//Ellenzéki költő volt-e Viszockij?
„Lázongani és lázadni különböző formában lehet. Viccesen és gunyorosan, hangosan vagy haragosan, sportosan és erőteljesen. Esetleg még búvárindulóval is, vagy éppenséggel egy dühöngő vadászrepülő képében… Viszockij pedig, ha kellett, lázadt a tenger mélyén, a földön és a levegőben” #moszkvater

Ellenzéki költő volt-e Viszockij?

MEGOSZTÁS

Gyakran felmerül a kérdés, hogy ellenzéki költő volt-e Vlagyimir Viszockij? Abban az értelemben semmiképpen sem, mint Alekszandr Szolzsenyicin. Viszockij nem a rendszer, hanem minden olyan dolog ellen lázadt, ami korlátozta a sokszor öntörvényű szabadságát.

Viczai Péter írása #moszkvater.com számára

„Lázongani és lázadni különböző formában lehet. Viccesen és gunyorosan, hangosan vagy haragosan, sportosan és erőteljesen. Esetleg még búvárindulóval is, vagy éppenséggel egy dühöngő vadászrepülő képében… Viszockij pedig, ha kellett, lázadt a tenger mélyén, a földön és a levegőben” #moszkvater
„Lázongani és lázadni különböző formában lehet. Viccesen és gunyorosan, hangosan vagy haragosan, sportosan és erőteljesen. Esetleg még búvárindulóval is, vagy éppenséggel egy dühöngő vadászrepülő képében… Viszockij pedig, ha kellett, lázadt a tenger mélyén, a földön és a levegőben”
Fotó:EUROPRESS/Sputnik/Sputnik via AFP

A szerzői dal, mint az ellenvélemények nyilvános kimondásának módja, éles fegyver a költő kezében. Nem Viszockij találta ki a tiltakozás eme sajátos formáját, de talán ő tudta leginkább hatékonyan és sikerrel alkalmazni a visszás politikai nézetekkel, és a hivatalos ideológia rögeszmés ideáival szemben.

„Lázongani és lázadni különböző formában lehet. Viccesen és gunyorosan, hangosan vagy haragosan, sportosan és erőteljesen. Esetleg még búvárindulóval is, vagy éppenséggel egy dühöngő vadászrepülő képében… Viszockij pedig, ha kellett, lázadt a tenger mélyén, a földön és a levegőben”

Költészete olyannyira tágas, hogy nem ismer határokat. Dalaiban többnyire egyszerű élethelyzeteket, hétköznapi történeteket dolgozott fel, de a sorok között rendszerint megbújik valamilyen látnoki kép, vagy rejtett gondolat, amely asszociációkra készteti az olvasót, illetve hallgatót. Művei a témák szerint ciklusokba is szedhetők, bár ő maga nem csoportosítva írta őket. Így aztán az egyes ciklusok valójában nem jelölnek időbeli periódusokat. Beszélhetünk például sportdalokról, az életmű jelentős részét kitevő háborús ciklusról, vagy mesékről, de a betyár- és börtöndalok ugyancsak népszerű témaként jelennek meg nála.

„Vannak úgymond protest songjai is, amelyeket ő maga nevezett így egy mexikói fellépése alkalmával”

A költő személyiségének és munkásságának bonyolultan szerveződő komplexitása régóta ismert a kutatók, szakemberek előtt. Művészetének atmoszférateremtő ereje eddig is nyilvánvaló volt. A konkrét szavakon túli képek és benyomások viszont a Budapesten napvilágot látott három Viszockij fordítás kötet (Tilalmakat szegve – 2003; Farkasösvényen – 2005; Végzet dalai – 2008;) segítségével talán jobban értelmezhetők. A műveket lapozgatva megérthetjük, hogy Viszockij művészetének hatása hosszú évekkel a költő halála után is mitől lehet oly erőteljes.

„Ellenzéki költő volt-e Viszockij? A gyakorta felmerülő, és sematikusnak tűnő kérdésre talán a Végzet dalai című kötet adhat leginkább kielégítő választ”

Ahogy egy interjúban Marosi Lajos műfordító fogalmazott, „Viszockij nem volt egyértelműen rendszerellenes, legfeljebb csak az úgynevezett részrendszereket támadta. Megszegte a tilalmakat, nem tisztelte az érdemtelenek kultuszát, pellengérre állította, kigúnyolta a szovjet múlt és saját kora embertelen vonásait, vagy tipikus, elhallgatott figuráit. Ez volt az ő személyes glasznosztya, amikor még senki nem tudta, hogy mi az pontosan, és hová vezet. Szovjetellenes azonban nem volt, inkább a hirdetett elveket szembesítette a valósággal”

„Az egykori lázadó moszkvai botrányhős életével és munkásságával kapcsolatban az ellenzékiség vizsgálata kifejezetten értelmetlen és feleslegesnek tűnik. Viszockij ugyanis politikai szempontból semmiképp nem nevezhető ellenzékinek abban az értelemben, ahogy például Szolzsenyicint méltán annak tekinthetjük”

Viszockij nem volt a szovjet rendszer ellenzője, nem írt a rendszerre irányuló, annak hibáit vagy túlkapásait leleplező, feltáró műveket sem. Költeményeiben a politika valójában meg sem jelenik, legfeljebb burkolt sejtetések formájában. Az ő ellenzékisége komplex, mindennek és mindenkinek az ellenzéke, ami, és aki akadályozza az – akár öntörvényű – emberi szabadság érvényesülését. Ellenzéke továbbá a mindennapi hülyeségnek is, függetlenül attól, hogy az a társadalom bigott, kispolgári világából származik, avagy a hatalom legfelsőbb szintjeiről.

„Észre kell vennünk a lázadó gitáros dalnok nagyon erőteljes, személyes élmények által is bőven motivált indulatát a rendszer ostoba és karrierista kiszolgálóival szemben. Besúgók, piti párttitkárok, utcai seggfejek, üres fejű közemberek egyaránt ide tartoznak, és egyik csoport sem számíthat Viszockijtól kegyelemre”

A dalokban kicsúfolt, kifigurázott személyek, és a hozzájuk kapcsolható burkoltan ironikus történetek jellemzően Isten háta mögötti kortalan helyszíneken, időnként meghatározhatatlan vagy meghatározatlan eldugott helyeken, vidéki településeken zajlanak. Ez a sokszor tértelen-időtlen alapállományra, valamint a kifejezetten aktuális helyzetekre reflektáló adekvát művészi jelenlét olyan sajátos kettősséget teremt, ami egyértelműen meghatározza a költő korabeli és újraértelmezett karakterét, amelyet a fiatalabb korosztály is egyre inkább kezd megismerni.

„A Végső pohár című idegtépő és erősen lázadó hangulatú költemény igazi magyar nyelvű mesterműnek számít Veress Miklós briliáns fordításában”

Veress hihetetlenül finom érzékkel találta el a dal nyelvezetét, ritmusát és hangulatát egyaránt. Tökéletesen átjön minden egyes érzés még nyomtatott formában is, ami Viszockij esetében ritkán adatik meg. Azért tartom lényegesnek ezt külön is kiemelni, mivel a többség azon a véleményen van, hogy Viszockij költészete kizárólag énekelve, és csakis az ő előadásában érvényes. Itt idézném Marosi Lajos gondolatait, miszerint a gyakran hosszú időn át csiszolgatott különböző verziók közül kiválasztott versek önmagukban is lehetnek értékek.

„A papír helyenként könnyek nyomát őrzi, a hangfelvétel nem”

Amikor a Veress Miklós által magyarra átültetett változatot olvasom, mindig olyan érzésem támad, mintha magát az énekes költőt, és gitárjátékát hallanám. Szinte a fülembe cseng az orosz eredeti, a dühöngő és lázongó dalno, és sajátosan rekedtes baritonja, amellyel valósággal végigüvölti és őrjöngi a dalt, miközben dől belőle a nyelvi lelemény.

Végső pohár 

Sorsom az, hogy védjek egy örök ideát, 

Rekedt vitákban, (míg eljön a némaság). 

Érvek, ellenérvek – de te csak tépd a szád: 

Hogy ez – nem az, de az sem ez – és így tovább. 

Védni kufárhadaktól magunk Jézusát, 

Hogy a keresztfáról is le ne hazudnák. 

Háromszáz évekig hordtunk tatár igát – 

Három század kínját, és tűrtük nyomorát. 

Ezért kell idézni az Iván Kalitát, 

Százak közül egyet, ki százzal szembeszállt, 

Békeévek s lázongások új korszakát, 

Pugacsovi idők tüzét és vérszagát… 

Míg nem értnek elsőre – a lényegre hát, 

Eltréfálom bolondként az idők szavát… 

De hiába védek itt ennyi ideát – 

Minden hiábavaló, ami ideát… 

Futás közben hogy innám ki poharamat, 

De ha kilöttyentem, az már más feladat, 

Mert csak az ellenséges pofákba szabad. 

Nem hazudok, s nem adom föl céljaimat. 

Síkos, forgó korongon állsz – ez önmagad – 

Dülöngélve is őrizd egyensúlyodat. 

Nem törhetem el így a végső poharat, 

Kivárom, míg jön egy kedvező pillanat 

Átadni, s feledni csúszós korongomat, 

Aztán vaksötétben, a csönd leple alatt 

Meglépni és átverni naív társamat: 

Kiissza-e, tudnom minek – ez rá maradt… 

Koronghagyta népekkel új éltünk fakad. 

Ám arról a pohárról őrzöm titkomat: 

Nem osztom meg, hátha még olyan is akad, 

Fecsegésekért ki át is vágja torkomat. 

Értetek – értitek? – Pusztítom magamat; 

Gyerekek, lehet, hogy még bárki befogad: 

Gyertyát gyújt, becsülve az idegszálakat, 

Melyeket szaggatok – s rekedt maníromat. 

Ígérjenek habár arany brokátokat, 

Vagy büntetésül züllést, okádékokat – 

Nem fojtom el soha, mi belőlem fakad, 

Nem alkuszom, mert csupán így vagyok szabad. 

Berúgok inkább, és üvöltök, mint a vad: 

Mit éjjel leskríboltam, bármi soromat 

Eltiprom, elégetem minden dalomat – 

Könnyű porként lebegnem fényben nem divat… 

De hogyha ki kell innom sorsom poharát, 

S dalaimnak létem érdesebb hangot ád – 

Holtomban is kimondom ezt az ideát: 

Nem hiábavalóság minden ideát. 

1978

(Veress Miklós fordítása)

„A vadászgép dala, amelyet Marosi Lajos is lefordított, egy második világháborús légi csatát ábrázol”

A mesélő nem más, mint maga Viszockij, aki egy JAK vadászrepülőt testesít meg, ahogy az a német gépekkel vív légi csatát. A külön utakat járó művész és magányos harcos a repülőgép nevében, szokásához híven egyes szám első személyben adja elő a történetet, amelybe jó adag irónia is vegyül. A dal hőse, vagyis a JAK gépnyúzó riválisnak tekinti a benne ülő pilótát, akivel lázadó vadászrepülőnk többször megpróbál nyíltan szembeszállni.

A vadászgép dala 

Én Jak vagyok, égi vadászrepülő, 

A légcsavarom danolász, 

De furcsa egy szerzet a bennem ülő, 

Ez azt hiszi, ő a vadász. 

Ma lőttem egy Junkerst! Fasiszta dög ő… 

Hagytam menekülni elébb. 

De furcsa egy szerzet a bennem ülő, 

Belőle rohadtul elég. 

(…) 

Halált hoz a nagyhasú bombavető, 

Repteremet teszi tönkre, 

A terhe zenéli s a gyors levegő: 

„Béke e házra örökre!” 

A JAK pilótája a csata során olyan kellemetlen és veszélyes manőverekre kényszeríti gépét, amelyek annak egyáltalán nem tetszenek. Az újabb és újabb dugóhúzók után, amikor a hős gépnek már szinte minden egyes alkatrésze fáj, érkezik ismét a vakmerő és öngyilkos parancs…

Mögöttem egy „Messerschmitt” bukkan elő, 

Lelépek – úgy fáj ma e test, 

De látom, hogy mást tesz a bennem ülő, 

Hogy dönt: nekivág egyenest. 

Felrobbanok így! Mi’ csinál ez a lény?

Eléghet a törzs, az ülés – 

Tilalmakat szegve is gyorsulok én: 

Csak volt zuhanórepülés. 

A fritz az enyém! Na de hol marad ott? 

Semmi esélye, ha szökne… 

S lám füstbe borulva egy dalba fogott: 

„Béke veled, de örökre!” 

És ő, aki lakja üvegkoponyám, 

Bukott – kitagadhatom én. 

Jól összezavart, s nem akármikor ám: 

Halálkanyarom közepén. 

A meredek manőver valahogy most is sikerült, az ellenséges repülő pedig füstbe borulva lezuhant. A Jak számára viszont ennél sokkal nagyobb öröm, hogy a benne ülőt halálos találat érte: Meghalt! Szabadon repülök, visz a vágy! / Ez minden erőt felemészt. A pilóta nélküli repülés így nem tarthat soká, annál is inkább, mert az üzemanyag is egyre fogytán… És végül az engedetlen Jak is kénytelen-kelletlen, de eldúdolja hősies búcsúdalát:

De kár, hogy a harc velem így alakult, 

Győzzön a társaim ökle! 

Én fúvom a dalt (nekem nincs katapult): 

„Béke az éggel örökre!” 

1968

(Marosi Lajos fordítása)

„A csata, illetve hősünk lázadása a földön folytatódik egy cserepadon ülő, dühöngő focista személyében”

A Jobbösszekötő dala című költemény Viszockij sportciklusának egyik ismert darabja. Főhősünk a cserére várva drukkolja végig a meccset, és az ellenfél talán legjobb játékosát, a varázsló módjára cselező jobbösszekötőt figyeli, akinek veszélyes technikája kifejezetten irritálja őt. A jobbösszekötő, akár egy balett-táncos, pördül-fordul a pályán, majd egy pontos passzból hatalmas gólt lő, miközben hősünk szerint még szabálytalankodik is.

A mi kispados focistánk tehetetlen dühében elhatározza, hogy ha már a pályán nincs módja szembeszállni vele, akkor meccsen kívül fogja ellátni a baját. Ezzel veszélyes cselekedetre szánja el magát: ha végrehajtja tervét, akkor aligha fog lakást kapni a klubtól, no meg a bírók is felsejlenek neki, de már egy másfajta környezetben. Az eseményeket a refrén többször ismétlődő négy sora szinte sugallja, amit jól egészít ki a tartalék-játékos belső monológja és önveszélyes, öngyilkos haditerve.

A jobbösszekötő dala 

(…)

Pontos a passz, s gólt lő a jobbösszekötő, 

Pályán, ha lennék, ellátnám rögvest a baját, 

De tartalék vagyok, a kispadon ülő, 

Folytathatja hát szabálysértései sorát. 

Nehogy ezen múljon – adok hát én neki! 

Még ha nem lesz lakásom a klubtól, akkor is, 

Ezt a napot igencsak megemlegeti, 

Még ha válogatott jövőm ezen múlik is. 

Gond egy szál se – jó lesz elégtételt vennem, 

Meccs után, bírók nélkül is, amondó vagyok, 

De szívem vadul dobog, érzi a vesztem, 

Hogy a kispadról a vádlottak padjára jutok. 

1967

(Viczai Péter fordítása)

A dal hangulata Viszockij előadásában csaknem olyan, mint egy élő rádiós meccsközvetítés. Pergő, élvezetes és lélegzetelállító. A játék változatos, a labda útja pedig szinte követhetetlen, ami Marosi Lajos fordításában a refrénből is jól látható.

Kámfor a labda, benyelte a fű. 

Rövidke csendbe vész a pálya és az éter… 

A rendszer ellenünk a „W” betű, 

De rá se ránts, a „four-two-four-unk többet ér el. 

1967

(Marosi Lajos fordítása)

Marosi szavait idézve, a sportdalok esetében érdekes megfigyelni, hogy a Viszockij által megszemélyesített sportolók mennyi akadállyal kerülnek, illetve szállnak szembe pályájuk során. Van, ahol a tényleges versenytárs, előfordul, hogy az edző vagy a sporteszköz, de olyan is van, amikor az írott vagy íratlan szabályok állnak képzeletbeli lázadó hősünk útjába.

„Viszockij sportembere legtöbbször a szabályokat akarja legyőzni, a szokásjogot, a nehézkedést. Míg mások azt mondják, hogy a részvétel a fontos és nem a győzelem, Vologya hősei mindennél inkább önmaguk akarnak lenni. Persze néha azért a versenyt is megnyerik az olvasók vagy a szurkolók lelkesítésére”

– állapítja meg Marosi. Viszockij minden részletre mesterien ügyelt. Szinte észrevétlenül úgy tudott lázadni, hogy közben az olvasóit, vagy a sportdalok iránt elkötelezett szurkolótáborát is megbecsülte, és véletlenül sem hagyta volna őket cserben. Mindez jól megfigyelhető például a Búvárinduló című mérsékelten optimista hangvételű költemény esetében is, amely egy hősies búvárcsapat víz alatti küzdelmeit, félelmeit, megpróbáltatásait szemlélteti a költő igencsak sajátos és megalkuvást nem tűrő stílusában.

Búvárinduló 

Lábunkat nehezék lehúzza, 

Mint falanx, fogódzunk egymásba, 

Testünket uszony tartja fogva, 

Testünk tapad búvárruhába. 

Az örvénybe bizony belépünk, 

Az állkapcsaink összezárva, 

A fulladástól kicsit félünk, 

S tudjuk: leselkedhet ránk a cápa. 

Érkeztünk vízi szerelemmel, 

Gyönyörű itt, miként mesékben,

Halak néznek kidülledt szemmel, 

Pofánkba bámulnak merészen. 

Értheti-e, ki ágyban fekszik, 

Vészben keressük menedékünk, 

Mi más az, ki célra törekszik, 

Bár oxigénünk sincsen nékünk. 

Nyafognál – inkább legyél bátor, 

Bár bennrekedtél korallmélyben, 

Mint várjuk örvény lovagjától, 

Inkább haljál meg tisztességgel. 

Bár erősebb lett nála a végzet, 

Ő megtette, mit tenni kellett, 

Bár sors ült itten ünnepséget, 

Mi holnap folytatjuk a tettet! 

1968

(Erdődi Gábor fordítása)

„A Csakazértis című költemény már a címében is lázadás, amelyben a tiltakozó költő tömören és lényegre törően szól. A költeménynek politikai zöngéje is van, ami a gitáros művész számos dalánál egyaránt megfigyelhető”

Csakazértis

Felfalok mindent,

Tányérom tisztára nyalom.

Idesüssetek,

Milyen bátran tiltakozom!

Még ha csuklok is,

Növök, mint az Üdvözítő –

Sziporkáimért

Vár a hűs kijózanító.

Muzsika is szól bent, nekünk muzsikáló –

Trotyli és suhanc híve itt a rendnek,

Reggeli tornát is közösen végeznek;

S én, mint egy tuskó, kivagyi favágó:

Tangó-dallamra is guggolósba kezdek.

Mért is búsulnánk a halas napon!

Hekként hallgatunk, míg hekket nyelünk le.

Fel a fejjel: hekk és lazac rokon.

Szárnyas napon majd szállunk szárnyakon –

S lehullva – gyógyír a tömény sebünkre.

1977

(Cseh Károly fordítása)

„A hatvanas-hetvenes években Viszockij lázadó karizmatikus személyisége fogalommá vált a Szovjetunióban, valamint az egykori szocialista országok értelmiségi körei, másként gondolkodói között is”

Az össznépi bálványt sokan a 20. század második felének orosz enciklopédiájaként emlegetik. Sokoldalú művészetének köszönhetően a szovjet-orosz valóság, különösen a brezsnyevi éra szinte teljes keresztmetszetét adják sajátos stílusú versei és dalai. Az olykor éles hangvételű kritikát vagy burkolt politikai mondanivalót sem nélkülöző örök aktualitású művészetének ma is jelentős társadalmi hatása tapasztalható.

MEGOSZTÁS