik a berlini olimpiát a náci diktatúra miatt. Ám nekik semmi kifogásuk nem volt az ellen az Adolf Hitler rendezte ötkarikás játékok ellen. Még akkor sem tiltakoztak, amikor Jesse Owens győzelmeit látva a Führer odáig ragadtatta magát, hogy a színesbőrűeket ki kellene tiltani az olimpiáról. Ugyanakkor ez az ötkarikás játékok volt az első, amelyet politikai bojkott ért.

„Néhány zsidó sportoló 1936-ban nem indult a náci eszmék miatt, illetve a Szovjetuniót bojkottálták a rendezők, miután meg sem hívták sportolóikat az olimpiára”

Az 1952-es olimpián Kína nem utazott el Helsinkibe, miután Tajvan részt vehetett a játékokon, míg kis híján teljesen elmaradt az olimpia 1956-ban a magyar forradalom és a szuezi-válság miatt. Áám végül csak Svájc, Spanyolország, Hollandia, Egyiptom, Irak és Libanon sportolói maradtak távol a küzdelmektől.

Akkor sem volt senki finnyás, amikor tíz nappal az 1968-as, Mexikóvárosban rendezendő olimpia megnyitója előtt a nagy nyomor miatt kitört zavargások idején a rendőrség a tömegbe lőtt, és rengeteg halott maradt az utcákon. Viszont Tommie Smitht és John Carlost örökre eltiltották az olimpiáktól és kiutasították Mexikóból, mivel a dobogón lehajtott fejjel és felemelt ökölbe szorított kesztyűs kézzel tiltakoztak a feketék megkülönböztetése ellen harcoló Black Power nevében.

A müncheni olimpia viszont nem tudta ennyivel megúszni. Az 1972-es játékok kezdete előtt 27 afrikai ország akarta bojkottálni az olimpiát, mert a Nyugat, illetve a szervezők engedték volna az apartheid politikát folytató Rhodesia szereplését. Végül utóbbi állam sportolói nem mehettek el Münchenbe.

„Ám ennél is komolyabb, 11 izraeli sportoló halálával járó fegyveres konfliktus tört ki az olimpián, a palesztin Fekete Szeptember terroristáinak köszönhetően. A mészárlás után az izraeli és egyiptomi sportolók is hazautaztak”

Az 1976-os montreali olimpián ugyan nem dörögtek a fegyverek, ám bojkott fenyegetések sorozata vezette fel a nyári játékokat. Az Egyesült Államok Tajvan, míg több afrikai ország Új-Zéland miatt fenyegetőzött távolmaradással. Utóbbiak bűne az volt, hogy rögbi-válogatottjuk részt vettek egy dél-afrikai turnén –, majd a játékokon 119 ország helyett 94 szerepelt, melyből a záróünnepségre 84 maradt. 1988-ban Észak-Korea bojkottálta a szöuli ötkarikás játékokat, és a kommunista rezsimmel szimpatizáló kubai, nicaraguai és az etióp állam fosztotta meg sportolóit az olimpia örömétől. 2008-ban a kínai-tibeti viszony miatt merült fel az esetleges bojkott, ám végül ebből nem lett semmi.

„Ám a legnagyobb horderejű és az olimpiai szellemet legjobban semmibe vevő bojkottra előbb 1980-ban, a moszkvai, majd négy évre rá, 1984-es Los Angeles-i játékokkal kapcsolatban került sor”

Pedig a szovjet főváros hihetetlen erőket mozgósított attól a pillanattól kezdve, hogy 1974 októberében, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság bécsi ülésén Moszkvának ítélte oda az 1980-as nyári játékok megrendezését. A mindent eldöntő voksoláson Moszkva 39:20 arányban futott be elsőként egyetlen riválisa, Los Angeles előtt. Elképesztő készülődés indult meg, hogy a szocialista világrend vezető hatalma bizonyítsa, igenis méltó házigazdája lesz az olimpiának. Ignatyij Novikov miniszterelnök-helyettes vezetésével korszerűsítették a repülőteret. Pazar, a kor kihívásainak minden szempontból megfelelő sportlétesítményeket építettek, és szinte teljesen átrendezték a várost.

„Már mindenki egy sikeres olimpiáról beszélt, amikor a szovjet csapatok 1979-ben bevonultak Afganisztánba”

Persze, ennek is megvolt az előzménye. 1979 őszén Hafizullah Amin puccsot hajtott végre a kabuli Taraki-kormány ellen, és mind Taraki, mind Amin fegyveres segítséget kért Moszkvától a belpolitikai helyzet stabilizálására. A Szovjetunió vezetése, úgy döntött, nem várja meg, míg a fundamentalisták hatalomra jutnak, és a vallási mozgalmuk átterjed több, Afganisztánhoz közeli tagköztársaságba, ezért megindította katonai intervencióját Afganisztánba.

„A katonai beavatkozás azonnali és élénk tiltakozást váltott ki a saját, hasonló hadműveletei esetén messze nem ilyen kényes Egyesült Államokban”

Jimmy Carter elnök előbb elítélte a katonai intervenciót, majd megszakította a nukleáris fegyverzet korlátozásáról szóló tárgyalásokat. Mivel úgy érezte, mindez nem elég, január 20-i beszédében kijelentette, egy hónapos haladékot ad arra, hogy a szovjet hadak kivonuljanak Afganisztánból. Pedig pontosan tudta, Brezsnyev nem fog ennek engedni… Miután az afganisztáni hadműveletek folytatódtak, az amerikai elnök elővette az utolsó fegyvernek szánt lépését, a moszkvai olimpia bojkottját.

Carter pontosan negyven esztendővel ezelőtt, 1980. március 21-én 150 edző és sportoló előtt bejelentette, hogy bojkottálni fogják a július 19-én kezdődő moszkvai nyári olimpiát. Pedig az elnök pontosan tudta – és ezt a beszédében el is ismerte –, hogy ez a döntés rengeteg fájdalmat okoz majd sok sportolónak. De úgy vélte, ezzel a lépéssel nemcsak a szabad világot, hanem az olimpiai szellem tisztaságát is megőrzik. Noha eleinte úgy tűnt, hogy a nyugati szövetségesek feltétel nélkül csatlakoznak a bojkotthoz, a háttérben rengeteg ország sportolói azon dolgoztak, hogy valamilyen módon ott legyenek Moszkvában.

„Még a haldokló, súlyos beteg Jesse Owens is megpróbálta meggyőzni Jimmy Cartert, hogy az amerikaiaknak mégiscsak részt kell venniük az 1980-as moszkvai olimpián”

Mondván az olimpia eszméje a politika felett kell, hogy álljon, ám ez ügyben nem járt sikerrel. Sőt, Cyrus Vance amerikai külügyminiszter a Lake Placidban éppen zajló téli olimpia alatt tartott NOB-ülésen a testület ellen is éles támadást intézett.

Elképesztő vita indult meg nemcsak a szövetségesek és az amerikai politikai vezetés, hanem az Egyesült Államok Olimpiai Bizottsága (USOC) és az elnöki akarat elfogadói között is. Carter nem volt hajlandó elfogadni az USOC küldöttség javaslatait, erre a bizottság kibővített ülést hívott össze. Ezen, – óriási politikai nyomás mellett – olyanok is elhangoztak, hogy bevonják az útlevelét azoknak a sportolóknak, akik el kívánnak utazni az olimpiára. Végül 1604:797 arányban a bojkott mellett döntöttek. Ugyanez volt jellemző Amerika szövetségeseinek olimpiai bizottsági üléseire is, melyekre a Fehér Ház rendkívüli nyomást gyakorolt. Még Muhammad Alit is bedobták, mint rendkívüli nagykövetet. Ennek ellenére Carter nem lehetett elégedett a végeredménnyel. Az európai szövetségesei közül csak az NSZK tartotta otthon sportolóit, Japán, Kanada és Kína viszont csatlakozott a bojkotthoz.

„Végül összesen 65 ország maradt távol a moszkvai olimpiától”

A bojkottal hivatalosan egyetértő, és a moszkvai olimpiáról hiányzó országok közül a részvétellel kapcsolatban sokan sportolóikra bízták a döntést. Így például a kettős állampolgársággal rendelkezők nagy része számos esetben második hazájának zászlaja alatt vett részt a megmérettetésen, míg Dánia és Ausztrália az olimpiai zászló alatt indította el versenyzőit. A belgák, az olaszok és a franciák csak a megnyitón nem vettek részt, a britek és az írek csak egy diplomatával, az olimpiai zászló alatt vonulva képviseltették magukat, míg megint mások saját olimpiai lobogóik alatt vonultak. Az eredményhirdetések során ezen országok sportolóinak győzelme után a nemzeti helyett az olimpiai himnusz csendült fel. Carter egyébként ahhoz sem járult hozzá, hogy az olimpiai zászlót a hagyományoknak megfelelően vegye át a következő helyszín, Los Angeles polgármestere.

„A politikai nyomás ellenére Moszkva jól vizsgázott, méltó házigazdának bizonyult, és 81 ország részvételével emlékezetes olimpiát rendezett”

Azt ugyanakkor kár tagadni, hogy a bojkott rányomta a bélyegét az ötkarikás játékokra. Ráadásul már ekkor számítani lehetett arra, hogy ennek négy év múlva, az 1984-es Los Angeles-i olimpián folytatása lesz. És sajnos mindez bekövetkezett. A moszkvai vezetés 1984-ben arra hivatkozott, hogy az Egyesült Államokban eluralkodott állítólagos tömeghisztéria miatt az odautazó szovjet sportolók életét veszély fenyegeti. A szocialista blokk legtöbb állama pedig „szolidaritásból” – természetesen komoly nyomásra – csatlakozott az újabb bojkotthoz. Egyedül Románia nem volt hajlandó alávetni magát a közös akaratnak, így sportolói ott voltak Los Angeles-ben.

A politika végleg megfertőzte az olimpia szellemét…